Az Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos közleménye szerint mégis Szófiában rendezik a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt csütörtökön – erről az UEFA tájékoztatta kedd délelőtt a magyar szövetséget.
A CIB Bank bejelentette ügyfeleinek, hogy a CIB Internet Bank asztali alkalmazásuk az év végével megszűnik. Azonban újításokról és bővítésekről is beszámoltak.
A harmadik negyedévben a magyar gazdaság 0,9%-kal bővült negyedéves bázison, ez a harmadik legnagyobb GDP-bővülést jelent az EU-ban (néhány tagállam adatát még nem ismertették). Az előző év azonos időszakához képesti visszaeséssel viszont a rangsor alsó harmadában van Magyarország.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felülvizsgálta a negyedik negyedévi olajpiaci kilátásait, és kisebb piaci deficitet vár, részben az amerikai és brazil termelés növekedésének köszönhetően - írta meg a Bloomberg.
A gyártók önkéntes vállalásai nyomán Magyarországon 2022-ben tovább csökkent a hazai üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma, így ezek az értékek 45,5 százalékkal alacsonyabbak, mint 2010-ben voltak - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (MAGYÜSZ).
Novemberben kezdődik a játékpiac legerősebb időszaka, a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik az éves forgalom 40 százaléka - közölte a Regio Játék. A cég előrejelzése szerint 3,5, illetve 10 százalék növekedés mellett 15 500 forintos online és 12 000 forintos hagyományos bolti kosárértékekre számít a játékkereskedő.
Az online szerencsejátékok világában gyakran mondják, hogy a szerencse a bátraknak kedvez. A Fairspin játékosai októberben is bátrak voltak és az életüket megváltoztató nyereményekre tettek szert. Ebben a fizetett hirdetésben a hónap legmagasabb szorzókat hozó játékaira emlékeztet a kaszinó. Októberi Sikersztorik – Látványos Jackpotok TOP-1: A va
Miniszteri meghallgatásán a kabinetminiszter közölte: “a DatAdat ügyben feljelentést fogunk tenni, ez sem a magyar törvényi szabályozással, sem a GDPR-ral nem fér össze", hogy a választók adatait külföldön tárolják. A Völner-Schadl ügyre vonatkozó ellenzéki kérdésre azt mondta, az “már egy lerágott csont".
A profin kidolgozott internetes átverések világát éljük, ahol senki sincs biztonságban! Egy 2023-as felmérés szerint a magyarok több mint húsz százaléka vált már online csalás áldozatává. Az aggasztó adat láttán sokunkban felmerül a kérdés: ugye nem valamelyik családtagom lesz a következő? Különösen azok a szeretteink vannak veszélyben, akik kevésb
Bernie Ecclestone egyetért Max Verstappen korábbi kijelentésével, és nem várja az F1 legújabb versenyhelyszínét. A héten a kaszinók és a szerencse fellegvárába látogat a száguldó cirkusz, hogy utolsó előtti versenyhétvégéjét teljesítse. A Forma-1 már tavaly óta kiemelten reklámozza a versenyt, sőt olyan elemeket is bevet, amit az eddigi helyszíneke
A bolgárok tartanak a kizárástól, ezért visszatették Szófiába az Eb-selejtezőt, hogy elkerüljék az UEFA retorzióját. Az MLSZ szerint példátlan, komolytalan és sportszerűtlen a bolgár szövetség viselkedése.
Az adóhatóság adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset (munkaviszonyból származó jövedelem), ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett (kedvezményekkel együtt).
Jövőre épülhet fel a WLP (Weerts Logistics Park) környezettudatos és okoscsarnoka Vecsésen, amelyet a világ egyik legnagyobb autóalkatrész beszállítójának, a kanadai székhelyű Magna International Incorporationnek építenek - közölte a beruházó az MTI-vel.
Elképzelhetetlennek tartja Raskó György agrárközgazdász, hogy valóban leálljon a csaknem százéves gyár Nitrogénművek Pétfürdőn - annak ellenére, hogy ezt maga Bige László jelentette be az Agrárszektornak. Ha azonban mégis, akkor azt az egyszeri vásárló alig fogja érezni a boltban - a mezőgazdaságban tevékenykedők már annál inkább.
Mikes Anna és Krausz Gábor a Dancing with the Stars egy olyan táncospárja, akik hétről hétre szebben varázsolják a nézők hétvégéit. A legnagyobb rajongók titkon abban bíznak, hogy nem csak a táncparketten, hanem a valóságban is egymásra találnak.
A magyar fogyasztók digitális fizetéssel kapcsolatos ismeretei jelentősen nőttek tavalyhoz képest. A jövedelmüket digitálisan elköltők aránya 23 százalékra nőtt – derült ki a Mastercard keddi sajtóeseményén, amelyen bemutatták a Mastercard Digitális Fizetési Index elnevezésű kutatás eredményeit.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Szófiában rendezik meg csütörtökön a Bulgária-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt.
Az európai tőzsdék emelkednek, a BUX és a forint nem igazán mozdul az olyannyira fontos amerikai inflációs adat előtt. Csökkentették a Richter célárát, ömlik a tőke a bitcoinba. A német autógyárak leépítenek és ez még csak a kezdet. A levegőbe emelkedett egy taxi.
Ötven évvel ezelőtt, 1973-ban a Hortobágyon alakult meg Magyarország első nemzeti parkja, amely nemcsak az első, de a legnagyobb és legismertebb nemzeti park is hazánkban - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a "Hortobágy, dicső rónaság."
A probléma reggel 8:40-kor jelentkezett,. A külföldre utazóknak azt ajánlja a rendőrség, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitvatartási idejéről és az aktuális várakozási időkről.