2022. szeptember 22. csütörtök

szept. 22
11:48
Tilos lesz a rendőröknek bekapcsolniuk a fűtést télen, de mozoghatnak és felöltözhetnek, hogy ne fázzanak (ATV)
A rendőröket egy levélben tájékoztatták arról, hogy tilos lesz bekapcsolniuk a fűtést az épületben, a hideg ellen pedig a legjobban megfelelő öltözékkel védekezhetnek majd.
szept. 22
11:48
Négy hengerrel érkezett meg a minden eddiginél erősebb Mercedes-AMG C 63 (Auto Pult)
Egészen pontosan Mercedes-AMG C63 S E Performance az új csúcsmodell megnevezése: úgy tűnik, minél hosszabb a modellnév, annál kisebb a motor. Hiszen ezúttal a V8-as korszakot feledve már a C-osztály csúcsverziója is négyhengeresként jött el hozzánk, ám a kétliteres lökettérfogat ellenére 680 lóerővel borzolja a kedélyeket.
szept. 22
11:48
A gáz árának szabályozásán dolgozik a német pénzügyminisztérium (hirado.hu)
A miniszter indoklása szerint igen nyugtalanító, hogy a földgáz drágulásából fakadó gondok lavinaként zuhannak rá a német gazdaságra.
szept. 22
11:48
Engedély nélkül még a fűtést sem kapcsolhatják be a rendőrök az épületben (SzMo)
Hősugárzót sem üzemeltethetnek. A hideg ellen az utasítás szerint a megfelelő öltözék megválasztásával és rendszeres mozgással védekezhetnek - de csak a szünetekben.
szept. 22
11:48
Az ismeretlentől való félelem még mindig emberéletekbe kerül: 10 ország, amelyben virágzik a boszorkányüldözés (WMN)
Ha azt hitted, a salemi boszorkányperekkel már több száz évvel ezelőtt megszűnt a boszorkányüldözés, van egy rossz hírünk
szept. 22
11:48
Kiderült, miért szakított Hódi Pamela és Tóth Bence (Promotions)
Tóth Bence őszintén beszélt a szakításukról.
szept. 22
11:48
Még a kutatók sem tudják, mi lehet ez az óceán mélyén talált kék organizmus (Hamu és Gyémánt)
Az azonosítatlan mélytengeri „kék ragacsos" lények nemrégiben fejtörést okoztak a tudósoknak, miután észrevették a Karib-tenger fenekén lógó titokzatos pacákat.
szept. 22
11:48
Egész nyáron 4,7 millió fölött volt a magyarországi foglalkoztatottak száma (Demokrata)
Idén június–augusztusban fordult elő először, hogy átlagban 4,7 millió fölött alakult a foglalkoztatottak száma – közölte a TIM.
szept. 22
11:48
Újabb botrány Újpesten: fegyelmi eljárást kezdeményeznek Déri Tibor és egyik helyettese ellen (Mandiner)
Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás, csalás, illetve hűtlen kezelés gyanúja is fennállhat a IV. kerületi Fidesz szerint egy önkormányzati telekcsere-ügylettervezet kapcsán.
szept. 22
11:48
Könyveik a 21. századi tudásbázis építését szolgálják (Magyar Nemzet)
Az ötödik születésnapját most ünneplő Pallas Athéné Könyvkiadó fennállása alatt 146 nemzetközi sikerkönyvet adott ki.
szept. 22
11:48
A rendszerhasználati díj is brutálisan megnőtt a rezsiszámlákon - Kiderült, mi az oka az emelkedésnek (Nyugati Fény)
Sokan megtapasztalták már.
szept. 22
11:50
Az Európa Tanács szerint javítani kell a magyaroktatást Szlovéniában (hirado.hu)
A magyar és olasz nemzeti kisebbség általában elégedett kulturális tevékenységeik országos és a helyi támogatásával – írták.
szept. 22
11:54
Tarol az átalányadó az egykori katások körében (Portfolio)
A jogszabályváltozást követően szeptember 7. és 9. között végzett felmérést a Billingo arról, hogyan élték meg és mit tapasztaltak a felhasználóik a kata-váltással kapcsolatban. A kérdőívet 2 nap alatt több mint 6000 kisvállalkozó és könyvelő töltötte ki. A válaszokból jól látszik, hogy sokaknak okozott fejtörést az elmúlt 2 hónap.
