Belefulladt egy panzió kertjében található medencébe egy 11 éves fiú a Máramaros megyei Jód községben – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Lonela Cozma.
Kedd reggelre ismét 400 közelébe gyengült a forint az euróval szemben, elsősorban az emelkedő gázárak nyugtalanítják a befektetőket. Délután érkezik a Monetáris Tanács aktuális kamatdöntése, majd holnap a Fed ülése, mindkettő kulcsfontosságú lehet a magyar deviza szempontjából is.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedd reggel a Karmelita kolostorban megalakult a Védelmi Tanács - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Ma már egyre több pár tudatosan hozza meg a döntést: kisbabát szeretnének. Erre azonban testileg és lelkileg is érdemes felkészülni. Már a várandósság időszakában elvégzendő teendőkről, kötelező vizsgálatokról, ajánlott életmódbeli változásokról sokat hallhatunk, pedig már a fogantatást megelőzően sokat tehetünk azért, hogy kisbabánk egészségesen s
A különböző munkákért kapható átlagfizetés részben azzal is összefügg, hogy egy adott ország mennyire vonzó célpont az IT-outsourcingban gondolkodó cégek számára.
Ismét beköszöntött a kánikula és a hőérzetünk mellett a statisztikák is azt mutatják, hogy évről-évre egyre melegebbek lesznek a nyarak. Az EUROSTAT adatai alapján 1979 és 2021 között közel háromszorosára nőtt a hűtési igényt kifejező hűtési index, míg a fűtési igény tizedével csökkent. A hőség elleni védekezésre számos lehetőség áll rendelkezésre
Az elhúzódó háború és a nyomában járó válság, valamint a migrációs nyomás miatt különös figyelmet kell fordítani Magyarország megvédésére – mondta a miniszterelnök.
Shabtai Michaeli tavaly szállt be Milkovics Pál mellé a 168 Órát kiadó cégbe, ezen túl ma már nemcsak a Pesti Hírlap, de a Jazzy és a Klasszik Rádió is az érdekeltségébe tartozik.
Szélsebesen terjed egy erdőtűz Németország északkeleti részén: míg hétfő délután még tíz hektáron lángolt a növényzet Brandenburg tartomány Elbe-Elster járásában, estére már nyolcszáz hektár volt a tűz kiterjedése - közölték a helyi hatóságok.
A bizonyos ital, amely nemcsak finom, hanem még a csontok egészségét szilárdságát is segít megtartani. Jól eshet a nyári melegben, ezért érdemes minél előbb kipróbálnod.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2022. július 25-én 12 órától 2022. augusztus 1-jén 8 óráig, a Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a alapján fokozott ellenőrzést rendelt el 2022. július 25-én 12 órától 2022.
Míg hétfő délután még tíz hektáron lángolt a növényzet Brandenburg tartomány Elbe-Elster járásában, estére már nyolcszáz hektár volt a tűz kiterjedése - közölték a helyi hatóságok.
Romániában a bruttó hazai termék (GDP) 1,71 százalékát tette ki az államháztartási hiány az idei első fél évben, ami 1,15 százalékponttal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában jegyzett deficit - közölte hétfőn a román pénzügyminisztérium.
A Nemzetközi Oltóközpont nevű magánegészségügyi szolgáltató közleményében azt írta, a náluk végzett Covid-tesztek 35 százalékos pozitivitást mutatnak az elmúlt egy hónap adatai alapján.
A két híresség 2020-ban kezdett el randizni egymással, eljegyzésükre tavaly került sor, idén pedig már a boldogító igent is kimondták, de úgy néz ki, a nászút egyelőre még várat magára.
Ez a testület foglalkozik majd többek között a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a közbiztonsággal, a határrendészettel, a honvédelemmel, és a menekültüggyel.
A legnagyobb mértékben a Fehérvári úti és a Bécsi úti lakótelep lakásainak négyzetméterárai drágultak, 2021-hez képest 38 százalékponttal emelkedett az itt meghirdetett ingatlanok végső ára.
Putyin orosz elnöknek küldött üzenetet az ukránok ellen háborút indító ország magyarországi nagykövetén keresztül a Párbeszéd. Azt akarják kideríteni, hazudik-e az orosz elnök a gázárakról. Mert ő ugye, Orbán Viktorral karöltve azt mondta a nyáron, hogy mi a piaci ár ötödéért kapjuk a gázt, a Párbeszéd szerint viszont a piaci árnál 20 százalékkal d
Hétfőn vádat emeltek egy volt Goldman Sachs bankár, egy volt FBI-ügynök gyakornok és egy technológiai igazgató ellen, akik összesen több millió dollárt érő bennfentes kereskedelmi ügyletekben voltak érintettek- közölték az amerikai ügyészek.
