Második világháborús robbanótesteket találtak egy kukoricaföldön Jánossomorjánál - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede pénteken Facebook-oldalán.
A kormány újabb adókönnyítésről döntött - jelentette be ma közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A cégek mostantól euróban vagy dollárban is fizethetik az adót.
Személyesen a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki kimondta, ezentúl a két ország véget vet híres barátságának. Úgy látszik nincs többé lengyel-magyar örök barátság.
Több időskori betegség, így az Alzheimer-kór és az agyi keringészavarok is együtt járhatnak a memória, a mentális és a szociális készségek lassú, fokozatos hanyatlásával. Időben felismerve a demenciához vezető folyamat lassítható, a beteg állapota jó szinten tartható.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6889 ember lépett be pénteken Magyarországra, a román-magyar határon belépők közül pedig 8342-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.
Végre megjelent a Magyar Közlönyben az idei, azaz a 2022/2023-as tanév rendje. Az év első tanítási napja szeptember 1., csütörtök lesz, míg az utolsó június 15. De ezek mellett kiderültek a tanítási szünetek pontos időpontjai is.
Július utolsó szombatján meghosszabbított nyitva tartással és különleges programokkal várják országszerte több tucat strandon, gyógyfürdőben, termálfürdőben és aquaparkban a látogatókat.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő szombaton 11 órakor tartanak Kormányinfót. Az időpont szokatlan, így rendkívüli bejelentésekre lehet számítani.
Varga Judit köszönetet mondott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőinek munkájáért, majd hozzátette: várják őket legközelebb is.
Július második hetében jelentősen emelkedés volt tapasztalható a gabonapiacon. Magasabbak lettek a húsárak, drágult a tojás, ráadásul releváns drágulás észlelhető a tej- és tejtermékek piacán is, amelyet nem úszott meg a magyarok kedvenc sajtja sem. Habár az Agrárközgazdasági Intézet aktuális jelentésében nem részletezte a hazai zöldség- és gyümölc
Zenthe Ferenc nemcsak tehetséges színész, hanem rendkívül jóképű férfi is volt: imádta a színjátszást, az igazi népszerűséget azonban a filmszerepei hozták el számára.
Magára hagyja a börtönben a volt párja és gyermekei anyja Németh Istvánt. A férfi a rendszerváltás előtt tagja volt az egyik legrettegettebb bűnözőtriónak. A két társát az általuk elkövetett gyilkosságokért kivégezték, de ő még csupán 19 éves volt akkor, így megkímélték az életét. Most ismét emberölésért vár ítéletre.
Felhőszakadás veszélye miatt adott ki másodfokú riasztásokat északi járásokra az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton kora reggel. Az érintett térségekben a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat le. A katasztrófavédelem azt kéri, mindenki figyelje a meteorológiai szolgálat riasztásait, amelyeket később zivatar
Míg a doni kozákok történelme kezdettől fogva összeforr Oroszország történetével, addig a zaporozsjei kozákok az ukrán történelem része – tudjuk meg Varga Beátától.
Enyhülés érkezett az eddigi kánikulába szombat reggel, de nem sokáig örülhetünk: az Országos Meteorológiai Szolgálat 90 km/h-ás szélre, valamint brutális jégesőre figyelmeztet minket.
Ukrajna elnöke pénteken ellátogatott egy fekete-tengeri kikötőbe, hogy megmutassa, országa kész gabonaexportba kezdeni az Ensz-közvetítéssel létrejött megállapodás értelmében, amelynek célja a globális élelmiszerhiány enyhítése, és kijelentette, hogy Kijev várja a jelzést az első szállítmány elindításához.
Az Európai Parlament képviselője a COVID vakcinakényszert “az emberiség ellen valaha elkövetett legsúlyosabb bűncselekménynek” nevezte, mely szerinte a legnagyobb botrányként
Tájékoztató az aszály miatti ökológiai jelentőségű másodvetésekhez és egyes növénytermesztési termeléshez kötött támogatásokhoz kapcsolódó vis maior bejelentési lehetőségről.
Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa szerint katonai értelemben valóban igaz, hogy a NATO hagyományos és nukleáris erők tekintetében is jóval erősebb Oroszországnál.
Szeptember 1-jén csöngetnek majd be először az iskolákban, és 2023 június 15.-én ér véget ez a tanév. Mutatjuk a tanítási szüneteket is a tanév során. Megjelentek a legfontosabb dátumok a 2022/2023-as tanévet illetően, a Magyar Közlönyben.
Azok az önkormányzatok, amelyek csak ukrán menekülteknek akarnak szállást biztosítani, más országokból érkező menedékkérőknek pedig nem, hátrányos megkülönböztetést, diszkriminációt követnek el - foglalt állást pénteken a holland emberi jogi tanács.
Sinka (Popey) Zsolt pénteken Kecskeméten magyar- és világrekordot állított fel, amikor 7 kamiont húzott el a fogaival, ami összesen 57,5 tonna. Ebben a kategóriában ez a legnagyobb közúti jármű tömeg, amit valaki a fogaival elhúzott. A csúcsot a Magyar Rekordok Egyesülete regisztrálta, ez egyértelműen magyar rekord és nincs tudomásunk arról, hogy v
Tizenhat éve, 2006. július 30-án hunyt el a Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas Zenthe Ferenc. Az ikonikus szerepeiről híres, mindig vidám színművészről emlékezünk meg, aki határtalan kedvessége okán soha senkivel nem tudott összeveszni.
Kezd már az Aston Martinnál összeállni a potenciális utódok listája a visszavonuló Sebastian Vettel helyére. Mike Krack csapatfőnök az elmúlt hetekben és napokban sem titkolta, hogy új szerződést szeretne kötni a 35 éves versenyzővel 2023-ra. A német Skynak Magyarországon nyilatkozott: “Ez egyértelműen visszaesés a csapatnak, de ilyen az élet. Most