2022. július 1. péntek

júl. 1
19:54
Nagy kihívásra készül az EU cseh elnöksége (Infostart)
Ukrajna segítése és az energiabiztonság lesz a következő fél év középpontjában.
júl. 1
19:54
Tiborcz beszáll a Waberer's-be (444.hu)
WBRRS
júl. 1
19:54
A koppenhágai időfutam megnyerésével Lampaert a sárga trikós a Tour de France-on (m4sport.hu)
A szakaszsikerre esélyesek közül a svájci Stefan Bissegger kétszer is elesett.
júl. 1
19:54
Politikai elfogultságra utaló jeleket fedeztek fel a Google-nél (Magyar Nemzet)
Az amerikai republikánus párt szerint a Gmail rendszere levélszemétként jelölte meg az adományozóiknak kiküldött hírleveleiket.
júl. 1
20:00
Összefirkált falak, mocskos vécé, hiányzó légkondi: ez fogadja a betegeket az Országos Traumatológiai Intézetben (Blikk)
Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő az egészségügy ünnepén, a Semmelweis-napon kis körsétát tett az Országos Traumatológiai Intézetben, illetve a mellette lévő rendelőintézetben.
júl. 1
20:00
Fokozódik a vízhelyzet Solymáron, már a honvédséget is bevetették (Portfolio)
Solymáron péntektől másodfokú vízkorlátozást rendeltek el – közölte a település polgármesteri hivatala a Facebook-oldalán. Péntek délután megérkezett Solymárra és munkába állt a Magyar Honvédség két, nyolc köbméteres vízszállító autója. Megnyitottak egy tűzcsapot Pesthidegkúton, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) munkatársai onnan viszik a vizet
júl. 1
20:00
Újabb uniós pénzügyi támogatást kaphat Kijev (hirado.hu)
A korábbi pénzügyi támogatási kölcsönökhöz hasonlóan a bizottság a nemzetközi tőkepiacokon vesz fel hitelt a támogatás folyósításához.
júl. 1
20:00
Putyin visszaszólt a nyugati vezetőknek, akik a félmeztelen fotóin élcelődtek (SzMo)
Szerinte ők hasonló helyzetben „gusztustalan látványt nyújtanának”.
júl. 1
20:00
Országos tilalom lép életbe szombattól: mindenkit érint a szabályozás (Life)
Fontos figyelmeztetést tett közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, amely július 2-tól, tehát szombattól az ország egészére érvényes lesz.
júl. 1
20:00
Elmerült a Tisza-tóban és életét vesztette egy fiatal fővárosi rendőr (Magyar Nemzet)
Az elhunyt rendőr emlékére a Brfk rendőrei a tragédia helyszínén és a kapitányságon is néma megemlékezést tartottak.
júl. 1
20:02
A JP Morgan szerint „veszélyesen közel” az amerikai recesszió (Portfolio)
Rontotta az amerikai gazdaságra vonatkozó előrejelzését a JP Morgan, a bank szerint a világ legnagyobb gazdasága „veszélyesen közel” került a recesszióhoz.
júl. 1
20:02
Senki sem számított arra, ami a Tour de France-on történt (Magyar Nemzet)
„Én csak egy belga farmer fia vagyok, és most győztem le a világ legjobb versenyzőit a legnagyobb versenyen...”
júl. 1
20:06
Ha kíváncsi, kitől félt Jakab Péter gyerekkorában, kattintson! (ATV)
Jakab Péter feltöltött egy videót a Facebook-oldalára, amiben betekintést enged a gyerekkorába.
júl. 1
20:06
Barrichello nem gondolja, hogy Sainz lenne az “új ő” (Racing)
Rubens Barrichello nem gondol arra, hogy Carlos Sainz a Ferrari “második számú” versenyzője és ezzel az ő “utódja” lenne. A brazil 11 futamgyőzelmet szerzett az F1-ben de leginkább úgy emlékezik rá a közönség, a Ferrari másodpilótája, Michael Schumacher mellett. Szerinte Charles Leclerc és a Ferrari most esélyes arra, hogy ismét domináljon – még ak
júl. 1
20:12
Kevesebb új termék, több automatizáció – gyengén közepes innovációs hajlandóság (ProfitLine)
Csökkent az új terméket vagy szolgáltatást tervező magyar cégek aránya, mindössze 27 százalék rukkolna elő ezzel a következő egy évben. A tervezett innovációk közül viszont több az új vagy jelentős mértékben továbbfejlesztett háttérfolyamatban gondolkozó vállalkozás – derült ki a K&H innovációs indexből. 10-ből közel 3 cég szerezne be szoftvert vag
júl. 1
20:18
Itt az igazi főszezon a Balatonnál: július beköszönte a menetrendeket érinti is a magyar tengeren (Pénzcentrum)
Megkezdődik szombaton a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 176. hajózási főidénye: 17 kikötőben felújított hajókkal, megújult és kibővült menetrenddel várják a hajózni és kirándulni vágyókat - áll a társaság közleményében, amelyet pénteken juttatott el MTI-hez.
