Tudjuk-e majd tölteni elektromos autónkat a télen? Ez a kérdés Franciaországban aktuálisabb, mint valaha. A súlyos energiaválság miatt a villamosenergia-hálózatok üzemeltetője, a Réseau Transport d'Electricité aggódik a következő hónapok miatt. Az RTE jelentést tett közzé a 2022-2023-as télre való felkészülésről. Ebben elmagyarázza, mit tehetnek az
Egy személyautó közlekedett ma, hajnali 5 óra magasságában Bagon, a Szent Imre utcában, amikor elütött az előtte - nem kijelölt gyalogos átkelőhelyen - áthaladó helybéli 29 éves nőt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Gödöllői Rendőrőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát. További autós tarta
Hét gépjármű ütközött össze a 10-es főút 23-as kilométere közelében, Pilisvörösvár és Piliscsaba között ma reggel. A műszaki mentést a fővárosi hivatásos és a pilisvörösvári önkéntes tűzoltók végzik. A balesetnél a mentés idejére az utat lezárták.
A fejlesztés célja, hogy a vonuló készenléti egységet (mentő, tűzoltó, rendőrautó) egy kamerával ellátott drón kísérje a levegőben, lehetőleg az egység előtt haladva. Így előre beláthatóvá válnak a sofőr elől takart területek, és az onnan érkező veszélyekre a sofőr figyelmeztethető - írták a SZTAKI közleményében. Ezzel megelőzhetőek lesznek az oly
A PE (Pannon Egyetem) Zalaegerszegi Egyetemi Központ 15 programmal készül a kétnapos rendezvényre. Az Infocentrum kapuit pénteken 16 órakor nyitják meg. Az interaktív előadásokon többek közt VR-szemüvegen keresztül lehet majd kipróbálni a szakmákat. A dróntechnológia használatát a fotósok szemszögéből mutatja be Pezetta Umberto. A résztvevők érdekl
A hír alaposan kiverte a biztosítékot Győr Szentiván városrészében, amely az ipari park szomszédságában fekszik. Aláírásgyűjtés kezdődött, viharos lakossági fórumon tiltakoztak a helyiek, mert attól tartanak, a gyár sértheti nyugalmukat, féltik környezetüket. A Volkswagent több helyen is megnevezték, de vajon valóban akkumulátorgyárat akar Győrben
Az online autóértékesítés egyre inkább feltörőben van. A Tesla nem is értékesít más módon, de a többi márka is próbálkozik, sikeresen. A legtöbb gyártó az elektromos autók esetében próbálkozik ezzel a megoldással. Sokan közülük különböző almárkákat hoznak létre az ilyen modellek számára, mint például a Volkswagen féle ID modellcsalád, a BMW i model
Vajon ők tudják, hogy ha egyszer lebuknak, akkor szabálysértési eljárást indítanak ellenük biztosítási csalásért, tiltott járműkategória vezetése, és magánokirat hamisítás miatt? A TATABÁNYAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG teljesítménymérő paddal ellenőrizte a robogókat, és nagyon sok illegálisan közlekedőt kiszűrt. Mi volt az akció célja? Erről is kérdezem a H
A Ferrari teljesen egyedi rendelésre készült modelljeinek sora alaposan megsokszorozódott az elmúlt néhány évben, így egy kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy egy egyedi Ferrari már nem is olyan egyedi – az persze vitathatatlan, hogy külön-külön mindegyik valóban teljesen egyedi. Ezúttal SP51 néven érkezett egy újdonság, amit egy tajvani gyű
Ez a hét a piaci árak növekedéséről szól a töltőállomásokon, hiszen azok után, hogy tegnap a gázolaj lett drágább literenként 6 forinttal, péntektől mindkét üzemanyagtípusért többet kell majd fizetniük azoknak, akikre nem vonatkoznak a hatósági árak – egészen pontosan 4-4 forintos emelésről van szó.
„Nagyon büszkék vagyunk, hogy a közönségkedvenc Berlingót a Caselani cég – a Citroën márka és az egész autózás történelmében meghatározó – ikonikus 2CV furgonváltozata alapján varázsolta újjá. A tervezés az olasz karosszériaépítő cég műhelyeiben kezdődött, azután pedig már együtt, kéz a kézbendolgoztunk. A projektet a mi tervezőink is figyelemmel k
A megugró kárráfordítás az ügyfelek élénkülő autóhasználatával és így a több balesettel, illetve a szervíz- és alkatrészárak drágulásával magyarázható - mutatott rá a jegybank. A személyautók átlagos állománydíja közel 46,5 ezer forint volt a második negyedévben, ami gyakorlatilag stagnálást jelez az előző negyedévhez képest, 2021 azonos időszakáva
Bár múlt héten már írtunk az újonnan leleplezett Ford Mustangról, ez a cikk nem azzal foglalkozik, hogy milyen újításokat, mennyivel erősebb motort, hány collal nagyobb kijelzőt, milyen okosfunkciókat és milyen színpalettát kapott az új autó, hanem azzal, hogy hogyan fogadta mindezt a közvélemény és volt-e valójában szükség egy új generációra a For
A Lamborghini még 2023-ban mutatta be a frissített Urust, rögtön a teljesítményorientált Performante verzió képében. Most megérkezett az alapváltozat is, amely Urus S néven kerül forgalomba, és teljesítmény tekintetében nem marad el a vadabb testvértől. Ezzel egyébként először válik két különböző verzióban is elérhetővé az Urus.
Azt írták, idén is nagy érdeklődés mellett zajlott le Magyarországon Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampánya. A települések egyre nyitottabbak a környezetkímélő közlekedést népszerűsítő, az egészség megóvására ösztönző programok iránt. Az eseménysorozatba a MÁV több akcióval is bekapcsolódott, pár nap alatt több mint 10
Szerző: Heimer György Miután az e-motorok több mint 90 százalékát a kisebb teljesítményű (electric moped) modellek adják, a Honda is ilyen típusokra koncentrál, azzal a megfontolással, hogy a nagy ázsiai felvevőpiacokon, mindenekelőtt Kínában, Indiában, Vietnamban, Indonéziában vagy Thaiföldön egyre nő az üzleti célú elektromos kismotorok iránti ke
Októbertől ismét pályázhatnak a 18 éves európai, így magyar fiatalok is ingyenes vonatbérletekre a DiscoverEU-program keretében - közölte az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője, a program mentora csütörtökön. Ujhelyi István az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte, október 11. és 25. között azok pályázhatnak, akik 2004-ben szüle
Ez a hangzóna, az Autószektor minden csütötökön új résszel jelentkező podcast csatornája. Néhány kérdés a mai részből: Tudja a vezető, hogy ha lebukik akár egy közúti, akár egy mérőpados ellenőrzésen, akkor szabálysértési eljárást indítanak ellene biztosítási csalásért (mert 50-esre kötötte) tiltott járműkategória miatt (hiszen nincs rá jogs