Sorra érkeznek a panaszok a fogyasztóvédelmi hatósághoz a repülős utazásokkal kapcsolatban. Az Igazságügyi Minisztérium Fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, Kupaczki Nóra szerint utazás előtt érdemes tájékozódni, probléma esetén pedig érdemes a légitársaságnak is jelezni.
Különösebb indoklás nélkül a mai nappal, azaz július 15-i hatállyal felmentette a polgári hírszerzési feladatokat végző Információs Hivatal főigazgatói tisztségéből Bunford Zsoltot (címlapképünkön balra) Orbán Viktor kormányfő – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A rövid miniszterelnöki határozat azt is tartalmazza, hogy az utód holnaptól O
Az Európai Unió mobilitási csomagja egyelőre csak mérsékelten érte el célját: a kelet-európai székhelyű logisztikai szolgáltatók költségei megugrottak, míg a nyugatabbra települt vállalatokat kevésbé érintik a változások.
Számos, eddigi katás vállalkozónak az átalányadózás érheti meg a legjobban a kata helyett, de bizonyos tevékenységi körök esetén az ekho is jó választás lehet.
Erősítendő a kulturális diplomáciai tevékenységet, a külügyi és a kulturális tárcával is együttműködési megállapodást kötött a Magyar Művészeti Akadémia. A kultúrdiplomáciai stratégia mellett az MMA országos hálózatáról és az építészeti múzeum terveiről is beszélt az InfoRádióban Richly Gábor, az akadémia főtitkára.
A miniszterelnök azt mondta, békehelyzetben beleférne, hogy a körülbelül 450 ezer katás kisvállalkozóból mintegy 300 ezer nem magánszemélyeknek, hanem cégeknek számláz, most nem, mivel így a nyugdíjrendszer működése kerülhet veszélybe.
Továbbra is nő a munkaerő iránti kereslet Magyarországon: idén a második negyedévben a Profession.hu-n keresztül a munkaadók 25 százalékkal több állást hirdettek meg, mint az előző év azonos időszakában – közölte az állásportál az MTI-vel. A feladott álláshirdetések számában az év elejéhez képest pedig 3 százalékos növekedés történt, ami azért je
Júliustól érkezik a Huawei nova-szériájának új okostelefonja, a magyar vevők július 18-tól vásárolhatják meg a HUAWEI nova Y90-es modellt. A HUAWEI nova Y90-et 6,7 hüvelykes HUAWEI Edgeless FullView kijelzővel szerelték fel. A képernyő kávái mindössze 1,05 mm-esek, így a képernyő-test arány 94 százalékos. A nova Y90 kijelzője olyan megoldásokkal re
A Schneider Electric, az energiagazdálkodás és az automatizálás digitális átalakításának vezető vállalata nyerte el az “Év víztechnológiai vállalata” díjat a Global Water Awards 2022-en. A díjjal a Schneider Electric víz-, szennyvíz- és sótalanítási ágazatban, a fenntarthatóság és a digitális átalakulás terén betöltött vezető szerepét, valamint az
Majdnem hatszáz lakodalmon van túl – ha akad valaki, aki ismeri a jó mulatság titkát, akkor az ő. Papp János vőféllyel hivatásról és a „bazi nagy lagzik” műhelytitkairól beszélgettünk.
Az elviselhető rezsiárakért és a munkahelyekért is harcolni kell a következő időszakban, és az uniós szankciós politikával nem lábon, hanem tüdőn lőttük magunkat – többek között ezeket jelezte péntek reggeli közrádiós interjúban Orbán Viktor kormányfő. A főbb üzeneteket az alábbi hírfolyamban tudósítjuk.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt: a kormány hozott olyan döntéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy beszerezzük a szükséges mennyiségű energiát, a kérdés az, hogy mennyi ideig tudjuk elviselhető keretek között tartani az árát. Elmondta azt is, hogy az új kata-törvény jó és szükséges döntés volt. A kormányfő hangsúlyozta, hogy hamaro
Ismét vegyes kereskedési hangulat alakult ki a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,9 százalékkal, a szójabab 0,9 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb. A kukorica közben 1 százalékkal drágult. Európában a malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb, a kukorica és a repce pedig drágább lett.
Az átalányadózás lesz az egyik legnépszerűbb opció a kata helyett, de hogy ez nagyságrendileg mit jelent, arra Dr. Tóth Márk, adószakértő válaszolt a Reggeli műsorvezetőinek.
Belső céges dokumentumok szerint a Cruise járművei rendszeresen elvesztik a kapcsolatot a központtal. Ez néha vicces közlekedési jeleneteket eredményez, ám általánosságban igencsak aggasztó fejlemény.
A Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a miniszterelnök a háborús helyzetről, energiaválságról beszélt. Téma volt a rezsicsökkentés és a katatörvény is.
Az elviselhető rezsiárakért és a munkahelyekért is harcolni kell a következő időszakban, és az uniós szankciós politikával nem lábon, hanem tüdőn lőttük magunkat – többek között ezeket mondta a péntek reggeli közrádiós interjúban Orbán Viktor. A kormányfő határozottan kimondta, hogy a jelenlegi kiélezett helyzetben egyszerűen nem fér bele a rezsics
A kormányfő szerint két nagy csata lesz: az energiáért, a megélhetési költségekért folyik az egyik, de lesz még csata a munkahelyekért is, mert közeledik a recesszió az európai gazdaságban. Magyarországon most még munkaerőhiány van, de ez könnyen fordulhat.
A befektetési alapokban kezelt vagyon júniusban 0,9 százalékkal, 67 milliárd forinttal 7752 milliárd forintra nőtt - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) csütörtökön az MTI-vel.
Szerbia összesen 5 tonnával és 742 kilogrammal növelte aranykészleteit az elmúlt három évben, azazamióta 2018 decemberében a Zijin Copper vásárolta meg a Kelet-Szerbiában található bányászati és kohászati medence (RTB Bor) 63 százaléknyi tulajdonrészét.. Csak ebben az évben 852 kilogramm aranyat termelt ki a bánya: erről maga a Zijin Copper szerbi
Az Osztrák Nagydíj paddockjában Charles Leclerc és Lewis Hamilton között zajló párbeszédet csípett el a Ferrari, amiben utóbbi elismeri, rajta múlt, hogy nem ismétlődött meg a közte és Max Verstappen között történt tavalyi silverstone-i baleset. Lewis Hamilton az idei Brit Nagydíjon kísértetiesen hasonló szituációba került Charles Leclerc ellen a C
A miniszterelnök hosszú interjút adott a Kossuth rádióban péntek reggel, aktuális témákat érintve. Szerinte a szankciós politikával Európa "tüdőn lőtte magát", és most levegő után kapkod. Gazdasági recessziót jósol, ezért azt ajánlja, mindenki becsülje meg a munkahelyét.
A Skool csapata az AdniJóga, az Amigos a gyerekekért, az Egy sima egy fordított, és a Momentán Társulat civil szervezetekkel közösen ingyenes nyári programokat kínál az itt élő ukrán gyerekeknek. Különböző outdoor és indoor programok várnak a fiatalokra, úgy mint robotépítés, mozgásos- és improvizációs játékok, érzékenyítő társasjátékok, élménype
Az önreflexió és az önismeret képessége kulcsfontosságú tényezők a magánéletben éppúgy, mint a karrierépítés során, de nem a sajnálom a legjobb módja annak, hogy ezt kifejezd.