szept. 22
11:54
Újabb ötletet adnak a rezsicsökkentéshez a természetvédők (Agroinform)
A napelemes pályázatokat is lehetne csoportosan, energiaközösségbe szerveződve intézni.
szept. 22
11:54
Lelepleződött a titka, már az ötödik nő vádolja Adam Levine-t (hirado.hu)
Az énekes állítólag egy éven át csalta feleségét, a szerető vallomása után azonban sorra törik meg a csendet a nők, akiknek a sztár illetlen üzeneteket küldött.
szept. 22
11:54
Nagy a tülekedés a moszkvai repülőtéren, aranyáron lehet már csak felszállni az Isztambulba induló gépekre (vg.hu)
Minden Oroszországból induló gépre elkeltek a jegyek, már az ár sem számít a menekülőknek.
szept. 22
11:54
Óriási fordulat: Kibékült volt feleségével Fekete Dávid (BorsOnline)
Úgy tűnik, egyáltalán nem rossz a viszony az egykori házasok között.
szept. 22
11:54
Múosz: Tiltakozunk a nyilvánosság visszamenőleges hatályú állami korlátozása ellen (Márkamonitor)
A szervezet állásfoglalását változtatás nélkül közöljük.   “Cinikusan és alkotmányellenesen él vissza a kormány a rendkívüli helyzettel, amikor az ukrajnai háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetre hivatkozva titkosította – ráadásul egy  visszamenőleges hatályú rendeletében  a koronavírus-járványt kezelő operatív törzs üléseinek jegyzőkönyveit. Épp
szept. 22
11:54
TIM: egész nyáron 4,7 milliónál többen dolgoztak Magyarországon (Magyar Hírlap)
Előszőr fordul elő, hogy háromhavi átlagban 4,7 millió fölött alakult a foglalkoztatottak száma.
szept. 22
11:54
Felháborító levélben közölték a rendőrökkel: Őket is fagyoskodásra ítélik télen (Nyugati Fény)
Nem árt majd melegen öltözni.
szept. 22
11:56
Matolcsy György: nincs időnk 2030-ig! (vg.hu)
A jegybank elnöke szerint reális a veszélye annak, hogy megismétlődik a hetvenes évek válsága, amikor alacsony növekedés magas inflációval párosult egy évtizeden keresztül.
szept. 22
12:00
A számok nyelvén - Ennyire megfizethetetlen az átlagnak egy új, budapesti lakás (Infostart)
Az ingatlanok drágulása és a kamatok ezzel azonos idejű emelkedése miatt jóformán elérhetetlenné vált egy új lakás vásárlása, ez derül ki a Portfolio számításából.
szept. 22
12:00
Nem biztos, hogy akárki kaphat az omikronra fejlesztett vakcinából (Portfolio)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) alapvetően egyelőre nem pártolja az ötödik Covid-oltás beadását Magyarországon - írja a Népszava, amely az oltásokról érdeklődött a szakhatóságnál.
szept. 22
12:00
Korrupció miatt halálra ítélték a volt igazságügyi minisztert Kínában (444.hu)
Bűnösnek vallotta magát.
szept. 22
12:00
Novak Djokovic: Nem tudtuk, hogy ez lesz Federer utolsó fellépése, így azonban még nagyobb rangot kapott ez az esemény (m4sport.hu)
Novak Djokovic korábbi tenisz-világelső az egyetemes sport egyik legnagyobb alakjának nevezte az utolsó mérkőzését pénteken játszó Roger Federert.
szept. 22
12:00
Borzalmas, mire kényszeríthette szeretőjét Vlagyimir Putyin: szörnyű dolgot tett a nővel az orosz elnök (Femcafe)
Oroszország 69 éves elnöke nemrégiben tudta meg, hogy ismét apai örömök elé néz, hiszen mint kiderült, teherbe ejtette 39 éves szeretőjét, Alina Kabajevát. Igen ám, de Putyin egyáltalán nem járt örömtáncot a hír hallatán, és már akkor eldöntötte, nem akar újabb gyereket, most pedig tett is ez ügyben…
szept. 22
12:00
Dallos Bogi hajszínt váltott, teljesen megváltozott az énekesnő kisugárzása (Femcafe)
Az előadóművész egy pazar Instagram-videóban mutatta meg az átalakulást.
