Az eltűntek száma tizenháromra csökkent, heten haltak meg, a sebesültek száma nyolc - összegezte az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportja, a Marmolada lejtőin a múlt hétvégén történt jégcsuszamlás mérlegét Maurizio Fugatti, Trento autonóm megye kormányzója hétfői sajtótájékoztatóján, melyen egy üresen maradt magyar rendszámú autóra
– A magyar férfi vízilabda-válogatott a csalódást jelentő hetedik helyen végzett a hazai rendezésű világbajnokságon, miután az utolsó napon 8-6-ra legyőzte Montenegrót. Märcz Tamás szövetségi kapitány a kudarcnak tekinthető vb-szereplés után azt mondta, vállalja a felelősséget, de azt nem fejtette ki, hogy nála ez mit jelent: nem ajánlotta fel a le
Tállai András ma a KATA, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adójának megváltoztatása kapcsán a Parlamentben kifejtette, hogy a jelenlegi adómértéktávol áll az indokoltan elvárhatótól, ugyanakkor szavai szerint "nem ördögtől való, hogy az ellátási alap emeléséről, és hogy ez a mindenkori minimálbérhez legyen kötve."
Hogyan született az önimádó ember mint korunk meghatározó jelensége? Hogyan magányosodunk el és építünk hamis személyiséget az online térben? A közösségi média önimádó embere címmel írt könyvet Kepe Nóra a témáról. Interjúnk!
Szeptember 1-től cseh vadászgépek védik a szlovák légteret – jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő vasárnap a cseh televízióban. A miniszterelnök szerint a szlovák légtér védelme Csehországnak is érdeke, hiszen Szlovákia közvetlenül szomszédos Ukrajnával, amelyet Oroszország megtámadott. Miloš Zeman cseh államfő pedig a CNN Prima News csatornának
Gáspár Evelin korábban saját bevallása szerint súlyproblémákkal küzdött, ám mára a sok munkának köszönhetően irigylésre méltó az alakja, amit rendre meg is mutat az interneten.
Dávid Ferenc képviselő szerint ideje lenne a KATA-adózás végleges formáját ismertetnie a kormánynak, Tállai András azonban konkrétumot még nem, csak annyit árult el, hogy folyamatos az egyeztetés. A Mi Hazánk úgy véli, a 2022-es és 2023-as költségvetési tervezetből az látszik, hogy a kormány utolsó helyre sorolta mind az orvosokat, mind pedagógusok
A több mint 100 művet felvonultató budapesti Matisse-kiállítás végigvezet a művész életművének minden meghatározó szakaszán a fauve periódustól egészen a késői gouache papírkivágatokig.
A Balatonfüredről Budapestre tartó járat a mozdony hibája miatt áll meg a nyílt pályán vasárnap délután. Az egyik utas szerint bezárták a mosdókat és vizet is alig akartak adni nekik.
A szervezet jó hírnevébe kerülhet, ha egy vállalat nem kezeli megfelelően az egyre szigorúbb környezetvédelmi és társadalmi elvárásokat, a cégvezetők többsége mégsem egyeztet ezekről a területekről a jogi igazgatóval – állapítja meg az EY és a Harvard Law School Center 1000 jogtanácsos és jogi vezető bevonásával készült nemzetközi közös kutatása.
Az elmúlt heti kánikula és a több hete tartó csapadékhiány következtében az ország jelentős részén, főként az Alföldön szinte megszűnt a csípőszúnyogok jelenléte. A szárazság miatt eltűnt a tenyészőhelyek többsége, és a tartós meleg a kifejlett szúnyogok élettartamát is csökkenti. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon, néhány Duna menti régióban és az ész
Az orosz–ukrán háború jelentősen hat az Európai Unió működésére és működtetésére. Ukrajna és Moldova tagjelölti státuszának megadása után a közösséget belülről is át kell alakítani ahhoz, hogy megfeleljen az új világpolitikai helyének. Fóris Györggyel, az ELTE Politikatudományi Intézet és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem külső oktatójával beszélgett
2021-ben az előző évhez képest 4,3%-kal emelkedett az Európai Unió 27 tagállamának (EU-27) aggregált villamosenergia-fogyasztása, ami csaknem megegyezett a 2019-es volumennel.
