2023. november 15. szerda

nov. 15
13:06
600 éves magyar káromkodás a híres krónikában (Magyar Hírlap)
Durva szitokszavak a középkorból, amiket a Széchenyi Könyvtárban őriznek.
nov. 15
13:06
Elindult a visszaszámlálás: Napokon belül eldől Orbán Viktor sorsa (Nyugati Fény)
Hamarosan szavaznak a sorsáról.
nov. 15
13:06
Lesújtó az amerikaiak véleménye Biden gazdasági teljesítményéről (Mandiner)
A Financial Times közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 70 százaléka negatívan ítéli meg az elnök gazdaságpolitikáját. Ez most nagyon nem hiányzott az egyébként is egyre idegesebb demokratáknak.
nov. 15
13:06
Szomszédunkban jól működik az állami roncsautó program (Autószektor)
A bukaresti kormány két ilyen jellegű programot működtet: a roncsautó programban új személygépkocsik vásárlására kapnak állami támogatást azok, akik 15 évnél régebbi, de még működőképes járművet adnak le, míg a roncsautó plusz program keretében, hasonló feltételek mellett hibrid és elektromos meghajtású autókat lehet vásárolni. A roncsautó program
nov. 15
13:06
Eddig bírta a forint a csúcstámadást, az unió szerint a kormánynak nem fog sikerülni (Forbes)
Szerda délutánra végképp lefordult a forint a négyhavi csúcsszintről, egy ponton a 377-es szintet is átlépte az euróval szemben.
nov. 15
13:06
Látványos bemutatón derült fény a Red Bull idei utolsó különleges festésére (Racing)
A végéhez közeleg a Red Bull által meghirdetett szurkolói verseny. Nemrégiben derült fény a Red Bull milyen különleges festést fog használni Las Vegas-ban Miami és Austin után. Az energiaitalosok még a szezon elején tette közzé a "Make Your Mark" néven megtalálható versenyét. Ennek keretein belül a szurkolók megtervezhették az RB19-en használandó k
nov. 15
13:06
Ipari termelés: uniós átlagban nagyobb volt a szeptemberi visszaesés, mint Magyarországon (Üzletem)
6,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az ipari termelés volumene az Európai Unióban 2023. szeptemberben.
nov. 15
13:06
Elutasították a DK Orbán Viktor elleni vagyonnyilatkozati eljárását, az MTI nem tette közzé a párt erről szóló közleményét (Telex)
A távirati iroda indoklása szerint a közlemény sértette volna a kormányfő jóhírnevét.
nov. 15
13:08
Bemutatták a torna hivatalos labdáját (Magyar Hírlap)
A Futballszerelem névre keresztelték a jövő évi, németországi labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos labdáját, amelyet szerdán mutattak be.
nov. 15
13:09
Kitört a botrány Lengyelországban, a bukott kormánypárt idején kinevezett alkotmánybírókat rúgnák ki (Piac és Profit)
Az októberi parlamenti választások nyomán megalakult új parlamenti alsóház (szejm) nem válthatja le az alkotmánybíróság tagjait - jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő, az előző választási ciklusban ellenzékben lévő, most többségbe került pártok terveit kommentálva.
nov. 15
13:12
Stagnált a munkanélküliség szeptemberben az OECD-országokban (ProfitLine)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) országaiban átlagosan 4,8 százalék volt a munkanélküliség szeptemberben, nem változott augusztushoz képest, és ezzel a ráta már több mint egy éve 5 százalék alatt mozog.
nov. 15
13:12
Reálkamat: Miért jó a jegybanknak és miért fáj a kormánynak? (ATV)
Újabb vitapont körül sűrűsödik a levegő a kormány és a jegybank pozíciós harcában: ezúttal a reálkamat miatt feszül egymásnak Matolcsy György MNB-elnök és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. A jegybank szerint beléptünk a reálkamatok évtizedébe, a kormány viszont a gazdaság tönkretételével vádolja az MNB-t, amiért hagyja, hogy ez a helyzet e
nov. 15
13:12
Legalább három tucatnyi ember meghalt egy buszbalesetben Indiában (Magyar Hírlap)
Szakadékba borult egy autóbusz szerdán Kasmír Indiához tartozó részén.
