2022. július 26. kedd

júl. 26
7:42
Csak a péksütemények harmada készül helyi gabonából Ausztriában (Agrofórum)
A szupermarketben található kenyér és pékáruk csupán közel harmada készül Ausztriából származó gabonából. Ez a Wirtschaftsten am Land egyesület és a Wiener Bauernbund által az élelmiszer-kiskereskedelemben és a diszkontokban végzett regionális ellenőrzés eredménye.
júl. 26
7:42
Továbbra is félrebeszél az amerikai elnök – Trumpnál is jobban utálják (Növekedés)
Joe Biden népszerűsége új mélységbe zuhant.
júl. 26
7:42
„Szeretettel kérlek, ne hazudj rólunk!” – válaszoltak a reformátusok Perintfalvi Ritának (Mandiner)
Prózsa István szerint a „teológusnő” hamis „istent” gyártott magának az eszméiből.
júl. 26
7:42
Kiszólt a lyuk a gödörből: Foggal-körömmel védelmezi Orbán náci dumáját Demeter Szilárd (Nyugati Fény)
Úgy tudja, a Doktorminiszterelnök úrnak mindig igaza van.
júl. 26
7:42
Múlt és jövő találkozása a 15. Nemzeti Vágtán (Magyar Mezőgazdaság)
15 éves a Nemzeti Vágta! A jeles évforduló alkalmából rendhagyó sajtótájékoztatón jelentették be a szervezők, hogy idén a múltidézés, a 15 év legszebb pillanatainak felelevenítése mellett a jövő lovas generációjáé lesz a főszerep. Az idei Vágta a gyerekeket, fiatalokat helyezi középpontba, a hagyományaink továbbörökítését, a lovas­sportok, a lovagl
júl. 26
7:42
Elhunyt a hollywoodi nagymenő, aki halálosan megfenyegette Harvey Weinsteint (rtl.hu)
Paul Sorvino 83 éves volt.
júl. 26
7:45
„Majdnem én is meghaltam, de éreztem, hogy fel kell állnom” – Családi tragédiájáról vallott Márió, a harmonikás (Blikk)
Márió, a harmonikás még csak 51 éves, ám olyan dolgokat élt át, amiket nem sokan. Egyedül neveli 12 éves lányát, mert a felesége daganatos betegségben elhunyt, majd ő is annyira rosszul lett, hogy majdnem életét vesztette. Karrierjéről, a lányáról és a gyászról is mesélt.
júl. 26
7:48
Hogyan lesz itt sok-sok vármegye? (Portfolio)
A januártól hatályos intézkedés összesen több ezer hatóságot, intézményt, szervezetet és rendezvényt érinthet. Az biztos, hogy 714 megyehatár-jelző táblát le kell cserélni vagy át kell matricázni, de azt még a Magyar Közút sem tudja, hogy mikor és mennyiért - írja beszámolójában az Infostart.
júl. 26
7:48
Noah Baumbach White Noise című alkotása lesz a nyitófilm a Velencei Filmfesztiválon (Márkamonitor)
A rendező három éve Házassági történet című filmjével aratott sikert Velencében, majd filmje hat Oscar-jelölést kapott és egy Oscar-díjat el is nyert – emlékeztetett rá a The Hollywood Reporter.   A White Noise főszerepét, egy középnyugat-amerikai egyetem professzorát, akinek életében drámai fordulatok következnek be, Adam Driver játssza. Baumbach
júl. 26
7:48
„Inkább meghalok, mint hogy negyvenöt évesen is a Satisfactiont énekeljem” – Isten éltesse Mick Jaggert, aki 79 évesen még mindig a Satisfactiont énekli (WMN)
Úgy táncol, hogy az bárkinek becsületére válna, és arról énekel, amiről csak akar. És hogy mit kezdjünk ezzel a jelenséggel egy olyan a társadalomban, ahol tombol az ageizmus, és ahol „ciki” öregedni? Mózes Zsófi szerint csak élvezzük, amíg lehet!
júl. 26
7:48
Egy magyar, aki az egész világot bejárta és most Bill Gates és Dr. Dre is az ő szalámiját eszi (Promotions)
A vendéglátás és a Gasztronómia határozta meg Ivánácz Gábor életét, szerte a világban a legjobb helyeken sajátította el a legfontosabb technológiákat a szalámi király.
