Bár a fizetések az utóbbi években jelentősen, több mint 15 százalékkal emelkedtek, nem emelkedett a fizetés nélkül áthidalható időszak. A 30-59 évesek átlagosan hét hónapot tudnának áthidalni így a K&H biztos jövő felmérése szerint. Ráadásul 35 százalékuk maximum egy hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha nem jutna fizetéshez – közölte
A Lenovo bemutatta az új, on-the-go tartalomfogyasztáshoz fejlesztett Lenovo Glasses T1 hordható privát kijelzőt. A Lenovo Glasses T1 a teljes funkcionalitású USB-C segítségével számos mai modern okostelefonnal, táblagéppel és laptoppal kompatibilis, kiváló képminőséget és nagy hatékonyságú optikát kínál a hosszabb akkumulátor-üzemidő érdekében, em
A dél-koreai gyártó, még tavaly decemberben mutatta be a Samsung Galaxy A13 5G készüléket, viszont csak nemrég vált elérhetővé a hazai piacon. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. A Samsung idei palettája igen széles, ugyanis a még tavalyi készülékek is megvásárolhatóak a hivatalos partnereknél, emellett pedig az új készülékek is többféle tárhely ki
Egy vadonatúj, fenntarthatóságra alapozó előfizetési szolgáltatást jelentetett be a HMD Global, a Nokia telefonok gyártója: érkezik a Circular. “A HMD Globalnál azt szeretnénk, hogy az emberek a lehető legtovább használhassák a telefonjaikat. Ezért bevezettük a Circulart, a körforgásra alapuló előfizetési modellünket, amely jutalmazza azokat, akik
Egy felhasználó érdekesen alakította át saját Samsung Galaxy Z Fold 4 készülékét, amit most videón is megtekinthetünk. Mutatjuk, hogyan néz ki Windows rendszerrel a készülék. A dél-koreai vállalat még augusztus 10-én dobta piacra a Samsung Galaxy Z Fold 4 okostelefont, amit már hivatalosan is meglehet vásárolni a boltokban Magyarországon is. A term
Az Informatikai, Távközlési, Elektronikai és Bármilyen Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) augusztus 30-án megtartott éves közgyűlésén a szervezet elnökségének megújulása állt a középpontban. A tizenháromfős elnökség öt pozíciójában történt változás. A vezetőségben több jelentős, egyébként nem IKT-profilú vállalat képviselője is helyet kap. A digitális
A kínai vállalat hamarosan újabb okostelefonokat mutathat be, több szivárgás szerint is. Most valószínűleg a Huawei P50 Pocket utódja tűnt fel. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. A Huawei idén már globálisan is több okostelefont dobott piacra, köztük a Huawei P50 Pro készüléket és a Huawei P50 Pocket kagyló telefont is, ami nagyon hasonlít a Samsung
Már idén beindulhat a kereskedelmi forgalomba állítása annak a tengerfenéken elhelyezett adatközpontnak, amely az ígéretek szerint a hagyományos megoldások töredékéért építhető ki.
Városi környezetben az úthálózat sűrűségével növekszik a szálló por mennyisége, a jó vasúthálózat pedig kifejezetten javítja a levegőminőséget — derül a Szegedi Tudományegyetem geográfusai által végzett kutatásból. A levegőminőség változásait extrém esetben – mint a füst – mindenki azonnal érzékeli, azonban a szálló por apró méretű szilárd és csepp
Az Apple napokon belül hivatalosan is bemutathatja az iPhone 14 sorozatot, köztük az iPhone 14 Pro modellt, aminek a kameráiról most újabb szivárgások érkeztek. Az amerikai vállalat szeptember elején mutatja az iPhone 14 szériát, ami a vállalat idei nagy dobása lehet. Itt az eddig megjelent szivárgások alapján leginkább a Pro modellekre összpontosí
A Dell Technologies legújabb felméréséből kiderül, hogy milyen nehézségekkel küzdenek a magyarországi cégvezetők és informatikai döntéshozók a pandémia utáni időszakban.
Vagy éppen a Microsoft. Sajtóértesülések szerint ugyanis ennek a két óriáscégnek a neve merült fel esetleges vevőként a jelenleg nehéz helyzetben lévő Aurora startupnál.
A HONOR a berlini IFA-n tartott „Összekapcsolunk a jövővel” című sajtótájékoztatóján megerősítette a nemzetközi piac iránti elköteleződését. Az eseményen a márka bejelentette új dupla csúcskategóriás stratégiáját, aminek keretében Európába és más nemzetközi piacokra is eljuttatja a következő hajlítható kijelzős, valamint a legújabb csúcskategóriás
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.