„Amit Jareem kér, azt meg is kapja” - vallja a 32 éves nő, aki hajlandó olcsó ruhákban járni és a földön aludni azért, hogy gyermeke mindenből a legjobbat kapja.
Fekete napként vonulnak be a polgári repülés történetébe az idei nyár első hétvégéi. A világ minden tájáról érkező bizarr felvételek és beszámolók alapján joggal ki lehet jelenteni, ekkor káosz még sosem fordult elő, amióta az ember a repülőgépet használja közlekedési eszközként.
Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni - jelentette ki Olaf Scholz kancellár hétfőn Berlinben a rekordmértékű infláció kezeléséről a legnagyobb munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek vezetőivel
Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni idén, és az utazást tervezők átlagosan mintegy 250 ezer forintot költenének a vakációra, megegyezően a járvány előttivel - derül ki a K&H biztos jövő reprezentatív felméréséből.
Drámaian csökkentek a születésszámok az I. világháború utáni Magyarországon, egyes vidékeken pedig az egykézés jött divatba: épp száz éve lángolt fel a korabeli abortuszvita hazánkban.
Egyre súlyosabb a helyzet Srí Lankában, és egyelőre nem igazán látszik a valódi megoldás a problémára. Bár törekvések a jó irányba vannak, mindez azon a tényen nem változtat, hogy az országnak két hetet kell vegetálnia most úgy, hogy gyakorlatilag elfogyott a szigeten a benzin.
Aggódnak a német bankvezérek az országot fenyegető kockázatok miatt, amelyek között a legnagyobb félelemnek a gázválságot jelölték meg – számol be a hírről a Reuters.
Nemcsak saját tapasztalatunk, de komoly tudományos kutatások is igazolják, hogy Magyarországon egyre többen válnak el a negyvenes éveiket elhagyva, s kezdenek új életet vagy teljesen egyedül, vagy új társat találva maguknak. De miért is?
A sportfogadásnak Magyarországon óriási hagyományai vannak: míg korábban a bukmékernél játszhattuk meg nyertes tippjeinket, mára ezt a szerepet a lottózók
A cseppfolyósított földgáz értékesítésére nem vonatkozik a rubelben való elszámolás, de az erre való kiterjesztést is meg kell fontolni – jelentette ki hétfőn az Állami Dumában tartott beszédében a Gazprom főosztályvezető-helyettese az orosz Interfax tudósítása szerint.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete egy közleményben jelentette be, hogy szeretné, ha a heti hétnapos nyitvatartási időszak csökkenne. Ezt úgy szeretnék elérni, hogy a hét utolsó napján az üzletek legfeljebb 12 óráig tarthassanak nyitva – olvasható Világgazdaság cikkében.
Soha nem látott ökoszisztéma lapul egy föld alatti folyóban, mélyen a jeges felszín alatt. A kutatók a közelmúltban tárták fel azt a sötét barlangot, amely tele van apró, rákszerű lényekkel. A föld alatti élőhely a Larsen-selfjég alatt húzódik, amely az Antarktisz keleti partjához kapcsolódó úszó jégsziget. A tudósok figyelmét a műholdfotókon észle
Palkovicsék tárcája, a TIM reagált az atv.hu-nak Manfred Weber vasárnapi, az EU-ba érkező földgáz “kötelező“ beszerzéses és elosztásos ötletére, és az Orbán Viktor elleni támadására is. “Weber mindig is becsmérlően nyilatkozott a magyar emberekről, Magyarországról” - írták kérdésünkre.
Két Forma-1-es versenyző is életben tartja az autóversenyzés iránti szenvedélyét – a NASCAR-ban. Májusban derült ki, hogy miután Kimi Raikkönen végleg befejezte hosszú Forma-1-es pályafutását tavaly, idén augusztusban a NASCAR legfelsőbb “Cup” kategóriájában, Watkins Glen pályán tér vissza a versenyzéshez. A 42 éves finn így nyilatkozott: “Nem akar
A digitális felületek használata alig okoz gondot a mindennapokban, ráadásul összetartóbb és gyorsabban dolgozó csapatok alakultak ki alkalmazásukkal – olvasható a DreamJobs állásportál legújabb kutatásában.
Akár ez is következhet Nagy Márton egy múlt heti konferencián tett kijelentéséből, miszerint az "árstopok nem jó dolgok, azokból ki kell jönni". Azóta találgatja a fél ország, hogy akkor ez azt jelenti-e, október 1-je után ismét piaci árakon tankolhatunk, illetve vehetjük meg a csirkefarhátat és a másik öt terméket. Erről is beszélt lapunk főszerke
Manchester – Minden jel arra mutat, Cristiano Ronaldónak valóban elege lett a Manchester Unitedből. A Sky arról számolt be, az angol klub portugál futballsztárja családi okokra hivatkozva egyelőre nem vesz részt az együttes felkészülésében – az ötszörös aranylabdásnak a tervek szerint hétfőn kellett volna csatlakoznia a társakhoz.
Az idei első félévben 57 411 új személygépkocsi forgalomba helyezésével 11,4 százalékot esett vissza a belföldi autópiac - közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Tavaly decemberben készült el a Bartucz család 9500 négyzetméteres korszerű üvegháza Kiskunfélegyházán. A hatalmas beruházásukhoz drénvíztisztító berendezés, valamint üvegháztető-mosó és -festő robot is tartozik. Ők is látják, tapasztalják a gazdasági nehézségeket, mégis előre tekintenek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Február óta rég nem látott háború dúl az európai kontinensen. Oroszország ukrajnai inváziója egyre inkább elhúzódni látszik, és ennek gazdasági és biztonságpolitikai hatásai egyre markánsabban érződnek. Kevesebb szó esik ugyanakkor arról, hogy milyen irányú konfliktusokat hozott felszínre az ukrajnai háború, mely konfliktusokat egy ukrán uniós csat
Windisch László mandátuma 2034-ben jár le, havi illetményét az előző évi bruttó átlagkereset 12-szeresében határozták meg: ez jelenleg 5 millió 226 ezer forint.