A márka utolsó tisztán benzines modelljeként alig vártuk már az amúgy is kifejezetten izgalmas Honda Civic Type R bemutatóját, amit a múlt héten meg is ejtettek a japánok. Örömünket azonban némiképp beárnyékolta, hogy a gyáriak egyelőre nem árulták el, hogy pontosan mire is lesz képes az új sportkompakt, így csupán annyit tudhattunk, hogy ez lesz a
Kizárták a brit miniszterelnöki posztért versengő jelöltek televíziós vitájukban, hogy a tisztségből távozó Boris Johnson szerepet kapjon a következő kormányban - írja az MTI.
Néhány hónapja lett világszerte ismert, de nem a tornasportnak köszönhetően, amit gyerekkora óta versenyszerűen űz. Olivia telefonját ugyanis ellopták, a képeivel együtt.
Mobiltelefon, külső akku és fényképezőgép – ezek nélkül biztosan nem indul útnak a magyar, derül ki a MediaMarkt friss reprezentatív kutatásából. A megkérdezettek közel negyedét szinte mindig elektronikus eszközei segítették ki utazás során, a nyaralók felének pedig a hosszabb üzemidő jelentené a nagyobb biztonságot. Feltöltődni tehát nem csak magá
A katalán város tavaly kísérleti programként vezette be tíz tengeri standjából négyen a dohányzás tilalmát, amelynek eredményeként 50 százalékkal csökkent az eldobált csikkek mennyisége.
Augusztus 4-én kerül a mozikba az Együtt kezdtünk című generációs magyar vígjáték. A filmben feltűnő kilenc főszereplő közül öten osztálytársak voltak az egyetemen, így a színészek számára nem okozott gondot, hogy összeszokjanak. Ráadásul a mozivásznon is egykori osztálytársakként tűnnek fel, akik 10 évvel az érettségi után egy esküvőn találkoznak
A Voyager Digital Holdings elutasította az FTX és annak befektetési részlege, az Alameda Ventures ajánlatát digitális eszközeinek felvásárlására vonatkozóan azzal az indokkal, hogy az “ártana az ügyfeleknek“. A folyamatban lévő csődeljárás részeként július 24-én a bíróságon benyújtott elutasító levélben a Voyager ügyvédei elítélték az FTX, az FTX U
A Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete online kérdőív segítéségvel mérte fel a tagjai között, hogy a kataszabályok módosítása hogyan fogja érinteni őket. A felmérésből kiderült, hogy 1223 orvosnak több mint a fele katás vállalkozóként is dolgozott, számolt be a Telex.
Második napja emelkedik az olajár, a befektetők ugyanis az energiapiaci kínálat szűkössége miatt aggódnak, miután Oroszország csökkentette a gázszállítást az Északi Áramlat 1 vezetéken. A brent és a WTI közel 2 százalékot drágult ma.
Néhány napja a horvát tengerparttól posztolt képük kavart vihart az interneten, a jelek szerint David Beckham és a felesége most egymást szívatja a neten.
Valószínűleg veled is szembejött már olyan mini hűtőszekrény, amely a kozmetikumok tárolására szolgál. Egyelőre még vita tárgya, hogy a kozmetikumok hűtése valóban jót tesz-e a bőrnek, azonban egyes termékeknek biztosan nem árt, sőt, még előnyöd is származhat belőle.
A katalán város tavaly kísérleti programként vezette be tíz tengeri standjából négyen a dohányzás tilalmát, amelynek eredményeként 50 százalékkal csökkent az eldobált csikkek mennyisége.
A magyarországi vállalatvezetők háromnegyede szerint az orosz-ukrán háború késést okozhat fenntarthatósági törekvéseik megvalósításában – derül ki a K&H fenntarthatósági index felmérésből. A cégvezetők többsége tisztában van az Európai Unió karbonkibocsátással kapcsolatos célkitűzéseivel. A fenntarthatóságot sokan tartják fontosnak, de kevesen tesz
Zivatarokkal érkezik a hidegfront, de az alföldi területeken még marad a kánikula - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében.
Az FIA megerősítette, sz ősz folyamán szeretne egy végleges döntést hozni arról, hogy milyen lesz a Rally Világbajnokság jövője, marad a hibrid hajtás, elektromos autók jelennek-e meg, vagy más megoldás lesz a nyerő. A 2022-es szezontól abban a reményben vezették be a hibrid meghajtású Rally1-es autókat a korábbi WRC autók helyett, hogy új gyártók