Megnyitotta kapuit az Asean (Association of Southeast Asian Nations – Délkelet-ázsiai Államok Szövetsége) térség egyik legjelentősebb nemzetközi élelmiszer és ital szakkiállítása a Food&HotelAsia (Fha) Szingapúrban. A 2022. szeptember 5-9. között megvalósuló rendezvényen az Agrármarketing Centrum szervezésében Magyarországot 8 kiállító és a Hungari
Novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme a tervezett tavaszi időpont helyett, a több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer, átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért fe
Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni Pfizer vakcinát szállított le Kárpátaljára, hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Magyarország nemzetközi összevetésben jól teljesít a klímavédelem területén - jelentette ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter kedden, a Portfolio fenntarthatósági konferenciáján Budapesten.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke nyolc-tízszeres rezsiemelkedésről beszélt a szállodák esetében, és azt is elmondta, miért vészjóslóbb most a helyzet, mint az elmúlt két és fél évben a világjárvány alatt volt.
„Óvatlan voltam” – ezt mondta a Jobbik elnöke arról, hogy választási megfigyelőként vett részt 2014-ben az Európai Unió által el nem ismert Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságokban.
A Williams tesztpilótája, Roy Nissany nem versenyezhet a hétvégi olasz Formula 2-es versenyen. Az izraeli versenyzőt ugyanis eltiltották büntetőpontjai felhalmozása miatt. A legutóbbi verseny helyszínére, Zandvoortba 11 ponttal a neve mellett érkezett, azonban az ottani főversenyen is szabálytalankodott egyet. Amikor a safety car a pályára érkezett
A magyar az egyik olyan nemzet, amely leginkább vágyik a hosszabb, akár 96 évig tartó életre, ám az ezzel járó anyagi és más kihívásokra egyelőre nem vagyunk felkészülve – derül ki az NN Biztosító nemzetközi kutatásából.* Mindez nem véletlen, hiszen a jelenleg aktív generációk az átlagéletkor növekedésének köszönhetően olyan kihívásokkal kell megkü
Valószínűleg egyik filmes premiert sem várták, vártuk annyira idén a velencei filmfesztiválon, mint Olivia Wilde új rendezését Florence Pugh és Harry Styles főszereplésével, a Nincs baj, drágám az év egyik legjobban várt produkciója, és hamarosan nemcsak a filmfesztiválokon, hanem a magyar mozikban is bemutatkozik.
Női “vámpír” maradványait tárták fel régészek egy 17. századi lengyel temetőben. A sarlós módszer csak egy volt a korban bevett gyakorlatok közül, amikkel az "elszaporodó" vámpírok ellen próbáltak védekezni. Könyvek hírek mellé.
Városi környezetben az úthálózat sűrűségével növekszik a szálló por mennyisége, a jó vasúthálózat pedig kifejezetten javítja a levegőminőséget derül a Szegedi Tudományegyetem geográfusai által végzett kutatásból, melyet a rangos MDPI Sustainability című folyóiratban publikáltak - tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapocslati igazgatósága.
A Renault Hungária felvásárlása október 1-jén zárulhat, a versenyhivatali engedéllyel ehhez minden feltétel adott. A közlemény szerint a tranzakcióval az AutoWallis közelebb jut ahhoz, hogy a Közép- és Kelet-Európa régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen. A társaság a térség 14 országában van jelen. Az AutoWallis és portugál partner
Megismerkedésünk is különleges volt. Távol-keletre szakadt másodszülöttemtől érkezett, kis csomagban. „Forrázd le, és meglátod” – ennyi volt az üzenet hozzá. Tágra nyílt szemekkel néztem, csodáltam a kékséget. Miután egy applikáció segítségével beazonosítottam, örök barátságot kötöttünk a pillangóborsóval, azaz a kék varázsvirággal.
Kaja Kallas miniszterelnök 2040-re ígérte a fosszilis energiahordozók használatának felszámolását. Az oroszokkal szembeni szankciói miatt most óriási lépést tett – visszafelé.
Az Európai Unió "jól fel van készülve" arra az esetre, ha Oroszország teljesen leállítaná az Európába irányuló földgázszállítást, köszönhetően tárolási kapacitásainak és az energiatakarékossági intézkedéseknek - jelentette ki Paolo Gentiloni, az EU gazdaságpolitikai biztosa.
Alig egy év leforgása alatt jelentősen megnövekedett a lakáshitelhez elvárt jövedelem mértéke a bankoknál. Megnéztük, milyen változás tapasztalható a lakáshitelek költségeiben és az elvárt jövedelemben az előző évhez képest.
Az EU szankciós politikája a műtrágyakínálatra is hat, a gázválság fokozódásával hiány alakulhat ki - olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács hétfői közleményében.
A Vodafone akvizíció szinergia hatásait tovább javíthatják olyan egyszeri tételek, mint a Yettel-ben lévő 25 százalékos részesedés, vagy a DIGIMobil infrastruktúrájának értékesítése - mondta el Jászai Gellért a VG-nek adott interjúban.
Megjelent az Új-Zéland Rally nevezési listája, mely bár nem túl hosszú, így is választ adott egy, az Ypres Rally után felmerült kérdésre. Az M-Sport visszaléptette Adrien Fourmaux-t a görög Acropolis Rallytól, miután az Ypres Rally utolsó napján balesetet szenvedett a francia versenyző és Fordját nem tudta volna a csapat megjavítani időben. Azonb