2022. szeptember 6. kedd

szept. 6
12:30
Palkovics László: csökkenteni kell az ország gázfogyasztását (Blikk)
Magyarország nemzetközi összevetésben jól teljesít a klímavédelem területén – jelentette ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter kedden, a Portfolio fenntarthatósági konferenciáján Budapesten.
szept. 6
12:30
Egy nap alatt a második vezetőedző távozik az NB I-ben (Infostart)
Megvált Supka Attilától a Mezőkövesd Zsóry FC.
szept. 6
12:30
Az Elte Btk is bajban van: drasztikus döntést hoztak az emelkedő rezsiárak miatt (Blikk)
Komoly döntést hozott az emelkedő rezsiárak miatt az ELTE Bölcsészettudományi Kara. A részleteket a Facebook-oldalán jelentette be az intézmény.
szept. 6
12:30
Holoda: Nemcsak Európának van szüksége az orosz gázra, az orosz gáznak is szüksége van vevőre (ATV)
A korábbi energetikai helyettes államtitkár szerint nem ez a tél, hanem a következő tél lesz kritikus, kérdés, hogy képes-e Európa felkészülni arra, hogy Oroszország helyett máshonnan pótolja a gázt. Meglátása szerint egyébként az ipar már eddig is sokkal jobban megsínylette az energiaárakat, egyedül az volt a szerencse, hogy az ipari szereplők jel
szept. 6
12:33
Hatnak a nyugati szankciók, Oroszország akár 10 év recesszió elé néz (Piac és Profit)
Oroszország hosszabb és mélyebb gazdasági recesszióval nézhet szembe az amerikai és európai szankciók miatt, és veszélybe kerülhetnek azok az iparágak, amelyekre az ország gazdasága évek óta támaszkodik - közölte a Bloomberg hírügynökség az orosz kormány belső jelentésére hivatkozva, amelyet a Kommerszant orosz gazdasági lap idézett.
szept. 6
12:33
A Renault importőrévé válik az AutoWallis (autopro)
A versenyhivatal áldásával az AutoWallis-hoz és portugál partneréhez kerül a Renault Hungária.
szept. 6
12:33
Házasodna a gazda: rosszul lett az egyik nő, még Péterben is felmerült, hogy megjátszotta magát (SzMo)
Egy másik párjelölt is úgy vélte, hogy Klaudia váratlan szédülése „enyhén színjátékos” volt.
szept. 6
12:33
"Nem kéne a sztárzenészek keresetével foglalkozni. A számokból könnyű téves következtetéseket levonni" (Növekedés)
Albumot készít, podcastokat vesz fel, DJ-zik és kampányarcként rappel – ez Wolfie 2022-es éve. A PunnanyMassif zenekar frontemberével, Farkas Rolanddal a pandémia zeneiparra gyakorolt hatásáról, nyári fesztiválokról, munkajogról és munkabiztonságról beszélgettünk.
szept. 6
12:33
Biden: Mindenkinek joga van idiótának lenni (Mandiner)
Az elnök egy, a beszédét megszakító férfinak címezte szavait.
szept. 6
12:33
Kiderült, mikor válthat nevet a Vodafone (Forbes)
A 4ig tervei szerint a teljes távközlési portfóliójuk egységes márkanévvel és arculattal fog működni már középtávon.
szept. 6
12:33
Aranyforintot bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (rtl.hu)
A törökverő Hunyadi János emlékére.
szept. 6
12:36
Hivatalos: Orbán Viktor nem megy pénteken Szegedre a határvadászok eskütételére (Blikk)
A kormányfő programjában Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtótitkára szerint nem szerepel a pénteki szegedi látogatás.
szept. 6
12:39
160 milliárd forintra büntette az ír adatvédelmi hatóság az Instagramot, mert gyerekek adatait hozta nyilvánosságra (444.hu)
Még soha nem szabtak ki ekkora bírságot a GDPR megsértése miatt. A Meta fellebbez.
