A felnőttkori rosszindulatú daganatok 3 százaléka vesedaganat, előfordulási gyakorisága az elmúlt évtizedekben folyamatosan, évi 2-4 százalékkal emelkedik. Ennek 80 százaléka az úgynevezett világossejtes veserák.
Tüntetők próbáltak erőszakkal behatolni csütörtökön Irán oslói nagykövetségére, dulakodás tört ki, köveket dobáltak a rendőrökre - közölték a norvég hatóságok.
Az egyik utazási technológiai cégadatai alapján az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt megvették a jegyeket. A magyar turisták egyre többször használják a bárhová opciót, a lengyelek a körutazásokat, a románok pedig a l
Sebastian Vettel valamire készül, de hogy mire, azt egyelőre próbálja nem felfedni. A visszavonulás kapcsán elismerte, néha elgondolkodik azon, helyesen döntött-e.
Amerikai és brit csúcsbefektetők vezetésével összesen 6 millió euró értékű befektetési kört zárt a bécsi és budapesti központokkal működő egészségügyi technológiai startup, a XUND.
Az állami gondoskodásban élő gyermeknek szedtek almát politikusok és közéleti szereplők a 4. Őszköszöntő jótékonysági szabolcsi almanap keretében csütörtökön Nagykállóban.
Általában nem kémfilmekbe illő zsarolás vagy megfélemlítés útján szervezik be a titkosszolgálatok az ügynökeiket, hanem hosszú évek türelmes munkájával, több lépcsős folyamat végén. Magyar szemmel is tanulságos a finn kémelhárítás ismertetője.
Idén és jövőre is nagy bizonytalanság övezi a nyugdíjakat. Az elszálló infláció miatt nagy kérdés, hogyan dönt a kormány a novemberi korrekciót illetően, a gazdaság teljesítménye alapján pedig egyáltalán nem vehető készpénznek, hogy idén is nyugdíjprémiumban részesülnek az érintettek. A jövő év pedig még nehezebb lesz nekik. Nyugdíjkérdésekről besz
Romániában újabb három hónapra, vagyis az év végéig meghosszabbítják az üzemanyagok 50 banis (42,4 forintnak megfelelő) árkompenzációját, az erről szóló jogszabályt csütörtöki ülésén fogadja el a bukaresti kormány - jelentette be a román miniszterelnök.
A magyar népmese napját szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) kezdeményezésére 2005 óta ünneplik Magyarországon.
Evezés közben csapott villám egy csapat amerikai kiskamasz csónakjába szeptember 15-én az orlandói Fairview-tavon. Bár társaik azonnal a segítségükre siettek, már nem tudták megmenteni az életüket.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szántóföldi növényfajták okirat átadásával egybekötött ünnepséget tart tartott az idén 70 éves székkutasi Növényfajtakísérleti Állomáson. A jeles eseményen az új növényfajták nemesítőházainak képviselői vehették át a munkájuk elismeréséért járó okleveleket.
Ferenc pápa is közvetített az Ukrajnában megvalósult fogolycsere érdekében - közölte csütörtöki számában a La Civilta Cattolica című olasz jezsuita folyóirat.
2022. szeptember 24-én, a Párizs melletti Chantilly Arts & Elegance rendezvényen a Volkswagen Csoport bemutatta azt az innovatív formatervezési tanulmányt, amely újradefiniálja a jövő hosszú távú mobilitását. A GEN.Travel névre keresztelt, teljesen elektromos meghajtású Innovation Experience Vehicle (IEV) egy tényleges prototípus, amely au
Az orosz védelmi minisztériumi közleménye szerint a frissen mozgósított egységek a most „felszabadított területeken” hajtanak végre ellenőrzési és védelmi feladatokat.
Utcákon át üldöztek autóval a rendőrök egy püspökladányi fiatalt, aki az egyik járőrre támadt, amikor elfogták. A 28 éves férfit ittas vezetés miatt akarták igazoltatni, ő azonban elhajtott. Hazáig menekült, ott a nappaliba zárkózott, majd a konyhába ment, hogy igyon még egyet. Ott dulakodni kezdett a járőrökkel, ekkor megharapta egyiküket. Ez a hó
A megváltozott gazdasági körülmények miatt összesen 3 milliárd forint értékű kompenzációs csomaggal támogatja munkavállalóit a Magyar Bankholding - közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel.
A szejm döntése értelmében fél évvel elhalasztanák a helyhatósági választást, amelynek időpontja egyébként egybeesne a jövő őszi parlamenti választáséval.
Ha beismeri tettét, 12 évet kaphat az a kétgyerekes apa, aki a vád szerint 1996 decemberében pénzért és aranyékszerekért ölt meg egy 84 éves asszonyt a Vas megyei Gersekaráton. A volt rendőrt tavaly fogták el, 25 évvel a brutális gyilkosság után. A férfit a DNS-e buktatta le, de ügyvédje szerint ez nem egyértelmű bizonyíték.
Több évre rács mögé küldené az ügyészség a mobiltelefon-tolvajt. A férfi a fővárosban főleg villamosokon, és megállókban kapta ki áldozatai kezéből a telefonokat, majd elszaladt. Nem volt válogatós, volt, hogy meglopta munkaadóját és nyitva hagyott kocsiból is emelt el telefont.
A kormány döntött arról, hogy a háborús válság ellenére minden megkezdett fejlesztést be kell fejezni, jelenleg 9400 milliárd forint állami beruházás van folyamatban – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Szatmári Kft. új, automatizált raktárának alapkőletételén, Jászberényben.
Mérföldkő lehet a tüdőrák-diagnosztikában a Semmelweis Egyetem (SE), az Ulyssys Kft. és a SZTAKI együttműködésében kifejlesztett szoftver, amely CT-felvételeket automatikus elemző, mesterséges intelligencia alkalmazásával segíti a daganatos megbetegedés korai felismerését - mondta Merkely Béla, az SE rektora a projekt zárórendezvényén.
Öt magyar is felkerült az Europol legkeresettebb bűnözőinek listájára. Ilyenre korábban nem volt példa. Mindannyian egy drogbanda tagjai: apa és fia, két rokonuk és egy ismerősük. Több, mint egy éve keresik őket. A gyanú szerint Kecskeméten, egy külön erre a célra épült raktárban termesztettek marihuánát.
Az Európai Bizottság iránymutatást fogadott el az uniós versenyjognak az egyéni önfoglalkoztatók munkafeltételeire vonatkozó kollektív szerződésekre történő alkalmazásáról.
Nem hagyta szó nélkül Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferenc éles kritikáit a választással kapcsolatban. Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje szerint a DK elnöke a partizános interjúban igyekezett minden felelősséget a másikra hárítani, miközben a saját felelősségéről elfeledkezett.