Bár Cserhalmi György, színész fél évtizede nem állt már színpadon, munkásságát idén három díjjal is elismerték: a Radnóti Miklós antirasszista díj mellett a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját és a Hazám-díjat is átvehette 2022 folyamán. A művész interjúban számolt be arról, mi történt vele az elmúlt évek alatt, illetve milyen tervei vannak a k
A válogatott szerepléstől történő visszavonulását szerdán bejelentő Szalai Ádám fontos mérföldkőhöz érkezik a várhatóan utolsó előtti fellépése alkalmával. A nemzeti csapat kapitánya ugyanis 85.-ször léphet pályára címeres mezben a németek ellen, ami azt jelenti, hogy beéri a magyar futball legnagyobb legendáját, Puskás Ferencet.
A globális gazdaság, az Európai Unió és a magyarok is akkor tudják jól megoldani az évtized kihívásait, ha "fejben átváltanak" és elfogadják, hogy új gondolkodásmódra van szükség - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden, csütörtökön.
Energiamegtakarítási tervet készít a családok és a munkahelyek védelmében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), valamint minden alá tartozó költségvetési szerv és gazdasági társaság.
Ma reggel újabb gleccserrel bővült az Alpokban nyitva tartó síterepek száma. Igaz, az osztrák Dachstein-gleccseren az idén nem fogadnak lesiklókat, így várhatóan az egész terület a sífutók paradicsomává válhat.
Azt javasolták, hogy a bizonyítványt, illetve az ehhez kapcsolódó nyomtatványt a csaladikozosseg@mvm.hu e-mail-címre küldjék a minél gyorsabb ügyintézés érdekében.
A cég szerint annyiszor lehet igénybe venni a rezsicsökkentett áron felhasználható 63 645 megajoule, legalább 1729 köbméter kedvezményes mennyiséget, ahány különálló lakás van az ingatlanban, de max. 4 lakás után.
Nemrégiben jelent meg az ország első párkapcsolati appja, a Szeretetkert, ami dr. Piczkó Katalin pszichiáter és csapata munkáját dicséri, és egy európai szinten is különleges alkalmazásról van szó. Fontos üzeneteket közvetít, célja pedig az, hogy a párok még a nehezebb időszakokban is jobban megismerhessék magukat, a kapcsolatukat, kellőképpen törő
Megnyílt szerdán a látogatók számára az 1410-es grünwaldi csata nagyszabású, multimediális múzeuma az északkelet-lengyelországi Warmia-mazúriai vajdaságban fekvő Stebark községben. A híres ütközetben a Német Lovagrend harcosai súlyos vereséget szenvedtek az egyesült litván-lengyel haderőtől. A megnyitón Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kul
Megkezdődtek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) a jövő évi minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó tárgyalásai, a kormány célja, hogy az év végéig megszülessen a megállapodás - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a LIGA Szakszervezetek Bérkonfere
Igen kemény történetet osztott meg Jaime Alguersuari, a Toro Rosso egykori Forma-1-es pilótája. A Red Bull támogatásával az F1-ben bemutatkozó, majd az energiaitalosok által onnan kitett spanyol a mai napig sír álmában az akkoriban történtek miatt. Jaime Alguersuari 2009-ben szezon közben, a Magyar Nagydíjon minden idők legfiatalabb Forma-1-es piló
Lezajlott az első Magyar Drón Világkupa Futam, a 2022 Drone Racing World Cup Hungary, amely a lausanne-i székhelyű Fédération Aéronautique Internationale (FAI) hivatalos nemzetközi versenynaptárában is szerepelt. Idén 10
Kultúrtörténeti pillanat volt az. De akik ott voltak, még nem sejthették, hogy az élet onnantól kezdve megváltozik. Mert 1962. szeptember 23-án a Hess András téri kollégiumban Omega néven színpadra állt egy zenekar, amely elindította a honi beatkorszakot. Éppen hatvan éve ennek. Zenerajongó generációk sora nőtt fel azóta az Omega és persze, a többi
Áll a bál David Beckham körül. Az angol labdarúgó-válogatott egykori csapatkapitánya nyolc számjegyű összeget kap fontban a korábbi NFL-sztárral, Peyton Manninggel együtt azért, hogy tévés és nyomtatott reklámokban a katari futball-világbajnokságot népszerűsítse, de ezért rengetegen bírálják is.
A kormány magán kezdi a takarékoskodást, a lakossági rezsicsökkentést pedig továbbra is biztosítja - szögezte le a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez hétfőn este eljuttatott közleményében.
Erzsébet királyné halálával III. Károly király kerül az angol monarchia élére, vele együtt pedig felesége, Kamilla válik Anglia új királynéjává. Kamilla Károly szeretőjeként vált ismertté, hosszú évtizedekig a brit média kereszttüzében élte életét, de minden rosszakarat és szexista gyűlölködés ellenére felülemelkedett a népharagon. Kiegyensúlyozott
Mintegy 230 cet vetődött partra az ausztráliai Tasmania nyugati partjainál található Macquarie közelében, néhány nappal azután, hogy több nagy ámbráscet tetemére bukkantak rá az állam délkeleti részén. A csapat vélhetőleg gömbölyűfejű delfinekből áll, és úgy tűnik, hogy az állatok fele még életben van – mondta el a helyi környezetvédelmi minisztéri
Mindezt pedig legálisan tette, hiszen a Mediterrán Rallyn a historic mezőnyben állt rajthoz. Dr. Megyaszai Gergő és Borsfai Dávid egy 130-as Skodával így száguldott a Somogy-Árpádtető szakaszon. A páros végül az E1 korcsoport negyedik helyét szerezte meg.
Összeállt a klasszikus trió egy csodálatos dal erejéig: Kulka János, Falusi Mariann és Lang Györgyi egy őszi sanzont énekeltek fel a színész hamarosan megjelenő lemezére.
Különleges elismerést kapott Orbán Viktor: a miniszterelnököt Donald Trump, volt amerikai elnök méltatta a CPAC (Conservative Political Action Conference) nevű konzervatív politikai rendezvényen tartott előadásáért.
Kína nyersolajimportja Oroszországból az egy évvel korábbihoz képest 28 százalékkal nőtt augusztusban, de Szaúd-Arábia ennek ellenére is négy hónap után visszaszerezte elsőségét a Kínába szállító legnagyobb olajexportőrök rangsorában - derül ki a kínai vámhivatal adataiból.
Íme a lila és árnyalatai – ezeknek te sem tudsz majd ellenállni. Mindig vannak olyan színek, melyekkel csak a kezdet nehéz, aztán elég egy darab ahhoz, hogy könnyedén ráhangolódj az árnyalatokra. Utána pedig nincs megállás!
Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása. A Nature Sustainability című tudományos lapban közzétett, műholdas felvételek segítségével készített és a világ legnagyobb városai közül 48-at vizsgáló tanulmánya 2014 és 2020 között elemezte a s
Kedvezőtlenek az európai és az amerikai gazdaság kilátásai. Annak az esélye, hogy a következő egy évben recesszió következik be, a korábbi átlagos 10 százalékról 50 százalékra emelkedett. A gazdasági problémák már a pandémia után elkezdődtek, a háború csak súlyosbította azokat. Bizakodásra adhat azonban okot, hogy egy éven belül nézve a globális in