Rátámadt a rabszállítóban a rendőrökre egy 32 éves férfi Veszprémben. Az eset még június elején történt. A gyanúsítottat lopás miatt tartóztatta le a bíróság, ezután vitték át a börtönbe, amikor dührohamot kapott. Az esetet rögzítette az egyik rendőr testkamerája. Végül csak a rabszállító autóban tett kárt. Most hivatalos személy elleni erőszak mia
Tizenkét együtt töltött év után megtartották Dobó Ági és Kis Csaba álomba illő esküvőjét. A boldogító igent novemberben, szűk családi körben, polgári szertartáson mondták ki, a lakodalmat pedig a koronavírus miatt már kétszer elhalasztották. Eredetileg téli esküvőt szerettek volna, végül úgy alakult, hogy Csabi 45. születésnapján, július 10-én, vas
A vállalkozók érdekeit képviselő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint csak kihasználtak egy kiskaput a katázók, hogy kikerüljék a közteherviselést.
Egyetlen métert sem utaztak helyjegyes vonattal, mégis ki kellett fizetniük az árát – erről panaszkodott a Híradó egyik nézője. Háromszori átszállással jutottak el Szombathelyről Budapestig a vasárnapi Herceghalomnál történt vasúti baleset miatt. A MÁV rendszere azonban úgy számolt, mintha Intercityvel utaztak volna. A vasúttársaság kérdésünkre azt
Négyen megsérültek, közülük ketten súlyosan mikor összeütközött egy betegszállító és egy kisteherautó vasárnap délután Szarvaskőnél. Információnk szerint a betegszállító megcsúszott a nedves úton, és a másik járműnek ütközött, ami az árokba hajtott. Előbbiben csak a személyzet két tagja utazott a baleset idején, a kisteherautóban egy házaspár. Mind
A trendek folyamatosan frissülnek, és mindig találhatunk köztük olyat, amivel könnyen tudunk azonosulni. De az aktuális trendektől függetlenül is sokak számára fontos, hogy öltözködésükön keresztül kifejezzék önmagukat. Ruházatod erőteljes üzenetet közvetíthet és ha jól csinálod, stílusod tükrözi a személyiséged!
A digitális nomád életstílus nem csak a húszas éveikben járó backpackereké. Mióta a pandémia átrendezte a munka- és oktatás tradícióit, egyre több család dönt úgy, hogy a gyerekekkel együtt nyakába veszi a világot. A pszichológusok szkeptikusak, de nem pesszimisták. A BBC cikkét szemléztük.
Van, ahol már júliustól visszamenőleg, máshol pedig októbertől emelkedik a menza ára. A drágulás mértéke önkormányzatonként eltérő, van, ahol 15, de olyan is, ahol 25 százalék. A legnagyobb közétkeztető cégnél azt mondják, még ez is kevés lehet, ha ősztől piaci árat kell fizetniük az energiáért.
Egymillió forint sérelemdíjat és 700 ezer forint perköltséget kellene fizetnie egy volt ferences diáknak, aki az elsőfokú bíróság szerint megsértette egykori tanára személyiségi jogait, amikor egyházügyi eljárásban vallott arról, hogy az atya zaklatta. Idén, rövid időn belül már másodszor fordult elő, hogy az áldozatból lett bűnös a bíróságon. Egye
Az eset ijesztő, de szerencsére gyorsan közbelépett a rendőrség, így azelőtt szállították el a férfit, mielőtt a szívrohamot hozta volna szegény Selena Gomezre.
406-on kezdtük reggel, 410-nél járunk most. Egy egy százalék napon belül, a devizapiacon soknak számít. Pedig ma sem a kormány, sem a jegybank nem kommunikált olyat, ami befolyásolhatná az árfolyamot. Vagy mégis?
Egy hatalmas barnamedve bocsával együtt bóklászott az erdőben élelem után kutatva egy észak-amerikai nemzeti parkban. Utóbbi hasztalan próbálta anyját játékra bírni, de aztán észrevette a felállított vadfigyelő kamerát, amit késlekedés nélkül, vágtázva támadott meg. Az állványt azonnal felborította, de utána sem nyugodott meg, alaposan szemügyre ve
Sokkal kevesebb közmunkás dolgozhat szeptembertől, erről kapott levelet a munkaügyi központoktól több település polgármestere. Minderről először a Szabad Pécs írt. Van olyan település, ahol 18-ból csak 6-an maradhatnak. Sok polgármester saját maga próbál munkát szerezni azoknak, akiket most el kell bocsájtania. A Belügyminisztériumtól azt írták a h
Féltik a gyerekeiket a dabasiak. Néhány napja engedtek ki a börtönből egy férfit, aki 1995-ben brutálisan meggyilkolt egy 12 éves fiút. Szabadulása után, 2005-ben is megtámadott egy kisfiút, de őt nem sikerült megölnie. Ebből a büntetéséből szabadult most, és hazaköltözött a településre. A helyiek közül sokan nem merik egyedül utcára engedni a gyer
A türelemnek van egy szavatossága, ez azonban csillagjegyenként eltér, és nagyon jól jön, ha tudjuk, melyik kollégánknál vagy barátunknál meddig mehetünk el. A következő 4 csillagjegy például kifejezetten harapós típus.
