A fejlesztés célja, hogy a vonuló készenléti egységet (mentő, tűzoltó, rendőrautó) egy kamerával ellátott drón kísérje a levegőben, lehetőleg az egység előtt haladva. Így előre beláthatóvá válnak a sofőr elől takart területek, és az onnan érkező veszélyekre a sofőr figyelmeztethető - írták a SZTAKI közleményében. Ezzel megelőzhetőek lesznek az oly
A vállalat fizetős alapon elérhetővé tette SAS Viya programját, ami már le is tölthető a Microsoft Azure Marketplace felületén. A felhasználók a szoftverrel teljeskörű hozzáférést kapnak a SAS működéséhez, beleértve az alapvető adatfeltárási, gépi tanulási és modelltelepítési analitikát, továbbá a csomag tartalmaz egy tanulási központot is, amely a
Meloni Zelenszkij mellett tesz hitet, Salvini már nem hordja a putyinos pólóját, míg Berlusconi szinte Putyin szóvivőjeként szólal meg: itt egy éles konfliktus az olasz jobboldal kormányzásra készülő pártjai között.
Újabb, immár a negyedik helyen ömlik a gáz a tengeren az Északi Áramlat vezetékből - közölte a svéd parti őrség szóvivője a Svenska Dagbladet című napilappal szerdán késő este.
A gazdasági nehézségek munkaerőpiacra gyakorolt hatásai csak fokozatosan, késleltetve mutatkoznak. A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahelyváltást is tervez. 55 százaléknyian egyelőre nem érzik úgy, hogy ha arra kerülne sor, egy munkahelyváltás nehezebb volna számukra, m
A tomboló energiaválság, az elszabaduló rezsiköltségek egyre inkább előtérbe helyezik manapság az energiahatékonysági intézkedéseket, amelynek világszerte nagy nyertese lehet a szigetelőanyag-gyártó szektor. A trendek nagy növekedési potenciállal kecsegtetnek, és a sztoriból a hazai befektetők is kivehetik a részüket a BÉT-en forgó Masterplast rész
Három román autóbuszban is csempészett cigarettát találtak a pénzügyőrök az M7-es autópálya zalai szakaszán – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Az már kedden, az inflációs jelentős főbb számainak megismerésekor kiderült, hogy jócskán rontott a magyar gazdaság kilátásain a Magyar Nemzeti Bank. Júniusi prognózisukhoz képest jelentősen magasabb inflációt, és érdemben rosszabb gazdasági növekedést várnak a jegybanki szakértők. Ma részletesebben is megismertette a közvéleménnyel a jegybank a vá
Feloldja a tűzgyújtási tilalmat a hatóság szerdától Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében is, ezzel Magyarország teljes területén megszűnik a korlátozás - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Az azbeszt rendkívül veszélyes, rákkeltő anyag, amely a mai napig sok épületben megtalálható, és számos olyan halálesetért felelős az EU-ban, amely elkerülhető lenne.
Csütörtök reggel is folytatódik a forint vesszőfutása, így hamar új történelmi mélypontra esett a forint az euróval szemben, és onnan is folytatódik a gyengülés. Már 418-nál jár a jegyzés.
Újabb, immár a negyedik helyen ömlik a gáz a tengeren az Északi Áramlat vezetékből - közölte a svéd parti őrség szóvivője a Svenska Dagbladet című napilappal szerdán késő este. "A négy szivárgásból kettő Svédország kizárólagos gazdasági övezetében található" - mondta Jenny Larsson szóvivője az újságnak. A másik kettő Dánia kizárólagos gazdasági öve
Október végéig kifizetési stopot rendelt el a kormány a kormányzati szférában. Bod Péter Ákos szerint a döntés hátterében olyan adatok állhatnak, amelyeket „mi még nem ismerünk”, de valószínűleg „nem szépek”. A volt jegybank elnök egyébként egyetért a jegybankkal abban, hogy már nem érdemes tovább emelni az alapkamatot, azt ugyanakkor nem tartja sz
Az OTP Csoport márciusi bejelentésével összhangban elindította online ingatlanhirdetési oldalát, az otpotthon.hu-t. A Csoport által felvásárolt oldalak (Startlak.hu, Költözzbe.hu, Újotthon.hu) közül első lépésben a Startlak.hu olvadt be az új portálba. A márciusi felvásárlás óta az oldalak látogatottsága megháromszorozódott, havonta már 4,4 millió
A Forma-1 mezőnye két év kihagyást követően fog visszatérni Szingapúrba. A Marina Bayben található utcai pályán rendkívül nehéz előzni, ezért az FIA három DRS zónát is kijelölt, hogy megpróbáljanak valamilyen szinten könnyíteni a versenyzők dolgán. Szingapúr utoljára még 2019-ben adott otthont Forma-1-es versenynek és a 3. DRS zónát pont abban az é
Újabb gázszivárgást talált a svéd parti őrség az Északi Áramlat gázvezetéken. Ezzel már a negyedik szivárgást észlelték a területen az elmúlt napokban.
A napokban készítik elő a beépítéshez az egyik legjelentősebb hazai ipari zöldhidrogén-projekthez, az Akvamarinhoz alkalmazott hidrogénkompresszort a Ganzair Kompresszortechnika Kft. kiskunhalasi üzemében - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A makói képviselők szerdán testületi ülésen döntöttek arról, milyen önkormányzati intézményeket fognak ideiglenesen bezárni az energiaválság miatt – írja a Promenad 24.
Garázsokat, házakat öntött el a víz, fák dőltek ki, elektromos vezetékek szakadtak le. A helyi lakosok és a meteorológusok szerint is évtizedek óta nem volt ilyen pusztító hurrikán Floridában.
A Political Capital igazgatója szerint meg kell akadályozni, hogy „Orbán Viktor információs autokráciáját Európa más országaiba, például Olaszországba exportálja”.
2016 és 2021 között 24 százalékkal csökkent az élelmiszerpazarlás a háztartásokban – derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) harmadik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése során. A mintegy 300 háztartás részvételével lezajlott mérés eredményei szerint fejenként 25,2 kg élelmiszert dobunk feleslegesen a szemétbe évente, a legg
Az idei második negyedévben a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainál (folytatva az eddigi trendet) 17 százalékkal nőttek a kárráfordítások. Az állománydíjak – hosszabb stagnálás, csökkenés után – 4 százalékkal emelkedtek 2021 azonos időszakához képest – olvasható az MNB friss KGFB-indexében. A kárráfordítással, biztosítási adóval
Sajtótájékoztatón mutatta be a Magyar Nemzeti Bank a szeptemberi inflációs jelentést. A jegybank szakértői szerint az infláció csak jövő májusban indulhat csökkenésnek, az áram és a gáz ára pedig jelenleg megjósolhatatlan a geopolitikai változások miatt. Az élelmiszerek ára egy darabig még biztosan nem indul csökkenésnek.
Sikeres volt a Porsche tőzsdei bevezetése, miután az anyavállalat Volkswagen a sportkocsigyártó végleges tőzsdei bevezetési árát a jegyzési ársáv tetején határozta meg, igyekezve dacolni a kedvezőtlen piaci hangulattal. A piacnyitást követően a Porsche árfolyama az előre meghatározott bevezetési árhoz képest minimális elmozdulást mutat, ezzel a vál