A forradalom napjaiban magyar emberek kis csoportjai néhány igaz szóval, határozott lépéssel, jogos követeléssel indultak útnak, olykor a mártíromságba – tette hozzá.
A Bitcoin árfolyama július óta pénteken tudott először újra 30 ezer dollár fölé törni. A hétvégét 29-30 ezer dollár közötti oldalazással töltötte a kriptovaluta. Az új hét kezdetével erőre kapott, a 31 ezer dolláros szintet is megközelítette az árfolyam, jelenleg 30.6 ezer dollár körül jár a jegyzése. A múlt hét kedvező volt a kriptovaluta befektet
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn megismételte korábbi kijelentését, miszerint Oroszországnak nincs köze a Balticconnectorban keletkezett károkhoz.
A CNN oknyomozást végzett azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta a gázai Al-Ahli kórházban történt robbanást. Az elemzés során több szakértőt is megkérdeztek, és arra jutottak, hogy valóban egy meghibásodott rakéta okozhatta a tragédiát - írja az Index.
Józan belátással nem feltétlenül várhatnánk egy élelmiszergyártótól, hogy beszálljon azoknak a termékeknek a forgalmazásába, amelyek az emberek súlycsökkentését szolgálják, ám a Nestlé valami ilyesmire készül.
Ha valaki júliusban vonult nyugdíjba, számíthat-e nyugdíjkorrekcióra még idén, ha év közben hatalmas az infláció? Olvasói kérdésre Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Ahhoz, hogy a számunkra megfelelő ízt és állagot érjük el, a sült krumpli elkészítésénél igenis ügyelnünk kell a megfelelő zsiradék kiválasztására. Ha nem így járunk el, akkor olajos és ízetlen végeredményt kapunk. Vannak azonban a krumplihoz különösen jól passzoló zsírfajták – ilyen például a libazsír.
A mezei pockok jelenlegi gradációja jelentős károsítóhelyzetet teremt, ami ellen a védekezési kötelezettség ‒ a növényvédelmi hatóság útmutatása alapján ‒ valamennyi földhasználó közös érdeke és feladata.
Mind Brüsszelben, mind a NATO-országok más fővárosaiban tudatában kellene lenni annak, milyen súlyos következményekkel járna egy ilyen lépés" – mondta Alekszandr Grusko.
Minden utazási típus más és más csomagolási stratégiát igényel. Amit egy tengerparti nyaraláshoz teszel a bőröndbe, valószínűleg nem egyezik azzal, mint amit egy síútra vagy egy üzleti konferenciára csomagolsz be.Mégis vannak bizonyos dolgok, amelyek jól jöhetnek, függetlenül attól, hogy hová indulsz − sőt, akár életmentőek is lehetnek a különböző
A magyar embereket 1956 októberében a szabadság hiánya vitte utcára, mert jobban féltek attól, hogy hazugságban éljenek, mint attól, hogy az igazság súlya alatt megroppan a jövőjük - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök a XII. kerület ünnepi megemlékezésén.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn megismételte korábbi kijelentését, miszerint Oroszországnak nincs köze a Balticconnectorban keletkezett károkhoz.
Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja, Austin (56 kör, 308,405 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:35:21.362 óra 2. Lando Norris (brit, McLaren) 10.730 mp hátrány 3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 15.134 mp h. 4. Sergio Perez (mexikói, Red Bull) 18.460 mp h 5. George Russell (brit, Mercedes) 24.999 mp h.
A többszörös Év honlapja-díjas magyar fejlesztésű e-learning platform, a mateking.hu mostantól a felső tagozatos általános iskolásoknak és a központi gimnáziumi felvételire készülőknek is segít abban, hogy a matek végre ne ne okozzon gondot. Az újdoságot tesztidőszakban ingyenesen próbálhatják ki a tanulók.
A nemzetközi jog durva megsértése lenne, ha a NATO-országok úgy döntenének, hogy a Balticconnector gázvezetékben keletkezett károk miatt meggátolnák az orosz hajók áthaladását a Balti-tengeren- jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn Moszkvában újságíróknak nyilatkozta.