Továbbra sem hozták nyilvánosságra Ii. Erzsébet brit királynő halálának pontos okát, de egy orvos elárulta, milyen betegséggel küzdhetett élete utolsó időszakában a néhai uralkodó.
Cindy Crawford rengeteg hasznos tanáccsal látta el a lányát, Kaia Gerbert: a 21 éves szupermodell nemrég elárulta, szerinte melyik a leghasznosabb mind közül.
A Nyugdíjas parlament panasza még a kormányinfón is szóba került. Arról van szó, hogy a frissen kézhez kapott gázszámlákat 5 nappal a havi nyugdíjak utalása előtt kell befizetni, ami miatt sok idős ember kerülhet bajba.
Interneten és papíron is kitölthető lesz az új nemzeti konzultáció, amelyben az Európában súlyos energiaválságot okozó háborús szankciók kapcsán kéri ki a kormány az emberek véleményét.
Kedden a Magyar Nemzeti Bank drasztikus kamatemelést jelentett be, ugyanakkor Matolcsy György jegybankelnök közölte, hogy az MNB véget vet a kamatemelési ciklusnak. A forint az elmúlt másfél napban jelentősen gyengült, az euró 420, a dollár 433 forint fölött van csütörtök délelőtt.
Leírhatatlan veszteség érte az Országos Mentőszolgálat közösségét, egyik munkatársukat veszítették el, közösségi oldalukon keresztül jelentették be a szomorú hírt.
Herzl Tivadar egy zsidó nemzetet és államot akart létrehozni, helyette azonban két nemzetet teremtett, a zsidót és a palesztint – hangsúlyozta Gerő András történész, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója az Ez itt a kérdés című műsorban.
Szeptember 30-án 14 órakor a Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra Gyenes J. Andrást, a Népsport, majd Nemzeti Sport egykori főszerkesztő-helyettesét, az ATV egykori főszerkesztőjét. Egykori kollégánkat pénteken 14 órakor búcsúztatják a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában – tudatta a gyászoló család.
Eladják Oszter Sándor egykori kúriáját Diósjenőn. A tavaly ősszel elhunyt Kossuth-díjas színművész felesége a Facebookon osztotta meg a hírt, hogy meghozták a végső döntést.
A klímaválság mindennapos téma a médiában és a közbeszédben is, mégis hajlamosak vagyunk úgy gondolni rá, mint egy közelgő katasztrófára, amely egy távoli pillanatban csap majd le ránk. Ezt a tévhitet nap mint nap szélsőséges hőmérsékleti rekordok, szokatlan időjárási jelenségek, évszázadok óta páratlan aszályok vagy épp árvizek cáfolják meg.
Egy XVI. kerületi cukrászda Budapest aranyalmája elnevezésű süteménye lett idén Budapest desszertje. A Bazilika előtt péntektől vasárnapig az Édes Napokon mutatkoznak be az ország legjobb cukrászdái.
Magyarországon a politikai cionizmus Herzl Tivadartól elválaszthatatlan – jelentette ki Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója az Ez itt a kérdés című műsorban. A történész szerint éppen ezért hiánypótló kötet az Izrael állam megálmodójának magyar nyelven is megjelent naplója.
Sajnálja Lewis Hamilton a szurkolókat amiatt, hogy Max Verstappen várhatóan korán lezárja az idei bajnokságot. Mondja ezt annak ellenére, hogy a múltban ő is többször előrehozta a bajnokavatót.
Aki a jó bort szereti, rossz ember nem lehet! A szőlőből készült nedű szerelmesei minden bizonnyal nem bánják, ha egy újabb üveggel bővül a gyűjteményünk. Ám ha mégis egy igazi különlegességgel szeretnénk kedveskedni nekik, arra is van pár ötletünk!
Nagy az érdeklődés mostanában a vegyestüzelésű kályhák iránt, sokan életükben először akarnak fával fűteni, a vásárláskor pedig jön a dilemma: milyet vegyenek. Jó lesz a legolcsóbb is, vagy érdemes többet rászánni? Szakértő segítségével jártuk körbe, mi az, amibe valóban érdemes beruházni.
