2022. szeptember 1. csütörtök

szept. 1
11:42
Kiderült, mikor tér vissza a Géniusz (MMonline)
Szeptember 18-án este rajtol a Géniusz című vetélkedő második évada az ATV-n, a műsorvezető ismét Gundel Takács Gábor lesz. Fotó forrása: ATV A Géniusz a legnehezebb tudásharc, ami Magyarországon képernyőre került. A produkció első évada nagy siker volt a nézők és a kritikusok körében is, 2021-ben ez a műsor lett az „Év vetélkedője” a Televíziós
szept. 1
11:42
Drágult az üzemanyag Németországban az állami kedvezmény kivezetése után (Demokrata)
Emelkedett és ismét meghaladta a literenkénti 2 eurós (800 forint) határt az üzemanyagok ára.
szept. 1
11:42
„A szünetnek vége” – üzente újabb szakállas fotóval Orbán Viktor (Mandiner)
Az iskolakezdés apropójából posztolt a magyar miniszterelnök.
szept. 1
11:42
1,8 milliárd forintnyi dollárral támogatták Márki-Zayékat a kampányban (Magyar Nemzet)
A tételes elszámolásból az igazán lényeges részletek sajnos hiányoznak.
szept. 1
11:44
Van-e még remény, hogy ne tarolja le Magyarországot az energiaársokk? (Portfolio)
Elemzői vélemények szerint a magas energiaárak az összeomlás szélére sodorhatják nemcsak a magyar, hanem egész Európa gazdaságát. Az, ami körülöttünk történik, már nem energiaválság, hanem valami sokkal rosszabb – írta cikkében Madár István, a Portfolio vezető makroelemzője, aki most lapunk heti podcastjében beszélt az energiaársokk potenciális haz
szept. 1
11:44
Humbug vagy valóság a munka-magánélet egyensúly (Magyar Nemzet)
A munkahelyek egy része számtalan módon keresi a dolgozók kegyét, ha a munka és a magánélet egyensúly biztosításáról van szó.
szept. 1
11:48
A szünetnek vége, visszatért Orbán Viktor: hatalmas szakállal üzent az iskolásoknak (Blikk)
Orbán Viktor hosszú hetek után végre visszatért a közösségi oldalra, s egyből üzent az iskolásoknak.
szept. 1
11:48
Megkezdődött a szüret Villányban (hirado.hu)
A termés mennyisége várhatóan átlagos, minősége viszont kiváló lesz.
szept. 1
11:48
Durva képek érkeztek! Jelzőlámpának ütközött egy busz a XIII. kerületben (Metropol)
A baleset a XIII. kerületben a Váci úton, az Újpesti vasúti híd közelében történt.
szept. 1
11:48
Hortay Olivér: A valóság utolérte Európa szankciós politikusait (hirado.hu)
Az energetikai szakértő szerint „eljött az ideje, hogy Brüsszel elengedje politikai ambícióit és helyette elkezdjen az európai családok helyzetének javításával foglalkozni”.
szept. 1
11:48
OMV: nincs elég benzin a kutakon (Igényesférfi.hu)
Az elmúlt napokban több autós is sikertelenül próbált tankolni az OMV töltőállomásain - nem véletlenül. A schwechati finomító leállása és a Duna alacsony vízszintje miatt ugyanis a vállalat nem tud elegendő üzemanyagot szállítani kúthálózata ellátására.
szept. 1
11:48
Mégis jön a Rammstein jövőre Budapestre, megvan a pontos dátum is (SzMo)
Május elején még kamuhírnek minősítették a német együttes 2023-as turnéjának magyar állomását, de most kiderült, hogy játszanak július 11-én a Puskás Arénában.
szept. 1
11:48
No.1: Mi ez az új sorozat, ami dominál a magyar Netflixen? (Mafab)
Arden Cho alkukat köt és szíveket tör össze Ingrid Yun ügyvédnőként az új drámában. A partnerség nyomában jelenleg a legnézettebb sorozat a magyarországi Netflixen. De mire föl ez a nagy felhajtás, egyáltalán: csekkold vagy passzold.
szept. 1
11:48
„Én hároméves korom óta mindig szerettem, emésztően, viharosan és sokszor” – WMN-kvíz Ady múzsáiról (WMN)
Mennyire ismered az Ady életében megjelenő legfontosabb nőket, Édest, Lédát és Csinszkát? Bulváros irodalmi kvíz haladóknak!
szept. 1
11:48
Álomnyaraláson kérték meg Cinthya Dictator kezét (BorsOnline)
Már több mint három éve élnek hatalmas szerelemben.
szept. 1
11:48
Az oroszok már 8 éves kortól propagandával fertőznék a gyerekeket (Helló Magyar)
Az orosz szülőket és tanárokat a "propagandaórák" bojkottjára szólítják fel.
szept. 1
11:48
Megszólalt Gorbacsov magyar barátja: A pártfőtitkár tudni akarta, miért nincs bugyi a boltokban (rtl.hu)
Még Gorbacsov felesége sem tudott bugyit venni.
