Szíria megszakítja diplomáciai kapcsolatait Ukrajnával, válaszul arra, hogy Kijev hasonló intézkedést hozott Damaszkusszal szemben még június végén - jelentette szerdán a Sana hivatalos szíriai hírügynökség külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva.
Mostanra szinte az összes nagybank hiteldrágításokkal válaszolt az MNB június vége óta több lépcsőben végrehajtott, nagyarányú kamatemeléseire. Hosszú idő után lépett a legnagyobb hazai pénzintézet is, de összességében a hitelkamatok növekedése jócskán elmaradt az MNB-étől – írja a bank360.hu.
A forintárfolyam kiszámíthatatlan változása miatt a munkáltatóknál felmerülhet a kérdés, hogy a munkavállalók számára fizetendő munkabérek vásárlóértékét milyen módon lehet fenntartani. Megoldás lehet a bérek devizában folyósítása, azonban a jelenlegi foglalkoztatási szabályok erre csak kivételes esetekben biztosítanak lehetőséget. Alapszabály szer
Javítani kellett egy turbinát, visszaállhat a normális mennyiség Európába hozatala. Csütörtökön a szokott rendben indulhat újra az Északi Áramlat gázvezeték Oroszországban.
A közoktatás egy rendkívül fontos eleme a fenntartható növekedésnek, de sok nehézséggel szembesül hazánkban, főleg vidéken a kisebb városokban és településeken. Elkerülhetetlen, hogy hatékony válaszokat, megoldásokat keressünk a problémákra. Az alábbi írás erre tesz kísérletet.
A Myrkl legújabb másnaposság elleni tablettája ugyan bejárta a világsajtót, de még mindig keveset lehet tudni róla. Mi is beszámoltunk róla, hogy egy új másnaposság elleni étrendkiegészítő került nemrég forgalomba az Egyesült Királyságban. A svéd Myrkl cég tablettáját a másnaposság megelőzésére tervezték. A pirulát két órával az alkoholfog
Az előző év azonos időszakához képest 179 százalékkal emelkedett a havi utasforgalom - írták. A Wizz Air a fejlesztésekkel magyarázta a kiugró eredményt, az elmúlt években lefektetett alapok a közlemény szerint a következő évtizedben is biztosítani fogják a növekedést. Hozzátették, hogy a légi közlekedést érintő kihívások ellenére a hálózatuk az el
A tegnapi napot jelentős pluszban zárták a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában jó a hangulat, és Európában is pluszban nyitottak a vezető börzék,a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában is emelkedéssel indulhat a nap. Makro fronton ma az Európai Bizottság fogyasztói hangulatindexe kerül publikálásra, ami a rec
Távmunka, négynapos munkahét, számonkérés és elvárások – a krízis átírt mindent, amit eddig a munkáról gondoltunk és nemcsak a munkamódszerek, de az igények is jelentősen átalakultak. Miután kiderült, a home office is lehet hatékony és nem kell digitális nomádnak lenni ahhoz, hogy összekösd a kellemest a hasznossal, a legtöbben már nem akarnak viss
A kormány által közzétett számítások alapján akár több mint 1800 milliárd forint többletbevételt is eredményezhet a rezsicsökkentés módosítása, ez úgy jön ki, hogy a kormány még a piaci árnál is magasabb árakkal számolhat, ugyanakkor pontos számításokat egyelőre nem lehet elvégezni, mivel nem egyértelmű, mit jelent valójában a piaci ár. Pletser Tam
Az elmúlt héten összesen 10 255 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, és 40-en hunytak el a koronavírus okozta betegségben. Az egy héttel korábbi esetszám 8036 volt, azaz az igazolt fertőzöttek száma egy hét alatt jelentős emelkedést mutatott. Jelenleg 866 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, egy hete még csak 628-an voltak.
