A magyar áremelkedési ütem a hivatalos adat alapján is az egyik legnagyobb az Európai Unióban, ám ennél is kedvezőtlenebb a kép, ha a mélyben húzódó, alapvető inflációs folyamatokat nézzük. Amennyiben a hektikusan változó (és egyébként a hazai árszabályozás fő területének mondható) energia- és élelmiszerárakat kivesszük, akkor a "maginflációban" a
Máris jelentős gazdasági és pénzügyi problémák követelik a hétfőn megválasztott új angol miniszterelnök figyelmét. Bár megszokott, hogy egy frissen hivatalba lépő kabinet működésének első néhány hónapjára a választóktól nagyobb jóindulatra, a piacok részéről pozitív kivárásra támaszkodhat, ám Liz Truss, az Egyesült Királyság frissen kijelölt új vez
A projekttel a Schwarz Csoport és a Lidl célja, hogy a hulladék összegyűjtésével és újrahasznosításával megelőzzék a Duna és ezáltal közvetetten a világ óceánjainak szennyezését. A hulladékgyűjtő akció eredményeként összegyűjtött 300 zsák hulladék megközelítőleg felét – a fém, üveg és műanyaghulladékot – szelektálva gyűjtötték zsákokba a résztvevők
A Lenovo bemutatta a következő generációs ThinkPad X1 Foldot, amely a Lenovo által 2020-ban létrehozott összecsukható pc-kategória új tagja. Az új ThinkPad X1 Fold nagyobb képernyőfelületével teljes pc-teljesítményt nyújt, miközben megtartja az eredeti eszköz ultrahordozhatóságát. A világ legkönnyebb 16 hüvelykes kereskedelmi laptop készülékeként*
Alig néhány hét, és elérhető lesz az a mobiltelefonos applikáció, amelynek köszönhetően egy nonstop rendelkezésre álló személyiedző és életmódtanácsadó lehet segítségünkre abban, hogy testünk és szervezetünk minél erősebb páncélzattal felvértezve álljon készen minden lehetséges kihívásra.
A Murrelektronik MQ15 sorozatának víz- és porálló csatlakozói aszinkron és háromfázisú motorok csatlakoztatására alkalmasak. A gépeknek és rendszereknek áramra van szükségük – megbízhatóan, könnyen telepíthetően és üzembiztosan. Egyszerű megoldások a gépek és rendszerek energiaellátására, ezért keresettek. A Murrelektronik MQ15 sorozatú szabványosí
A Hargita megyei Bogárfalván létrejött családi vállalkozásból nőtte ki magát az egyik legsikeresebb romániai, és ezen belül erdélyi magyar mezőgazdasági-élelmiszer ipari vállalkozás, a Gordon Prod Kft. A tejfeldolgozó ma több, mint 230 alkalmazottat foglalkoztat, saját szarvasmarha-tenyésztő farmjuk van.
Ma már egyértelmű, hogy a jövő a webshopoké: a pandémia óta nem kevesebb, mint 34 százalékkal nőtt az online kereskedelem forgalma. Ám arról kevés szó esik, hogy az internetes áruházak működtetéséhez nem csak jó marketingre van szükség, hanem hatékony logisztikai megoldásokra is.
A nő a jogi kart is otthagyta, olyan jól keresett a pucér fotóival a felnőttoldalon. Úgy érzi, hogy karriert építhet a testéből, és nem aggasztja a jövője.
A magyar rezsicsökkentéshez hasonló intézkedéssel igyekszik a német kormány enyhíteni az országot sújtó energiaválságot. A háztartások és a kisebb vállalkozások egy meghatározott mennyiségig kedvezményes áron kapják a villamos energiát.
Hétfőn 11 óra 45 perc körül emberölés történt Hannover Ledeburg kerületében. A "Bild" újság szerint két férfi berontott az Entenfangweg-i "Autogalerie"-be. Egyikük fegyverrel lelőtte a cégfőnököt. A Bild cikke. Képernyőfotó A 43 éves autókereskedő meghalt. Odesszából származik, és a jelek szerint az 1990-es években Németországba költözött. A rendő
Martin Truex Jr. 2022-es szezonja borzalmasan alakul, nem jutott be a rájátszásba, és most, a darlingtoni verseny is követte a sormintát. Darlingtonban Truex nagyszerűen ment, sokáig vezette a versenyt, azonban a vízpumpa meghibásodott az autójában, és emiatt ki kellett állnia. “Először elvesztettem a szervót, nagyon gyorsan elkezdett túlmelegedni
Ugyanazokra a kérdésekre kell válaszolniuk az Európai Unió állampolgárainak a népszámláláson, s egy kód segítségével válaszolhatunk a kérdésekre online.
Új vezetői körlevelet adott ki a jegybank a hitelintézeteknek a moratórium alatt lévő lakossági és vállalati ügyfelek nemteljesítése, az átstrukturálás megállapítása, a várható veszteségek becslésén alapuló besorolása, és a banki értékvesztés elszámolása kapcsán követendő eljárásokról - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
Leonardo DiCaprio Hollywood egyik legbámulatosabb fejlődéstörténetét mutatta be, hiszen első komolyabb filmes szerepétől, a 93-as Gilbert Grape-től a könnyekig megható Titanic-ban nyújtott alakításán át - ami miatt a 90-es évek igazi szívtiprójának számított -, eljutott a legzseniálisabb szerepekig is, míg végül a környezetvédő mozgalom egyik legki
A Disney Csatorna új logót és arculatot kapott. Az új arculat kialakításakor a grafikai csapat a csatorna alapértékeit, így a kalandot, a szórakozást, a példaképül szolgáló hősöket, és a barátságot kívánta hangsúlyozni, leginkább a 6-9 éves korosztály számára. „A Disney lineáris csatornákból álló portfóliója törtlenül népszerű Magyarországon és m
A Mérleg jegyében járó Merkúr könnyedebbé teszi a kapcsolatainkat, de rövidesen hátrálni kezd, ennek hatását pedig már kedden is érezhetjük. Napi horoszkóp következik.
Mennyire lehet életszerű, hogy több orosz oligarcha is kiírtja családját saját öngyilkossága előtt? De az ablakból kiesett emberek tucatjai is kérdéseket vetnek fel