Törökországot vádolja Irak egy helyi üdülőtábor lebombázásáért. A támadásban kilenc turista, köztük gyerekek is meghaltak. Ankara tagadja, hogy köze lenne az akcióhoz, Irak azonban bocsánatkérést és a török csapatok kivonását követeli az országból. A szomszédos Szíriában szintén háborús helyzettel fenyeget Erdogan elnök tervezett offenzívája a kurd
A 2022. július 21-én bejelentett rezsicsökkentési változások kapcsán a Bankmonitor szakértői számos kérdést, észrevételt kaptak, melyekre összegyűjtötték válaszaikat, azzal együtt, hogy vannak olyan nyitott kérdések, melyek még tisztázásra szorulnak.
Ismét hőhullám üti Magyarországot, a hatalmas hőségben azonban hiába szeretnénk, nem mindenki maradhat a hűvös szobában. Éppen ezért össze is gyűjtöttük, hogy az, aki ebben a hőségben útnak indul, mire kell figyelnie, hogyan kerülheti el a kiszáradást, és hol juthatsz frissítő vízhez Budapesten. Eláruljuk azt is, hogy amikor pedig már tényleg nem b
A hatóságok lefoglaltak egy Pablo Picassónak tulajdonított rajzot, miután a spanyol vámosok a hónap elején megtalálták azt egy utas bőröndjében az ibizai repülőtéren – közölte a spanyol vámhivatal hétfőn közleményben. Az utas, aki Zürichből repült nem jelentette be a műalkotást.
Éjjel derült marad az égbolt, vagy gyengén felhős lesz, a hőmérséklet nem süllyed mélyre, 15 és 25 fok körüli értékek várhatók, csak az északkeleti völgyekben ébredhetnek 12 fokra. A levegő alig fog mozogni, csapadék sem valószínű.
Még soha nem volt nagy kiállítása Magyarországon, most két helyen is meg lehet nézni Anna Mark, Franciaországban élő magyar származású festő képeit. A Márkus Annaként született művész több mint hatvan éve él Párizsban. Különleges hangulatú képeit ott rendszeresen kiállítják.
Újabb részletek derülnek ki arról, milyen módon számítja ki a szolgáltató a rezsicsökkentéssel érintett átlag- és az azt meghaladó fogyasztást, illetve az ezért fizetett rezsiárat. A lényeg, hogy hónapról hónapra más lesz az átalánygörbe alapján korrigált átlagfogyasztás. Magyarán nem a 144 köbméteres havi átlagfogyasztással számol a szolgáltató, h
Donald Trump előző amerikai elnök 187 percig tétlenül figyelte, ahogy a hívei előtt elmondott, gyújtó hangvételű beszéde után az emberek megrohamozzák az amerikai törvényhozás székhelyét, pedig megállíthatta volna az eseményeket – mondták szemtanúk a Capitolium elleni támadás kivizsgálására létrehozott kongresszusi különbizottság legutóbbi meghallg
Az alig hétéves Zsombok Zsolt az otthonában, a családi ház kertjében árult limonádét a családtagjainak, a szomszédoknak, a barátoknak a Békés megyei Dévaványán. A mozgáskorlátozott gyermek nem a saját zsebpénzét gyarapította, a bevételt teljes egészében jótékony célra ajánlotta fel, mégpedig annak a kórháznak ahol őt is kezelik.
A Momentum politikusa bejegyzésében összeszedte, más európai országokban mennyibe kerül egy köbméter gáz, és, hogy az mennyivel kevesebb, mint az itthon „lakossági piaci árként” meghatározott 747 forint.
10 nap múlva lép életbe a korlátozott rezsicsökkentés – szakértővel értelmezte a Híradó az új szabályokat. A Portfolio elemzője azt mondja, nem vész el a kedvezményes mennyiségük, ha valaki egy hónapban az átlagnál kevesebb áramot vagy gázt fogyasztottak, mert azt tovább lehet vinni a következő hónapokra. Az átalányt fizetők viszont már szeptemberb
A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola most a kutyájukkal aktívan közlekedő gazdák figyelmét szeretnék felhívni a forró beton veszélyeire. Arra kérik őket, hogyha tehetik, adjanak a kutyusaikra cipőt, mert a felforrósodott felületek veszélyesek, akár súlyosan is megégethetik az ebek talpát. Néhány hasznos tippet is adtak a témában.
Emellett 1704 tankot, 3920 páncélozott járművet, 863 tüzérségi rendszert, 251 rakétavetőt, 221 harci gépet, 188 helikoptert, 15 vízi járművet vesztettek az oroszok Ukrajna számításai szerint.
Megalakult az energiapiacon megjelenő új piaci szereplők - az energiaközösségek és rugalmassági szolgáltató aggregátorok - érdekeit védő szakmai szervezet, a Magyar Energiaközösségek és Rugalmassági Szolgáltatók Szövetsége (MERSZ) - közölte a szervezet az MTI-vel pénteken.
Július 22-én pénteken délután nagy füsttel járó kisebb tűz volt egy hévízi szállodában, csaknem 400 embernek kellett ideiglenesen elhagynia az épületkomplexumot – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.…
Egy nappal a bejelentés után sem tudják, pontosan mekkora rezsiszámlákkal szembesülnek majd szeptembertől az RTL Híradónak nyilatkozó családok. Egyben biztosak csak: nagyobbal, mint eddig. Van, aki attól tart, hogy akár havi 600 ezer forintot is kell majd fizetnie a gázért, ha nem akarnak megfagyni a családi házukban. Másnak az áram miatt fáj a fej
A metszés megszokott ideje a tél vége, pedig nyáron is szükség van rá. Különösen akkor kell belevágnunk a koronába nyáron is, ha csonthéjasokat nevelünk vagy kis fát akarunk fenntartani. A nyári metszés célja a termőegyensúly beállítása, a következő évi rügyképződés elősegítése, valamint a fák növekedésének gyengítése. A koronaalakítás időszakában
Augusztus végén távozik posztjáról Herbert Diess, a Volkswagen vezére, akit a Porsche eddigi feje vált a poszton – jelentették be pénteken. Diess a dízelbotrány után került a cég élére, vezetésével indult el erőteljesen az elektromos autózás felé a VW.
Cikkünkben a rezsi- és élelmiszerárak megemelkedése kapcsán felmerülő kérdéseket firtatjuk. A válaszokat viszont mindenkinek magának kell megtalálni a lehetőségeihez mérten.
A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) idén szeptemberben 6 255 elsőéves kezdheti meg tanulmányait, mellyel a tavalyi rekordszámú felvett hallgató után az utóbbi évtized második legjobb eredményét érte el az elsőéves hallgatók létszámát tekintve. A tavalyi évhez hasonlóan a gólyák 67 százaléka idén is állami ösztöndíjasként kezdi majd meg tanulmánya
A párkapcsolatok 15-20 százalékában figyelhető meg, hogy minden próbálkozás ellenére sikertelen a gyermeknemzés. Amikor felmerül a fertilitási problémák valamelyike, hetekig tartó vizsgálatok után derülhet fény arra, hogy pontosan melyik az a beavatkozás, amely az egyéni eredmények alapján alkalmazható.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton számos nagyszerű pilóta ellenében versenyzett már Forma-1-es pályafutása során, de számára mindenki közül Fernando Alonso emelkedik ki. A brit most hétvégén fogja teljesíteni 300. versenyét a száguldó cirkuszban, és éppen Alonso mellett kezdte, még 2007-ben. Rögtön majdnem világbajnok is lett a spanyol mellett