A Kína és Európa közötti vasúti összeköttetés biztonságos folytatása érdekében a Dachser bővíti Rail Services portfólióját. A logisztikai szolgáltató azonnali hatállyal heti két alkalommal vonat összeköttetést szervezett a Hszian-Budapest útvonalon, azaz a Középső folyosón. A Dachser az ukrajnai háború miatt két vonatútvonalon megszüntette a vasúti
Az európai kiberügynökséggel (ENISA) szoros együttműködésben dolgozó CERT-EU rendre helyzetképet nyújt az európai intézmények kiberfenyegetettségéről. A 2022 Q1 során azonosított kiemelt fenyegetésekről készített összefoglaló alább olvasható a mellékelt infografikában.
Argentína gazdasága megint csődközelben. Hivatalosan mindössze 43%-on a foglalkoztatottsági arány, miközben a munkanélküliség csak(?) 7%-os. Az élet szinte minden aspektusát
Több országban is aggasztó mértékben nőtt az otthoni italfogyasztás a koronavírus-járvány lezárásai alatt egy új kutatás szerint. Van azonban kivétel is.
A magyar fiatal lakosság 20 százalékát érinti az aranyeresség, 50 év felett pedig akár 50 százalékban is előfordulhatnak a szégyenkezve elhallgatott panaszok. Bár megjelenése gyakori, az aranyeresség mégis tabutémának számít.
Hétfőtől lekapcsoljuk a stand-by üzemmódban lévő kütyüket, ezerszer is meggondoljuk, bekapcsoljuk-e otthon a légkondit. Méhes Martinával jártuk körbe a témát, mit tehetünk azért, hogy a nyári hőségben költséghatékonyan őrizzük meg hidegvérünket.
Összeszedtünk néhány legendás zenészről szóló készülő filmet, hogy az Elvis után is legyen, ami lázban tart. Többek közt lesz film Leonard Bernsteinről, Madonna pedig saját maga rendező a róla szóló filmet.
Egy okklúziós front felhőzete ér az ország fölé. Ilyen jelenség az, amikor két front összezáródik, a hidegfront utoléri a melegfrontot. Nem ez hozza azonban a zivatarokat. Azok után pedig gyorsan ismét 30 fok fölé mennek a maximumok.
A Deloitte szakértői összegyűjtötték a hét leggyakoribb hibát, amit a cégek it-megoldások szállítóinak kiválasztásakor jellemzően elkövetnek. Stratégiai gondolkodás hiánya: A kiválasztási folyamat során nem kerül figyelembevételre a vállalati- és it-stratégia, ennek következtében sokszor nem skálázható, az it-architektúrába nem illeszkedő megoldáso
A migrációs nyomás várhatóan nem fog csökkenni, hiszen Szerbiába idén már legalább 50 ezren érkeztek, és az országban működő 18 befogadó tábor mindegyike túltelített.
Energiatakarékossági terveken dolgozik több nyugat-európai kormány is. Franciaországban az üzletek fényreklámjainak korlátozását tervezik. Berlinben már el is kezdték a spórolást: több száz középület és turistalátványosság díszkivilágítását kapcsolták le.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából. A 24 éves pilótának ez pályafutása első pole pozíciója.
A környezetvédelmi követelmények szigorodása, valamint a növényvédő szerek és az energiafelhasználás csökkentése megköveteli az alkalmazott technológia és eszközpark megújítását. Számos korábban használt, de elfeledett eszköz megújítása, illetve új megoldások kifejlesztése segíti a farmereket a fenntartható gazdálkodás megvalósításában. A kölni egy
Kína a megújuló energiaforrások egyik nagyhatalma, mégis szénerőműveket telepítenek. Emellett az ázsiai ország jelenleg a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, ezért is tervezik, hogy 2060-ra teljes mértékben semlegessé váljon e téren. Ennek érdekében gyors léptékben építenek megújuló energiákra támaszkodó erőműveket, a számításuk szerint 2025-
Igen, jól olvastad. Akár a saját kertedben, a saját medencédben élvezheted a Holt-tenger vizének előnyeit egy holland adalékanyagnak köszönhetően. Az AquaFinesse közkedvelt újításai között ott találod a csőtisztítót, a szűrőtisztítót és a híres holt-tengeri sót tartalmazó vízkezelőt, amivel medencédet és bőrödet is kényeztetheted.