júl. 26
7:48
Már megint Csányi Sándor nevével élnek vissza a gonoszok (Mínuszos)
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek, nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre – hívta fel a figyelmet az OTP Bank. A bűnözők mások mellett most az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának nevét és fotóit használják fel arra, hogy gyanútlan és hiszékeny embereke
júl. 26
7:48
Nyomáskamrákat és tartályokat vizsgáló robotot fejlesztettek (newtechnology.hu)
A Chimera egy emberek számára nagyon kockázatos, mindeközben létfontosságú munkát válthat ki, ráadásul nagyságrendekkel gyorsabbá és pontosabbá teheti a feladatellátást, ami még néhány piros pont a neve mellé. A The Engineer aláhúzza: rendkívül sokat spórolhat a cégeknek a fejlesztés, hiszen egy kamra vagy tartály nyomásmentesítése, majd a benne lé
júl. 26
7:48
Megújult a Big Mac Index (Helló Magyar)
Nézzük meg a magyar és az eurózóna árain, hogy miként is működik az index és milyen történetet „mesél” nekünk.
júl. 26
7:48
30 éves hímzőverseny tartja életben Kisjankó Bori hagyatékát (egy.hu)
Idén 30 éves a Kisjankó Bori Hímzőpályázat. Önmagában is nagy teljesítmény, hogy a népi kultúra eltűnésével a kézműves hagyomány továbbvitelében ilyen kitartóak (és egyre professzionálisabbak) a követők, de a megmérettetés ennél többről szól. Reménykeltő, hogy a tudás, amiről azt hittük, csak múzeumokban találjuk már, ott van a specialisták és az é
júl. 26
7:51
8,2 milliárdot fizetett a kormány „Mr. Oroszországnak” tanácsadásért, csak mire? (Menedzsment Fórum)
Nem világos, mire ment el a pénz pontosan, de 54 milliót fizettek naponta.
júl. 26
7:54
Arab tavasz: népszavazáson bukhat el az utolsó demokrácia (Infostart)
Tunéziában az világjárvány hatására rendeletekkel kezdett el kormányozni az elnök, most új alkotmányról döntenek.
júl. 26
7:54
Gyengült a forint reggelre - ennyi most egy euró (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest - írja az MTI.
júl. 26
7:57
Elgyengülve várja a forint Matolcsy Györgyék mai lépését (Privátbankár)
A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama ugyan kedd reggel is a 400-as szint alatt maradt, de már csak hajszállal. Kérdés, merre mozdul azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa ma biztosan kamat emel, a piaci konszenzus szerint 50 bázisponttal, amely következtében 2008 vége óta nem látott szintre kerülhet a
júl. 26
8:00
A kormánykoalíció egyben tartásáról szól a politikai nyár Szlovákiában (Infostart)
Eduard Heger szlovák kormányfő a következő hetekben, a nyár végéig tárgyalásokat folytat a partnereivel, mert fontosnak tartja, hogy a négyes koalícióval fejezzék be ezt a választási időszakot. Zuzana Čaputová államfő is a koalíciós válság mielőbbi megoldását várja.
júl. 26
8:00
Rémisztő tengeri szörnyeteg kapta be egy búvár karját (Blikk)
Az egyik legkülönösebb kinézetű mélytengeri állat minden bizonnyal a horgászhal, amely egyben a bolygónk egyik legfurcsábban szaporodó élőlénye is. A YouTube-on most napvilágot látott egy rémisztő felvétel, amelyen az látható, hogy egy ilyen tengeri szörnyeteg ráharapott egy orosz búvár karjára, és nem is nagyon akarta elengedni azt.
júl. 26
8:00
Másodfokú riasztást adtak ki ezekre a megyékre: viharos széllel érkezik a jégeső (Pénzcentrum)
Győr-Moson-Sopron és Vas megye több járására másodfokú riasztásokat is kiadott a heves zivatarok veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 26
8:00
Németh Zsolt: Európa-párti beszédet hallhattunk Tusványoson Orbán Viktortól (Mandiner)
Tabudöntögető megállapítások hangzottak el a politikus szerint, mert újratervezésre van szüksége Európának.
júl. 26
8:06
Zelenszkij: Az oroszok gázzal zsarolják az európaiakat, nem törődve a szegényekkel (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint az oroszok szándékosan meg akarják nehezíteni Európa felkészülését a télre.
