2022. július 7. csütörtök

júl. 7
11:12
Perintfalvi Rita: Kövér László megint sátánistázik, miközben 417 forint lett 1 euró! (Mandiner)
A katolikus teológus szerint a dehumanizáló gyűlöletbeszéddel a legsötétebb történelmi időket hozza vissza a házelnök.
júl. 7
11:12
Hivatalos: A világ leggyengébb pénzneme lett a forint (Nyugati Fény)
Előre megyünk, nem hátra.
júl. 7
11:12
Közös európai identitás nélkül minden elpusztul (Magyar Nemzet)
Két különböző álláspont áll szemben egymással: a szupranacionális Brüsszel víziója és a népek Európája koncepció.
júl. 7
11:12
500 kW-os töltőket hoznak Európába a kínaiak (Villanyautósok)
Minden vetélytárs villámtöltőjét túlszárnyalja teljesítményben a NIO berendezése.
júl. 7
11:14
Elemző: nem szeretik a forintot a külföldiek (vg.hu)
A folyó fizetési mérleg hiánya, az uniós megállapodás körüli viták és a magas belső kereslet egyaránt oka a forint elmúlt időszakban tapasztalt gyengélkedésének.
júl. 7
11:18
Lemond Boris Johnson (Metropol)
Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.
júl. 7
11:18
A Bitfarms után a Core Scientific is megvált bitcoin állományának nagy részétől (Kripto Akadémia)
A bányászipar óriási stressznek van kitéve, a bitcoinnal és a tőkepiacokkal együtt  gyengültek, a kamatlábak emelkednek és a gazdaság történelmi inflációval küzd. Az elmúlt havi jelentésekben több nagyobb bányászcég is bejelentette, hogy felhagy a kibányászott bitcoin tartásával, a kitermelt BTC egy részét eladja, hogy fedezni tudja működési költsé
júl. 7
11:18
Már a hetedik hazai IT céget vásárolta fel a Gloster: jöhet az első külföldi (Portfolio)
A Gloster az elmúlt háromnegyed évben két komoly akvizíciót is végrehajtott, amellyel szolgáltatási portfólióját és megrendelésállományát is jelentősen növelte. A tőzsdei cég arra törekszik, hogy organikus növekedés mellett IT cégek vásárlásával is bővüljön, stratégiájuk részeként pedig kiemelt figyelmet kap a nemzetközi jelenlét erősítése. A Portf
júl. 7
11:18
Forró buszokon, villamosokon aszalódnak a magyar utasok: a légkondi csak álom marad (Pénzcentrum)
Az utazók egy része kifejezetten elégedetlen a tömegközlekedéssel a kánikula idején: néha lehetetélen megmaradni a járatokon. A jelenség nem csak az utasokat érinti, az elviselhetetlen hőség terhet ró a sofőrökre is, akik életekért felelnek.
júl. 7
11:18
Lemond Boris Johnson, az első reakciók már meg is jelentek (hirado.hu)
24 óra leforgása alatt rekordszámú lemondás után a Boris Johnsonra nehezedő nyomás még tovább nőtt ma reggel: a konzervatív vezetők közötti versenyre idén nyáron kerül sor, az októberi pártértekezletig új miniszterelnököt fognak kinevezni – addig Boris Johnson maradna posztján.
júl. 7
11:18
Alaszkára is szemet vetett Oroszország (vg.hu)
Sokan legyinthetnek, hogy ez csak duma, de a Duma elnöke nagyon is komolyan gondolja a fenyegetést.
júl. 7
11:18
Nicole Kidman kapott hideget-meleget a Balenciaga kifutóján látott mozgása miatt (Joy)
Nicole Kidman is részt vett a Párizsi Divathéten, méghozzá nemcsak nézőként, hanem modellként is.
júl. 7
11:18
Fals irány, hogy a sportolók nem a teljesítményükkel kerülnek címlapokra (Igényesférfi.hu)
Ha már a sztárok nem példamutató magatartásuk okán kerülnek legtöbb esetben a címlapokra, legalább az élsportolóknak kellene egy követhető irányt képviselnie.
júl. 7
11:18
Premier: Solére és Beton.Hofi új klipje olyan, mint egy „pünkösdi szerelem a Kakas Presszó neonjai alatt” (SzMo)
Az elektronikus space-pop vonalon mozgó énekesnő ezzel a dallal egy vagányabb oldalát mutatja meg, amihez spontán meg is találta a lehető megfelelőbb partnert.
júl. 7
11:18
A legjobbak között a Growww Digital (MMonline)
Elnyerte a Google CSS Premium Partner minősítését a hazai fejlesztésű ROIshopper, a Growww Digital árösszehasonlító szolgáltatása.Ezt a minősítést az Európai Unió felső 25 százalékában lévő Comparison Shopping Partnerek kaphatják meg, objektív mérőszámok alapján. Ezzel a Growww Digital az első olyan digitális marketing-ügynökség Magyarországon, ame
júl. 7
11:18
Hableány-ügy: vádat emeltek egy másik ukrán kapitány ellen is (Mandiner)
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó ukrán kapitánya ellen 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt.