szept. 6
12:39
Itthon az új Lexus RX, mutatjuk, hol nézheted meg te is! (Autónavigátor)
Új formanyelvet követ az RX következő generációja, ami a Next Chapter (következő fejezet) névre hallgat, ugyanakkor bőven építkezik az elődök
szept. 6
12:39
Zsiga Tamás László: A köz szolgálata elköteleződés (Magyar Hírlap)
A magyar katonai felsőoktatás, a tisztképzés egyet jelent a Ludovika szellemiségével és történetével – mondta az államtitkár.
szept. 6
12:39
Finn kutatás: Oroszország továbbra is milliárdokat keres az olaj, a gáz és a szén exportjával (Mandiner)
Oroszország továbbra is milliárdokat keres az olaj, a gáz és a szén exportjával - írja a Centre for Research on Energy and Clean Air (Crea) finnországi székhelyű, független kutatóközpont keddi jelentésében.
szept. 6
12:39
A McLaren mindkét reménysége lemondhat a bajnoki címről (Racing)
Nem csak az a közös Álex Palou-ban és Pato O’Wardban, hogy mindketten a McLaren kötelékébe tartoznak. Hanem az is, hogy 2022-ben nem lesznek IndyCar bajnokok. Mindkét versenyző annyi pontot vesztett a Portlandben második helyen végző és az IndyCar Series pontversenyét vezető Will Powerrel szemben, hogy matematikailag kiesett az IndyCar bajnoki címé
szept. 6
12:42
Gyurcsány Ferenc: „be kell fejezni a nyilvános ellenzéki szottyogást” (Infostart)
A DK elnöke szerint önkény van, ezért öngyilkosság és árulás a demokratikus politikai verseny szabályait alkalmazni.
szept. 6
12:42
Magyarország 41 ezer Pfizer vakcinával segíti Kárpátalját (HírTV)
Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni Pfizer vakcinát szállított le Kárpátaljára, hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
szept. 6
12:42
Mekkora fizetés kell ahhoz, hogy szóba álljon velünk a bank ha hitel kell? (ProfitLine)
Egy év alatt jelentősen megnövekedett a lakáshitelhez elvárt jövedelem mértéke a bankoknál. Aki tavaly igényelt, most igazán örülhet, aki viszont nem lépett, foghatja a fejét. Megnéztük, hogyan változott a szükséges jövedelem mértéke, és mutatjuk, mit lehet tenni ellene.
szept. 6
12:42
Óriásit zuhantak az orosz autóeladások (Portfolio)
Oroszországban jelentősen, 62,4 százalékkal, 41 ezer 698-ra esett az új autók és haszongépjárművek eladása augusztusban az egy évvel korábbiról - közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB autógyártó-bizottsága kedden.
szept. 6
12:42
Ez durva: 30 százalékos áremelés lenne a minimum a közétkeztetésben (Pénzcentrum)
A KÖZSZÖV tavaszi számításai szerint nagyjából 30 százalékkal lenne indokolt emelni az árakat, de azóta további áremelkedések voltak: gondoljunk csak az inflációra, vagy a energiaárak emelkedésére.
szept. 6
12:45
Nem jön többé orosz gáz? Akkor mi erősíti ma a forintot? (Privátbankár)
Az európai tőzsdéken javult a hangulat, ahogy a gázár is visszaesett a tegnapi csúcsról. Mintha a piac kezdene beletörődni, hogy nem megy több orosz gáz Nyugat-Európába. Az OTP stagnál, a forint kissé emelkedik, az olaj megint esik.
szept. 6
12:45
Élő adásban kapott sztrókot a híradós (ATV)
A stúdióból, élő adásból kellett kórházba szállítani Julie Chint, az NBC leányvállalatának hírműsorvezetőjét, miután  kapta magát, hogy nehezen tudja elolvasni az előtte lévő súgógépet, írja a Telex, a New York Post nyomán.
szept. 6
12:45
A kormány már leválna a gázról – de vajon az oroszokról is? (Forbes)
A gáz súlyát csökkentené a kormány az energiamixben - de az oroszok befolyásával mi lesz?
