2022. szeptember 5. hétfő

szept. 5
9:09
Joe Cullen győzött Budapesten (Magyar Hírlap)
Komoly meglepetéseket hozott a Hungarian Darts Trophy.
szept. 5
9:09
Hozzánk érkezik gáz, nálunk tudnak fűteni az emberek (Demokrata)
Videó! Itt hideg időben is tudnak majd fűteni az emberek, és a magyar ipar, gazdaság is működőképes marad – mondta Menczer Tamás.
szept. 5
9:09
Német lap: Régen Mussolini volt a példakép – ma Orbán Viktor az (Mandiner)
„A Fratelli d'Italia célja a mai Magyarországhoz hasonló illiberális demokrácia kialakítása” – olvasható a Tages Anzeiger véleménycikkében.
szept. 5
9:09
Kína kérésére titkosította Szijjártó a Budapest-Belgrád vasútvonal legfontosabb dokumentumát (Forbes)
Szél Bernadett perelte a külügyet, a minisztérium a kínaiak érdekeire hivatkozott a Kúrián. 2020-ban írta alá Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére felvett hitelmegállapodást, aminek 85 százalékát egy kínai állami bank adja. A kínai kereskedelmi célokat megkönnyítő vasútvonal megépítése akkori árfolyamon több mint 70
szept. 5
9:09
Biztossá vált a trónfosztás, de a királyt még keressük (Magyar Nemzet)
Nick Kyrgiosnak egy sosem látott baki is belefért, legyőzte a címvédő Danyiil Medvegyevet.
szept. 5
9:09
Sosem jönnél rá, ki tette rá a kezét a tatabányai földgázvezeték-rendszerre (Nyugati Fény)
Szakmába vág.
szept. 5
9:09
A Red Bull és a Porsche megegyezése Horner állásába kerülhet? (Racing)
Egyes pletykák szerint Christian Horner féltheti az állását, amennyiben ténylegesen összejön az, hogy a Porsche bevásárolja magát a Red Bullba. Zandvoortban terjedő spekulációk szerint a felek közti megállapodás Christian Horner és Adrian Newey ellenállása miatt késlekedik. „Hallottunk pletykákat Christian Hornerrel és a Porsche-ügylettel kapcsolat
szept. 5
9:12
Kosár-Eb: nagy magyar hajrá a franciák ellen (Infostart)
De így is kikapott a magyar válogatott a szoros mérkőzésen, ezzel pedig elszállt az esélye a továbbjutásra.
szept. 5
9:12
Mától drágul a parkolás Budapesten (ProfitLine)
Mától többet kell fizetni a parkolásért Budapesten, a belső kerületekben hatszáz forintba kerül óránként, miután életbe lépett az új, négy zónatípusból álló egységes fővárosi parkolási rendszer.
szept. 5
9:12
Van egy jó és egy rossz hírünk az időjárást illetően (Metropol)
A héten lassan melegszik az idő, a hőmérséklet csúcsértéke a hét első felében 23–29 fok között várható a hűvös hajnalok ellenére.
szept. 5
9:12
Mark Zuckerberg elmondta, hogyan kell használni a Facebookot (Portfolio)
Bár a mindennapjai nagy részét a közösségi médiában tölti Mark Zuckerberg, elmondása szerint mégsem görgeti megállás nélkül az Instagram sztorikat.
szept. 5
9:14
Nyereséges maradt a magyar bankszektor és a biztosítási szektor is, de gyűlnek a viharfelhők (Portfolio)
A bankszektor 207, a biztosítási szektor 27 milliárd forintos adózás utáni nyereséget ért el az első félévben. A második félév mindkét ágazat számára nehéznek ígérkezik: előbbinél a portfólióminőség romlása és a hitelkereslet visszaesése, utóbbinál az új biztosítási pótadó és a természeti károk hatása húzhatja le az eredményt. 2022 utolsó hónapjai
szept. 5
9:15
A Kreml az európai vezetőket hibáztatja az Északi Áramlat gázvezeték leállása miatt (444.hu)
Mivel állításuk szerint a szankciók hátráltatják a berendezések karbantartását.
