2022. július 21. csütörtök

júl. 21
16:42
Gyurcsányék sohasem támogatták a rezsicsökkentést (Demokrata)
A 2010-es kormányváltáskor nálunk volt a legmagasabb az áram és a földgáz ára az EU-ban.
júl. 21
16:42
Szeptemberben várják a látogatókat a Bábolnai Gazdanapokon (Üzletem)
A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokon várja látogatóit a Bábolnai Gazdanapok szeptember 8-10. között.
júl. 21
16:45
Egyetemi honfoglaló: a gyorsaság nyitja idén a legjobb albérleteket (Blikk)
A visszaszámlálás elkezdődött, már csak pár óra és kiderül, hogy az érettségit szerzett középiskolások mely felsőoktatási intézményben folytathatják ősztől tanulmányaikat.
júl. 21
16:48
Gyurcsány Ferenc teljesen kiakadt és nekitámadt Orbán Viktornak: "Ért az intrikához, zsaroláshoz...pocsék ember" (Blikk)
Gyurcsány Ferenc kiakadt. Szinte az összes negatív jelzőt kimásolta a szótárból, hogy Orbánt jellemezhesse.
júl. 21
16:48
Jogerősen felmentették Markó Attilát a korrupciós vádak alól (Demokrata)
A bírói tanács elutasította a korrupcióellenes román ügyészség (DNA) fellebbezését.
júl. 21
16:48
A szőlőt is öntözni kell (Magyar Mezőgazdaság)
Ma már nem az a kérdés, hogy öntözzük-e a borszőlőt, sokkal inkább, hogy mikor és mennyit. Időszerű témát vetettek fel a szervezők, amikor „A szőlő öntözésének és öntözésvezérlésének lehetőségei” címmel bemutatót szerveztek Tatán. A Mikóczy Szőlőbirtok, a Kite Zrt., a Mate, valamint a T-Markt Kereskedőház Kft. által jelzett eseményre sokan voltak
júl. 21
16:48
Menekül a meleg elől II. Erzsébet királynő (rtl.hu)
Rendőrkonvoj kísérte a Skóciába igyekvő királynő járművét.
júl. 21
16:50
Kormányellenes tüntető Srí Lankán (Demokrata)
.
júl. 21
16:51
Óriási bukta lehet a havi leolvasásos rezsiszámla (Blikk)
Az új rezsiszabályok az átlag alatt fogyasztók számára is izzasztó számlákat hozhatnak, ha havi leolvasás alapján fizetnek. A gáznál ezt a fogyasztási jelleggörbe nevű bűvös szó segít majd ellensúlyozni. Az áramszámlánál azonban akár jelentős többletköltséget okozhat az éven belül ingadozó felhasználás.
júl. 21
16:54
Ilyen is előfordul: Lewandowski neve miatt van baj a Barcánál (Blikk)
Kínos baki miatt nem kapható a lengyel sztárcsatár, Robert Lewandowski nevével ellátott mez az Barcelona labdarúgócsapatának szurkolói boltjában. A bolt üzemeltetői ugyanis kifogytak a w betűből, amely kétszer is szerepel a támadó vezetéknevében. Ez a hiba most átmeneti nehézségeket okoz mezek gyártásában.
júl. 21
16:54
Almában az almamoly, szőlőben a lisztharmat ellen kell védekeznünk! Kertészeti növényvédelmi előrejelzés (Agroinform)
A vízhiány a kertészeti kultúrákat is nagyon megviseli. Az öntözetlen területeken a gyümölcsméret elmarad a szokásostól.
júl. 21
16:54
Tombol a hőség, ilyenkor vannak, akikre fokozottan figyelni kell (ATV)
A gyermekorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy a kicsik sokkal hamarabb képesek kiszáradni, ezért a megfelelő folyadékpótlás elengedhetetlen, de többféle módon is lehetőség van a hűtésre. A gyermekek mellett ilyenkor az idősek is fokozott veszélynek vannak kitéve, rájuk is oda kell figyelni.
