2022. július 6. szerda

júl. 6
10:14
Elismeri a Mercedes, kizárhatták volna őket az új rendszerben (m4sport.hu)
Elismeri a Mercedes, hogy kizárhatták volna őket az Azeri Nagydíjról, amennyiben az FIA Franciaországtól bevezetni tervezett intézkedései már életben lettek volna.
júl. 6
10:18
Milliárdos összeg pihen a leggazdagabb magyar miniszter bankszámláján (Privátbankár)
Több, mint egymilliárd forint van Szalay-Bobrovniczky Kristóf bankszámláján. Két másik igen vagyonos miniszteri nyilatkozatot is közzétettek.
júl. 6
10:18
Őrült kamatrobbanás közeledik a magyar bankokba: csak így lehet nagyot spórolni ezeken a hiteleken (Pénzcentrum)
Az eddigi számok alapján példa nélküli mennyiségű lakáshitelt folyósíthatnak idén a magyar bankok lakossági ügyfeleiknek, az infláció hatására azonban mostanra a kölcsönök állandó drágulása is egyre inkább érzékelhető. Persze mindig is fontos szempont volt egy hitel igénylésénél, hogy az mekkora kamattal elérhető, hiszen ez határozza meg, mekkora h
júl. 6
10:18
Kőkemény sportautót villantott a Hyundai – jövő héten mutatkozik be (Auto Pult)
A Hyundai nagy dobásra készül jövő hétre, ugyanis a július 15-én megrendezésre kerülő N nap kapcsán – amely a gyáriak nem túl régen megszületett sportrészlegét hivatott ünnepelni – mutattak nekünk egy ízelítőt, amin egy valódi sportautót láthatunk lepel alatt. A részletek egyelőre nem ismertek, de sokan már tudni vélik, hogy a koreaiak Rimac-kal kö
júl. 6
10:18
Elhunyt Méhes László (ATV)
A festő 78 évesen, Bry-sur-Marne-ban halt meg.
júl. 6
10:18
Tovább nőtt a koronavírusosok száma (vg.hu)
Egy hét alatt a regisztrált betegek 1600-zal lettek többen, tizennégyen életüket vesztették.
júl. 6
10:18
Ibrahimovic az olasz bajnokság egyik legrosszabbul fizetett játékosa lehet (Igényesférfi.hu)
Habár térdsérülése miatt most néhány hónap kényszerpihenő vár Ibrahimovicra, öltözőben betöltött szerepe kulcsfontosságú. Sajtóértesülések szerint a Milan is számít legendás játékosára a jövőben is, a szerződés hosszabbítás részleteiről pedig már meg is egyeztek a felek.
júl. 6
10:18
Nézni is sokkoló: öt adag reggelit tömött magába nyolc perc alatt egy fiatal nő (Life)
Az angolszász országokban hatalmas hagyománya van a versenyevésnek. Elég csak a filmekből jól ismert hot dog-evő versenyre gondolni, máris tudni fogjuk, miről szólnak ezek a megmérettetések.
júl. 6
10:18
Korrupció gyanújával őrizetbe vettek egy műszaki vizsgabiztost (Autószektor)
Közleményük szerint a nyomozó ügyészség több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján a Veszprém és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányág közreműködésével. Az ügyészség az elkövető őrizetbe vétele után házkutatásokat hajtott végre, majd gyanúsítottként hallgatta ki a középkorú férfitt, aki tag
júl. 6
10:18
Gábor György: Fosztogassátok továbbra is rendületlenül az országot (Mandiner)
Maradhat tehát a lopás. És tényleg: marad.