szept. 5
9:15
Beütött a rezsipánik a használtautó-piacon is (Azenpenzem)
Augusztusban fordult elő idén első ízben, hogy 10 ezernél kevesebb használt személyautót hoztak be Magyarországra. A szokásos nyári visszaesést a rezsi emelkedése miatti félelem és a benzinár várható emelése tovább erősítette.
szept. 5
9:15
Látni sem akarja az öccsét Vilmos herceg: ettől retteg (Ripost)
Nagyon úgy tűnik, hogy végleg megromlott a viszonyuk.
szept. 5
9:15
Júliusban sem csökkent az üzemanyag-vásárlási láz, élelmiszerből viszont kevesebb fogyott (vg.hu)
A kiskereskedelmi üzletek forgalma 4,3 százalékkal emelkedett.
szept. 5
9:15
Napi horoszkóp: Belső radarod vigyáz rád - szeptember 5. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Kosnak jó benyomást kell gyakorolnia, az Oroszlán a bőség zavarában szenved, a Skorpiót túl sok információ éri. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
szept. 5
9:15
3 recesszióálló készség, amire válságban is támaszkodhatsz (Igényesférfi.hu)
Miközben a közgazdászok arról vitatkoznak, vajon kell-e recesszióra számítani, és ha igen, akkor milyen súlyos lesz, az emberek többségét az foglalkoztatja, hogy kell-e elbocsátástól tartani, és vajon mekkora kihívást jelent majd egy esetleges új pozíció betöltése.
szept. 5
9:15
Heti horoszkóp (2022. szeptember 5-11.): A kapcsolatok kerülnek górcső alá a héten (Life)
Az első teljes szeptemberi héten a Halak jelében lesz telihold, a Merkúr pedig a Mérlegben fordul retrográdba. A kommunikáció nehézkesebbé válhat, de az is lehet, hogy visszatérnek olyan témák, amelyeket korábban nem rendeztetek. Az is fontos, hogy higgadtan érveljetek és átgondoljatok minden egyes szót, mielőtt kimondjátok...
szept. 5
9:15
Rév Marcell operatőri Emmy-díjat kapott (Magyar Hírlap)
Az Eufória egyik epizódjáért járt az elismerés.
szept. 5
9:15
Hanga Ádám számára véget ért az Európa-bajnokság (Magyar Nemzet)
Ivkovics Sztojan nem akarta játszatni a franciák ellen, nagyon bánja, hogy hagyta magát rábeszélni.
szept. 5
9:15
Jubileumi fesztivál Soponyán (Magyar Mezőgazdaság)
Újra a megszokott helyszínen, a soponyai Ökocentrumban rendezték meg szeptember 3-án a 15. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált és Fejér megyei vadásznapot. A jubileumi eseményen közel 400-an ragadtak fakanalat, köztük román, lengyel és cseh pörköltfőzőkkel, akik a vadhúsfogyasztást és országuk gasztronómiai sajátosságait kívánták népszerűsíteni.
szept. 5
9:15
Baltic Honeybadger 2022 – Európai Bitcoin Konferencia 2. nap (BitcoinBázis)
Élménybeszámoló A második és egyben utolsó napja a rigai Bitcoin konferenciának meglehetősen csendesen indult. A program szerint az első prezentáció
szept. 5
9:16
Egyre kevesebbet költ élelmiszerre a magyar (Portfolio)
Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A látszólag erős adat mögötti részletek azonban erősen árnyalják a képet: az üzemanyag-vásárlásokat leszámítva már kisebb a forgalom, mint egy éve, és ebben a szegmensben az elmúlt 3-4 hónapban folyamatosan esést látunk.
szept. 5
9:18
Élesedik a vita: elkerülhető az amerikai recesszió, vagy jön a csúnya fejreállás? (Portfolio)
A közgazdászok között nincs egyetértés abban, hogy az amerikai gazdaság el tudja-e kerülni a recessziót. Sokan úgy érvelnek, hogy a reál-visszaesést nem követi a nominális kibocsátás csökkenése, mások a munkaerőpiacra hivatkozva mondják azt, hogy szó sincs recesszióról.
