Még sosem tapasztalt olyan fékproblémákat Max Verstappen, mint az austini versenyen. Majdnem a győzelme ment rá – de tartott-e attól bármikor, hogy kicsúszhat a kezéből?
A jól diverzifikált portfólió az egyik legfontosabb jellemzője a rendkívül nyereséges kripto befektetőknek. Ennek ellenére a szakértők azt javasolják, hogy
November 17. és 19. között kerül megrendezésre a XXI. Tihanyi Gardália, az őszi Balaton egyik kiemelkedő rendezvénye, melynek eredeti célja az volt, hogy emléket állítson Tihany évszázados halászmúltjának. Annak az egyedülálló halászati módszernek, ami a félsziget adottságai miatt vált a tihanyiak specialitásává.
Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsika kisebb-nagyobb megszakításokkal immáron tizenhárom éve alkotnak egy párt. Ez idő alatt nemcsak egymáshoz, de párjaik családjához is igazán közel kerültek.
Néhány óra különbséggel két Falcon-9 rakétát is indított a SpaceX az elmúlt hétvégén, ezzel összesen több mint 40 Starlink műholdat küldve alacsony Föld körüli pályára. Az első kilövésre a kaliforniai Vandenberg Űrhaderőbázisról került sor szombaton este, vasárnap hajnalban pedig a keleti parton lévő Cape Canaveralról indított a SpaceX egy-egy Falc
"Valójában mi történik?" - kérdezte Gyurcsány, majd válaszolt: "Az történik, hogy ők, a ma hatalmon lévők azt mondják, hogy akkor történt valami ezért és ezért, ma meg épp ellenkezőleg."
Túlságosan vékonyra csiszolta Lewis Hamilton és Charles Leclerc autójának padlólemezét az egyenetlen austini aszfalt, ezért kizárták őket a versenyből. Max Verstappen szerint nem F1-es szint a texasi egyenetlen pálya.
Szombat este lezajlott a Dancing with the Stars című műsor második élő show-ja, melyből a Sydney van den Bosch-Ádám Csaba páros volt kénytelen távozni. Produkciójuk azóta is megosztja az internerezőket - ízlelgessük kicsit, miért.
A Magyarok Kenyere programhoz kapcsolódóan idén második alkalommal rendezte meg a gluténmentes kenyerek és péksütemények versenyét a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Cöliákia Egyesület és az Amurex Gm Hungary Kft. A kezdeményezés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrend
Mindenszentek és halottak napja alkalmából az elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Szinte az egész ország útra kel, hogy gyertyát gyújtson és virággal emlékezzen meg néhai családtagjai sírjánál. Ilyenkor kevésbé figyelünk értékeinkre, gyászunk és az előttünk álló hosszú utazás, illetve a további temetők meglátogatásának tervezése elvonja figyelmünket,
Az arcát jegelte Charles Leclerc az austini verseny rajtja előtt – kiderült, nem véletlenül. Egyebek mellett fogfájás is nehezítette az életét a pocsék vasárnapján.
A QatarEnergy katari állami olaj- és gázipari vállalat hosszú távú, 27 évre szóló szerződést kötött az olasz Eni energiavállalattal cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításáról Olaszországnak.
A Szabadság napjának fővárosi programja 9 órakor a Kossuth téren ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött. Magyarország nemzeti lobogóját Kövér László, az országgyűlés elnöke és a Honvéd Vezérkar főnöke jelenlétében vonták fel. De nemcsak a fővárosban, hanem országszerte és határontúl is tartanak megemlékezéseket. Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánítot
Egyetlen céllal hozták létre az új, különleges műveleti egységet Izraelben: hogy levadásszák és megsemmisítsék azokat a fegyvereseket, akiknek bármilyen szerepük volt az október 7-én indított brutális támadásban.
A austini verseny vasárnapján volt napra pontosan az első évfordulója a Red Bull-alapító Dietrich Mateschitz halálának évfordulója. Egy farmeres képpel és egy győzelemmel tisztelegtek.
A Chevron Corp. hétfőn sajtóközleményben közölte, hogy 53 milliárd dollárért, azaz részvényenként 171 dollárért felvásárolja a Hess Corporation-t. Az olajipari óriás hétfőn közölte az 53 milliárd dolláros felvásárlási ügyletet tényét. A teljes vállalkozás értéke 60 milliárd dollár lesz, beleértve az adósságot is. "A Hess felvásárlása felértékeli és
A Toyota Motor japán autóipari konszern részben újraindította a termelést több japán gyárában, amelyeket azután állítottak le, hogy az egyik alkatrész-beszállítónál robbanás történt egy hete hétfőn. A Kyodo hétfői jelentése szerint négy üzemben öt gyártósort indítottak újra hétfőn, de alkatrészellátási problémák miatt hat üzem nyolc összeszerelő so
Számos izgalmas, nívós rendezvénnyel tisztelgett az Egri Bikavér, a Hungarikum vörösbor előtt idén az Egri Bikavér Ünnepi Napok programsorozat: bemutatkozott a Gárdonyi 100 Egri Bikavér Superior közösségi bor, valamint átadták az Egri Bikavérért-díjakat.
Mark Regev izraeli miniszterelnöki főtanácsadó a CNN-nek nyilatkozva kijelentette, hogy a Hamász elleni háború Izrael feltételei szerint fog véget érni, katonailag és politikailag is felszámolva a militáns csoportot. "A Gázai övezetben nem lesznek olyan terrorszervezetek, amelyek úgy támadhatnak minket, mint ahogyan az október 7-én is váratlanul, b
Szabó Bálint ma a XII. kerületben található Cinege út közeléből, Orbán Viktor budai otthona elől, jelentkezett be élő adásba, ahová tüntetést szervezett, valamint a magyar miniszterelnök kilakoltatását tervezte. 50 rendőr lepte el a területet!
A gyerekektől is lophatnak személyes adatokat a kiberbűnözők, az ESET tanulmánya szerint a csalók a gyerekek adatait sokszor ugyanazokra a célokra használják fel, mint a felnőttekét, például bankszámlákat nyitnak a nevükben pénzmosás és csalások elkövetésére.
A helyes orrfújást ugyanúgy tanítani kellene, mint a fogmosást - állítják egy friss felmérés eredményei, hiszen csak tízből három (32%) magyar fúj rendesen orrot. Kiderült az is, hogy honfitársaink 64%-át kimondottan zavarja a szipogás, sokkal jobban, mintha valaki kifújja az orrát. Minden tizedik magyar pedig egyenes kimondja: aki náthás, az marad
A Vodafone és a Telekom már korábban lekapcsolta a 3G-s szolgáltatásokat, a Yettel csatlakozásával egész Magyarországon elérhetetlenné válik a ma már meghaladott technológia.