Fotó: police.hu A rendelkezésre álló adatok alapján a kamionokban összesen hárman utaztak, ők a helyszínen életüket vesztették. A traktor vezetőjét kórházba szállították. Az érintett szakaszon várhatóan hosszabb ideig lesz teljes útlezárás, így kérik a közlekedőket, hogy alternatív útvonalat válasszanak. A baleset körülményeit a Bács-Kiskun Megyei
A Dolomitokban történt jégcsuszamlásban legalább heten életüket vesztették, az eltűntek után pedig továbbra is kutatnak. A katasztrófa helyszínéhez legközelebbi parkolóban még négy külföldi, köztük egy magyar rendszámú gépjármű van.
Az orosz-ukrán háború nyomán a kormány elsődleges céljává vált a biztonság garantálása - jelentette ki a honvédelmi miniszter a Mathias Corvinus Collegiumban megtartott előadásán, hétfőn Budapesten.
Januártól kezdve a velencei kirándulóknak foglalniuk kell és díjat kell fizetniük, ha meg akarják látogatni Olaszország egyik legismertebb turistaközpontját.
A tűző napra, egy árok mélyére kidobott nyolc kölyökkutyákat talált a múlt pénteken Szentes határában egy arra járó nő. Szerencsére gyorsan jött a segítség, bár előtt két menhely is elutasította a befogadásukat, így kerültek végül a Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpontba – hangzott el az RTL Klub híradójában.
Zlatan Ibrahimovic zseniális karrierjét a Milanban zárhatja le, a 40 éves világklasszis focista vélhetően utolsó szezonjában minimálbérért futballozik majd olasz csapatában.
– A magyar irodalom klasszikusának egy jelenete költözött a Grand Corvin 2 nevű lakóház tűzfalára, pontosabban Molnár Ferenc regényének, a Pál utcai fiúknak ikonikus, golyójátékot megidéző pillanata elevenedik meg a hatalmas felületen.
Braintree – Az Észak-amerikai Ökölvívó-szövetség (NABA) váltósúlyú övéért léphet szorítóba a Kanadában élő magyar bunyós, Darányi Zsolt, akinek a felkészülését a brit bokszlegenda, Lennox Lewis irányítja.
Oroszország bulgáriai nagykövetsége a hetven orosz nagykövetségi alkalmazott kiutasítása nyomán nem képes arra, hogy rendesen működjön tovább - jelentette ki hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Már lehet szavazni a budapesti közösségi költségvetés idei projektjeire, és megnyílt egy, az eddigi eredményeket is bemutató kiállítás is - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Önkormányzat közösségi költségvetési koordinátora, Schanz Judit.
Megnyitotta legújabb regionális átrakóközpontját Győrben a Raben Trans European Hungary Kft. A mintegy 3000 négyzetméteres létesítmény jelenleg elsősorban a vállalat gyűjtőszállítmányozási tevékenységét támogatja, emellett hagyományos, illetve egyedi raktárlogisztikai szolgáltatások végzésére is alkalmas.
Emilia-Romagna, Friuli-Venezia Giulia, Lombardia, Veneto és Piemont tartományra vonatkozik a római kormány hétfőn este életbe léptetett rendkívüli segélycsomagja, amely több mint 36 millió euróval segíti a rendkívüli szárazság sújtotta térségeket - közölte a miniszterelnöki hivatal. - Az MTI tudósítása.
A szervezet jó hírnevébe kerülhet, ha egy vállalat nem kezeli megfelelően az egyre szigorúbb környezetvédelmi és társadalmi elvárásokat, a cégvezetők többsége mégsem egyeztet ezekről a területekről a jogi igazgatóval – állapítja meg az EY és a Harvard Law School Center 1000 jogtanácsos és jogi vezető bevonásával készült nemzetközi közös kutatása.