Az idei II. negyedévben a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainál (folytatva az eddigi trendet) 17 százalékkal nőttek a kárráfordítások. Az állománydíjak – hosszabb stagnálás, csökkenés után – 4 százalékkal emelkedtek 2021 azonos időszakához képest – olvasható az MNB friss KGFB-indexében. A kárráfordítással, biztosítási adóval korr
Csütörtökön volt esedékes, hogy az amerikai kormány közzétegye a negyedéves GDP értékének harmadik és egyben végleges becslését, valamint az elmúlt öt évre vonatkozó frissített növekedési adatokat. Az adatokból kiderült, hogy az amerikai gazdaság 0,6%-kal zsugorodott tavasszal.
A Forma-1 már dolgozik a sport látványosságát feldobó következő intézkedéssorozaton. Az F1 irányító testülete, az FIA kedden jelentette be, hogy 2023-tól háromról hatra bővítik a sprintversenyes hétvégék számát. Ennyit mondott erről Stefano Domenicali, a széria vezérigazgatója: “A sprint három napon át tartó akciót biztosít, ahol a versenyzők minda
A NATO kijelentette, hogy az Északi Áramlat gázvezetékek szivárgása „szándékos szabotázscselekménynek” tűnt, és megfogadta, hogy „egységes és határozott választ” ad a infrastruktúrát ért támadásokra.
Az Európai Bíróság keresetet indít Málta ellen az uniós bíróságon az úgynevezett aranyútlevél-program miatt, amely lehetővé teszi a tehetős külföldiek számára, hogy egy bizonyos díj megfizetése vagy befektetések ellenében máltai állampolgárságot vásároljanak az országhoz való mindennemű kötődés nélkül - közölte szerdán a brüsszeli testület.
A mai Kormányinfón szóba került az, hogy a nyugdíjkifizetéseket megelőző napokban jár le a szeptemberi gázszámlák októberi befizetési határideje, ami kapcsán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte: elég október 15-ig befizetni a számlákat, és nem lesz ennek pénzügyi retorziós következménye. Röviddel ezután éppen ugyanilyen
Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember még nagymamájától tanulta meg a fekete nadálytő kenőcs receptjét, amit szívesen el is készített a természetes gyógymódért hozzá fordulóknak. Lopes-Szabó Zsuzsa, Gyuri bácsi lánya a régi családi receptet leporolva, és azt jelentősen megújítva, egy bővebb hatóanyag-tartalmú gélt fejlesztett ki.
Önmaga kívánja kinyomozni, mi történhetett lányával az utolsó órákban annak a veresegyházi nőnek az édesanyja, akit Erdőkertesen találtak meg járókelők egy autóban holtan a párjával együtt. Zsuzsanna kizártnak tartja, hogy gyermeke beleegyezett a közös öngyilkosságba, vagyis abba, hogy a kipufogógázt egy csővel bevezessék az utastérbe.
Embert próbáló napokat élt meg az Exatlon és az Ázsia Expressz sztársportolója, Kása András unokája: bár a kicsi alig két hónapja jött világra, egészen eddig az életéért kellett küzdenie.
Sallai Roland súlyos arccsonttörést szenvedett a Leverkusen elleni mérkőzés ötödik percében és nem túlzás, hogy a válogatott játékos bal szemére akár meg is vakulhatott volna. A történtekről édesapját, Sallai Tibort kérdeztük. Interjú!
Bár múlt héten már írtunk az újonnan leleplezett Ford Mustangról, ez a cikk nem azzal foglalkozik, hogy milyen újításokat, mennyivel erősebb motort, hány collal nagyobb kijelzőt, milyen okosfunkciókat és milyen színpalettát kapott az új autó, hanem azzal, hogy hogyan fogadta mindezt a közvélemény és volt-e valójában szükség egy új generációra a For