nov. 15
13:12
Elkészült a főváros második gyümölcsöskertje (Telex)
A XIII. kerületi Kubala László parkban még ribizlit is szüretelhetnek majd a környékbeliek.
nov. 15
13:12
Három főparancsokot is kirúgnak az ukrán hadseregből (AC News)
Rusztem Umerov védelmi miniszter arra készül, hogy elbocsátja az egészségügyi, a stratégiai és az egyesített fegyveres erők parancsnokát.
nov. 15
13:12
Itt van feketén-fehéren, ekkora esélyük van Szoboszlaiéknak a bajnoki címre (naphire.hu)
A Liverpool második a bajnoki trófea aspiránsai között.
nov. 15
13:18
Milliárdokat vág az állam a legnagyobb autógyárakhoz: ezt kérik cserébe (Pénzcentrum)
Közel 3 milliárd forintos járműipari beszállító-fejlesztési program indul, cél a magyar vállalkozások megerősítése - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdai közleménye szerint Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár. A közlemény szerint a kormány célja, hogy Magyarország 2030-ig elérje az uniós fejlettsé
nov. 15
13:18
A Mol és a Telekom húzzák a magyar tőzsdét (Portfolio)
A kereskedési idő felénél kisebb pluszban van a BUX, a nap eddigi részében azonban csak a Mol és a Magyar Telekom részvényeiben láthattunk határozottabb elmozdulást.
nov. 15
13:18
14000 köbcenti és egy henger? Egy ízig-vérig magyar traktor, a Hscs K 50-55 +Videó (Agroinform)
Ezúttal Magyarország egyetlen működő K 50-55 Hofherrét mutatják be a Gehilio's Garage-os fiúk, Bálint és Máté.
nov. 15
13:18
Brüsszelben nagyobb magyar hiánnyal és lassabb növekedéssel számolnak, mint amivel a magyar kormány (444.hu)
A külső körülmények némileg javultak a Bizottság értékelése szerint, de akadnak bőven kockázati faktorok is.
nov. 15
13:18
Matt LeBlanc szívszorítóan emlékezett meg Matthew Perry haláláról (Glamour)
Lassan három hete sokkolta a világot a hír, hogy Matthew Perry 54 éves korában elhunyt. Egykori kollégája, Matt LeBlanc most közös képekkel és elképesztően megható sorokkal búcsúzott barátjától, amiket sírás nélkül garantáltan nem tudsz végigolvasni.
nov. 15
13:18
11 híresség, aki nem tervez milliókat hagyni gyerekeire: van, aki inkább árva kutyáknak adná örökségét (Joy)
Számos híresség szeretné, ha gyermeke maga dolgozna meg vagyonáért, ezért nem tervez ráhagyni semmit. Cikkünkben már elhunyt és még élő sztárokat mutatunk, akik eszerint vélekednek, de akad köztük olyan is, aki csak váratlan, tragikusan korai halála miatt nem hagyott semmit gyermekére.
nov. 15
13:18
A Bábel kreatív bölcsészfantasy, csak nem hisz az olvasójában (Könyves Magazin)
Hogyan oldod fel az ellentmondást, hogy ugyanazok biztosítanak neked kényelmes, biztonságos életet és inspiráló karrierlehetőséget, akik hasznos fogaskerékké formálnak a globális és totális kizsákmányolás rendszerében? – teszi fel a kérdést Nebula-díjas kötetében R.F. Kuang, az itthon is népszerű Mákháború-trilógia szerzője (erről itt interjúztunk
nov. 15
13:18
Német-magyar kamara: a vállalatok nem túl optimisták kilátásaikat illetően (Magyar Hírlap)
A vállalatok nem túl optimisták kilátásaikat illetően, ez megmutatkozik abban is, hogy visszafogják beruházási és foglalkoztatási terveiket.
nov. 15
13:18
Idősgondozásban élőknek adományoznak higiéniai papírterméket (Demokrata)
Háromezer idősgondozásban élő embert lát el egy évig higiéniai papírtermékkel a Vajda-Papír.
