Világszerte számos jegybank emelte csütörtökön az irányadó kamatot az infláció visszaszorítása érdekében az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerda esti kamatemelését követve.
Elválik feleségétől Horváth Boldi. Megdöbbentette a rajongókat, amikor kiderült, hogy a népszerű énekes már két éve külön él a gyereke anyjától. Azt mondja, élete legnehezebb döntését hozta meg, sosem akarta ugyanis, hogy a kisfia csonka családban nőjön fel.
Lesz még dolguk és költségük a hatósági áras tűzifával az igénylőknek, mire tényleg fűteni tudnak vele. Ha csalnak, az árkülönbséget duplán fizettetheti meg az állami erdőgazdaság
Jövő héten együtt gyakorol magyar a női kézilabda-válogatott, amely két mérkőzésen lép pályára Szlovénia ellen, a csapat pedig ezzel is készül a novemberi Európa-bajnokságra. A célokról Golovin Vlagyimir szövetségi kapitányt kérdeztük, aki a lehetséges keretről is beszélt.
Világszerte 613 445 943 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 531 411 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adataiból.
A tanulmány szerzői úgy vélik, legújabb eredményeik rendkívül fontosak, és segíthetnek diagnosztizálni a demencia legkorábbi szakaszában lévő betegeket.
Betlehem Dávid a római felnőtt vizes Európa-bajnokság sikerei után két aranyérmet nyert 10 kilométeren, illetve a váltó tagjaként a junior nyíltvízi úszók Seychelle-szigeteken megrendezett világbajnokságán.
A Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj jelöltjével, Nagy Nellyvel beszélgettünk, aki a leginspirálóbb fiatal tehetség kategória díjának egyik esélyese 2022-ben.
Olivia Cooke jövő héttől a felnőtt Alicent Hightower szerepében fog feltűnni a Sárkányok házában. A színésznő kellemetlen történetet osztott meg az első forgatási napjáról.
Bajban van-e a Bitcoin a kvantumszámítógépek miatt? Az amerikai kormány szerint a kvantumszámítógépek mindjárt itt vannak, egy kormányszervezet szerint a
„Nincs mese, egyensúlyi növekedésre kell törekedni és Magyarország most letért erről az útról és a sikeres felzárkózásról” – hangsúlyozta a 60. Közgazdász-vándorgyűlés nyitóelőadásában Matolcsy György.
Az Európai Unió tagállamai megállapodtak szerdán New Yorkban, az ENSZ Közgyűlése alkalmával tartott találkozójukon, hogy újabb szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben, és növelik az Ukrajnának nyújtott támogatást - jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Sokkoló eseménynek lehettek tanúi a szentesi Bugyi István kórház dolgozói. A szerda hajnalban történt eseményeknek végzetes kimenetele is lehetett volna.
A hivatalos szerveket sem kerüli el a rezsiválság. A rendőröket ugyanis most egy levélben tájékoztatták arról, hogy tilos lesz bekapcsolniuk a fűtést az épületben, a hideg ellen pedig a legjobban megfelelő öltözékkel védekezhetnek majd.
Továbbra is munkaerő- és szakemberhiány tombol Magyarországon. A munkanélküliség soha nem látott alacsony szinten van, a hazai munkaerőtartalék pedig szinte teljesen kimerült. A könnyített foglalkoztatási feltételeknek köszönhetően egyre több magyarországi vállalat alkalmaz távoli országból származó munkaerőt. A Continental Automotive Magyarország
A Wall Street-i sztárbefektető, Carl Icahn figyelmeztette a befektetőkhöz azzal a felkiáltással, hogy "a legrosszabb még csak most jön". A 86 éves Icahn a MarketWatch Best New Ideas in Money nevű fesztiválján komor helyzetértékelést adott a gazdaságról, de a befektetők számára lehetőségeket is felvetett.
A győri Széchenyi István Egyetem fontos szereplője a drónkutatásnak. Ezt a területet erősítette, hogy a múlt évben az intézmény az Abz Drone Kft.-vel és az Mib Invest Group Kft.-vel közösen, Abz Innovation Kft. néven új vállalkozást alapított drónok és hozzájuk kapcsolódó kiegészítők fejlesztésére, gyártására. A napokban aláírt szindikátusi szerződ
Ma éjjel rajtol a BrandMania legújabb évada, a műsor ezúttal a Cannes Lions Reklámfesztiválról jelentkezik. Az őszi évad is számos izgalmat ígér, szó lesz többek között a fesztiválok jövőjéről, a kereskedelmi televíziózás fejlődéséről, az RTL megújulásáról és még a csokipiac is terítékre kerül majd. Indul a BrandMania őszi évada, a ma éjjeli lesz a
A Texas Motor Speedway versenypálya felületét megpróbálja jobbá tenni a NASCAR a hétvégi Cup Series rájátszás fordulóra. Minderről Scott Miller, a NASCAR versenyügyi alelnöke beszélt a SiriusXM NASCAR rádióban. “Nagyjából ugyanazt fogjuk csinálni, amit eddig is tettünk, a másfél mérföldes pályákon” – mondta Miller. “Felgyantázzuk, majd végighúzunk
A folyó fizetési mérleg 2,630 milliárd euró deficittel zárta a második negyedévet, a hiány mértéke alig 163 millió euróval nagyobb az első negyedévinél, de 1,453 milliárd euróval meghaladja az egy évvel korábbit – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön megjelent legfrissebb adataiból.
A fővárosnak is több területen spórolnia kell, például a műemlékek éjszakai kivilágításának csökkentésével, de az már biztos, hogy lesznek karácsonyi fények, csak visszafogottabb mértékben - mondta Karácsony Gergely. A főpolgármester kijelentette, hogy korlátozottak a lehetőségek, hogy min tudják a kiadásaikat csökkenteni, de lesz víz a csapban, vi