júl. 26
8:06
Most érkezett: Rácz Zsófia elárulta, mire kérte meg Navracsics Tibor (Nyugati Fény)
Sok feladata lesz.
júl. 26
8:06
Zelenszkij: Oroszország gázháborút folytat Európa ellen (Forbes)
A Gazprom hétfőn közölte, hogy az átmenő mennyiség szerdától napi 33 millió köbméterre csökken, ami a jelenlegi, már csökkentett szállításnak mindössze a fele.
júl. 26
8:06
Alonso új szerződése már Le Mans-ról (is) szólhat? (Racing)
A kétszeres Le Mans-i győztes és WEC bajnok Fernando Alonso az endurance új érájában is ott lehet a rajtrácson. Bár az F1-be való visszatérése óta nem volt számára téma a királykategórián kívül semmi, az Alpine 2024-ben induló LMDh programjával lenne lehetősége újra kipróbálni magát a hosszútávú versenyeken. Az Alpine jelenleg is indul a Hypercar k
júl. 26
8:09
Britney Spears visszatér a zeneiparba! Elton John élesztheti újra a karrierjét (Blikk)
A következő hónapban megjelenhet Britney Spears és Elton John közös duettje, s egyesek szerint akár a nyár slágere is lehet belőle.
júl. 26
8:12
14.9%-kal nőtt a bruttó átlagbér májusban - Önnek is? (ProfitLine)
14.9%-kal nőtt a bruttó átlagbér májusban, miközben a rendszeres bruttó átlagkereset 14.3%-kal emelkedett, 2018 óta pedig 55.9% volt a rendszeres bérek növekedése. A vizsgált hónapban a bruttó átlagkereset 495 900 forint volt a teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében, míg a nettó átlagkereset 342 000 forinton állt. Közfoglalkoztatás nélkül a
júl. 26
8:12
Jön a kamatdöntés, mi várható a tőzsdéken? (Portfolio)
Iránykereséssel indulhat a nap az európai tőzsdéken, miután az amerikai piacok felemásan zártak tegnap és a vezető ázsiai indexek szintén vegyesen állnak a ma reggeli kereskedésben. Külföldön a felpörgő vállalati jelentési szezon hozhat híreket, itthon pedig az MNB kamatdöntésére figyelhetnek a befektető.
júl. 26
8:12
Világviszonylatban drágult a magyar mobilnet (Bitport)
Egy friss felmérés szerint 1 gigabájtnyi mobil adatforgalomért átlag 525 forintot kell fizetni itthon. Ez 233-ból úgy is csak a 100. helyre elég, hogy az árakat dollárban hasonlították össze.
júl. 26
8:12
Ma is kamatot emelhet a jegybank (Forbes)
Az MNB tavaly júniusban 0,6 százalékról kezdte a kamatemelési sorozatot. Ha most ismét kamatot emel, akkor az alapkamat tíz százalék fölé nő.
júl. 26
8:14
Emelkedő bérek és vásárlóérték, romló hitelképesség (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján májusban az átlagos jövedelem 14,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ez az érték pedig még a májusi, 10,7 százalékos inflációt is meghaladja. Jövedelmünk vásárlóereje tehát láthatóan 4,2 százalékkal emelkedett. Vajon a magasabb bér miatt egy hiteligényléskor is jobban járunk?
júl. 26
8:18
Kamatdöntő ülést tart ma a jegybank monetáris tanácsa (Blikk)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart kedden.
júl. 26
8:18
Gyurta Dani extrém meglepetés tánccal készült Iszak Esztinek az esküvőjükön: Puskás Peti is csatlakozott (Blikk)
Eddig nem látott képek és videók kerültek elő Iszak Eszti és Gyurta Dani esküvőjéről. Az olimpikon egy nem akármilyen meglepetés tánccal kedveskedett a menyasszonyának. Közös koreográfiát találtak ki a barátaival, amit a násznép előtt mutattak be hatalmas üdvrivalgás közepette. Ki gondolta volna, hogy az úszó ilyen jól mozog a parketten?
júl. 26
8:18
273 Ukrajnából érkező kapott ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást tegnap (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5520 ember lépett be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határon belépők közül pedig 5196-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-vel.
júl. 26
8:18
Fél évre 8,2 milliárdot fizet Palkovics minisztériuma egy német lobbistának (444.hu)
Nem akaródzik megmondani, pontosan milyen tanácsok értek ennyit.