júl. 6
10:18
Beteg gyerekek gyógyulását segítette Vogel Adrienn (Racing)
Július első hétvégéjén Vogel Adrienn nem valamelyik raliverseny kihívásokkal teli gyorsasági szakaszain, hanem egy gyerekeknek szervezett élményprogramon vett részt.  A Roger Racing Team versenyzője a Mens Életet Alapítvány szervezésében a Drivingcamp, a Mercarius Flottakezelő Kft. és az Emil Frey Magyarország Kft. közös élményautóztatásán mutatta
júl. 6
10:18
Egyedülálló zöld dobásra készül a Mate az idei Efott fesztiválon (Magyar Mezőgazdaság)
Az Efott fesztiválon keletkező, biológiai úton bontható hulladékok szelektív gyűjtését, helyszíni előkezelését, valamint további komposztálását is megszervezi a házigazda Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate). Ezzel az ott keletkező összes biohulladék esetében sikerrel zárul a biológiai körforgás, amire még egyetlen hazai fesztiválon sem vo
júl. 6
10:18
Kislányok fojtogatták halálra magukat egy TikTok-kihívás miatt (rtl.hu)
Szüleik szerint a közösségi platform tudatosan ajánlgat életveszélyes tartalmakat gyerekeknek.
júl. 6
10:24
Szlovjanszk a frontvonalban: piacot ért orosz bombatámadás (Infostart)
Pavlo Kirilenko, Donyeck kormányzója színtiszta terrorizmusnak nevezte az esetet.
júl. 6
10:24
Lettországban jövőre visszaállítják a kötelező katonai sorszolgálatot (HírTV)
Lettországban jövőre visszaállítják a kötelező katonai sorszolgálatot - jelentette be kedden Artis Pabriks védelmi miniszter.
júl. 6
10:24
Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: Kártevők, hőség és aszály – katasztrofális a helyzet a szántókon! (Agroinform)
A napraforgóban nagy a baj, a kukoricában is védekezés szükséges. Az Agroinform.hu 2022. évi 27. heti szántóföldi növényvédelmi előrejelzése.
júl. 6
10:24
Veszélyben a Fertő-tó: kiszáradhat, ha nem lépünk (Portfolio)
Osztrák lapok szerint Ausztriának és Magyarországnak meg kell kezdeni az érdemi egyeztetéseket arról, hogyan fogják megmenteni a Fertő tavat a kiszáradástól, és biztosítani a terület vízellátását a magyar oldalról - írja a g7.
júl. 6
10:24
Az életre neveli unokáját Oszvald Marika (hirado.hu)
Sírt a boldogságtól, mikor májusban megszületett első unokája, és Vince azóta is olyan sok erőt ad neki, hogy minden fáradtságát feledteti – mesélte a NYÁR 22-ben a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, operetténekes. Oszvald Marika azonban azt is leszögezte, nem lesz túl engedékeny nagymama.
júl. 6
10:24
Változatos lesz a mai időjárás: záporok, zivatarok várják ma a magyarokat (Pénzcentrum)
Szerdán napos idő várható a keleti megyékben több, máshol kevesebb felhővel. A keleti országrészben elszórtan, az Alpokalján néhol alakulhat ki zápor, zivatar, máshol csapadék nem valószínű.
júl. 6
10:24
„Te hány torkot is vágtál el, Sanyi?” – Így vigyáznak ránk a motoros életmentők (Képmás)
Gyorsak, felszereltek, és szűkebb helyeken is elférnek. Legyen szó közlekedési balesetről, anafilaxiás sokkról, keringési rendellenességről vagy bármilyen egészségügyi problémáról, a Magyar Mentőmotor Alapítvány önkénteseire mindig számíthatunk, bár munkájukért nem jár fizetség. Szerveznek, terveznek, motoroznak és életeket mentenek. Lelkesedésük é
júl. 6
10:24
Vérszomjas gyilkológép lesz Mickey egérből is? Micimackó sorsára juthat a Disney mesehőse (Promotions)
A Disney hamarosan elveszíti Mickey egeret.
