2022. szeptember 1. csütörtök

szept. 1
12:09
A nap képe: visszatért Orbán Viktor, de a szakálla megmaradt (Privátbankár)
A szabadság hosszúra nyúlt, de úgy tűnik, most már vége.
szept. 1
12:12
Arany nanoszerkezetek segíthetik a daganatok korai felismerését (WebBeteg)
A jövőben akár a szervezetbe fecskendezett nanoarannyal is diagnosztizálhatják a szakemberek a korai rákot. Ehhez járulhatnak hozzá a Szegedi Tudományegyetemen a Juhászné Csapó Edit által vezetett Lendület-kutatócsoport eredményei.
szept. 1
12:12
Szeptember 21-22-én tartja a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja a frakcióülését (hirado.hu)
A Fidesz és a KDNP szeptember 21-22-én tartja a parlamenti ülésszakot megelőző szokásos frakcióülését – jelentette be közösségi oldalán Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.
szept. 1
12:12
Jelentősen bővült a turizmus idén nyáron Párizsban és környékén (ProfitLine)
A járványügyi korlátozások megszűnésének köszönhetően jelentősen javultak a turisztikai mutatók nyáron Párizsban és környékén, megközelítve a járvány előtti teljesítményt, de az első féléves összesítésben a bevételek és a látogatottság még elmarad a 2019-es adatoktól a szerdán közzétett becslések szerint.
szept. 1
12:12
Menstruációs szabadságot vezetnek be a terézvárosi önkormányzati cégeknél (444.hu)
Egy extra nap jár annak, aki orvosi igazolást visz a fájdalmas menstruációról.
szept. 1
12:12
Sztrájkolnak hirdettek a német légitársaság pilótái (hirado.hu)
A szakszervezeti követelés több mint 40 százalékkal növelné a pilótafülkékben dolgozó személyzet bérére fordítandó kiadásokat.
szept. 1
12:12
Reneszánszukat élik az atomerőművek (vg.hu)
Az energiaválság nyomán a nyugati kormányok sorra indítják el atomerőműveik élettartam-meghosszabbítását és tervezik újak építését.
szept. 1
12:12
65 éves lett Gloria Estefan, aki szörnyű gyerekkori trauma után lett a latin zene világsztárja (Life)
Egyetlen férfit szeretett egész életében, kislányként szexuális zaklatás áldozata lett, ő az egyik legkisebb világsztár, és friss filmben is láthatod. 65. születésnapját ünnepli Gloria Estefan, az alábbi érdekességeket pedig talán te sem tudtad róla.
szept. 1
12:12
A kormány a GDP két százalékát fordítja a felsőoktatásra idén (Demokrata)
Ez egyedülálló teljesítmény a magyar történelemben – jelentette ki Csák János miniszter.
szept. 1
12:12
A Lukoil alelnöke kiesett egy kórház ablakából, és meghalt (rtl.hu)
A 67 éves férfi már a sokadik orosz felsővezető, aki gyanús körülmények között halt meg.
szept. 1
12:14
Emlődaganat: az életmód szerepe és a korszerű szűrés alig ismert a nők körében (WebBeteg)
A KomplexLabor és a SeqOmics megbízásából a dél-alföldi régióban élő nők körében végzett kutatást a Szinapszis Kft. annak feltárására, hogy vajon milyen ismeretekkel rendelkeznek a hölgyek az emlőrákkal és a szűrővizsgálatokkal kapcsolatban.
szept. 1
12:14
Eljegyezték Cinthya Dictatort: gyönyörű gyűrűvel kérte meg a kezét Molnár Tamás (Life)
A népszerű modell és fotóművész saját közösségi oldalán jelentette be nemrég, hogy kedvese megkérte a kezét, ő pedig boldogan mondott igent.
szept. 1
12:18
Manapság kivételesen becsesnek számító kincsen ül Görögország (Infostart)
Míg Európa más részeit súlyos aszály sújtja, Görögországban különösen sok eső esett ezen a nyáron, és rég nem látott szintet ért el a víztározók töltöttsége.
szept. 1
12:18
Kiesett a moszkvai kórház ablakából az orosz Lukoil vezére (Blikk)
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Ravil Maganov, Oroszország második legnagyobb olajtermelő cége, a Lukoil igazgatója csütörtökön. A cégvezér kizuhant egy moszkvai kórház ablakából.
szept. 1
12:18
Keményen dolgozott a Mercedes azon, hogy megértse belgiumi problémáit (F1világ)
Rendkívül keményen dolgozott az elmúlt néhány napban a Mercedes Forma-1-es csapata azon, hogy megértse és megoldja azokat a problémákat, melyekkel a múlt hétvégi Belga Nagydíjon szembesült.
szept. 1
12:18
Fotókon az időjárás csodái (Metropol)
A Királyi Meteorológiai Társaság hetedik alkalommal hirdette meg Az év időjárásfotósa pályázatát.