júl. 26
8:18
Elhunyt Bob Rafelson filmrendező, Jack Nicholson leggyakoribb alkotótársa (Femcafe)
A direktor, aki kortársaival együtt jelentős szerepet játszott Hollywood megreformálásában a hetvenes évek során, 88 éves korában távozott az élők sorából.
júl. 26
8:18
7 fotó, amin György herceg kísértetiesen hasonlít Vilmos hercegre (Glamour)
Sarolta hercegné nem is emlékeztethetne jobban Erzsébetre, a kis Lilibet pont úgy néz ki, mint Harry herceg kislány kiadásban, György herceg pedig tökéletesen hasonlít Vilmos hercegre. Ha eddig elsétáltál volna a köztük lévő, néha már félelmetes hasonlóság mellett, mutatunk néhány fotót.
júl. 26
8:18
Boldogságot nem vehetsz magadnak, de időt igen (Igényesférfi.hu)
Boldogabb akarsz lenni? Ha boldogságot nem is lehet vásárolni, a tudománynak van egy válasza arra, hogyan érezheted magad elégedettebbnek, végső soron pedig boldogabbnak, ha jól gazdálkodsz az idővel.
júl. 26
8:18
A budapesti irodapiacon 10,2 százalékkal nőtt a kereslet a második negyedévben (Márkamonitor)
A budapesti irodapiacon 10,2 százalékkal nőtt a bruttó kereslet a második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest, elérte a 108 020 négyzetmétert – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) az MTI-vel.   Az új szerződéskötések a kereslet 32 százalékát adták, míg a szerződéshosszabbítások, a bővülések és az előbérlet
júl. 26
8:18
Van, ahol már a nyár közepén a karácsonyra készülnek (Agrofórum)
Nyár középén nem sok mindenkinek jut eszébe az öt hónap múlva esedékes karácsony. De például Németországban az Érchegységben működő cégeknél már régóta zajlanak az előkészületek a 2022-es karácsonyi vásárra. Most még 30 fok feletti értékeket mutat a hőmérő, de már az adventi vásárra gondolkodnak az emberek. Stollent sütnek és mikulásvirágot termesz
júl. 26
8:18
Ingyen szeretnél bejutni a Sziget fesztiválra? Így meg tudod oldani (Promotions)
Továbbra sem olcsó mulatság a Sziget fesztivál, de akár ingyen is ott tudsz lenni.
júl. 26
8:18
A CBDC-k is csak a központi hatalmat erősítik: a bitcoin a kiút (BitcoinBázis)
Miközben a fiat pénzek gyengülése és az infláció emelkedése folytatódik, egyre nagyobb összegeket pumpálnak a gazdaságokba a központi bankok. Ez
júl. 26
8:18
Szavazz az Év Elektromos Autójára, és nyerj! (Villanyautósok)
Döntsétek el, hogy melyik legyen a 2022-es év villanyautója!
júl. 26
8:18
Kilenc év után kijött a kómából a kétgyermekes anya, Katalin (rtl.hu)
Katalint műtétje után kórházi baktérium támadta meg, ezért most a család százmillió forintra pereli az érintett intézményt.
júl. 26
8:21
Tunéziában új alkotmány lesz, bár nem mindenki szerint tiszta a választás (Privátbankár)
Az újságírókat állítólag akadályozták a tudósításban, de a győzelem 92 százalékos.
júl. 26
8:21
Rácz Zsófia elárulta, milyen feladatokat lát majd el Navracsics Tibor miniszteri biztosaként (Blikk)
Miniszteri biztosként folytatja pályafutását a fiatalokért felelős helyettes államtitkár. Rácz Zsófiát Navracsics Tibor kérte fel a posztra, a 25 éves politikus pedig már el is árulta, mik lesznek a feladatai.
júl. 26
8:24
Cristiano Ronaldo ismét Manchesterben (Infostart)
A portugál világsztár hétfőn visszatért Manchesterbe, kedden pedig tárgyal a klub vezetőivel és az új menedzserrel, Erik ten Haggal.
júl. 26
8:24
Több gép is leégett bálázás közben a Dunántúlon (GépMax)
Karádon egy traktor égett le bálázás közben keletkezett tűz során, míg Becsvölgyén kigyulladt bálázó égett le teljesen.

Keresés