júl. 6
10:24
Tengerparton nyaralnak a magyarok (MMonline)
Az utasbiztosítások közel kétharmada tengerparti nyaralásra szólt júniusban. A magyarok legnépszerűbb úti célja Horvátország, Olaszország a második helyre szorult vissza, a harmadik Görögország - derül ki a Bank360.hu adataiból. Főként tengerparttal is rendelkező országokba utaztak júniusban az utasbiztosítást kötő turisták. A legnépszerűbb úti cél
júl. 6
10:24
Bréking: Soha nem látott videó került elő Szájer József akrobatikus mutatványáról a brüsszeli ereszen (Nyugati Fény)
Nagyon ügyes!
júl. 6
10:30
Már a diákok is keveslik az ezer forintos órabért (Piac és Profit)
A fiatalok nagyjából fele az év közbeni lakhatási költségekre teszi félre a diákmunkából származó jövedelmét, 40 százalékuk pedig külföldön is kipróbálná magát a nyáron, többek közt ez derült ki a MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet és a Műegyetemi Hallgatói Kft. munkatársai által készített felmérésből. A kutatás során arra is rákérdeztek a résztvevő
júl. 6
10:30
Erre tartanak, akiknek megvan a BA-diplomájuk (Infostart)
A vezetés-szervezés mesterszak már bronzérmes helyen áll, a tanári pedig tartja a pozícióját.
júl. 6
10:30
Fekete-Győr Andrást leváltja a Momentum frakcióvezetői posztjáról is – Már meg is van az utódja (Blikk)
A Momentum Mozgalom a párt jelenlegi elnökét, Gelencsér Ferencet kérte fel a frakcióvezetői feladatok ellátására, aki így a korábbi elnököt, Fekete-Győr Andrást váltotta ezen a poszton.
júl. 6
10:30
Háború Ukrajnában: Az orosz-ukrán háború hatása Magyarországra és Európára (HírTV)
Háború Ukrajnában című műsorunkban az orosz-ukrán háború aktuális eseményeit elemeztük.
júl. 6
10:30
Sajtóhír: Pogba visszatér a Juventushoz (ATV)
Egyes értesülések szerint már az orvosi vizsgálatra várják a francia játékost a csapatnál.
júl. 6
10:30
Tábornokokat vettek őrizetbe Szentpéterváron (444.hu)
Hármat. Loptak.
júl. 6
10:30
Élete végéig orvosi segítségre szorul a népszerű magyar színésznő (Ripost)
Gór Nagy Mária a hot! magazinnak mesélte el, hogyan őrzi meg testi és lelki egészségét.
júl. 6
10:30
A hazai autópiac lassulásáról számol be az MGE (autopro)
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének értékelése az új gépjárművek forgalomba helyezéséről és az autópiacról 2022. első félévében.
júl. 6
10:30
Ennyi gépet gyártott eddig idén az Airbus (vg.hu)
A vállalat az egész évre 720 gép kiszállításával számol.
júl. 6
10:30
Cikluszavar: ilyenkor kell orvoshoz fordulni (Life)
A menstruációs ciklus különböző élettani hatások miatt felborulhat. Nem csak akkor érdemes figyelni, hogy pontosan megjön-e minden hónapban, amikor a teherbeesést szeretnénk elkerülni, vagy éppen kisbabára vágyunk. Ha a menstruáció késik vagy előbb érkezik, az fontos jelzés lehet az egészségünk szempontjából. De mikor beszélünk menstruációs zavarró
júl. 6
10:30
Azok az országok sikeresek, amelyek kiállnak magukért (Demokrata)
A jelenlegi időszakban azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek erős nemzeti identitással rendelkeznek.
júl. 6
10:30
Súlyos következményekkel jár az olaszországi aszály (Magyar Nemzet)
Olaszország évtizedek óta nem látott szárazságtól szenved.
júl. 6
10:32
Meghalt a farmos Zolika: csatornarendszerből húzták ki a holttestét (18+) (Life)
Naponta érkeznek a hírek a fulladásos halálesetekről. A strandszezon beindulásával sajnos várható is volt, hogy megszaporodnak a vízi balesetek. A hatóságok a legújabb holttestet viszont nem a parton, hanem a Tiszántúl vízgazdálkodását segítő csatornarendszer részén találták meg.
