2022. október közepén a Magyar Nemzeti Bank egy lépésben 500 bázisponttal megemelte irányadó kamatát. Utólag már egyértelműen látszik, hogy az akkori lépéseivel egy potenciális árfolyamválságot előzött meg.
Az elkövetkezendő hetekben a hivatal YouTube csatornájára felkerül több rövid videó is a témában, melyek a Nébih eGN lejátszási listáján lesznek elérhetőek.
A Dacia a februári Genfi Autószalonon mutatja be a Duster harmadik generációját, amelynek értékesítése tavasszal kezdődik. A kompakt SUV a Dacia második legkelendőbb modellje Európában a Sandero kis ferdehátú után - írta az Autonews.
Elemzők által vártnál jelentősebben csökkent a japán gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben éves és negyedéves összevetésben - szerdán ismertetett hivatalos adatok szerint.
Csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van - tájékoztatott az új, készülő idegenrendészeti törvényről a Belügyminisztérium, amelyet éjszaka benyújtott a kormány az Országgyűlésnek.
Az M-Sport a Japán Rally előtt elárulta, hogy három versenyző szerepel azon a listájukon, melyről a 2024-es versenyzők kerülnek majd ki. Oliver Solberg azonban nincs köztük.
Az Energiaügyi Minisztérium a környezetvédelmi célkitűzéseinek elérése, valamint egészségügyi okokból szigorítja az ipari létesítmények kibocsátására vonatkozó határértékeket és erről egyeztetést kezdeményez az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve társadalmi egyeztetésre bocsájtotta az erről
Azonnali hatállyal távozik Urs Fischer az Union Berlintől – ezt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő klub a hivatalos honlapján jelentette be.
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön az Európa-bajnoki kijutás reményében lép pályára Bulgária vendégeként a selejtezősorozat kilencedik fordulójában.
A csütörtöki, zárt kapus BulgáriaMagyarország labdarúgó Eb-selejtező idejére tüntetést szerveznek a bolgár ultrák a Vaszil Levszki Nemzeti Stadion elé Szófiában. A drukkerek a bolgár szövetség elmúlt 18 évének sikertelen ténykedése miatt az elnökség lemondását követelik.
Egy húsz éves múltra visszatekintő építőipari cég a szakmai tapasztalatai alapján olyan megoldást keresett tárolóhelységek tekintetében, amire addig még nem létezett termék vagy technológia: olyan helytakarékos, kompakt tárolóra volt szükség, ami könnyen beépíthető és nem foglal a telken sok helyet – ez a találmány a mobilpince.
A Dacia a februári Genfi Autószalonon mutatja be a Duster harmadik generációját, amelynek értékesítése tavasszal kezdődik. A kompakt SUV a Dacia második legkelendőbb modellje Európában a Sandero kis ferdehátú után - írta az Autonews.
Az egészséges haj és az egészséges fejbőr kéz a kézben járnak, ezért egyre több szépségápolási szolgáltatás koncentrál a fejbőr kezelésére. Az egyik belvárosi szépségszalon a hajszálak ápolásán túl a hajas fejbőrt is célzottan kezelésbe veszi: ismerd meg a Brida Headspa innovációit!
Érthető módon nem tetszik az osztrákoknak, hogy ennyi pénzt kell költetniük a határvédelemre, pedig az ő költségeik közel sem a legnagyobbak az EU-ban.
Németországban csökkentek a nagykereskedelmi árak októberben éves és havi összevetésben – közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis szerdán. Októberben a nagykereskedelmi árak 2020 májusa óta a legnagyobb mértékben, 4,2 százalékkal estek tavaly októberhez képest, miután szeptemberben 4,1 százalékos csökkenést mértek. Októberben már a hetedik
Az elemzők által vártnál kedvezőbben alakultak a kínai kiskereskedelmi, ipari termelési és munkanélküliségi adatok októberben. A kínai statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint az ipari termelés bővülése 4,6 százalék volt októberben, meghaladta a szeptemberi 4,5 százalékot és felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 4,4 százalékot
A Red Bull csapatát irányító Christian Horner szerint Sergio Pereznek nem lesz szüksége Max Verstappen segítségére ahhoz, hogy bebiztosítsa a bajnoki ezüstérmet.
A parlamentnek benyújtott törvényjavaslata kimondja: A szezonális munkavállalás céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb hat hónap, amely tizenkét hónapon belül hat hónapot meg nem haladó időtartamig meghosszabbítható. Beruházáson dolgozó vendégmunkások tartózkodási engedélye legfeljebb 3 évre szólhat és nem hosszabbítha