szept. 1
11:51
Megszűnt a kedvezmény, elszállnak a benzinárak Németországban (Privátbankár)
Literenként 2 eurónál már nem lehet olcsóbban tankolni, és még tovább mehetnek fel az árak az adókedvezmény kivezetése után.
szept. 1
11:54
Faragó Tamás: ez egy mesebeli történet (Infostart)
Örüljünk neki, hogy felnő megint egy olyan generáció, amelyben bízhatunk és győzelemre esélyes – értékelte a magyar férfi vízilabda-válogatott szerbek elleni kilencgólos Eb-győzelmét az olimpiai, világ- és Európa-bajnok pólólegenda.
szept. 1
11:54
Szakáll, színes ing - Orbán Viktor visszatért, és rögtön posztolt is (ATV)
A jelek szerint Orbán Viktor visszatért háromhetes nyaralásáról.
szept. 1
11:54
4iG: éles lesz a verseny a Magyar Telekommal (vg.hu)
A Vodafone nélkül is nagyra nő idén a 4iG, idénre 70 milliárd forintos EBITDA-val kalkulálnak.
szept. 1
11:54
Bizarr: szexuális fétis miatt hunyt el az öngyilkosnak hitt színész, megdöbbentő, mi okozta a halálát (Femcafe)
David Carradine 72 évesen távozott az élők sorából, halála pedig mindenkit megdöbbentett: egyrészt senki nem számított arra, hogy a színész ilyen váratlanul hagyja itt a földi világot, másrészt halálának körülményei is igen sokkolónak számítottak.
szept. 1
11:54
Visszatért a szabadságáról Orbán Viktor: Nem mindennapi fotó készült a miniszterelnökről (BorsOnline)
Visszatér a szabadságáról Orbán Viktor kormányfő.
szept. 1
11:54
Jelentős összeget biztosít a kormány a tehetségek felfedezésére (Magyar Hírlap)
Beneda Attila minősített tehetséggondozó műhely elismerést adott át.
szept. 1
11:54
Románia török harci drónok beszerzését tervezi (Magyar Nemzet)
Olcsóbbak lehetnek, mint az amerikai gyártmányok.
szept. 1
11:54
Hadházy Ákos: Tóth Csaba privatizálta az MSZP zuglói irodáját is (Mandiner)
A pártvagyon egyszer csak magántulajdonná vált, az új tulajdonos pedig véletlenül a párt erős embere, az elnökség tagja, Tóth Csaba vállalkozása.
szept. 1
11:54
Hétvégén jön Európa legnagyobb bitcoin konferenciája, mi ott leszünk! (BitcoinBázis)
Szeptember első hétvégéjén a Hodl Hodl csapata éves bitcoin konferenciát tart a lettországi Rigában. A Baltic Honeybadger 2022, a legnagyobb
szept. 1
11:56
Harmincmillióért árulta posztját az ORÖ elnöke (Magyar Hírlap)
A gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.
szept. 1
11:56
Románia török harci drónok beszerzését tervezi (Mandiner)
Románia három darab, egyenként hat harci drón távirányítását ellátó, Bayraktar TB2-es típusú pilóta nélküli repülőgép-rendszert tervez beszerezni.
szept. 1
11:58
Nagy Márton: Az infláció miatt mérlegelni kell, hogy fenntarthatóak-e az ársapkák (Magyar Hírlap)
Az intézkedések betöltötték a szerepüket, az energiaválság viszont még tart.
szept. 1
11:58
Balaton-parti „horroréttermet” záratott be a Nébih (Mandiner)
A helyszíni ellenőrzésén megállapították, hogy gyakorlatilag minden helyiségében általános a takarítatlanság, nagyfokú a szennyezettség.
szept. 1
12:00
Egy év alatt 7,4 milliárdot bukott a Vodafone (444.hu)
Jóval nagyobb a veszteség az egy évvel korábbinál.
szept. 1
12:00
Hámori Luca: Mindent megteszek, hogy a lehető legfényesebb Eb-éremmel térjek haza (m4sport.hu)
U22-es Eb-ezüstérmesünk, Hámori Luca Szeleczki Lilla, Hoffmann Réka és Lakos Regina mellett aranyérmes lett a Moldavian Belt Tornán a romániai Iasiban. A 21 esztendős Luca javában készül a közelgő női Európa-bajnokságra, amelyen szeretne igazi áttörést elérni a felnőttek között, így a tornagyőzelmet követően sem pihen a babérjain, a következő héten
szept. 1
12:00
Ők keresik a szerelmet a Money or Love műsorában (Femcafe)
Szeptember 4-én indul a vadonatúj, látványos Money or Love című napi dating show, amelynek első epizódja a Tv2-n, a folytatás pedig minden hétköznap este 21:00-tól a Super Tv2 műsorán látható majd.