szept. 22
12:00
Galambos Lajosnál betelt a pohár: évek óta visszaélnek a nevével (Life)
Egy fogyasztószer forgalmazója évek óta jogtalanul használja Galambos Lajos képeit. A zenész nem hagyja annyiban a dolgot, a hatóságokhoz fordult.
szept. 22
12:00
Agyondicsérte a legyőzött fél edzője a Veszprémet (Magyar Nemzet)
Korábbi elismert játékosa várja a csütörtök esti meccsen a Szegedet Nantes-ban.
szept. 22
12:00
Havonta akár 80 milliárdot spórolhatnának az üzemanyagon a kamionosok technikásabb vezetéssel (Autószektor)
A fuvarozók egyik meghatározó szakmai érdekképviselete, a NiT Hungary számításai szerint egyetlen kamion technikás vezetésével havi akár 110 ezer forint is megtakarítható lenne a járművek üzemanyag fogyasztásából. Ez az itthon működő hatvanezer kamion esetében együttesen akár 6,5 milliárd forintos spórolást jelentene havonta. Az idei „5 tengelyen-b
szept. 22
12:00
Dombóvári Vanda összeházasodott, Csonka Bandi nélkül nem tudta elképzelni a nagy napot (rtl.hu)
Dombóvári Vanda kisfiának köszönheti, hogy rátalált a nagy szerelem, egy évvel azután pedig, hogy párja először megfogta a kezét, ki is mondták a boldogító igent. A műsorvezető a Reggeliben mesélt az esküvőjéről, ahol volt gospel kórus, rendhagyó bevonulás és még egy különleges ajándék is belefért az estébe Csonka Banditól.
szept. 22
12:02
Csányi Sándor is beszél a Közgazdász-vándorgyűlésen (Portfolio)
Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója tartja a harmadik szakmai előadást a Szegeden ma és holnap zajló 60. Közgazdász-vándorgyűlés plenáris ülésén.
szept. 22
12:04
Fontos lépésre készülnek a németek, az áram után a gáz árát is korlátozhatják (Portfolio)
Az áram után a földgáz árát is korlátozhatják Németországban, a pénzügyminisztérium külön munkacsoportot alakított a szabályozás előkészítésére - jelentették csütörtökön német hírportálok.
szept. 22
12:06
Még sokszor el kell mondani: az új Covid-vakcina csak emlékeztető oltás (Menedzsment Fórum)
Ismétlés a tudás anyja: még sokszor fontos elmondani, hogy a nemrégiben Magyarországon is alkalmazható új Covid-vakcina kizárólag emlékeztető oltásként funkcionál.
szept. 22
12:06
Házasodna a gazda: Péter és Andi egy hónap után szakítottak (Blikk)
Péter gazda úgy érezte, Andi személyében találja majd meg az ideális társat, ám a szerelmük csupán egy hónapig tartott, mivel ők is szakítottak.
szept. 22
12:06
Tovább romlott a fizetési mérleg (Adózóna)
A folyó fizetési mérleg 2,630 milliárd euró deficittel zárta a második negyedévet, a hiány mértéke alig 163 millió euróval nagyobb az első negyedévinél, de 1,453 milliárd euróval meghaladja az egy évvel korábbit – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön megjelent legfrissebb adataiból.
szept. 22
12:06
Török külügy: A megszállt területeken tartott illegitim népszavazások csak elmélyítik a konfliktust (hirado.hu)
Elemzők szerint a népszavazás Moszkva válasza az ukrajnai ellenoffenzívára.
szept. 22
12:06
FSZB: Törökországba és Európába irányuló gázvezeték felrobbantására készült egy ukrán ügynök (hirado.hu)
Az ügynököt akkor fogták el, amikor egy rejtekhelyről származó két, nagy erejű, házi készítésű kumulatív robbanószerkezetet vett elő.