szept. 6
12:48
A tagállamok belpolitikai választási kampányaiba is beavatkozhatna az Unió (HírTV)
Donáth Anna a politikai reklámtevékenység átláthatóságát sürgette. Ennek keretében Brüsszelben mondanák meg, hogy politikailag mi számít korrekt reklámnak és mi az, ami a politikában elfogadhatatlan. Brüsszelből kapcsoltuk Zöldhegyi Katalin tudósítót.
szept. 6
12:48
„Egy olyan programot akartam csinálni, amely által az emberek újra megtanulhatnak hinni egymásban” (ProfitLine)
Nemes Gábor munka- és élettapasztalatai, illetve spirituális utazása hatására határozta el, hogy Londonban élő unokatestvérével létrehoz egy olyan céget, amely az emberi jócselekedetek bemutatásával akarja jobbá tenni az emberek életét.
szept. 6
12:48
Rohant a gazda, hogy mentse a lángoktól a kombájnt (Agroinform)
Szezonban könnyen megvan a baj, amiben most az aszály miatti szárazság is szerepet játszik. De a forróság a gépeket is próbára teszi, és könnyen pattan a szikra, ha túlhevül egy alkatrész.
szept. 6
12:51
Moszkva többet keres az olaj- és gázexporttal, mint amennyit a háborúra költ (Infostart)
Hiába a szankciók, az árak durva emelkedése busás hasznot hajt az oroszoknak. Erre a következtetésre jutott egy finnországi független kutatóközpont.
szept. 6
12:51
Falhoz vág és kicsavar a Better Call Saul fináléja, hasonlóan a Breaking Badhez (SzMo)
Vince Gilliganék méltó módon búcsúztatják el a tévétörténelem egyik legszenzációsabb ügyvédjét, pontot téve ezzel egy fergeteges univerzum történetének végére. Kritika.
szept. 6
12:51
Rétvári: A közgyűjteményeknek az oktatásban is szerepet kell vállalniuk (Magyar Hírlap)
Olyan múzeumok várják a magyar fiatalokat, amelyek versenyképesek a mobiltelefonok nyújtotta szórakozási lehetőségekkel is.
szept. 6
12:51
Vádat emeltek egy biciklis futár ellen, aki halálra gázolt egy nőt (Demokrata)
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 51 éves, kerékpáros futárként dolgozó férfi ellen.
szept. 6
12:51
Egyre több fiatal választja az egészségpénztár megtakarítást (Növekedés)
Nagyobb figyelmet fordítanak a magyarok az egészségcélú öngondoskodásra. Az OTP Egészségpénztár taglétszáma mellett a befizetések száma és összege is növekedett.
szept. 6
12:51
Aszálykár 1,3 millió hektáron, van segítség (Agrárágazat)
Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program az agrártermelőknek!
szept. 6
12:51
Palkovics László megfejtette, miért fogyasztottak az emberek túl sok gázt az elmúlt években (Nyugati Fény)
Ideje visszavenni a miniszter szerint.
szept. 6
12:51
Palkovics László: Egyelőre nem drágul a távfűtés, de hosszú távú kijelentéseket még nem tennék (rtl.hu)
A technológiai és ipari miniszter az RTL Híradónak úgy fogalmazott, olyan gyorsan változnak a gázárak a nemzetközi piacon, hogy már alig tudják lekövetni. Palkovics úgy véli, az önkormányzatok felelőssége, ha nem tudnak leszerződni áram- vagy gázszolgáltatásra, de ha baj van, a kormány segíteni fog.
szept. 6
12:54
Ha cukorbeteg, érdemes ellenőriztetnie az alábbiakat is (Vital)
Lisztérzékenység A cöliákia egy autoimmun betegség, melynek során a glutén immunreakciót vált ki, aminek következtében elsősorban a vékonybél nyálkahártyája...
szept. 6
12:54
Az Európai Bizottság korlátozni akarja a vezetékes orosz gáz árát (HírTV)
A brüsszeli testület a tagállamok feje felett átnyúlva rendkívüli jogköröket alkalmazna, így kényszeríthetne egyes vállalatokat arra, hogy például mit gyártsanak.