szept. 1
12:00
Visszatér a képernyőre Gundel Takács Gábor (BorsOnline)
A Géniusz vetélkedő szeptember 18-tól látható újra az Atv képernyőjén.
szept. 1
12:00
Kizuhant kórházi szobája ablakából és szörnyethalt a Lukoil igazgatótanácsnak elnöke (SzMo)
Az utóbbi időben az olaj- és gázipari menedzserek gyanús körülmények között halnak meg Oroszországban.
szept. 1
12:00
Az évszázad legrosszabb kukoricatermésére számítanak a franciák (Agrofórum)
Az Agritel tanácsadó cég kismértékben megemelte az idei francia búza termésmennyiségére vonatkozó becslését, de figyelmeztetett, hogy az Európai Unió legnagyobb gabonatermelője az évszázad legrosszabb kukoricatermése felé tart.
szept. 1
12:00
Dobó Kata szexi, bikinis fotóval búcsúztatta a nyarat (Life)
Most, hogy hivatalosan is véget ért a nyár, Dobó Kata is elbúcsúztatta a jó időt az Instagramján.
szept. 1
12:00
Így tette helyre Megadja az „időutazó” Telexet (Mandiner)
Fábián Tamás eldicsekedett azzal, hogy a BBC előtt írták meg Gorbacsov halálát. Aztán Megadja emlékeztette őt a Telex hírhedt „időutazására”.
szept. 1
12:02
Buborékba zárva védi Verstappent a Red Bull a zandvoorti őrülettől (m4sport.hu)
Mindent megtesz a Red Bull, hogy tisztán tartsa Max Verstappen fejét a narancsos ködtől a Holland Nagydíjon. A szervezők eközben sportszerű közönségre számítanak.
szept. 1
12:03
Németországban megszűnt a benzin adókedvezménye (Piac és Profit)
Emelkedett és ismét meghaladta a literenkénti 2 eurós (800 forint) határt az üzemanyagok ára Németországban, a nyári hónapokra biztosított állami kedvezmény megszüntetése után.
szept. 1
12:06
A bajba került koraszülöttmentők arra kérik a pártokat, ne használják fel céljaikhoz a nevüket (Infostart)
Üzemanyagra gyűjtenek, amivel kapcsolatban több politikai szereplő is reagált.
szept. 1
12:06
Megtudtuk: a magyarországi Lidl váratlan lépésre szánta rá magát (Portfolio)
Egy birtokunkba jutott belső tájékoztató szerint a Lidl több eszközzel is igyekszik ösztönözni munkavállalóit, akik havonta bruttó 36 ezer forinttal kapnak majd többet Lidl-kártyájukra és jelentősen nő a privát autóval járók költségtérítése is.
szept. 1
12:06
Újabb fennakadások várhatók – ekkor sztrájkolnak majd a Lufthansa pilótái (TőzsdeFórum)
Sztrájkot hirdetett péntekre a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC).
szept. 1
12:06
Kizuhant egy moszkvai kórház ablakán a Lukoil igazgatótanácsának vezetője (hirado.hu)
Ravil Maganov a Lukoil olajipari vállalat második vezetője, aki furcsa körülmények között halt meg az elmúlt hónapokban.
szept. 1
12:06
Nem mindegy, mit mivel és mikor eszünk (Képmás)
Az egészséges étrend vegyes és változatos, egy-egy alapanyag fogyasztását nem szabad divatdiéták miatt túlzásba vinni. Sőt, az is előfordulhat, hogy egészséges alapanyagok akadályozzák egymás felszívódását. Melyek azok a vitaminok és ásványi anyagok, amelyek gátolják a másik jótékony hatását, és csökkenthetik akár a gyógyszerek hatékonyságát is?
szept. 1
12:06
Hadházy: Csak diktatúrákban fordul elő, hogy ha nem tetszik egy képviselő, nem engedem be (SzMo)
Hadházy Ákosnak még mindig nem engedte meg Kövér László, hogy letegye képviselői esküjét.
szept. 1
12:06
Kizuhant egy elit kórház ablakán a Lukoil igazgatótanácsának vezetője (Magyar Hírlap)
Ő a Lukoil második vezetője, aki az elmúlt hónapokban furcsa körülmények között halt meg.
szept. 1
12:06
David Schumacher ismét beugróként tér vissza a Formula 3-ba (Racing)
David Schumacher a Formula 3 imolai hétvégéje után Zandvoortban is versenyezni fog a Formula 3-ban. A DTM-ben versenyző német fiatal ismét a Charouz Racing System egyik autóját vezetheti majd. Ralf Schumacher fiának felejthető egy időszaka volt az F3-ban, ugyanis sorra váltotta a csapatokat egymás után. 2020-ban a Charouznál kezdte meg a szezont, m
szept. 1
12:06
Soproni Tamás: Menstruációs szabadságot a nőknek! (Mandiner)
A fájdalmas menstruáció nem gyengeség. Nem lehet stigmatizálni.

Keresés