Orbán Viktor ezúttal Veszprémben mondja el október 23-i ünnepi beszédét, ahol az '56-os hősökről, a Szovjetunió bűneiről és vele párhuzamban Brüsszelről beszélt. Elmondása szerint ez Európai Unió azonban nem menthetetlen, hiszen lesznek még EP választások.
Egy éve már annak, hogy hirtelen véget ért az Éjjel Nappal Budapest sorozat az RTL-en. A produkció főszereplői közül többen is tudtak élni azzal a népszerűséggel, amit az ÉNBP megadott nekik. Joe-nak - polgári nevén Varga Miklósnak – például az RTL ad munkát, ő lett a Survivor műsorvezetője. "Csóró" Lali szintúgy vezetett már műsort a csatornán és
A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében, a legfontosabb az, hogy sikerüljön megakadályozni az államok közötti háború kitörését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban.
A vásárlók következő generációja a valódi vásárlást részesíti előnyben a virtuális valósággal szemben, de vágyik a vásárlási élményt fokozó technológiai innovációra: a Z és a millenniumi generáció 81 százaléka várja, hogy a kiterjesztett valóság (AR) javítsa az üzletben történő vásárlást, 65 százalékuk pedig azt állítja, a vásárlási szándék szempon
A miniszterelnök az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Veszprémben mond ünnepi beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. A kormányfő már kora délután megérkezett a helyszínre, erről egy fotót is posztolt Facebook-oldalán.
A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében, a legfontosabb az, hogy sikerüljön megakadályozni az államok közötti háború kitörését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
A tippmixpro.hu oldal megújítása miatt több technikai változás is életbe lépett a nemzeti lottótársaság weboldalain, a tippmixpro.hu és a szerencsejatek.hu oldalakon. Előreláthatóan az új sportfogadási oldal elindításáig a felhasználók nem tudják módosítani adataikat, és a regisztrációval is várniuk kell.
A Kreml egyetért Joe Biden amerikai elnöknek azzal a kijelentésével, amely szerint a világnak új rendre van szüksége, ám ez a világ többé nem fog az Egyesült Államok körül forogni - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.
A pénzintézet hangsúlyozza, hogy az ukrán gazdaság helyreállításának költségeit egyetlen bank sem tudja egyedül vállalni, és a magánszektornak döntő szerepe lesz.
Évente csak Európában 35 millió tonnányi olyan elektronikai hulladék keletkezik, amelyet meg lehetett volna menteni. A nagygépek, mint a hűtők, mosógépek mellett laptopok, porszívók, mikrók, nyomtatók állnak hegyekben a lerakókban és csupán a töredéküket hasznosítják újra – áll az Eurobarométer felmérésében. Ez rámutat arra a tendenciára is, ami sz
A hadsereg délen a Hamász, északon a Hezbollah katonai célpontjait lőtte. Mindeközben elfogtak egy terroristát is, aki az október 7-i átfogó támadás óta bujkált.
Divatba jött toxikusnak, azaz mérgezőnek minősíteni a munkahelyeket. Szakértők szerint sokszor igazságtalanul használják a dolgozók ezt a jelzőt, ezért egyikük ötelemű skálát ajánl helyette.
Ukrajna megkapta az Európai Uniótól a makroszintű pénzügyi támogatás kilencedik részletét, 1,5 milliárd eurót - közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
Bár a közelmúltban is születtek kitűnő magyar alkotások, sokunk elől rejtve maradhatott pár igazi gyöngyszem. Alábbi listánkkal 5 olyan filmet szeretnénk bemutatni, amelyeket mindenképp érdemes bepótolni, ha még nem láttuk őket. Larry (2022) www.youtube.com Larry - ElőzetesBernáth Szilárd legelső egész estés filmjének főszereplője Ádá
Az elemzés szerint jelenlegi formájukban sem a reformok, sem a végrehajtásuk nem nyújtanak garanciát a politikai befolyástól való működésére, ezért továbbra is visszatartanák az uniós pénzeket.
Kijelenthető, hogy Tóth Gabi számára volt a legnehezebb a tegnap esti Sztárban Sztár leszek! Az énekesnő nagyon csalódottan távozott a TV2 stúdiójából, még úgy is, hogy a műsor alatt a nézők között foglalt helyet új párja is.
Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján, hétfő délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében, a legfontosabb az, hogy sikerüljön megakadályozni az államok közötti háború kitörését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
Egy friss felmérés szerint körülbelül a globális átlag másfélszeresét hozza a magyar letöltési sebesség. Ez első hallásra nem hangzik rosszul, de ha megnézzük, hogy a környékbeli országoknál milyen sebesség van az internetnél, akkor már szinte letaglózó a friss teszt eredménye. De hol a leggyorsabb és a leglassabb az internet a világon?
A miniszterelnök Veszprémben arról is beszélt, hogy máig Magyarország a legbiztonságosabb és legstabilabb ország egész Európában. Moszkva véleménye szerint egy tragédia volt, Brüsszel viszont már csak egy rosszul sikerült kortárs paródia.
A szerkesztő szerette a rendet, ezért szerette a rendszert is – bármelyiket. De már Sztálin elvtárs halála óta talajtvesztettnek érezte magát. Veczán Zoltán szatírája.
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen győzelméről, valamint Lewis Hamilton és Charles Leclerc kizárásról írtak az Egyesült Államok Nagydíja kapcsán. A holland versenyző a sprintgyőzelem után a hatodik helyről kezdte meg a vasárnapi versenyt. Ám nem kellett sok kör ahhoz, hogy megkezdje a felzárkózást, és a féltávnál már az élen találta magát a
A Kreml egyetért Joe Biden amerikai elnöknek azzal a kijelentésével, amely szerint a világnak új rendre van szüksége, ám ez a világ többé nem fog az Egyesült Államok körül forogni - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében, a legfontosabb az, hogy sikerüljön megakadályozni az államok közötti háború kitörését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.