Az Egyesült Királyságban az infláció két éve a legalacsonyabb szintre esett, ami teret ad a találgatásoknak, hogy a Bank of England (BOE) már jövő tavasszal fontolóra veheti a kamatcsökkentést. Ez már nemzetközi trend lehet: hasonló elmozdulás figyelhető meg az Egyesült Államokban az elemzői várakozásokban. Sőt, Az Európai Központi Bank is valószín
Elemzők által vártnál jelentősebben csökkent a japán gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben éves és negyedéves összevetésben – szerdán ismertetett hivatalos adatok szerint. A szeptember végével záródott három hónapban a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékkal csökkent az előző három hónaphoz képest, amikor 1,1 százalékos növekedést regi
Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,84 százalék, a frankfurti DAX index 0,18 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,41 százalék növekedéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,36 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 14 c
A hét végéig visszakapcsolják a hálózatra Szlovéniában a Krskói Atomerőművet (NEK), amelyet szivárgás miatt október 5-én állítottak le - közölte hétfőn a létesítmény üzemeltetője.
A kormánynak minden beruházó irányába határozott elvárása, hogy a tevékenységükre vonatkozó környezetvédelmi, munkavédelmi és egyéb szabályokat betartsa.
Négyhavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben 376-nál a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adat és a dollár esése nyomán kedden délután és szerda reggelig itt oldalazott, majd kicsit gyengült. A következő napokban is elsősorban a nemzetközi hangulat határozhatja meg az irányt, majd a jövő héten jön az MNB kamatdöntése.
"Fontos, hogy a kárpátaljai magyar, illetve az ukrajnai egyéb nemzetiségek jogairól ne feledkezzen meg az Európai Unió" – tette hozzá a fideszes EP-képviselő.
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön az Európa-bajnoki kijutás reményében lép pályára Bulgária vendégeként a selejtezősorozat kilencedik fordulójában.
A Karácsony Gergely főpolgármester vezette Fővárosi Önkormányzat 150 ezer Budapest vonzáskörzetében élő embert azzal szembesített, hogy elzárja előlük az ivóvizet, felmondja a vízszolgáltatási szerződést.
Az egykori világklasszis szerint a magyar válogatott profi hozzáállással fog pályára lépni a csütörtöki Eb-selejtező mérkőzésen, amelyet meg kell nyerni.
Az Alteo csoport az év első kilenc hónapjában 11,3 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 1 százalékos növekedés - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Jelentős összegű adótartozásától akart szabadulni egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfi, aki megpróbálta eltitkolni a vagyonát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elől.
Megszűnik a munkahelyi kötelező orvosi vizsgálat - derül ki a kedd éjjel, az újabb jelentős törvényjavaslat-dömping keretében benyújtott kormányzati tervezetből, amit az ATV szúrt ki.
Az oroszok által megszállt Donyeck városától északnyugatra fekvő Szelidovét ért támadásban a négyemeletes épület lépcsőháza romba dőlt – mondta Klimenko.
Jennifer Aniston világéletében karcsú vonalairól és hibátlan testéről volt híres, amit bizony az emberek közelebbről is megcsodálhattak egy-egy pikánsabb filmjelenetben. De vajon csak a gének teszik, hogy Jennifer egyszerűen nem hízik? Nos, mint kiderült, a filmcsillag egy bizonyos diétát követ már hosszú évek óta, amihez ragaszkodik.
A volt államtitkár szerint most választóvonalhoz érkezett a magyar közélet. Át kell gondolni, mit lehet bemutatni egy kiállításon, mi a különbség a cenzúra és a korhatár-besorolás között.
Amerikában inkább enyhe vevői fölényt lehetett látni a terménypiacokon, miközben Európában kiegyenlítettebb volt az összkép. Chicagóban a búza ára 1,2 százalékkal csökkent, de a kukorica 0,3 százalékkal, a szójabab 0,6 százalékkal, a repce pedig 2,1 százalékkal drágult. Európában a malmi búza és a kukorica olcsóbb lett, miközben a repce és a takarm
A magyar vállalkozók többsége a bevételek csökkenésétől tart a leginkább és nagy kihívásának tekinti, hogy előteremtse a működési költségeket. Komoly problémát jelent a magas stressz, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának eltolódása - derül ki a Számlázz.hu és az Opinio közös, reprezentatív online felméréséből.
Felhívta a figyelmet: arról is tanácskozni kell, hogy mennyire fenntartható az a stratégia, amely arra épült, hogy Ukrajna katonai győzelmet arat, Moszkva katonai vereséget szenved.
Akár a páciens egészségi állapotára vagy a jövőben kialakuló betegségeire is következtetni lehet az anyagcsere-folyamatokból a jövőben egy új módszernek köszönhetően, amelyet a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) kutatói fejlesztettek ki.
November 14-én éjjel nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló, T/6075. számú törvényjavaslatot.