júl. 1
20:18
Berki Krisztián pénteken lenne 42 éves – Mazsi így dolgozza fel a gyászt (Ripost)
Érdekes és elgondolkodtató magyarázat következik.
júl. 1
20:18
Bejutott a vb-selejtező utolsó körébe a magyar a férfi kosárlabda-válogatott Portugáliát verve (m4sport.hu)
Nehéz, de megérdemelt győzelem és továbbjutás.
júl. 1
20:18
Mérgező terméket hívott vissza a Nébih: ha vettél belőle, semmiképpen ne fogyaszd el (Life)
A Golden Lily szárított sárgabarackmagnak a a megengedettnél magasabb a hidrogén-cianid tartalma. Senki ne fogyasszon belőle!
júl. 1
20:18
Meghan Markle szerint több férfinak kellene kiállnia az abortusz védelme mellett (Hamu és Gyémánt)
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a múlt héten jelentette be a Roe kontra Wade per ítéletének hatályon kívül helyezéséről szóló döntését, amely várhatóan 36 millió amerikai nőt foszt meg az abortuszhoz való jogától.
júl. 1
20:18
Az öt legjobb Al Pacino-film – Fedőneve: Donnie Brasco (Magyar Nemzet)
Johnny Deep és Pacino veszélyes párosa meghódította a mozirajongókat.
júl. 1
20:18
Mit mond a bitcoin múltja a kriptopénzek jövőjéről? (BitcoinBázis)
A bitcoin árfolyam fellendülése szorosan összefügg azzal, hogy a lakossági befektetők hogyan ítélik meg a kriptopénz jövőjét.  A hét legfontosabb
júl. 1
20:20
„Mérföldekre vagyunk” – gondban a Red Bull (m4sport.hu)
Max Verstappen szerint nem nagy a baj, Sergio Pérez viszont „mérföldes” lemaradást emleget. Egy biztos, nem indult ideálisan a Red Bull silverstone-i hétvégéje.
júl. 1
20:20
Hódolat az üvegnek (Magyar Nemzet)
A magyar üvegművesség 700 évre tekint vissza, tavaly felkerült a szellemi kulturális örökség jegyzékébe.
júl. 1
20:24
Jelentős összeg tűnt el nyom nélkül az ismert influenszer fesztiválkártyájáról a Balaton Soundon (Blikk)
Kellemetlen élmény érte Karin Dragost a Balaton Soundon, és egyelőre fogalma sincs, hova tűnt a pénz a fizetéshez használt karszalagjáról.
júl. 1
20:24
Debütálhat a leshelyzeteket gyorsan eldöntő félautomata videobírós rendszer (Infostart)
A korábbi terveknek megfelelően a november 21-én kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságon bemutatkozik a félautomata videobírós rendszer, amely a leshelyzetek gyorsabb eldöntésében segíti majd a játékvezetőket.
júl. 1
20:24
Bocsánatot kért a holland jegybank rabszolgaságban játszott szerepéért az intézet elnöke (hirado.hu)
A holland jegybank induló tőkéjét biztosító amszterdami pénzügyi elit legtöbb tagja közvetlen kapcsolatban állt a rabszolga-kereskedelemmel.
júl. 1
20:24
Vera Wang 73 éves lett – sokan még mindig nem hiszik el, hogy tényleg ennyi idős (SzMo)
A divattervező olyan jól tartja magát, hogy külsejét még a harmincasok is megirigyelhetik.
júl. 1
20:24
Genderőrület Németországban – már a gyerekeket sem kímélik (Magyar Nemzet)
A genderpropaganda észrevétlenül begyűrűzött a nyugat-európai mindennapokba, mára messze túllépett az elméleti vitán, és súlyos gyakorlati következményei vannak.
júl. 1
20:30
Újabb borzalmas tragédia: bányatóba fulladt két kisfiú Tatabányánál: a szüleiknek arra sincs pénzük, hogy hazaszállítsák gyermekeik testét (Blikk)
A két kiskorú gyermek a nagyszülőknél volt látogatóban, és egy bányatóra mentek fürdőzni, ahol tragikus körülmények között vesztették életüket.
júl. 1
20:30
Megkötötték az első melegházasságot Svájcban (ATV)
Megesküdött az első meleg házaspár Svájcban, miután a tavaly szeptemberi népszavazáson közel kétharmados többséggel megszavazták, hogy az azonos neműek törvényesen házasságot köthetnek az országban, írta meg az MTI.
júl. 1
20:36
Miközben egyre erősödik a járvány, mától már a szociális intézményekben sem kell maszkot hordani (Blikk)
Az időzítés meglehetősen furcsa, hiszen a nyári szezon ellenére itthon is jelentősen megugrott a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma.
júl. 1
20:36
5 meglepő étel, amitől jobb lesz a szex - Ezeket egyétek előtte (+18) (Joy)
Ha szeretnéd, hogy minél kielégítőbb legyen az együtt töltött éjszaka a pasiddal, ezeket csempészd bele a vacsiba!
