A globális éghajlatváltozás okozta aszályos időjárás és árvizek következtében a szomáliai lakosság csaknem negyede szembesülhet "krízis szintű éhezéssel vagy rosszabbal" - közölte az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) kedden.
Öröm látni, hogy magyar cégek is szép számmal szerepelnek az idei hannoveri Agritechnica kiállítói között. A zsámbéki székhelyű Gravetti Kft. tárolósátrakat vitt ki magával Németországba – de mi köze ezeknek a tojáshoz?
Egyre több kínai milliárdos palánta repül haza külföldről, hogy szép lassan megkezdje a szülők által felépített cégbirodalom átvételét. A szakértők szerint a generációváltás a szokásosnál sokkal hamarabb kezdődik meg Kínában, és ennek oka van – számol be a hírről a Bloomberg.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2024-ben indítja el az eÁFA-rendszert, az áfabevallások elektronikus úton történő összeállításának és benyújtásának további támogatására, ami jelentősen átalakítja az áfabevallás ma ismert folyamatát – olvasható Kóczé Péter, a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője írásában.
Idén november 7-én zajlott a műtárgy.com által szervezett V. Műtárgybefektetési Konferencia. A Müpa falai között megrendezett esemény ez évben is a műkereskedelem aktuális tendenciára és kihívásaira fókuszált, beleértve a műtárgybefektetés motivációit, a műtárgyvásárlás és értékesítés adózási kérdéseit és az új technológiák, főként az AI szerepét.
A Belga Labdarúgó Szövetség szerdán hivatalos közleményben jelezte, hogy a válogatott szerbek elleni felkészülési mérkőzése Brüsszel helyett Leuvenben kerül megrendezésre, zárt kapuk mögött.
A tallinni patikában egy kiállítást is berendeztek régi kellékekkel és gyógyhatásúnak tartott készítményekkel, mint a rénszarvas-pénisz, múmiakéz, szárított denevér – és a marcipán.
A kormány a növekvő migrációra hivatkozva benyújtott törvényjavaslatának inkább csak az indoklása szól látványos szigorításról, az EU-s tagként elfogadott szabályozások nem változhatnak.
Az ECFR friss kutatása szerint világszerte sokan gondolják azt, hogy a nyugat hanyatlik, ugyanakkor a legtöbb vizsgált országból még mindig az USA-ba és Európába költöznének a legtöbben, ha választaniuk kéne.
Tele van a hócipőd a városi dugókkal és a parkolóhely-kereséssel? Az alábbi cikkben 4 olyan települést sorolunk fel, ahol semmi szükséged nincs autóra!
A Waberer's a júliusban kötött előzetes megállapodást követően részletes pénzügyi, jogi és műszaki átvilágítást végzett, és megegyezett a Petrolsped tulajdonosaival a részesedés megvásárlásának, illetve a jövőbeni közös társaságirányítást szabályozó szindikátusi szerződésnek a részleteiről. A tranzakció az adásvételi szerződésben meghatározott felt
Miközben az Európai Unió súlya folyamatosan csökken a világban, Brüsszel a valós problémák megoldása helyett vagy újakat generál, vagy pótcselekvéssel, például a szélsőliberális indoktrinációval foglalkozik.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium 2023. október 5-i közleménye szerint, a magyar munkaerőpiac és a magyar lakosság védelme érdekében átfogó beavatkozásra van szükség a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodását és foglalkoztatását érintően. A kormány ezért azt a döntést hozta, hogy új alapokra helyezi és szigorítja a bevándorlás
Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés a szerdai nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
A cukorbetegség (diabétesz mellitusz) következtében létrejövő, több szervrendszert érintő károsodások éveken, akár évtizedeken keresztül fennálló anyagcserezavar esetén alakulnak ki.
A Házasodna a gazda idei évadában valami olyasmi történt, amire eddig még soha nem volt példa a műsor történetében: Józsefet az összes női versenyző faképnél hagyta, miután a gazda botrányos dolgot mondott.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2024-ben indítja el az eÁFA-rendszert, az áfa-bevallások elektronikus úton történő összeállításának és benyújtásának további támogatására, ami jelentősen átalakítja az áfa-bevallás ma ismert folyamatát. Ennek áttekintését és megértését segíti gyakorlati oldalról szemlélve a következőkben Kóczé Péter, a Grant Thornton ne
Lassuló ütemben, de októberben is nagy volt a kereslet a befektetési alapok iránt: a korábbi várakozásokkal ellentétben az év tizedik hónapját 256 milliárd forintos pluszban zárták az alapkezelők, e növekedés oroszlánrészét pedig - a korábbi hónapokhoz hasonlóan - a kötvényalapok adták. Most úgy tűnik, végleg eldőlt: a július 1-jei hatállyal beveze