Igazságosan kell elosztani az Európai Unióba (EU) érkező földgázt a tagországok között, az orosz gázszállítások korlátozása miatt pedig rendkívüli EU-csúcsot kell tartani júliusban Manfred Weber szerint.
Kilencven éve, 1932. július 5-én született Budapesten Horn Gyula szocialista politikus, a rendszerváltás utáni Magyarország harmadik, 1994-1998 között hivatalban volt miniszterelnöke.
A címvédő ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter vezet az első kör után a Kazincbarcika Rally Rally2-e4s mezőnyében, Bukulya István és Tatara Ákos az élről esett ki. A két hónappal ezelőtti Eger Rallyt követően ismét Rally2-es versenyt rendeznek, és a bajnokság harmadik futamát a Bukulya István-Tatara Ákos kettős kezdte legjobban Kazincbarcikán. A
Max Verstappen szerint a brit sajtó most úgy viselkedik, mintha a kifütyülés a világ legtermészetesebb dolga lenne. A silverstone-i közönség az időmérő után is füttykoncerttel köszöntötte a holland versenyzőt. Lewis Hamilton kiállt ellenfele mellett, míg az érintett leszögezte, nem zavarja a közönség reakciója. Ugyanakkor a Red Bull fenegyereke a b
Magyarországnak van elegendő vize, de nem mindegy, hogy a vízkészlettel hogyan bánunk - emelte ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter szombat este Győrben, a Víz, amit akartunk elnevezésű ünnepségen.
Mr. Happy Face egy 17 éves mentett kutya, akinek csak pár hetet jósoltak az orvosok, most azonban ennyi idős korában elnyerte a "világ legcsúnyább kutyája" díjat.
Hollywood legsikeresebb filmszínészei közé tartozik Tom Cruise, aki ma ünnepli a 60. születésnapját. A jeles alkalomból összegyűjtöttük élete legérdekesebb részleteit, valamint azt is, hogy hogyan változott az évtizedek során.
A magyar férfi vízilabda-válogatott az amerikaiaktól elszenvedett vereség után a hetedik helyért küzd a hazai vizes világbajnokságon. A mieink Montenegróval játszanak vasárnap 13 órától a Hajós Alfréd uszodában. Märcz Tamás szövetségi kapitány értékelt.
Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni belföldre vagy külföldre az idén. Az idén közel 250 ezer forintot költenének a vakációra átlagosan a nyaralást tervezők - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Ez az összeg lényegében megegyezik a pandémia előtti szinttel.
A matchbox autókat alapvetően két okból készítik a játékgyárak. Egyfelől a gyerekek szórakoztatják magukat a kisautók oda-vissza tologatásával, másfelől az
Nem lehet elégszer hangsúlyozni a tényt, hogy egy-egy daganatos elváltozás korai észlelése és a korai szakaszban adott orvosi kezelés jelentősen megnöveli a túlélési esélyeket. Ennek tükrében igen fontos, hogy bizonyos önvizsgálatokat havi rendszerességgel mindenki végezzen el. Milyen önvizsgálatok ajánlottak?
Pintér Sándor teljesítménye aktív korában legendás volt. A hetvenes években a magyar foci egyik kedvencévé vált, nem csak klubjában, a Kispestnél, hanem a riválisok leláltóin is elismerték az egyszer még lóversenypályán is csúcsidőt futó középpályást. Mára azonban egészsége megromlott és nyugdíja sem honorálja hatalmas sikereit és a magyar sportraj
Miután a francia színész, Daniel Auteuil luxusóráját nemrégiben ellopták Nápolyban, egy helyi idegenforgalmi vezető egyedi megoldást talált ki a dél-olaszországi városba látogatók számára, akik aggódnak a rablások miatt.
A Nimród Vadászújság 2022-ben első alkalommal írja ki a Sólyom-díjat, amely nevét a 110. évfolyamában járó lap neves publicistájáról, Kittenberger Kálmán levelezőtársáról, Láng Rudolfról kapta.
Logan Sargeant nyerte az F2-esek brit főfutamát, végig irányítva a versenyt, és esélyt sem hagyva a mögötte végző Pourchaire-nek, illetve Lawsonnak. A pole-t pénteken épp Sargeant szerezte meg, így ő indult az élről, mellőle pedig Frederik Vesti várta a lámpák kialvását. A bajnoki éllovas Felipe Drugovich és a legközelebbi üldözője, Theo Pourchaire
Az újonnan megfertőzöttek, a kórházba szállított betegek, valamint a halálesetek száma is meredeken emelkedik - közölte hétvégi kiadásában La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap.
Christian Prudhomme az M4 Sportnak Koppenhágában nyilatkozva egy lehetséges magyarországi rajtot illetően megemlítette: látta az idei Giro d'Italia első szakaszairól készült felvételeket, és tetszett neki Budapest, illetve a versenyt figyelemmel kísérő nagy tömeg. Hozzátette, hogy Tour-szakaszok rendezésére vonatkozó magyar jelentkezés egyelőre nin
Az orosz hadsereg megvetette a lábát a Donyec-medencei Liszicsanszk városban - ismerték el vasárnap ukrán hivatalos források. Már az előző nap az ukrán elnök egyik tanácsadója elismerte, hogy elveszíthetik utolsó jelentős bástyájukat a stratégiai jelentőségű Luhanszk régióban.
Az Útinform a honlapján azt írta: a baleset a balatonfüredi csomópont után történt, a 84-es kilométernél. Mentőhelikopter érkezett a helyszínre, ezért a forgalmat bizonytalan ideig megállították, több kilométeres torlódás alakult ki. A rendőrség tájékoztatása szerint egy autós Lepsénynél, a 84-es kilométernél átszakította a szalagkorlátot és áttért
A bajnoki éllovas Zákányi János és Vidécz Zsolt megnyerve az első két szakaszt vezet szoros küzdelemben a Kazincbarcika Rally Rally3-as mezőnyében. A Rally2 mezőnye után a Rally3 is teljesítette a Kazincbarcika Rally első három szakaszát, amivel a Rally3 már a verseny felét is letudta. A bajnoki éllovas Zákányi János és Vidécz Zsolt komolyan beke
Február 24. óta minden orosz internetfelhasználó megtapasztalta, mi is az a „digitális vasfüggöny”. A Kreml célja, hogy irányítsa az emberek online életét, ami egyértelműen veszélyezteti a szabadságjogaikat.
Solymáron mind a négy víztározóban van víz, a telítettségi szint megfelelő - írta Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője vasárnap a Facebook-oldalán.
Életük és munkánk során számtalan alkalommal lehet szükségünk valamilyen tanúsítvány bemutatására, akár egy hétköznapi munkafolyamatról, akár hivatalos ügyintézésről legyen szó – azonban rengeteg féle tanusítvány kellhet, éppen ezért érdemes tudnunk, mi a tanusítvány jelentése, mikor milyen tanúsítvány kellhet!