A jegygyűrű az esküvői szertartás elengedhetetlen eleme, egyfajta egyezményes jel arra, hogy az ember szíve foglalt. Bár legtöbben az arany karikagyűrűre esküsznek, sokan nem az anyagában látják az értékét, és olyan is akad, aki nem is hordja. Akárhogy is, a jegygyűrű-kérdés így vagy úgy mindenkinél előkerül.
A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a szintén a fővárosban működő Bmszc Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyerte el az ebben az évben az egyenként 800.000 forint pénzjutalommal járó Ejmsz Iskola Díjat. A hazai és nemzetközi nagyváll
A transzferár dokumentációk szakszerű és pontos elkészítése, valamint az adóhatósági ellenőrzések eddig is kihívás elé állították az adózókat, idéntől azonban szigorítottak a vonatkozó jogszabályokon és ennek eredményeként jelentősen emelkedtek a mulasztási bírságok is, ráadásul a transzferár dokumentációkat a NAV is szigorúbban ellenőrzi. Új elemk
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felülvizsgálta a negyedik negyedévi olajpiaci kilátásait, és kisebb piaci deficitet vár, részben az amerikai és brazil termelés növekedésének köszönhetően - írta meg a Bloomberg.
Az Uefa ma délelőtt arról tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetséget, hogy a bolgár szövetség kérésére Szófiában, zárt kapuk mellett rendezik meg a csütörtöki Európa-bajnoki selejtező mérkőzést.
2023. november 10-én este második alkalommal adták át a Nők Lapja Irodalmi Díjat. A legjobb magyar és a legjobb külföldi kortárs regényt, a legjobb gyermek- és a legjobb ifjúsági könyvet jutalmazták, valamint a magazin olvasói által megszavazott nyertesnek átadták a közönségdíjat is.
Kiszivárgott információk szerint az M-Sport a WRC szezonzáró Japán rally idején készül bejelenteni első 2024-es versenyzőjét, aki Oliver Solberg lehet.
A Crypto.com engedélyt kapott meghatározott virtuális eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatási tevékenységek működtetésére Dubajban – jelentette be kedden a kriptotőzsde. Az engedélyt
Azt azért kénytelen volt elismerni a belügyminiszter, hogy volt olyan "fegyverhasználat a határon", ami halállal végződött. Azt nem mondta meg, ki kit lőtt le. A börtönök túlzsúfoltak, a rollereket szabályozni kell, nem kell önálló állatrendőrség, annak pedig örül, hogy nem volt Hamász és Palesztina melletti tüntetés itthon. Amúgy minden jó, mondta
Aláírták a paksi bővítésről szóló ütemtervet, ami alapján a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést. Szijjártó Péter és a Roszatom vezetője közös sajtótájékoztatót tartott.
Az énekesnő ezzel az akcióval szeretné felhívni a figyelmet a könyvbetiltási hullámra. Ő egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy mások mondják meg neki, hogy a gyerekei mit olvashatnak és mit nem.
Békés adventi hangulat, az ünnepi időszak illatai, ízei, fényei és meghitt pillanatai – 2023-ban meglepetésekkel várja látogatóit a tavaly harmadszorra is Európa legjobb karácsonyi vásárának választott Advent Bazilika. Az eddigieknél is látványosabb, megújult ünnepi fénydekoráció, idén először varázslatos mesevilágba kalauzoló multimédia-kiállítás,
A baleset a 10-es kilométernél történt. A nézelődők miatt az autóút másik oldalának forgalma is lassul - tették hozzá. Azt javasolták, hogy akik az M0-s autóúton akarnak haladni, az M7-es autópálya felől az M6-os autópályát, az M1-es autópálya felől pedig Törökbálintnál letérve alsóbbrendű utakat vegyenek igénybe. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitány
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, pénteken a Rómeó és Júlia-előadás közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. Azonnal kórházba szállították őket, az előadást pedig félbeszakították. Arról is beszámoltunk, hogy a szörnyű baleset után, a felelősségét elismerve lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemze
Orha József, a nyíregyházi Orha Művek Zrt. tulajdonosa vehette át az Év Széchenyi Vállalkozása 2023 elnevezésű elismerést. A fiatal, agilis vállalkozó a fődíjat hozta hata, amit az évi ötszázmillió Forint összárbevétel feletti gazdasági társaságok közül választanak ki.
Mire képes a vízzel hajtott gépkocsimotor, mibe kerül a fejlesztése, s milyen pályázaton lehetett volna támogatást felvenni a projekt tökéletesítésére? Egy energiaigényes mészüzem ügyvezetőjének tanúkénti meghallgatásával folytatódott kedden a Schadl György és Völner Pál nevével fémjelzett korrupciós per tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.
Az agrárium hitelállományának közel 70 százalékát az államilag támogatott hitelek teszik ki, amelyek komoly segítséget vagy akár a túlélést jelenthetik az ágazatnak. A finanszírozási nehézségek enyhítésére a K&H is elérhetővé tette az Agrár Széchenyi Kártya kedvező, szabad felhasználású finanszírozási megoldásait a mezőgazdasági szektorban tevé
A Budapesti Közlekedési Központ különleges ajánlattal teszi emlékezetessé az ünneplést: november 17-én 150 forintos napijegyet kínál a BudapestGO alkalmazásban, mellyel egész nap korlátlanul lehet utazni a BKK járatain.
KSH és NAV statisztikák eltérnek az átlagos havi keresetekről, a NAV szerint rosszabb a helyzet, főleg vidéken. Található azonban kiemelkedő példa is Zala vámegyében, ahol egyetlen településen havi 689 ezer forintos átlagkeresetet regisztráltak - jelentette az index.hu.
Közzétette a KSH ma reggel az idei harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaság éves szinten 0,4%-kal csökkent. Negyedéves alapon 0,9%-kal nőtt a GDP, ezzel véget ért a tavalyi második félévben kezdődött recesszió.
A világ legmagasabb felhőkarcolójának szánt Jeddah Tower munkálatait 2018-ban állították le, mikor a kivitelező cég vezetőjét, Oszáma bin Láden féltestvérét letartóztatták. Az építési munkálatok újrakezdődnek és a több mint egy kilométer magas épület elkészülhet Szaúd-Arábiában.
1913-ban nyerte el mai formáját, a 2019-ben befejezett, különös gonddal elvégzett felújítás óta kiemelkedő szolgáltatásokat kínáló ötcsillagos szálloda üzemel benne.
A magyar sztárfocistával reklámozza az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az Európa-bajnoki-selejtezők soron következő fordulóját. Mindezt úgy, hogy az UEFA szinte tudomást sem vesz a hírekben szereplő új helyszínről, hivatalosan még mindig Plovdiv a rendező város.
Orbán Viktor miniszterelnök berlini tárgyalásai végeztével Brüsszelbe utazott, ahol kedden részt vesz a kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) vezetőségi ülésén.
2023 májusától egyre több fórumon, sajtócikkben és később az Országgyűlés honlapján közzétett törvényjavaslatból is lehetett olvasni arról, hogy változások lépnek életbe a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó adószabályok tekintetében 2023 szeptemberétől.
Pető István munkáival legutóbb tavasszal találkozhatott a hazai közönség, hosszú, majd’ húsz évnyi szünet után. Ennek oka, hogy a művész közel négy évtizede Franciaországban él és alkot. Műveit világszerte számos helyszínen bemutatták, jelentős magán- és közgyűjteményekben őrzik – és szerencsére itthon is egyre nagyobb ismeretségnek örvend. Idén pe