szept. 1
12:18
Újabb amerikai IPO rejtély: 13 000 százalékot ralizott a kínai részvény (Portfolio)
Az AMTD Digital és a Magic Empire Global után egy újabb kínai cég okozott meglepetést a befektetőknek azzal, hogy hatalmas emelkedést produkált az első kereskedési napján az amerikai tőzsdén. Az Addentax Group 13 000 százalékot emelkedett szerdán a bevezetést követően, a kereskedést a túlzott volatilitás miatt több mint 20 alkalommal kellett megsza
szept. 1
12:18
Mi mozgatja valójában az energiapiaci árakat? (ATV)
A szakértő szerint a jelenlegi villamosenergiaár kétharmada nem magyarázható meg a fizikai kereslet-kínálattal, óriási vita van arról, hogy kerülhetett ide ilyen arányban spekulatív tevékenység. Közben hosszú távon a magyar épületállomány 70-80 százaléka felújításra szorul, itt elsőként az energiaigényt kellene leszorítani.
szept. 1
12:18
Megvannak az ellenfelek – novemberben két edzőmeccset játszik a magyar válogatott (m4sport.hu)
Marco Rossi csapata előbb idegenben, majd itthon lép pályára.
szept. 1
12:18
Stabilról negatívra rontották az Eximbank BBB/A-2 besorolását (vg.hu)
.
szept. 1
12:18
Így teszi tönkre a stressz a férfiak nemzőképességét (Igényesférfi.hu)
Habár sokat lehet olvasni a stressz  termékenységre gyakorolt negatív hatásairól, mivel csak elvétve találhatunk konkrét leírást arról, milyen módon is fejti ki a romboló hatást, nemigen foglalkozunk a problémával. Pedig a stressz jelentős veszélyforrás, mindenképpen komolyan kell venni.
szept. 1
12:18
A Honda és az LG akkumulátorgyárat épít az Egyesült Államokban (Tiszta Jövő)
A japán Honda és a dél-koreai LG egy óriás akkumulátorgyárat épít fel közösen az Egyesült Államokban, a beruházás értéke 4,4 milliárd dollár (mintegy 1790 milliárd forint).
szept. 1
12:18
Románia török harci drónok beszerzését tervezi (Magyar Hírlap)
A védelmi tárca a NATO-ban Romániára háruló védelmi feladatok teljesítésére hivatkozik.
szept. 1
12:18
Nem látszik a 4iG első félévén a romló makrogazdasági környezet (Bitport)
A második negyedévben elért 73 milliárd forint bevétel több mint négyszerese az egy évvel korábbi forgalomnak.
szept. 1
12:18
Pénteken lesz a dunai kérészek rajzása (Magyar Nemzet)
Negyven évre eltűntek és csak tíz éve jelentkeztek újra ezek a tünékeny rovarok.
szept. 1
12:18
Indul az iskolatej és az iskolagyümölcs program az új tanévben is (Magyar Mezőgazdaság)
Az iskolatej és az iskolagyümölcs program a 2022/2023. tanévben is folytatódik, a kormány továbbra is biztosítja az ehhez szükséges nemzeti forrást.
szept. 1
12:18
Környezettudatos öblítés: mire jó a mosóparfüm és az illóolaj? (egy.hu)
A vegyszerek nélküli mosás ugyan reneszánszát éli, de a környezettudatos háziasszonyok többsége azzal mégsem hajlandó kibékülni, hogy illatmentesek legyenek a tiszta ruhák. Az öblítőknek viszont távolról sincsenek zöld változatai. Milyen alternatív megoldások léteznek erre manapság?
szept. 1
12:20
Sosem volt még ilyen alacsony a munkanélküliség az eurózónában (Portfolio)
Csökkent a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban is júliusban.
szept. 1
12:20
Új tulajdonost kaptak az állami informatikai cégek (vg.hu)
Az új ernyőszervezet célja, hogy 2025-re mindenki el tudja intézni a hivatalos ügyeit egy mobiltelefon segítségével.
szept. 1
12:20
Érik a szép búcsú Serena Williamsnek (Magyar Hírlap)
Az esélyes észt Anett Kontaveitet győzte le az amerikai szupersztár.
szept. 1
12:21
Közvilágítás sem lesz? Brutális takarékoskodásra készülnek egy magyar községben (Menedzsment Fórum)
Érsekcsanádon a hivatal 4, a könyvtár és a művház 2-2 napig lesz nyitva, bezárhat az óvoda és a bölcsöde, de a közvilágítás is veszélyben.
szept. 1
12:24
Speciális étrend? Így segít a dietetikus! (Vital)
Ételallergia vagy ételintolerancia esetén az átállást megkönnyíti, ha szakember segítségét kérjük
szept. 1
12:24
Most érkezett! Kizuhant az elitkórház ablakán a Lukoil igazgatótanácsának vezetője (Metropol)
Kizuhant a moszkvai Központi Klinikai Kórház ötödik emeleti ablakából és életét vesztette Ravil Maganov, a Lukoil igazgatótanácsának elnöke - jelentették orosz hírügynökségek.