júl. 7
11:18
Az ivóvíz ésszerű felhasználását kérte a lakosságtól a román vízügyi hatóság (Magyar Mezőgazdaság)
Romániában az ivóvíztartalékok ésszerű felhasználásának szükségességére hívta fel a figyelmet keddi közleményében román országos vízügyi főigazgatóság (Anar), azt kérve a lakosságtól, hogy ne használja a vezetékes hálózat vizét a kert locsolására vagy a medencék feltöltésére.
júl. 7
11:18
Juhos József a Mestercukrász-balhéról: Ott álltunk a zsűripultban és tátogtunk, mint egy ponty (rtl.hu)
A Mestercukrász történetében soha nem volt még rá példa, hogy tolerálhatatlan magatartása miatt kizárjanak egy versenyzőt. Ez tegnap este azonban megtörtént. Juhos József a Reggeliben mesélte el, hogyan élték meg a balhét.
júl. 7
11:18
Beadja a derekát: Boris Johnson még csütörtökön lemondhat (rtl.hu)
A hírek szerint meggyőzték a brit miniszterelnököt, hogy tarthatatlanná vált a helyzete.
júl. 7
11:18
Videó: karambol és dugó lett a büntetőfékezésből az M0-son (rtl.hu)
Ez az egyik legértelmetlenebb és legveszélyesebb húzás az utakon.
júl. 7
11:20
Gabonatárolókat ért támadás Odesszában (Mandiner)
Két siló megsemmisült, áldozatokról nincs hír.
júl. 7
11:24
Új mérföldkőhöz érkezett a magyar papíripari óriás (Infostart)
Megkezdődött a próbaüzem a Vajda-Papír legújabb papírgépén, amellyel a vállalat háromszorosára növeli az alappapír-gyártási kapacitását. A berendezést az olasz Toscotec cég szállította, szerelte be, helyezte üzembe Dunaföldváron.
júl. 7
11:24
Magzati szarvasmarha szérum, hormonok, antibiotikumok: a tenyésztett hús titkai (Agroinform)
Tények, amelyeket a „tenyésztett húsról" tudni érdemes.
júl. 7
11:24
Kisfókát talált egy búzaföldön egy ausztrál gazda (hirado.hu)
Három kilométerre az óceántól, a búzaföldjén talált egy kisfókát egy ausztrál gazda az Eyre-félszigeten.
júl. 7
11:24
Csökkent a hazai primerenergia-felhasználás áprilisban (NRGreport)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb, 2022. áprilisi adatokat közlő energiastatisztikai riportjából kiderül, hogy több mint tizedével csökkent a földgáz belföldi felhasználása a tavalyi év azonos időszakához képest, az országos primerenergia-felhasználás pedig 91,75 PJ volt, amely 2,24 PJ-lal alacsonyabb az előző év áp
júl. 7
11:24
Kólát fröccsentett egy látogató egy Bosch-festményre a Szépművészetiben (Life)
Érdekes incidens történt a Menny és Pokol között: Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállításon június 21-én: egy látogató puszta véletlenségből majdnem tönkretette a legendás művész egyik alkotását.
júl. 7
11:24
Londoni értesülések szerint lemond Boris Johnson (Demokrata)
Johnson várhatóan ügyvezető minőségben a kormány és a Konzervatív Párt élén marad utódja.
júl. 7
11:24
Szabó Szebasztián nem tagadja, egyre fokozódik a drukk benne (Magyar Nemzet)
„A vízi- és életmentés változatosságot hoz abba a monotonitásba, ami időnként jellemzi az úszóedzéseket.”
júl. 7
11:24
Előbb perre mentek, aztán együtt építik az önvezető árufuvarozást (Autószektor)
Ez a "hosszú távú stratégiai partnerség" lehetővé teszi a flottatulajdonosok számára, hogy a Waymo autonóm "sofőrjével" felszerelt teherautókat gyorsabban bevethessék az Uber Freight által kínált, igény szerinti szállítási útvonalakon - közölték a vállalatok. A bejelentés a vállalatok két fontos mellékprojektjének közeledését jelenti. A Waymo két r
júl. 7
11:24
A Binance törölte a bitcoin kereskedési díjakat 13 stabilcoin és fiat pár esetében (BitcoinBázis)
A Binance globális kriptotőzsde szerdán bejelentette, hogy megszünteti a bitcoin kereskedési díjakat tizenhárom stabilcoin és fiat kombináció esetében. Július 8-tól
júl. 7
11:24
Ideges a forint, hiába emelt nagyot a kamaton a jegybank (rtl.hu)
A múlt hetinél jóval magasabb, 9,75 százalékos kamattal hirdette meg az egyhetes betétet csütörtökön a Nemzeti Bank, mire a forint a várttal ellentében ismét gyengülni kezdett.
