Már majdnem tíz éve, hogy szakított az egykori álompár. Détár Enikő és Rékasi Károly együtt kezdték színházi tanulmányaikat, és a főiskolán szerelem is szövődött köztük, ami három évtizeden át összetartotta őket.
A kormány ugyan október 31-ig meghosszabbította az üzemanyagárstopot, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint azonban ebben a hónapban derülhet ki, hogy valóban tartható-e addig a hatósági ár. Közben egyre több benzinkútra függesztik ki az üzemen kívül táblát Magyarországon.
Peter Bellew távozik a posztjáról, miután a vállalat több ezer járatot törölt az elmúlt hónapokban, többet az indulás napján, amire nagy felháborodással reagáltak az ügyfelek.
A Buckingham-palota egy közleményben tudatta a világgal, hogy Erzsébet királynő kötelező feladatainak számát csökkentették, ez pedig arra utalhat, hogy hamarosan Károly láthatja el az uralkodó összes teendőjét, mint király.
A gyerekekre és főleg az ovisokra gondolva a legtöbben babázó, autót tologató, labdázó és rajzoló csemetékre asszociálunk. Pedig, ahogyan a felnőttek, úgy a gyerekek is mind mások, és bizony akad olyan óvodás, aki egyáltalán nem szeret rajzolni. De vajon ez baj-e?
Akármennyire is tarol az online vásárlás, a fizikai boltok helyét nem sikerült átvennie. A digitalizáció következő szintje, a kiterjesztett valóság viszont ott is utolér majd mindenkit.
Az idén az első fél évében 68 965 import használt személyautót hoztak forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 62 836 darabhoz képest 9,8 százalékos növekedés – közölte a JóAutók.hu a Datahouse adatai alapján hétfőn az MTI-vel.
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. A Brit Nagydíjon Sergio Pérez küzdelmét értékelte legjobban
„Májusban 153,9 milliárd forintnyi, korábban soha nem látott volumenű lakáshitelt folyósítottak a bankok. Az elmúlt időszakban hónapról-hónapra nő az új szerződéses volumen. Áprilisban 144,8, márciusban 136,7 milliárd forint volt az egy hónap alatt kihelyezett összeg.”
Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - így az idegrendszer - számára a regenerálódáshoz, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.
Összeütközött két kamion és egy traktor az 53-as főúton Solt közelében hétfő este, a balesetben hárman meghaltak - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Egy hidegfront hatására átmenetileg megnövekszik felettünk a felhőzet, amely a front mögött a legtöbb helyen gyorsan csökkenni kezd. Délelőtt leginkább a Dunántúlon, a déli óráktól a Duna-Tisza közén, majd késő délutántól, kora estétől a Tiszántúlon fordulhatnak elő záporok, zivatarok - írja a met.hu.
Felrobbantotta a Pesten hallottam Facebook csoportot egy dühös édesanya kiírása, aki aggódik, hogy gyermeke „betép” a szomszédjuktól esténként áradó dzsangaszagtól.
Az utóbbi időben magánéleti ügyeik miatt kerültek a címlapokra a hazai mulatósélet legnagyobb sztárjai. Most azonban olyan nagy botrány van kibontakozóban, melyhez hasonlót a magyar zeneiparban talán még nem láthattunk.
Hogy pontosan mennyi Alfa Romeo gyűlik ezúttal össze a rendezvény helyszínén, fogadások tárgyát képezi a márka rajongóinak körében is. 2019-ben rekordot döntve több mint 1500 Alfa Romeo érkezett a helyszínre. Az azt következő évben, 2020-ban azonban a Covid-járvány miatt az újabb rekorddöntés helyett az utolsó pillanatban a szervezőknek le kellett
A Fidesz alelnöke a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban sok más mellett beszélt arról, ki lehet a következő főpolgármester, és hogy egyik játékosa miatt valósággal ostromolják a kérők a Fradit.
Kisebb kilengések mellett leginkább emelkedést láthattunk tegnap az európai piacokon, a magyar tőzsde is kimondottan jól teljesített, míg az amerikai börzék a Függetlenség Napja miatt zárva tartottak. A befektetők figyelmének központjában továbbra is az inflációs félelmek és az ukrán háború fejleményei állnak, előbbivel kapcsolatban holnap érkezik
Június vége is további árcsökkenést hozott. A piac már úgy tűnik, feldolgozta a kínálat hiányát, ami az ukrán-orosz szállítások elmaradásának következménye.
Már csak néhány napot kell várni, hogy végre a hazai mozikba is megérkezzen a Thor: Szerelem és mennydörgés, illetve Fekete Párduc folytatásának premierjéhez is egyre közelebb kerülünk.
Ha már az összes hócipője tele van a kánikulával, akkor íme a jó hír: kedden megérkezik az a hidegfront, mely végre érdemi lehűlést, felfrissülést is hoz magával, erős északias
A zaporozsjei oroszbarát hatóságok bejelentették az első gabonát szállító hajó indulását Berdjanszk kikötőjéből – adta hírül a Kommerszant. Nem egyszerű, miképp is juthat ki az ukrajnai gabona az országból, ahogy az sem, hogy az eddig el nem adott gabona kinek a kezén is van.
Reggel 8 órakor egy euró 402 forintba került, ennél a svájci frank csak hajszállal volt gyengébb, épp, hogy a 400-as szint felett állt, míg a dollárt 385 közelében jegyezték.
Ha autóvásárlásról és állami támogatásról beszélünk, legtöbbeknek a villanyautók és a nagycsaládosok szerzési támogatása jut eszébe, pedig van ám egyéb
Mesés képek lepték el az internetet a dúsgazdag olasz focista, Graziano Pellè és a gyönyörű magyar modell, Varga Viktória hétvégi esküvőjéről. Azt hinnénk, ilyen csak a mesében van, pedig az álomlagzi valóban megtörtént Olaszországban. A Bors kiderítette a részleteket!