júl. 1
20:36
Fontos adatot közölt az ÁKK az idei évi adósságfinanszírozásról (hirado.hu)
A forint lakossági piaci bruttó kibocsátási terv 60 százalékban teljesült, míg a devizakibocsátásnál ez az arány 72 százalék.
júl. 1
20:36
Elekes Enikő ezüstérmes lett az U20-as birkózó Európa-bajnokságon (m4sport.hu)
A 72 kilós Virág Zsófia elveszítette a bronzcsatát, így ötödik lett.
júl. 1
20:36
2perc tudomány: fogadjunk, hogy ráveszlek valamire, amit nem is akarsz megcsinálni (Promotions)
Aiselkedéstudomány szerint a fordított pszichológia egy olyan módszer, amikor úgy próbálunk rávenni valakit valamire, hogy valójában megtiltjuk számára azt, vagy csak megkérdőjelezzük, hogy ért-e hozzá, képes-e rá, hogy megtegye.
júl. 1
20:36
Nagy szívvel és remek védekezéssel kiszenvedte a sikert a válogatott (Magyar Nemzet)
Roppant izgalmas hajrában rosszul játszva, de nagyot harcolva sikerült legyőzni Portugáliát.
júl. 1
20:42
Felfüggesztették a maszkviselési kötelezettséget a szociális intézményekben (ATV)
A hőség miatt.
júl. 1
20:42
Sokkoló baleset: lezuhant egy fiatal a Balaton Sound óriáskerekéről (Pénzcentrum)
Kizuhant az óriáskerékből egy fiatal férfi a Balaton Sound fesztiválon péntekre virradóra. A fesztiválozót súlyos sérülésekkel szállították a sürgősségi osztályra. Az esetről az RTL Híradó csinált riportot, amiben Győrfi Pál is megszólalt.
júl. 1
20:42
Egymásba szerettek, de lehet, hogy féltestvérek, mégsem adják fel a kapcsolatukat (SzMo)
Erős a gyanú, hogy a két lánynak ugyanaz a férfi az apja. DNS-teszttel fogják kideríteni az igazságot.
júl. 1
20:42
Eurojackpot: legutóbb alig nyertek valamit a magyar játékosok, de most közel 26 milliárd forint a főnyeremény, és fordulnia kell a szerencsének (Promotions)
Itt vannak a július 1-ji nyerőszámok!
júl. 1
20:48
Újra bálna tűnt fel a Szajnában (Infostart)
Nagy méretű bálna tűnt fel a Szajnában, egy hónappal azután, hogy egy másik tengeri emlős, egy kardszárnyú delfin messzire felúszott a folyón, és a megmentésére tett kísérletek ellenére elpusztult.
júl. 1
20:48
Bakondi: Több mint 800 ezer menekült érkezett Magyarországra (hirado.hu)
Idén már 107 ezer határsértőt és több mint 800 embercsempészt fogtak el.
júl. 1
20:48
Norvégia egymilliárd eurós segélyt nyújt Ukrajnának (hirado.hu)
A pénzt „humanitárius célokra, újjáépítésre, fegyvervásárlásra és a hatósági hivatalok működésének támogatására" kapja Ukrajna.
júl. 1
20:48
Minimum ennyi időt érdemes gyermekünkkel tölteni, hogy megalapozzuk egészséges személyiségfejlődésüket (Femcafe)
Kutatók arra keresték a választ, hogy minimum mennyi időt szükséges kisbabánkkal töltenünk, ha garantálni szeretnénk számára az egészséges személyiségfejlődést.
júl. 1
20:48
Férfi kosárlabda vb-selejtező - Magyar győzelem és továbbjutás a Tüskecsarnokban (HírTV)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott óriási csatában 69-68-ra legyőzte Portugáliát pénteken a budapesti Tüskecsarnokban a világbajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában, ezzel továbbjutott a kvalifikáció következő szakaszába.
júl. 1
20:48
Videó: már hamburgert is tudnak sütni a robotkutyák (SzMo)
Alig kellett segítség a hamburger összeállításához a két robotkutyának.
júl. 1
20:48
Harry hercegnek állítólag elege van Kaliforniából, fél évre hazaköltözne Angliába (SzMo)
A herceg ráunt a Los Angeles-i életre. Azt tervezheti, hogy innentől kezdve minden év felét inkább a királyi család közelében töltse.
júl. 1
20:54
Visszavesz a kánikula, de most meg ez vár ránk (Ripost)
Jó ideig nem lesz 38 fok, de jövő hét közepétől jön az eső.
júl. 1
20:54
Motorgond miatt maradt le Leclerc, Sainz hármas csatát vár (m4sport.hu)
Ferrari-vezetéssel, de nem a megszokott házon belüli sorrenddel indult a Brit Nagydíj. Charles Leclerc elárulta, milyen probléma hátráltatta, Carlos Sainz szoros hármas csatát vár.

Keresés