Extrémen magas, pokoli hőmérséklet, amit a hagyományos sütőktől hiába várnánk, megspékelve speciális lávakővel, hevítési mechanizmusokkal és intelligens vezérléssel. Ez az a recept, amivel a Sage Pizzaiolo otthoni kompakt pizzakemence kecsegtet, amelynek segítségével állítólag bárki hibátlan pizzát süthet otthon. Megnéztük, hogy mindez tényleg így
A Facebookon jelentette be a kormány, hogy jövőre is megmarad a babaváró hitel és a csok. Az év végén lejáró lakásfelújítási támogatás sorsa még kérdéses.
A testünkbe épített kütyük gyártóinak úgy tűnik nem éri meg védekezni berendezéseik feltörhetősége ellen. A Netflixen látható Homeland (Belső ellenség) című amerikai filmsorozatban arab hackerek úgy gyilkolták meg az amerikai alelnököt, hogy a megszerzett sorozatszám birtokában feltörték és leállították a szívritmus szabályozóját. Ez a rész tíz éve
Ekkora állatokat még nem látott a piciny baranyai település, Máriagyűd! A kegyhelyéről ismert Siklós melletti falucska hírességgel gyarapodott. Itt a kézzel fogható bizonyíték: alig 25 ezer évvel ezelőtt, több tonnás mamutok legeltek ezen a kies helyen. Július elején robbant a hír: egy magánház alapozásakor gigászi csontokat fordítottak ki a munkag
Ha valaki most vesz lakást vagy házat, érdemes lehet rögtön költeni a rezsi csökkentésére. Ebben is segíthet a türelmi idős hitel, aminek az első évben sokkal alacsonyabb a törlesztőrészlete.
A környezet védelmének egyik legfontosabb eszköze, ha minél kevesebb erőforrást, nyersanyagot használunk fel, az újrahasznosítás erre jó megoldás. Az Alpina most ezt az utat választotta új búvárórája elkészítéséhez. Leginkább az…
Ha meg kéne határozni, hogy mit jelent kúlnak lenni 2022 Budapestjén, Kaptay Annamari egyszemélyes definíciója lehetne a fogalomnak. Jógatáborokat tart az Azori-szigeteken, saját sport- és fürdőruhamárkája van kizárólag újrahasznosított óceáni hulladékból, zenél egy csajbandában, és hamarosan tiny-home-ot is nyit a Balatonon.
Fontos az, mivel keresi kenyerét a szerelmünk? Szerintem igen. Fontosabb, mint sokan hiszik. De húsz év elmélettesztelés után bátran mondhatom: van ennél fontosabb apróság is.
Korrigált ideje alapján a Salla Kaven kormányozta finn H–323 Silver Moon Ii nyerte a Rorc és az Offshore Racing Alliance által szervezett Roschier Baltic Sea Race-t. Az első alkalommal megrendezett Roschier Baltic Sea Race-en hat nap alatt megszámlálhatatlanul sokszor változott az éllovas, a negyedik napon Tilmar Hansen Outsiderének (Tp52) állt a z
A dél-korteai vállalat eddigi legújabb okosóráját, a Samsung Galaxy Watch 4-et egy tesztnek vetették alá, ahol összehasonlították néhány orvosi eszközzel. Mutatjuk, hogy mi derült ki ebből. A Samsung Galaxy Watch 4 sorozat még tavaly augusztusban debütált a Samsung Galaxy Z Fold 3 és Samsung Galaxy Z Flip 3 okostelefonok mellett. A készülékre elég