júl. 21
17:00
Rezsicsökkentés: megjelent a kalkulátor a friss árakkal (Portfolio)
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. oldalán megjelent egy tájékoztató oldal célzottan a lakossági energiaszolgáltatásban bekövetkező változások összefoglalására. Ezen az oldalon rengeteg nyitott kérdésre találhatunk választ, sőt, az augusztus elsejétől érvényes új rezsiárak mellett kiszámolhatjuk a rezsiszámlák új összegét, a tervezett fogyasztásu
júl. 21
17:00
Új variánsa lehet a koronavírusnak? Ezekre a tünetekre figyelj mostanában (Pénzcentrum)
Korántsem ért még véget a koronavírus járvány, most a kutatók új vírusváltozatot véltek felfedezni. A BA.5 jelű vírusváltozat az omikron közeli rokona a kutatók szerint, Amerikában és a briteknél is terjed.
júl. 21
17:00
A sörteszten is átmegy a Magyar Honvédség új tankja, a Leopárd (ATV)
A 80-as években a német hadsereg csinált egy úgynevezett stabilizátor tesztet, ami lényegében abból állt, hogy a harckocsi csövének végére szereltek egy korsót, amit megtöltöttek sörrel. A stabilizátor akkor működött megfelelően, ha a korsóból egy csepp sem borult ki, miközben a tank dombokon ment fel és jobbra-balra forgatta az ágyúcsövét. A stabi
júl. 21
17:00
Elfogadta az Oroszország elleni hetedik szankciócsomagot az EU (SzMo)
Az orosz gazdaság mellett személyeket és szervezeteket is szankcionáltak.
júl. 21
17:00
Nem hiszed el: Elképesztő pofátlan választ adott a Fidesz a rezsinövelésre (Nyugati Fény)
Nem ők a hibásak.
júl. 21
17:00
Szijjártó Péter: Oroszországtól 700 millió köbméter földgázt fogunk vásárolni (Mandiner)
Szergej Lavrov külügyminiszterrel egyeztetett energiaügyekben Szijjártó Péter.
júl. 21
17:03
Az SPB szerint a rövid futamidejű, dolláros kötvényekbe érdemes fektetni (Privátbankár)
A pénzügyi társaság szerint folytatódik az euró mélyrepülése.
júl. 21
17:03
Te melyik ujjadra húzod a gyűrűt? Mindent elárul a személyiségedről a választásod (Blikk)
Nagyon sok mindent elárulnak viselőjükről.
júl. 21
17:06
Balhétól tartanak a pozsonyi Fradi Slovan visszavágón (Blikk)
„Nem felejtünk. 1992” – hirdette a Ferencváros futballszurkolóinak nézőtéri koreográfiája a Slovan Bratislava elleni hazai Bajnokok Ligája-selejtezőn (1-2). A harminc évvel ezelőtti pozsonyi magyarverés emléke miatt borítékolható volt, hogy parázs párharcot hoz a két klub újabb összecsapása. Budapesten a nagyobb balhét sikerült elkerülni, a jövő sz
júl. 21
17:06
Lázár elismerte, azért módosították a katát, mert az államnak tartalékot kell képeznie, és ezt tanácsolja az embereknek is (444.hu)
„A bajban határozott döntésre van szükség, még akkor is, ha ez sokaknak fáj.”
júl. 21
17:06
Bementek tárgyalni Palkovicshoz a futárok, és átadták követeléseiket (SzMo)
A futárok szerint azonban a miniszter leereszkedően beszélt velük, és már semmi esélyt nem látnak arra, hogy a kormány bármit változtasson a törvényen.
júl. 21
17:06
Kiszámoltuk, mennyire magas összeg lesz az őszi rezsiszámla a túlfogyasztóknak (Bank360 blog)
Augusztustól sokan sokkal drágábban kapják az áramot és a gázt az új rezsiszabályok alapján. Kiszámoltuk, mit jelent ez egy átlagos fogyasztású és annál 50 vagy 100 százalékkal többet használó háztartásnak.
júl. 21
17:06
A jövő héten Bécsben tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök (Demokrata)
Karl Nehammer osztrák kancellár hivatalos látogatáson fogadja a magyar kormányfőt.
júl. 21
17:12
Új gyártósorokat telepít Kecskemétre a Mercedes (Adózóna)
Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszériaüzemét a Mercedes – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Kecskeméten.
júl. 21
17:12
Megvolt a tárgyalás Palkovics és a futárok között (ATV)
Kolesár András szerint a miniszter leereszkedő volt a futárokkal szemben – írja a HVG.