szept. 22
12:06
Gazdag Dániel szerint nemcsak a csapategységnek köszönheti a válogatott a sikereket, egyénileg is megvan a minőség a játékosokban (m4sport.hu)
Az MLS-ben való remekléséről, a bajnokság színvonaláról és elismertségéről, Nikolics Nemanja 24 gólos idényéről, az NL-zárásra készülő válogatottról és persze a csapatkapitány Szalai Ádám visszavonulásáról is beszélt az MLSZ TV-nek adott interjújában a 15-szörös válogatott Gazdag Dániel.
szept. 22
12:06
További intézkedéseket tervez Brüsszel az energiaválság enyhítésére (vg.hu)
A tervezet intézkedéseket szeptember 28-án hozzák nyilvánosságra.
szept. 22
12:06
„Vedd fel a ritmust!” – október első hétvégéjén Dunai Regatta (BorsOnline)
A változatos sportkínálat mellett jelentős hangsúlyt kap a zöldítés és a könnyűzenei koncertekkel tarkított fesztiválérzés is.
szept. 22
12:06
Az önkínzástól az új önazonosságig – Megnéztük a Magasságok és mélységek című filmet (SzMo)
Túl lehet-e lépni Erőss Zsolt árnyékán? Kritika Csoma Sándor filmjéről.
szept. 22
12:06
Szabados György Kossuth-díjas zeneszerzőre emlékeznek Magyarkanizsán (Magyar Hírlap)
Új könyv a magyar kortárs zene egyik legjelentősebb alakjáról.
szept. 22
12:06
Már nem munkaszüneti nap Nazarbajev ünnepe Kazahsztánban (Demokrata)
Kazahsztánban törlik az állami ünnepek sorából az első elnök napját.
szept. 22
12:06
Francesco Giubilei: „A jobbközép kormány példát vehetne Magyarországról” (Magyar Nemzet)
A Nazione Futura olasz konzervatív mozgalom elnöke szerint a jobbközép koalíció nyerheti meg a vasárnapi választásokat.
szept. 22
12:06
Főzésről, vendéglátásról ír hamarosan megjelenő könyvében Polgár Tünde (rtl.hu)
Az elmúlt pár hónapban nagy fába vágta a fejszéjét Polgár Tünde, hiszen egy különleges könyvvel készül a követői, rajongói számára. Terítéken Polgár Tünde címmel recepteket, tálalási tippeket és trükköket fog elárulni, arról ír, hogyan lehetünk jó vendéglátók és vendégek, mit illik tenni és mit nem.
szept. 22
12:06
Donáth Anna: A többség nem az ellenzék oldalán áll (rtl.hu)
Az Európai Parlamenti képviselő szerint nem várni kell a kormányváltást, hanem tenni érte
szept. 22
12:12
Meglepőt húzott az elszálló rezsiárak miatt egy budapesti étterem: ha nem jön be, tönkremennek (Blikk)
Tízszeres rezsivel számol egy budapesti étterem, ennek ellenére nem szeretnének megszorításokat bevezetni, és azt sem tartják jó ötletnek, ha a hidegebb hónapokra bezárnak. Úgy döntöttek, bővítik az étlapot, olcsóbb ételeket is kínálnak. Az ügyvezető szerint mindez kockázatos, mert ha nem jön be a terv, tönkremehetnek.
szept. 22
12:12
Bereczki Richárd a két Eb-aranyról: ez az igazi áttörés (Infostart)
Egyéniben és csapatban is győzött Bereczki Richárd a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon, és ezzel magát is igencsak meglepte.
szept. 22
12:12
2,63 milliárd euró folyó fizetési mérleghiány a második negyedévben (ProfitLine)
2630 millió euró deficit keletkezett a folyó fizetési mérlegben a második negyedévben, ami 1453 millió euró romlás az egy évvel ezelőttihez képest. A tőkemérleggel együtt a külfölddel szemben 1680 millió euró nettó finanszírozási igény keletkezett az egy évvel korábbi 527 millió euró deficittel szemben - olvashatjuk a Magyar Bankholding friss elemz

Keresés