júl. 7
11:24
Rekordhideg Ausztrália fővárosában (Köpönyeg)
Nálunk a szűnni nem akaró, rekordokat halmozó forróság okoz gondokat, míg Ausztrália számára most a tél szorítása jelent komoly
júl. 7
11:30
Szijjártó: Magyarország támogatja Bosznia-Hercegovina stabilitásának megerősítését (hirado.hu)
Magyarország támogat minden olyan intézkedést, amely elősegíti a Nyugat-Balkán és azon belül is Bosznia-Hercegovina békéjének, stabilitásának és gazdaságának megerősítését – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
júl. 7
11:30
Hayden Panettiere vallomása: „Önpusztító életet éltem, a májam majdnem feladta” (Joy)
A színésznő csak most mesélt arról, mi mindenen ment keresztül néhány évvel ezelőtt.
júl. 7
11:30
Itt a példa: munkát adnak a legszegényebb településeken (Mezőhír)
Országos mintapélda lett Tarnabod, hogy miként lehet újraindítani a kertművelést az ország legszegényebb településein.
júl. 7
11:30
Lukasenka szerint Litvánia emberi jogokat sért (Mandiner)
Szerinte a litván politikusok megpróbálták kioktatni Fehéroroszországot az emberi jogokról, holott jelenleg a saját lakosaik jogait nyomják el.
júl. 7
11:32
Kövér László: Az EU jövőjével kapcsolatos vita arról szól, hogyan legyünk csicskásai az Egyesült Államoknak (Mandiner)
Amit az európai politika ma művel, az teljesen valóságidegen politika – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a felvidéki Martoson.
júl. 7
11:36
Berobbant a koronavírus-járvány új hulláma Nyugat-Európában (HírTV)
Gyorsabban terjed az omikron két új változata mint a korábbi variánsok - erre figyelmeztet az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ.
júl. 7
11:36
135 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet májusban (Adózóna)
2022. májusban az export euróban számított értéke 28, az importé 27 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 65 millió euróval javult. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 9,2, az importoldalon 3,1 százalékkal nőtt, közölte honlapján a KSH.
júl. 7
11:36
Szijjártó Péter bejelentette: piaci gáz vásárlására hatalmazták fel az MVM-et (Portfolio)
A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön jelentette be: a szerdai kormányülésen piaci gázbeszerzésre jogosította fel a kormány az MVM-et és az MSZKSZ-t. A magyarországi földgáztárolókapacitás jelenleg 40 százalék fölött telített - tudósít az ATV.
júl. 7
11:36
Péntektől csökken a benzin és a gázolaj ára is (ATV)
Tovább mérséklődik az üzemanyagok ára.
júl. 7
11:36
Nyugalmazott amerikai ezredes: szükség van a tűzszünetre vagy Ukrajna eltűnhet a világtérképről (hirado.hu)
Douglas MacGregor nyugalmazott ezredes, Donald Trump korábbi amerikai elnök védelmi miniszterének tanácsadója arról beszélt, hogy mielőbb szükség van a tűzszünetre, ugyanis Ukrajna már gyakorlatilag egy bukott állam, és teljesen letörölhető a világ térképéről.
júl. 7
11:36
Elfogadták: kerítés épül a finn-orosz határon (ATV)
A finn parlament csütörtökön elfogadta a finn-orosz határ védelmének megerősítéséről szóló törvényjavaslatot, melynek értelmében kerítést emelhetnek a határ mentén, és bizonyos szakaszokat lezárva, kijelölt határátkelőhelyekre irányíthatják menedékkérőket.
júl. 7
11:36
Új motorokkal válaszol az elektromos lázra a Mazda (autopro)
Új adatok derültek ki a gyártó 3,3 literes dízelmotorjáról.
júl. 7
11:36
Megszólalt a rendőrgyilkos exe: „Hasba és orrba vágott” (Ripost)
Sajnálja élettársa, hogy Németh Istvánt nem végezték ki.
júl. 7
11:36
Támogatjuk Bosznia-Hercegovina stabilitásának megerősítését (Demokrata)
Videó! A 24. órában vagyunk, sőt azon is túl egy kicsivel – fogalmazott a külügyminiszter.
júl. 7
11:36
A közösségi térhasználatot ösztönzi az új budapesti projekt (Magyar Nemzet)
A Budapest Tuning részeként többek között street art eseményt és zenés-táncos programokat is támogatnak.
júl. 7
11:36
A magyarok szeretik a SZÉP kártyát (Üzletem)
Rekordmértékű, 31 százalékos növekedést ért el az első félévben a K&H SZÉP kártya felhasználás 2022 azonos időszakához képest.
júl. 7
11:36
Az ügyészség és a volt nevelő is fellebbezett a Böjte Csaba alapítványának otthonaiban elkövetett erőszak ügyében (rtl.hu)
Az később derülhet ki, hogy a vádhatóság miért nem elégedett meg az elkövetőre kiszabott ítélettel.
júl. 7
11:38
A finn parlament elfogadta a finn–orosz határon építendő kerítésről szóló javaslatot (hirado.hu)
A finn parlament csütörtökön elfogadta a finn–orosz határ védelmének megerősítéséről szóló törvényjavaslatot, melynek értelmében kerítést emelhetnek a határ mentén, és bizonyos szakaszokat lezárva, kijelölt határátkelőhelyekre irányíthatják menedékkérőket.

Keresés