júl. 21
17:12
Joe Biden koronavírusos (444.hu)
Enyhe tünetei vannak.
júl. 21
17:12
Így használd a közösségi médiát az esküvőn, hogy ne akadjon ki az ifjú pár (Femcafe)
Egy esküvő mindig szuper alkalom a social feed frissítésére, de jobb, ha már most elbúcsúzol az ötlettől, hiszen egy idő előtt posztolt sztorival örökre magadra haragíthatod az ifjú párt. A social média etikett létező dolog, így ha inkább elkerülnéd a neheztelő pillantásokat, olvass tovább a szabályokért.
júl. 21
17:12
Undorító dolgot csinált a Fradi meccsen egy szlovák szurkoló (Promotions)
Valószínűleg nem is sejti, hogy Magyarországon már mém lett belőle.
júl. 21
17:12
A termés 70 százalékát learatták Zala megyében (Demokrata)
Az aszályos időjárás miatt a termésátlagok alacsonyabbak, mint a korábbi években.
júl. 21
17:12
Orosz Automobil Szövetség: Az FIA megsértette az olimpiai chartát (Racingline)
Oroszország legfőbb autósportos tisztségviselője a “becstelen” FIA-t szidta, amiért kizárták az országot a Forma-1-ből. Az ukrán-orosz konfliktus miatt nem csak az Orosz Nagydíj F1-es szerződését törölték, hanem Nikita Mazepint és az Uralkalit is kirúgta a Haas csapat, a Ferrari tesztpilótája, Robert Shwartzman pedig most már izraeli licenc alapján
júl. 21
17:18
Fontos: Szijjártó Péter és Szergej Lavrov bejelentése Moszkvából! (Blikk)
A mai napon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában tárgyalt. A találkozó központi témája többek között az orosz-ukrán háború miatt elszabadult energiaárak voltak. A fejleményekről egy, az orosz külügyminiszterrel - Szergej Lavrovval - tartott közös sajtótájékoztatón számoltak be. A lényeg: kapunk 700 millió köbméter gázt az oros
júl. 21
17:18
Ilyen nagyok már a Miskolci Állatkertben nemrég született oroszlánkölykök (Blikk)
A Miskolci Állatkert első oroszlánjai tavaly májusban érkeztek meg a csanyiki állatbemutatóba. Gyorsan a látogatók kedvenceivé váltak, amit csak tovább erősített az, hogy az ősz során a világra jöttek az első miskolci születésű oroszlánkölykök is. A család azonban most tovább népesedett, hiszen június közepén megszülettek az újabb kölykök.
júl. 21
17:18
Szolnoki guinness rekorder vonattal készül berlini világpremierjeire a Stadler (ProfitLine)
A vasúti közlekedésben alkalmazott innovatív és fenntartható hajtástechnológiáinak világpremierjeit tartja a Stadler az idei InnoTrans vasúti szakkiálláson. A vállalatcsoport magyarországi érdekeltségeinek különleges szerepe lesz az idei vásáron, ugyanis a bemutatott hét járműkoncepció közül négy típus gyártásában a Stadler szolnoki üzeme is komoly
júl. 21
17:18
Fájdalmas együttállás felé rohan a világ: ebbe belerokkanhat Magyarország is (Pénzcentrum)
Az utóbbi hetekben jelentősen felerősödtek a globális recessziós félelmek. Az USA-ban a Fed kamatemelései, Európában pedig az energiaválság hozhatja el a gazdaság visszaesését. Ha pedig ez tartósan magas inflációval párosul, akkor beköszönthet a stagfláció időszaka, amitől sokan rettegnek.
júl. 21
17:18
Mi az az A és B tarifa? Mennyit fizetünk most, és mennyit fogunk augusztus 1-től? (Portfolio)
A lakossági fogyasztók már most is számtalan tarifa alapján fizetnek az áramért, létezik A1, A2, B, H, és korábbi szerződések alapján B Geo tarifa is. De mit jelentenek ezek? Mekkora az áramdíj az egyes tarifáknál, és hogyan változik az áramár augusztus 1-től? Ezt gyűjtöttük össze ebben a cikkben.
júl. 21
17:18
Visszafordíthatatlan károkat okozott az időjárás, és most kapunk még egy lapáttal (Agroinform)
A csapadékhiány hőség nélkül is kétségbeejtő. Hát még így!
