Kandász Andi magánéletében nehéz év volt a 2021-es, azonban, mint mindig, most is optimistán tekint a jövőbe. Az évet idén kicsit csendesebben zárták férjével, az újévi fogadalmak számát azonban nem aprózza el a műsorvezető.
Újabban ritkán jelentkezik új poszttal Kylie Jenner, de arra bizony mindenki felkapja a fejét, ahogy az újévi üzenetét is rengeteg lájkolták, és osztották meg.
Biztosan neked is feltűnt már, milyen szép és hibátlan a japán nők bőre. A titkuk minden bizonnyal a Hada Labo Tokyo White Line termékek rendszeres használatában rejlik, mely 2004 óta Japán első számú arcápolási márkájává nőtte ki magát, és a világ többi pontján is nagy sikereket ért el. Az ünnepek előtt kipróbáltuk a három hialuronsav kombinációjá
Eddig 13 férfi és 16 női világkupa versenyt rendeztek a Zágráb melletti síterepen. A horvátok tavaly is jól szerepeltek, a "teltház" garantált lenne, de a járvány miatt idén is nézők nélkül rendezik meg a versenyeket.
Régebben sokat panaszkodtunk, hogy a legnagyobb sztárok turnéi elkerülik hazánkat, de az elmúlt években igazán nem lehet panaszuk, természetesen előfordul, hogy egy-egy előadó épp elkerüli Magyarországot, de nagyon sokan útba ejtik hazánkat is, és ez így lesz 2022-ben is.
Csütörtöktől elérhető az MNB Ingatlan Kft. tulajdonában lévő kortárs gyűjteményről készült online katalógus a Magyar Nemzeti Bank (MNB) oldalán - közölte a pénzintézet az MTI-vel csütörtökön.
Az epekő gyakori jelenség, az európai népesség 15 százalékát érinti. Az esetek háromnegyed részében az epekövek évekig nem okoznak panaszokat (néma epekövek), ám komplikáció esetén gyorsan kialakulhat epegörcs.
A cigarettázás szenvedélybetegség. Vannak helyzetek, amikor a dohányzás, illetve annak hiánya kellemetlen lehet a dohányos számára, és az is lehetséges, hogy a pöfékelő jelent kellemetlenséget a környezete számára.
A dohánytermékek, így a vágott dohány kiskereskedelmi (azaz a Nemzeti Dohányboltokban alkalmazott) árát is a NAV hozza hivatalosan nyilvánosságra. A dohánytermékek kiskereskedelmi ára 2022-től az alábbiak szerint alakulnak (cikkünkben most a vágott dohány termékek árait mutatjuk be, az árak 2022 folyamán bármikor változhatnak).
Még mindig sokan vannak, akik nem mernek segítséget kérni szakembertől. Pedig pszichológushoz járni nem ciki, az élet bármely területén komoly segítséget nyújthat, legyen szó egy trauma feldolgozásáról vagy akár arról, amikor valaki szeretné fejleszteni a személyiségét, hogy később megóvhassa magát a csalódásoktól.
A sport világa számos emlékezetes versenyt, eseményt adott nekünk 2021-ben, voltak nagyszerű sikerek, óriási bukások és drámai percek egyaránt. Idézd fel velünk a magyar sportolók és külföldi kollégáik nagy pillanatait!
A bodorka (Rutilus rutilus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson - közölte a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.
A Bambi egy egy örök klasszikus, melynek sok egyéb más mellett az animációs filmek történetének egy legtraumatikusabb halálát ‘köszönhetjük’. A szóban forgó jelenet azonban még súlyosabb is lehetett volna.
A lean megoldások ma már a kisebb vállalkozásoknak is elérhetőek. Ezeknek a cégeknek azonban tisztában kell lennie azzal, hogy az implementálás nem megy akárhogyan és erőfeszítés nélkül.
Több helyen képződik köd, illetve rétegfelhőzet. A ködös tájakon szitálás előfordulhat. A szél mindenütt mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul.
A HighTec EDV-Systeme GmbH többségi tulajdonában lévő, szoftverfejlesztéssel foglalkozó HighTec Hungary Kft. az Európai Unió 26 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával kifejlesztette és alkalmazásba adta a korszerű, könnyen fejleszthető LLVM bázisú C/C++ fordítóprogramot, amely alkalmas az autóipari beágyazott rendszerek vezető processzo
Ismét felejthetetlen bulival zárták az évet és köszöntötték az újat a NőComment! sztárjai és vendégeik. A szilveszteri showműsor bővelkedett vicces, pikáns, mulattató pillanatokban. Egy igazi buliból a zene sem maradhatott ki. A sztárok egymásnak adták a mikrofont, így jobbnál jobb dalok hangzottak el az előadásukban, amelyek a www.rtl.hu/nocomment
Elsősorban órás-újságíróként beszabadulni autós újságírók közé nagyon érdekes élmény, főleg amikor párhuzamokat próbálunk keresni… És a legmeglepőbb, amikor találunk is. A Totalcar virtuális hasábjain az ősz elején indult egy autós-órás…
Már nincs szükség feltétlenül sütőre, gázrózsára vagy beépített főzőlapra a sütéshez-főzéshez. Az air fryerek, elektromos főzőedények és a hozzájuk hasonló készülékek bárhol lehetővé teszik a meleg ételek elkészítését, ahol van áram.
Több helyen képződik köd, illetve rétegfelhőzet. A ködös tájakon szitálás előfordulhat. A szél mindenütt mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul.
A Beatles-túrák és turisztikai programok népszerűsége csak nőtt a járvány alatt – persze azokban az időszakokban, amikor egyáltalán nyitva lehettek a múzeumok és emlékhelyek. A növekedés annak tudható be, hogy sokan inkább a belföldi kirándulást választották, hiszen külföldi utazásra nem nagyon lehetett gondolni.
Az elmúlt hetekben a szarvasmarha árak egyik rekordot a másik után döntötték meg. A szokásos szezonális legmagasabb árat az ünnepek környékén éri el a piac. Idén azonban az új típusú koronavírus-változat, az omikron következményei a rekordszinthez közelítő érték hirtelen megszakadásához vezet.
A lakosságot érintő egyik adóváltozás a kriptodevizával kereskedőket érinti — jelentette ki az adóügyekért felelős államtitkár, Izer Norbert. Már az idén benyújtandó szja-bevallásban alkalmazhatóak a kriptodevizákra vonatkozó új szabályok: az adó mértéke a felére, 15 százalékra csökkent, így (állítólag) tisztul a hazai kriptopiac és tovább fehéredi
A magyar ipar jövőjéről beszélgetett a TECHference ipari konferencián Hörömpöli-Tóth Levente négy hazai szakemberrel, akik Hartmann Anita, az IFKA igazgatója, Kelly Robert Sean, a Metalloglobus Fémöntő Kft. ügyvezető igazgatója, Rehák Bálint, a Bosch Rexroth ipar 4.0 üzletfejlesztésért felelős csapatvezetője és Tordai Balázs, az IVSZ ipar 4.0 szaké