Tágas, modern, többszobás, fényes és a belváros kellős közepén van. Ilyen lehet az egyetemisták álomalbérlete, de az egyáltalán nem biztos, hogy az álomfizetésük is megvan ahhoz, hogy beköltözhessenek. Vannak olcsóbb lehetőségek is Budapesten, de iparkodnia kell annak az egyetemistának, aki a félév kezdete előtt nagyjából megfizethető lakhatást ker
Őszinte kérdés következik, amire - a saját érdekedben - csak őszintén ér válaszolni: megvizsgáltad már valaha a saját nemi szerved? Nem futólag, hanem alaposan, egy tükör segítségével. Szerzőnk, Schnierer Katalin amellett érvel cikkében, miért is olyan fontos ez nőként.
Egymillió katonával készül visszafoglalni az ukrán hadsereg az oroszok által elfoglalt dél-ukrajnai területeket. Ezt az ország védelmi minisztere nyilatkozta a Times című brit lapnak. Szavait katonai szakértők kétkedéssel fogadták. Közben 24-re emelkedett a szombat esti lakóházat ért bombázás halálos áldozatainak száma, a kelet-ukrajnai Csasziv Jár
A 69-es póz kényelmetlen és nem ad összehangolt örömöt, az édeshármas pedig sokkal több feszültséget szül, mint élvezetet. És ez még mindig csak két dolog a listáról, ami erősen torzítja a szexszel kapcsolatos illúzióinkat és elvárásainkat.
Nem mindennapi dallal jelentkezett Geszti Péter. Az ismert rapper, dalszövegíró, producer harminc évvel az után, hogy a Rapülőkkel nagy sikert aratott a Nem adom fel és a Ringasd el című slágerekkel, most az Embertelen dalhoz nyúlt: a Lotfi Begivel és Kátéval elkészült végeredményre pedig az eredeti szerzők, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán is á
Hátrányos helyzetű emberek életminőségét javító lakófunkciós és infrastrukturális fejlesztések történtek Jászapátiban - közölte a kommunikációért felelős Jászapáti Gazdaságfejlesztő Kft. hétfőn közleményben az MTI-vel.
Amikor csak teheti, a jó gazda gondosságával személyesen irányítja a felesége által tervezett, EU-s támogatással épült badacsonytomaji panzióját és borászatát Szatmáry Kristóf fideszes képviselő, korábbi államtitkár.
Júliusban emelt összegű nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok, hiszen évközi nyugdíjemelésre került sor. A hazai nyugdíjasok tábora viszont két nagy részre oszlik: másfél millióan ma (kedden) kapják meg nyugdíjukat, viszont mintegy 900.000 embernek akár a hónap végéig is várnia kell a nyugdíj megérkezéséig. Mi a nagy különbség oka?
Az Alstom a világ első és egyetlen hidrogénüzemű személyvonata, a Coradia iLint forgóváz-keret gyártásával bővíti magyarországi tevékenységét. Ezzel párhuzamosan 100 új munkatárs felvételét tervezi mátranováki gyártóegységébe.
A Baknak nyitottabbnak kell lennie, hogy be tudja fogadni a pozitív változásokat, míg a Halaknak mindent meg kell tennie ahhoz, hogy csökkentse a zűrzavart.
A GFR a vesék működését jellemző paraméter, amely megadja a vesén átszűrődő folyadék mennyiségét, térfogatát. Értékét a vérből vett minta alapján kalkulálják, a vizeletkoncentráció és -áramlás, illetve a vérplazma-koncentráció megadása alapján.
Manapság az egészséges táplálkozás egyik legnagyobb trendje a növényi alapú élelmiszerek, mint például a Beyond Burger. Ezek mindenhol felbukkannak – a gyorséttermektől kezdve az élelmiszerboltok fagyasztott árupolcáig. Eközben pedig a marhahús népszerűsége az elmúlt évtizedekben komoly csapásokat kapott.
A nagymamája kényszerített munkavégzésre egy gyermeket a Baranya megyei Botykapeterden. Ebben egy 50 éves férfi is segítette, aki a fiút hordta-vitte a különböző munkák helyszínére. A gyerek keresetét elvették és ha nem akart dolgozni akkor terrorizálták, a párost most emberkereskedelemmel is gyanúsítják – derült ki az ATV Híradó riportjából.
A héten ennél már csak melegebb lesz. Napos, száraz idő várható kedden az ország legnagyobb részén, inkább csak kisebb körzetekben lehet zápor, zivatar.
Kertemben 12 különböző korú és fajtájú szilvafa nő. Az elmúlt napokban azt vettem észre, hogy tömegével hullik le róluk a kékes színű éretlen szilva. A fák gondozottak, rendszeresen vannak permetezve és locsolva. Szeretném tudni, hogy mi lehet a probléma?