szept. 5
9:18
Kevesebb használtautót hoztak be augusztusban (ATV)
Augusztusban fordult elő idén először, hogy 10 ezer alá került a hónap során behozott használt személyautók száma - állapította meg a Datahouse adatai alapján hétfői elemzésében a JóAutók.hu. A 9701 importált használtautó 11 százalékkal marad el a tavaly augusztusban regisztrált 10 901 darabtól.
szept. 5
9:20
Súlyos hiányosságokat tártak fel a hatóságok a Revolutnál (Portfolio)
A Revolutnak fejlesztenie kell a belső kontroll folyamatain, miután az Egyesült Királyság szabályozó hatóságai számos hiányosságra hívták fel a figyelmet a beszámolók készítésével kapcsolatban.
szept. 5
9:21
Ha lassan is, de már érződik, hogy vékonyabb a pénztárcánk (Menedzsment Fórum)
Bár a hazai kiskereskedelmi forgalom volumene még júliusban is meghaladta az egy évvel korábbit, a növekedés dinamikája immár hónapról hónapra mérséklődik.
szept. 5
9:21
A Kreml az európai vezetőket hibáztatja az Északi Áramlat gázvezeték leállása miatt (444.hu)
Mivel állításuk szerint a szankciók hátráltatják a berendezések karbantartását.
szept. 5
9:21
„Na és szülni nem akar?” - tabuk az állásinterjún, ezekre a kérdésekre nem kell válaszolnod (Promotions)
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság meghatározza az állásinterjún feltett tiltott kérdések kategóriáit és annak jogi értelmezését.
szept. 5
9:21
Újabb információk érkeztek az iPhone 14 Pro okostelefon kameráiról (GSMring)
Az Apple napokon belül hivatalosan is bemutathatja az iPhone 14 sorozatot, köztük az iPhone 14 Pro modellt, aminek a kameráiról most újabb szivárgások érkeztek. Az amerikai vállalat szeptember elején mutatja az iPhone 14 szériát, ami a vállalat idei nagy dobása lehet. Itt az eddig megjelent szivárgások alapján leginkább a Pro modellekre összpontosí
szept. 5
9:21
Menczer Tamás: Hozzánk érkezik a gáz, nálunk tudnak fűteni az emberek (Magyar Nemzet)
A magyar ipar, illetve a gazdaság is működőképes marad – fogalmazott az államtitkár.
szept. 5
9:21
Rendkívüli hatalmat szerezne az Európai Bizottság (Mandiner)
Vészhelyzeti hatalmat, gyakorlatilag hadigazdálkodási irányítási jogokat szerezne az Európai Bizottság válság esetén – értesült a Reuters, általuk látott dokumentumokra hivatkozva.
szept. 5
9:21
Kína kérésére titkosították a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződését (rtl.hu)
A külügy először kikérte magának, hogy csak a kínaiak kérésére titkosította volna a szerződést, de harmadfokon már az maradt az egyetlen érve, hogy a kínaiak véleményét muszáj figyelembe vennie.
szept. 5
9:24
Polgári engedetlenséggel indul a hét a budaörsi gimnáziumban (Infostart)
Az iskola közleményében azt írta, az akcióban való részvételükről jogtudatos állampolgárként döntöttek, és vállalják ennek következményeit. Az akció mellett több iskolában az elmúlt éjjel virrasztást tartottak a pedagógusok fizetésének emeléséért.
szept. 5
9:24
Magyar operatőr kapott Emmy-díjat az Eufória egyik epizódjáért (hirado.hu)
A magyar operatőrt már tavaly is jelölték Emmy-díjra az Eufória egyik részéért. Idén a széria második évadából a The Theater And Its Double című epizód fényképezéséért el is nyerte az amerikai Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia (ATAS) díját.
szept. 5
9:24
Halálos baleset: sokkoló, mivel ütközött a motoros (Agroinform)
A motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
szept. 5
9:27
Élelmiszerből kevesebbet, benzinből többet vettek a magyarok (Piac és Profit)
Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 3,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.
szept. 5
9:27
Felfüggeszti a gyártást három japán gyárában a Toyota (hirado.hu)
A cég hétfőn azt közölte, hogy a termelés felfüggesztése a Kjúsú szigetén található Fukuoka prefektúra gyárait érinti. Az intézkedés hétfő estétől csütörtökig tart.