szept. 6
12:54
Fontos jogegységi döntés a Kúriától! Lazábban kell értelmezni a munkaidő-nyilvántartási kötelezettséget (Adózóna)
A munkaidő-nyilvántartás a munkáltató alapvető kötelezettsége, melynek pontos részletszabályait azonban a munka törvénykönyve nem tartalmazza. Ezért fontos, hogy a törvényben rögzített alapvető szabályokat a bíróságok hogyan értelmezik. A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának friss 1/2022. JEH határozata ezen szabályokat értelmezi. Cikkünkben összefog
szept. 6
12:54
Novák Katalin elutazik, de nem megy messzire (ATV)
Hivatalos látogatásra Szerbiába utazik Novák Katalin köztársasági elnök pénteken - közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
szept. 6
12:57
Nem csak Orbán Viktor ment az Adriára nyaralni (Menedzsment Fórum)
Noha tavaly nyáron is az volt Orbán Viktor nyaralási tanácsa, hogy több Balaton, kevesebb Adria, ezt akkor is csak a lakosság tartotta be, miközben a kormánytagok külföldre utaztak. Idén viszont ezt már az átlagpolgárok is nagyobb számban megtették, így júliusban érezhetően visszaesett a belföldi vendégéjszakák száma a belföldi turizmusban. A külfö
szept. 6
12:57
Batáta: akkorát nőtt a járvánnyal, ami veszélybe sodorta (Mezőhír)
Idén az akciós batáta kerülhet annyiba, mint tavaly a normál.
szept. 6
12:57
Az energiaválság nem fogja visszatartani a migránsokat – Tárik Meszár a Mandinernek (Mandiner)
A bevándorlók sokszor hónapokat töltenek el a különböző migrációs útvonalakon, ahol gyakran szembesülnek a zord időjárási körülményekkel, ezért nem igazán számít nekik, hogy télen 17 vagy 19 fokra lesz állítva a termosztát – mondta lapunknak a Migrációkutató Intézet elemzője.
szept. 6
12:57
Az Nke is részt vett a Ii. RepTár Drone Day-en (go2fly)
Idén augusztusban második alkalommal rendezte meg a RepTár – Szolnoki Repülőmúzeum a Drone Day interaktív napot és kiállítást, amelyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) másodszorra vett részt. Az eseményen fejlesztő
szept. 6
12:59
Célkeresztben a jogsértések megelőzése és az uniós pénzek hazahozatala (Mandiner)
Így épülhet fel és ez lehet az új, korrupcióellenes hatóság és azt segítő munkacsoport feladata.
szept. 6
13:00
Rémisztő pillanatok: élő adásban kapott sztrókot a híradós (Blikk)
A stúdióból szállították kórházba Julie Chint, aki élő adásban kapott sztrókot.
szept. 6
13:00
Földbe állt a használtautó piac? (Pénzcentrum)
A GKI kereslet előrejelző modellt készített a háztartások személygépkocsi vásárlásainak becsléséhez. A modell a lakossági bizalmi index adataira épül, melyek között gazdasági, pénzügyi, megtakarítási várakozások is szerepelnek.
szept. 6
13:00
Az „amerikai álom” nincs többé, de van valami, ami segíthet az egyenlőtlenség elleni harcban (Portfolio)
Nincs egyetértés a világban arról, mivel is kellene foglalkoznia az ESG-nek: egyesek szerint túl sok területre fókuszál, amikor elég lenne csak a környezeti szempontokra figyelni, mások szerint a három betű egymástól elválaszthatatlan. Sőt, egyre nagyobb teret nyert a társadalmi felelősségvállalás kérdése, a Portfolio Sustainable World 2022 konfere
szept. 6
13:01
Komoly változtatások jöhetnek a közbeszerzések terén (Mandiner)
Megjelent a kormányhatározat a már korábban beharangozott közbeszerzési eljárások módosításaira.
szept. 6
13:03
Összeomlott az orosz autópiac (Piac és Profit)
Oroszországban jelentősen, 62,4 százalékkal, 41 ezer 698-ra esett az új autók és haszongépjárművek eladása augusztusban az egy évvel korábbiról - közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB autógyártó-bizottsága.

Keresés