Liz Truss megválasztásának nagyon nem örülnek Moszkvában, újabb tűz volt az atomerőműben, Észak-Koreától vehetnek lőszert az oroszok. Háborús hírösszefoglaló.
A biológiai védekezés a kilencvenes évek kezdetétől a paradicsom és a paprika, az ezredfordulótól pedig az uborka növényvédelmében vált gyorsan egyeduralkodóvá. Az eltelt időszakban folyamatosan bővült azon kártevők köre, amik ellen természetes ellenségeket használhatnak a kertészek.
Kevesebb mint 1 hete van jelentkezni annak az ismeretlen játékosnak, aki bár megnyerte a Jokerért járó több mint 102 millió forintot, eddig nem váltotta be a nyertes szelvényt. Amennyiben szeptember 9-én 23:59-ig nem veszi át az összeget, a Szerencsejáték Zrt. – a játék részvételi szabályzata alapján – e pénzből külön akciókat szervez, illetve a má
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Két füstgránát is a pályára repült a Holland Nagydíj időmérő edzésén, a másodikat pedig a jelek szerint a versenyhétvége biztosítását végző cég egyik alkalmazottja dobta be. Egyre nagyobb gondot jelent a Forma-1-ben a főként holland drukkerek által előszeretettel használt füstgránátok jelenléte, a múlt hétvégi Holland Nagydíjon pedig minden korábbi
A szállodák energiakiadása az elmúlt hónapokban elképesztő mértékben megugrott, a helyzet pedig most még rosszabb annál is, ami a ovid idején volt – erről a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Flesch Tamás beszélt az ATV-nek.
Az amerikaiak szerint Teherán a pilóta nélküli eszközök által használt technológiát akarja megkaparítani, amit aztán később saját katonai céljaira használna fel.
Berki Krisztián halála előtt egy durva veszekedés miatt rendőri intézkedésre volt szükség a házaspárnál, de nem ez volt a legnagyobb vitájuk. Krisztián tavaly ősz óta bántalmazhatta Mazsit.
Kétperces. Azért él inkább egyedül, mert nem akar szembesülni a helyzettel, amikor el kell döntenie: ő járjon-e inkább gyalog a munkahelyére, vagy a felesége mondjon le a fodrászról.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5381-an léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6343-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
Az Adni Öröm! akció tanszergyűjtő kampányának keretében a vásárlók rászoruló gyermekek iskolakezdését támogathatták a hazai INTERSPAR hipermarketekben: 2022. július 20. és szeptember 4. között adománykártyák megvásárlásával, augusztus 24-27. között pedig az áruházakban személyesen megvásárolt, és a Szeretetszolgálat önkénteseinek a helyszínen átado
Bíró Attila szövetségi kapitány bár nem elégedett az Európa-bajnoki negyeddöntőben vereséget szenvedett női vízilabda-válogatott teljesítményével, de fontos tapasztalatnak nevezte a párizsi olimpia felé vezető úton.
Párizsban a malmi búza és a takarmánybúza drágult, a kukorica árszintje stagnált, míg a repce vesztett értékéből. Nem volt kereskedés az Egyesült Államokban, a munka ünnepe miatt tartottak kereskedési szünnapot hétfőn a tengerentúlon, így az európai részvény- és árupiacokon is a megszokottól kisebb, mérsékelt befektetői aktivitást lehetett látni.
Nagy-Britanniának új miniszterelnöke van, aki a harmadik nő a sorban, és aki baloldaliból lett konzervatív, EU-pártiból pedig hangos brexithívő. Vajon kinek lesz igaza lesz vele kapcsolatban? Azoknak, akik az új Vasladyként láttatják, vagy azoknak, akik szerint „ugyanolyan lesz, mint Boris Johnson, csak sokkal gyengébb kiadásban”? Íme, néhány tudni
Tengerre vágyók a magyarok, akik közül a legtöbben augusztusban és az egész nyáron Horvátországot választották a külföldi nyaralásuk helyszínéül. Átlagban 7732 forintot költöttek utasbiztosításra a külföldön pihenők, de voltak, akik százezernél is többet szántak erre a családi nyaralás idejére - derül ki a Bank360.hu adataiból.
Az amerikai vállalat hamarosan elkezdheti forgalmazni a legújabb iPhone 14-es sorozatot, amiről most kiderült, hogy nagyrészt Samsung kijelzőket fog használni. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Az Apple sokat vár az iPhone 14 sorozattól a jelentések szerint, főleg a Pro modellektől, aminek a gyártását megnövelték. Erre próbálnak rásegíteni cégen bel
Egy moszkvai bíróság visszavonta a Novaja Gazeta című független lap bejegyzési bizonyítványát, ezzel gyakorlatilag betiltva a működését. A lapot az orosz médiafelügyelet, a Roszkomnadzor azzal vádolta meg, hogy nem nyújtotta be hozzá az alapszabályát a 2006-os tulajdonosváltás után. A Novaja Gazeta jogi képviselője szerint ennek alapján nem lehetne
A Siemens készíti a Nissan új gyártósorait Japánban. A Tochigi prefektúrában lévő üzemben gyártják majd a tisztán elektromos crossover, az Ariya járműveit. Az új projekt a két vállalat hosszú ideje fennálló együttműködésén alapul, melynek keretében a Nissan már az eddigiekben is a Siemens szoftvereivel optimalizálta járműveinek tervezését és gyártá