júl. 21
17:18
Az OpenAI hamarosan egymillió Salvador Dalít szabadíthat a gyanútlan világra (Bitport)
Zárt körben már tesztelték a DALL-E nevű képalkotó mesterséges intelligenciát, de most bővítik a tesztkört: egymillióan kapnak meghívót a bétatesztre.
júl. 21
17:18
Negyeddöntős a férfi párbajtőrcsapat Kairóban (Mandiner)
Az első mérkőzésen Koch és Andrásfi építette ki az előnyt, a másodikon a Siklósi helyére beállt Nagy vívott kiemelkedően.
júl. 21
17:24
Semenya kiesett, de már annak is örült, hogy öt év után újra nők között versenyezhetett (Blikk)
Nem jutott tovább az 5000 méteres síkfutás selejtezőjéből Caster Semenya az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon, a dél-afrikai versenyző 53 másodperccel maradt el a futamgyőztes az etióp Gudaf Tsegay idejétől. Semenya háromszoros vb-aranyérmes volt női 800 méteren, de 2017 óta nem indult világbajnokságon.
júl. 21
17:24
Rezsicsökkentés: az egyik legfontosabb kérdésre megnyugtató válasz érkezett (Portfolio)
Csütörtök reggel óta a rezsicsökkentés módosítása körül forog fél Magyarország, mindenki kérdez, válaszok után kutat és számol. Ebben ad segítséget az MVM Next tematikus oldala, ahonnan most az egyik legtöbbször előkerülő kérdésre adott választ mutatjuk be.
júl. 21
17:24
40 fok lehet az ország több részén is a hétvégén (SzMo)
A hétvégére is kitart a rekkenő hőség, csak elvétve lesznek záporok, zivatarok.
júl. 21
17:24
A James Webb űrteleszkóp olyan, mint egy kozmikus időgép (Hamu és Gyémánt)
Ez a tökéletes alkalom arra, hogy hátralépjünk és értékeljük az első osztályú jegyünket az Univerzum mélyére, és azt, hogy ezek a képek lehetővé teszik számunkra, hogy visszatekintsünk az időben.
júl. 21
17:24
Lassul a gazdasági aktivitás az eurózónában (Demokrata)
Az ukrajnai háború továbbra is negatívan befolyásolja az eurózóna GDP-jét.
júl. 21
17:24
Koronás lett a közel nyolcvanéves Joe Biden (Mandiner)
Pozitív lett a koronavírus tesztje az amerikai elnöknek.
júl. 21
17:24
Őrizetben a féltékeny gázoló nő (Autószektor)
Fotó: police.hu Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 30 éves miskolci nővel szemben. A gyanúsított és élettársa között 2022. július 20-án 18 óra körül a Galagonyás utcában található otthonukban féltékenységi vita alakult ki, ma
júl. 21
17:24
Elárverezik Richard Burns 2001-es Subaruját (Racingline)
Egy Silverstone-i árverésen meg lehet vásárolni Richard Burns 2001-es Subaru Impreza WRC-jét, mellyen a világbajnoki szezonja Monte-Carloi és Svédországi versenyén állt rajthoz.  Richard Burns 2001-ben szerezte egyetlen világbajnoki címét, most pedig Silverstone-ban elárverezik azt a Subaru Impreza WRC-t, mellyel az év végi első helyhez vezető úton
júl. 21
17:27
Meglepetést okozott a Tesla (Piac és Profit)
A Tesla amerikai elektromosjármű-gyártó adózott eredmény 2,3 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbi 1,1 milliárd dollárról. Az egy részvényre jutó eredmény 1,02 dollárról 1,95 dollárra emelkedett – áll a cég közleményében.
júl. 21
17:30
Érthetetlen: nem talál munkát a férfi, aki földönkívülivé műtette magát - sokkoló fotók, videók (Blikk)
Mára majdnem teljesen átalakult az a francia férfi, akinek nagy vágya, hogy egy földönkívüli lényre hasonlítson. Anthony Loffredonak szinte egész testét tetoválások borítják: még a szemgolyóját is beszínezte velük. Ezen felül számos testrészén implantátumok vannak, két ujját és füleit pedig amputáltatta - annak ellenére, hogy teljesen egészségesek

Keresés