júl. 6
10:36
Lemondott a brit pénzügyminiszter és az egészségügyi miniszter (Adózóna)
Lemondott kedden Rishi Sunak brit pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter. Mindketten a kormányfő, Boris Johnson iránti bizalmuk megrendülésével indokolták döntésüket.
júl. 6
10:36
Az ukránok legalább 35 százalékos GDP-visszaeséssel számolnak (Portfolio)
Az ukrán kormányfő szerint idén legalább 35 százalékkal zsugorodik az ukrán hazai össztermék (GDP) - idézte az Interfax-Ukraine hírügynökséget a kínai Hszinhua.
júl. 6
10:36
24: Gyanúsított lett az allergiás rohamban meghalt kisfiú tanára (ATV)
A fiú az iskolában ehetett olyan ételt, ami súlyos allergiás rohamot váltott ki nála, aminek következtében egy IV. kerületi benzinkúton végül életét vesztette.
júl. 6
10:36
Szijjártó: Csak az erős nemzeti identitással rendelkező országok lehetnek sikeresek (hirado.hu)
A jelenlegi nehéz időszakban azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek erős nemzeti identitással rendelkeznek.
júl. 6
10:36
Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre akar maradni (Agrofórum)
A szankciók által sújtott Oroszország jelentősen csökkentette gabonaexportadóit, miután megváltoztatta a július-júniusi gazdálkodási szezonban használt képletet – közölte a moszkvai mezőgazdasági minisztérium.
júl. 6
10:36
A munkanaphatás dobta meg a májusi ipari adatot (Üzletem)
2022 májusában az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,4 százalékkal emelkedett.
júl. 6
10:36
Látogatási tilalmat rendeltek el a Szent Margit Kórházban a koronavírus miatt (rtl.hu)
A Rákosligeti Állatorvosi Rendelőintézet nyolc orvosából hét kapta el a vírust.
júl. 6
10:42
Egyre több robbanótestre bukkannak Magyarországon (Infostart)
Csak júniusban 145 esetben vonultak ki a tűzszerészek.
júl. 6
10:42
Világhírű metálbanda adott óriási koncertet kedden Budapesten – Mutatjuk a buli legjobb képeit! (Blikk)
Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában koncertezett a világhírű metálzenekar, a Five Finger Death Punch. Két éve voltak hazánkban először, és most ismét fergeteges bulit adott a magyar származású gitáros, Báthory Zoltán bandája.
júl. 6
10:42
Határsértők több mint ötventagú csoportját tartóztatták föl Szegeden (hirado.hu)
A magyar és osztrák rendőrök a katonákkal együttműködve járőröznek.
júl. 6
10:42
Aggasztó hírek érkeztek az omikron új variánsairól: ezt minden beoltottnak is tudnia kell (Pénzcentrum)
Világszerte emelkednek a fertőzésszámok, a WHO pedig múlt héten egy újabb, nyári koronavírus-hullámra figyelmeztetett. Az újabb terjedés oka, hogy az omikron gyorsan változó variánsait azok is nagyon könnyen elkapják, akik már korábban megfertőződtek más omikron-változattal – írja az Infostart.
júl. 6
10:42
Till Attila szerencsés csillagzat alatt született (Ripost)
Téged is érdekel az asztrológia? Nincs ezzel másként Till Attila sem.
júl. 6
10:42
Tíz évig csalta a férjét egy magyar férfival Frida Kahlo (Femcafe)
Mexikó egyik legismertebb festőjének, Frida Kahlonak egyedülálló munkáit szerte a világon ismerik, ahogyan az is közismert tény, hogy számos szeretője volt – köztük egy magyar származású férfival is viszonyt folytatott.
júl. 6
10:42
Megsarcolja beszállítóit a Walmart (vg.hu)
Az Amazon után a Walmart is a beszállítókra hárítja a növekvő üzemanyagköltségeket.

Keresés