szept. 1
12:24
Újabb béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók (hirado.hu)
A hivatásos állományú rendvédelmi szerveknél dolgozóknak, lehet az rendőr, lehet az börtönőr, tűzoltó, mindenkinek a mai naptól, legalább 116 ezer forinttal emelkedik a bére – közölte Rétvári Bence, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1-en.
szept. 1
12:24
Így néz ki egy nem rezsicsökkentett árú villanyszámla (Portfolio)
Megkapta egyik kollégánk az első olyan villanyszámláját, amelyben az átlagfogyasztás feletti részre már a rezsicsökkentés új korszaka szerinti 70 forintos összeget számlázták ki neki. Elmagyarázzuk röviden, hogy mit hogyan kell nézni az új számlán és melyek az új szabályok.
szept. 1
12:24
Ennyivel lett drágább a csirkehús (Agroinform)
A csirkecomb és a csirkemell ára hasonló emelkedést mutat.
szept. 1
12:24
Sztrájkot hirdettek péntekre a Lufthansa pilótái (ATV)
Sztrájkot hirdetett péntekre a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC) - jelentette az MTI.
szept. 1
12:24
Kamerák előtt hülyézték le Köllő Babettet (Ripost)
Furcsa szerzetek is felbukkantak a válogatón.
szept. 1
12:24
Elhunyt Richard Roat, a Jóbarátok és a Dallas színésze (Femcafe)
A színész 50 éven át játszott minden idők legnagyobb sorozataiban.
szept. 1
12:24
Török drónok beszerzését tervezi Románia (vg.hu)
A Bayraktar pilóta nélküli repülői az ukrajnai háborúban szereztek hírnevet, most másik szomszédunk is bevásárolna belőlük.
szept. 1
12:24
Örvényalagút, szénbánya és partizánkórház – múzeumok, amiket egyszer látni kell élőben (Femcafe)
Hogy a múzeumjárás unalmas lenne? Szlovénia szokatlan kiállításain azok is elmerülhetnek a látnivalók és élmények sokaságában, akiket amúgy nem hoznak lázba a poros múzeumi tárgyak. A szomszédos ország legérdekesebb múzeumaiból válogattunk.
szept. 1
12:24
Tovább emelkednek az energiaárak Európában a francia nukleáris problémák miatt (NRGreport)
Az egekben szárnyalnak az energiaárak, amiért a francia nukleáris ipar is felelőssé tehető. Korábban írtunk már arról, hogy Franciaország nagy bajban van az atomerőművei miatt: az aszályos, extrém meleg időszakban még a szabályozásokat is enyhíteni kellett, hogy azok működőképesek maradjanak. Hosszú távon nem biztos, hogy a környezet jól jár vele,
szept. 1
12:24
Megszavazta a tarvágás tiltását a Fővárosi Közgyűlés, ezzel megkerülték a kormányrendeletet (SzMo)
A Környezetvédelmi törvény adott erre felhatalmazást az önkormányzatoknak.
szept. 1
12:24
Mától súlyos változásokat vezet be a BKK, senki sem fog örülni ennek a drasztikus drágulásnak (Promotions)
Mától nagyon rosszul járnak a tömegközlekedésen bliccelők, és azok is, akik például napijegyet szoktak vásárolni.
szept. 1
12:24
Malajziában a bíróság bűnösnek találta a volt miniszterelnök feleségét is (Magyar Nemzet)
Más vádak is felmerültek ellene.
szept. 1
12:24
WRC Promoter: 2023 nagy kihívás lesz logisztikai szempontból (Racing)
Simon Larkin, a WRC Promoter vezérigazgatója egy interjú során elárulta, komoly kihívás összeállítani a jövő évi vb naptárt a logisztika miatt.  Simon Larkint az Autóhebdo francia lap kereste meg, amelynek arról beszélt, hogy jövőre mindenképp 14 versenyt szeretnének rendezni, és továbbra is 8 Európai és 6 azon kívüli futamot tartanának a WRC-ben.
szept. 1
12:26
A munka kezdődik, a szakáll maradt – új képet posztolt Orbán Viktor (SzMo)
„Becsengettek” – írta a virágmintás inges képhez a miniszterelnök.
szept. 1
12:26
Kizuhant egy moszkvai kórház ablakán a Lukoil vezérigazgatója (Magyar Nemzet)
Súlyos beteg volt.
szept. 1
12:30
Kizuhant az 5. emeletről a Lukoil igazgatótanácsának vezetője (Metropol)
Kizuhant a moszkvai Központi Klinikai Kórház ötödik emeleti ablakából és életét vesztette Ravil Maganov, a Lukoil igazgatótanácsának elnöke.
szept. 1
12:30
Csák János: A kormány a GDP két százalékát fordítja a felsőoktatásra idén (hirado.hu)
Ez nemcsak Európában kiemelkedő, hanem a magyar történelemben is egyedülálló teljesítmény.

Keresés