nov. 15
13:18
Veszélyben a korallzátony, de nincs esély helyszínmódosításra (Magyar Mezőgazdaság)
Közel 250 nappal a jövő évi párizsi olimpia előtt nincs esély arra, hogy a lakossági tiltakozások ellenére módosítsák a hullámlovaglás tahiti helyszínét.
nov. 15
13:18
Egy felmérésben tízből négy nem európai arra számít, hogy szétesik az EU (Telex)
Ettől még a kontinensen kívüli válaszadók többsége ide vagy az Egyesült Államokba költözne az ECFR és az Oxfordi Egyetem kutatása szerint.
nov. 15
13:18
A legjobban mindig a nehéz szituációkban érzem magam, mert ott dől el az, hogy mennyire vagyunk jók szakmailag (Digital Hungary)
Bár fele-fele arányban érzi magát PR-esnek és marketingesnek, úgy véli, a mai világunkban a társadalmi-gazdasági krízisek kapcsán észlelhető problémákra a PR erősebb válaszokat tud adni, mint a marketing. Az önkéntes segítségnyújtás a génjeiben van, szerencsésnek érzi magát, hogy ezt a szemléletet a munkahelyein is megtalálta. Pontosan érzékeli, mi
nov. 15
13:18
Hihetetlen látvány, ahogyan táncra kelnek Bécs ikonikus látnivalói (Roadster)
Az osztrák főváros ikonikus látnivalóit szabályosan életre keltik, hogy aztán táncot járjanak egy valcerre.
nov. 15
13:20
Nagy a baj: gyorsan ki kell találnia valamit a nagyhatalomnak, különben ősi riválisa sorsára juthat (Portfolio)
Kína visszatérése a hagyományos szocialista politikához Hszi Csin-ping vezetésével lelassította a gazdasági növekedést és növelte az állami beavatkozást. Ez a gazdasági stagnáláshoz vezethet hosszú távon, hasonlóan Japán 1990-es évekbeli tapasztalataihoz – írta meg az AsiaTimes.
nov. 15
13:20
Ez okozhatja a reggeli magas vérnyomást (Magyar Hírlap)
Az orvos szerint az sem mindegy, hogyan mérjük a vérnyomást.
nov. 15
13:21
A tálibok átvették az embercsempészet irányítását a déli-határnál (HírTV)
A nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentések szerint az afgán tálibok kiszorítják a korábbi embercsempész bandákat a dél-határról. Így már ők ellenőrzik az Európába irányuló embercsempészetet. Ez sok esetben fegyveres összetűzéssel jár a bandák között.
nov. 15
13:22
Jogszerűtlennek minősítette a brit legfelsőbb bíróság a brit határt illegálisan átlépők áttelepítését Ruandába (Magyar Hírlap)
Boris Johnson volt miniszterelnök kormánya tavaly áprilisban jelentette be, hogy migrációs egyezményt kötött Ruanda kormányával.
nov. 15
13:24
A puskái voltak a vagyona, elvitte az adóhatóság (Infostart)
Több millió forintos adótartozásának végrehajtását akarta elkerülni egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfi azzal, hogy megpróbálta eltitkolni a vagyonát.
nov. 15
13:24
Százszámra rohadnak a déli határon az embercsempész járművek (ATV)
Lassan rozsda-temetővé válik a magyar-szerb határ környéke. Szegedtől Bajáig állnak az erdőkben és a főutak mentén az embercsempészek által hátrahagyott járművek. A személyautók, kisbuszok, furgonok némelyikét felgyújtották, másokat az erre szakosodott bandák lopják szét. A helyiek tehetetlenek, központi segítséget nem kapnak.
nov. 15
13:24
Szakértő: Örményország számára az egyetlen út a béke (Magyar Hírlap)
Az Európai Unió  "nem túl bölcs módon" kihagyta Örményországot a csatlakozásra alkalmas országok sorából - erről beszélt Vasa László főtanácsadó.