Sokat elmond az Opel tulajdonosi körének gyors változásáról, hogy a jelenleg futó Insignia még a GM regnálása alatt született meg, majd a PSA alatt frissült, és most a Stellantis alatt szűnik meg. Abban biztosak lehettünk, hogy jelenlegi formájában nem sokáig fogja majd húzni a modell, hiszen az egyetlen GM alapokra épülő típus volt már a palettán,
Újabb sztárösszetevő lepte el az üzletek polcait, és ma már nem tudunk úgy bemenni egy drogériába hogy ne találkoznánk a C-vitaminnal. Ez nem is meglepő, ugyanis a ragyogásfokozó csodaszer számos problémánkra megoldást nyújt. Ismerd meg hatóanyag kisokos sorozatunkban bőrápolási szakértő segítségével ezúttal a ragyogó, egységes bőr titkát, a C-vita
Az életét kockáztató férfinek köszönetet mondott a város rendőrkapitánya és tiszteletbeli polgármestere is. Hamarosan ki is fogják tüntetni egy helyi rendezvény keretében.
Az elmúlt időszakban a gazdálkodók gondolatai alapvetően az időjárás ritkán tapasztalt szélsősége körül forog. A hónapok óta tapasztalt aszály és a hozzá kapcsolódó hőség már most is hatalmas károkat okozott, de hatásai később is érezhetők lesznek. A káros hatások nemcsak az embereket sújtják, hanem a termesztett növényeket is. Csökken élettevékeny
Augusztus 7-ig várja az induló vállalkozások jelentkezését az innovációs ügynökség. A női alapítókra fókuszáló Womentoring idén külön programként indul el. Optimista startup alapító vagy? Van egy szuper, világmegváltó ötleted? Erős a vállalkozásod társadalmi hatása? Augusztus 7-ig várja jelentkezésedet Mentorprogramjába a Design Terminal, vagyis Kö
Akár 40 százalékkal is megemelkedhet a közös költség a rezsicsökkentés módosítása miatt – erről a Társasházkezelők Országos Szövetségének elnöke beszélt.
A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon közel 432 000 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 7,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. A JóAutók.hu várakozása szerint reális az esély, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért 817 ezres csúcsa.
Viharos szél okozta erdőtűz dúlt szerda reggel az Athén melletti Penteli-hegyvidék régiójában, házak égtek le, a hatóságok legalább kilenc terület és egy kórház kiürítését kérték.
Mindig helye van az őszinte kritikának. Nincs olyan, hogy valaki ne mondhassa el, amit gondol, vagy hogy ne gondolnék végig egy kérést – mondta az Üzletemnek dr. Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 412 843 fő, közülük 6 199 845 fő a második, 3 887 027 fő a harmadik, 311 547 fő már a negyedik oltását is felvette.
Kedden a lélektanilag fontos 400-as szint alá erősödött a forint az euróval szemben, azonban egyelőre nem tudni, meddig tud ottmaradni. A szerdai napot egyelőre stagnálással indítja a magyar deviza, mely a hangulat romlása esetén akár ismét közelíthet a 400-as szinthez.
Újabb komoly járványhullám jöhet Európában, ha nem gyorsul az oltások üteme a WHO európai regionális igazgatója szerint. A szigorításokkal el lehetne kerülni, hogy ősszel, télen túlterhelődjék az egészségügyi rendszer, és hogy szigorúbb óvintézkedéseket kelljen bevezetni.
Az Mnb határozott álláspontja, hogy a Revolut Banknak az ügyfelek védelme érdekében itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel és tőkeerővel, s a hazai jegybank felügyelete alá tartozó intézményként kellene végeznie tevékenységét.
Illegálisan vadászott a Siófok környéki erdőkben egy hatfős társaság az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
Életbe lépett az országos tisztifőorvos által szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás. Az előrejelzés szerint a következő napokban többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek és sok helyen még hajnalban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet.
Szeptember 1. és december 31. között a Renfe nemzeti vasúti szolgáltató által üzemeltetett összes elővárosi vonat (Cercanías és Rodalies) és a 300 km-nél rövidebb utakat lefedő középtávú regionális vonal (Media Distancia útvonalak) ingyenes lesz – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök július 12-én.
Az aszály mérésére és előrejelzésére dolgoztak ki országosan használt eljárást a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék kutatói - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.