szept. 5
9:27
Jani Réka megnyerte a prágai tenisztornát (m4sport.hu)
Jani Réka nyerte a 60 ezer euró (23,88 millió forint) összdíjazású prágai tenisztornát.
szept. 5
9:27
Mélybe zuhant a használtautó-import, félnek autót vásárolni a magyarok a rezsi miatt (vg.hu)
Idén először került 10 ezer darab alá az egy hónapban behozott használt autók száma, az augusztusi eredmény 11 százalékkal marad el a tavalyitól.
szept. 5
9:27
Döntő fordulathoz érhet a Madeleine McCann-ügy: hamarosan bejelentésre kerül sor (Life)
Szinte hihetetlen, hogy még ma is létezhetnek megoldatlan bűnügyek. A modern krimisorozatokat és helyszínelős műsorokat látva úgy tűnik, elég egy apró nyom ahhoz, hogy ne csak megtalálják az eltűnt személyt, de a bűnöst is rács mögé juttassák. A valóságban viszont nem megy minden ilyen könnyen.
szept. 5
9:27
Hatalmas bulira készül az Ötöslottó (MMonline)
A hazai zenei élet legfelkapottabb előadói lépnek színpadra 2022. október 1-jén az ingyenes, 65 éves Ötöslottó Szuperkoncerten a Puskás Aréna Szoborparkban. Különleges fény- és pirotechnikával kiegészülő showt ad Magyarország legnépszerűbb énekesnője, Rúzsa Magdi, fellép az MTV EMA közönségdíjasa a Follow The Flow, valamint a fiatalok elsőszámú ked
szept. 5
9:27
Karácsonyék a sajtó elkerítésével is követik a brüsszeli mintát (Demokrata)
Az új kommunikációs vezető egyik legelső intézkedése volt, hogy kordonokkal zárja el az újságírókat.
szept. 5
9:27
Kiszivárogtak a Toyota következő villanyautójának képei (Autószektor)
Amikor a Toyota bemutatta első, kifejezetten akkumulátoros elektromos járművekhez fejlesztett padlólemezre épülő típusát, a bZ4X szabadidőjárművet, már akkor bejelentették, hogy nem egyedi típusról, hanem egy modellcsalád első tagjáról van szó, amelyet rövid időn belül több, hasonló konfigurációjú jármű követ majd. Ezek körül az első a bZ3 szedán l
szept. 5
9:27
Menczer Tamás: “Könnyű fűtésről beszélni harminc fokban és kánikulában” (Nyugati Fény)
Kiszólt a lyuk a gödörből.
szept. 5
9:27
Orbán Viktor és Novák Katalin a legnépszerűbb a fiatalok körében (Magyar Nemzet)
Megdőlt az a sokat hangoztatott állítás is, miszerint Márki-Zay Péter a többi ellenzéki politikusnál eredményesebben tudja megszólítani a kormánykritikus fiatalokat.
szept. 5
9:27
Kritizál a Ferrari: Sainz életet mentett, mégis megbüntették (Racing)
Mattia Binotto nagyon keménynek tartja a zandvoorti sportfelügyelők döntését, akik megbüntették Carlos Sainzot, amiért a Ferrari megítélésük szerint veszélyesen engedte őt ki. A spanyol pilóta úgy véli, ő inkább életet mentett. Carlos Sainzot még az ág is húzta a Holland Nagydíjon, hiszen nem elég, hogy a Ferrari csúnyán elrontotta az első kerékcse
szept. 5
9:27
Közel 30 százalékkal nőtt a benzinkutak forgalma júliusban (Üzletem)
2022. júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 3,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
szept. 5
9:30
Kiakadtak magyar pedagógusok: nyílt levélben mentek neki az államtitkárnak (Pénzcentrum)
Arató László reagált arra, hogy Maruzsa Zoltán államtitkár szerint a polgári engedetlenséggel élő tanárok erkölcsileg megkérdőjelezhetőek, a diákoknak pedig rossz példát mutatnak.

Keresés