nov. 15
13:24
Esztergomban indul a MOHU országos hulladékudvar-építési programja (Demokrata)
Az országban több év alatt további 82 hasonló létesítményt építenek.
nov. 15
13:24
Hatalmas baj lehet Oroszországban: Putyin drámai döntést hozott (Nyugati Fény)
Már az ünnep sem szent, mindent a harcoknak rendelnek alá.
nov. 15
13:24
Unveiling the Future of Finance: FINTEX Summit Istanbul 2023 (Fintech)
Istanbul is set to host a landmark event in the world of finance and technology: the FINTEX Summit Istanbul 2023.
nov. 15
13:26
Figyelmeztető jel a hideg kéz és láb (Magyar Hírlap)
Van egy gyakorlat, ami segít örökre megszabadulni ettől a kellemetlen érzettől.
nov. 15
13:27
Daniel Hagari: Izrael a Hamásszal áll háborúban, nem a civilekkel (HírTV)
Az izraeli hadsereg behatolt a gázai Sífa Kórházba – közölte a hadsereg egyik szóvivője. A hadsereg a tervről nem sokkal korábban tájékoztatta a kórház vezetését. Az épületben ugyanis egyes adatok szerint akár 1500 civil is lehet.
nov. 15
13:27
Jön a Stranger Things 5. évada, de van egy hatalmas baj (Blikk)
Amint arról a Blikk is beszámolt, készül a Stranger Things 5. és ezzel egyben befejező évada, ám arról még nincsenek információk, mikor kerülhet fel a Netflixre. A streamingszolgáltató egyik legsikeresebb szériájának forgatása ugyanis hatalmas csúcsászban van a hollywoodi írók sztrájkja miatt. Ha pedig mindez nem volna elég, egy másik hatalmas baj
nov. 15
13:30
Meglepő helyen okoz nagy hatásokat az ukrajnai háború – Mindenki erre a térségre koncentrál (Portfolio)
Az orosz-ukrán háború befolyásolhatja a Kína és az Egyesült Államok közötti geopolitikai szembenállást, különösen az orosz Távol-Kelet feletti ellenőrzés tekintetében – számolt be a GIS.
nov. 15
13:30
Nézze meg: Így csinált pojácát Ganxsta Zoli édesapjából a kommunista propaganda (ATV)
Zana József bornírt vasutast alakít egy népnevelő rövidfilmben.
nov. 15
13:30
Mi történt? Orbán Viktor apjának volt cége a felszámolás szélére került (SzMo)
Nemcsak a 2022-ben továbbadott társaság került a megszűnés szélére, de annak anyacége is, mely néhány évvel ezelőtt még rekordprofitról számolhatott be.
nov. 15
13:30
Szili Katalin: A szórványmagyar közösségek a nemzet végvárai (Magyar Hírlap)
Megköszönte a szülőknek, hogy a magyar nyelvű oktatást választották gyerekeik számára.
nov. 15
13:30
Életveszélyes állapotban a vétlen mozdonyvezető (Demokrata)
Megkezdték a szerda hajnali balesetben megsérült mozdonyok széthúzását.
nov. 15
13:30
Financial Times: Moszkva kijátssza az orosz olajra vonatkozó árplafont (Mandiner)
A kudarcra újabb szankciókkal és szigorítással terveznek válaszolni a nyugati tisztségviselők.
nov. 15
13:30
Szívszorító posztokban emlékezik meg Matthew Perry-ről "Monica" és "Joey" (Sassy)
"Matty, olyan hálás vagyok minden percért, amit veled tölthettem, minden nap hiányzol" – írta Courteney Cox Instagramon.
nov. 15
13:32
Aggasztó beismerést tett a Szputnyik-vakcina fejlesztője, rossz hírt kaptak az oltottak (Portfolio)
A Gamaleja Epidemiológiai és Mikrobiológiai Kutatóközpont igazgatója, Alexander Gintsburg egy nyilatkozatban elismerte, hogy az eredeti Szputnyik V vakcina hatástalan a koronavírus-variánsokkal szemben a tavalyi év közepe óta. Azonban az orosz kutatók dolgoznak már a megoldáson.

Keresés