A mintegy ötezer fős szlovéniai magyar közösség kulturálisan igen aktív, nagyon is kötődik a szülőföldjéhez – a modern világ törvényszerűségei alól viszont ők sem tudják kivonni magukat. A Trianon-évforduló napjaiban a muravidéki magyarság felé fordulunk cikkünkben.
A szenzációs második helyen kezdte a Liepaja Rallyt Csomós Mixi és Nagy Attila, a második szakaszon azonban már az elején defektet kaptak, amivel 54 másodpercet veszítve csak a 25. időt futották, ezzel összetettben a 18. helyen állnak. A második gyorsaságin is folytatódott a helybéli Martins Sesks szárnyalása, aki a 14,8 kilométer hosszú Mundigcie
Egy chilei férfi, akinek véletlenül a szokásos fizetésének 286-szorosát utalták ki, felmondott és teljesen eltűnt. Munkaadói még mindig a pénz miatt hajszolják.
Magyarország geológiai és hidrogeológiai adottságainak köszönhetően termálvizekben gazdag. Vizeinek gyógyító hatásait nemcsak hazánkban ismerik el, hanem szerte Európában is, és egyre több helyen csalogatják balneoterápiás szolgáltatásokkal a gyógyulni vágyókat.
Az elmúlt hetekben az egész Egyesült Államokban folyt a vita a fegyvertartás engedélyezéséről, miután több, halálos álfozatokat követelő lövöldözés rázta meg az országot.
Ha a térképek helyett a telefont használjuk tájékozódásra, elvész az az élmény, hogy egyben láthassunk vidékeket, országrészeket, vagy folyókat. Olykor érdemes elővenni a jó öreg térképet, és gondolatban utazgatni rajta. Megnézhetjük például folyóinkat, merre tekeregnek, és azt, hol lenne érdemes a legközelebb strandolni. Addig pedig tesztelhetitek
Sok éve választunk év élőlényét több kategóriában. Az állatok közül általában az egyes rendszertani osztályok három fajára voksolhatunk. A versenyt meghirdető egyesületek és társaságok célja, hogy minél többen megismerjék ezeket a fajokat, képet kapjanak élőhelyükről, táplálkozásukról, ökológiában betöltött szerepükről, megtudják, hogy mit tehetnek
A helyiek beszámolói szerint a mentők folyamatosan szállítják a sérülteket, nem hivatalos adatok szerint legalább két halottja is van az összecsapásnak.
Migránsok két csoportja támadt egymásra lőfegyverekkel szombat hajnalban a magyar határhoz közeli szabadkai erdőben, a helyszíni beszámolók szerint több súlyos sérült van, a rendőrség, a katonaság és a mentőszolgálat is nagy erőkkel vonult a helyszínre.
Akiket mi terroristaként tartunk számon, azok azzal házalnak Afrikában és más válságrégiókban, hogy az ő segítségükkel lesznek állások, lesz víz, étel, fizetés, hogy lesz autó és lesz oktatás – hangzott el a Migrációkutató Intézet vitáján.
A gyülekezet építéséhez nagy segítség, ha építhetünk templomot is; Szent István király is így alapította meg a magyar államot – emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Aki tervez nyaralást az idén, az átlagban 250 ezer forintot akar költeni rá. Márpedig a járványévek elmúltával újra többen akarunk: tíz megkérdezettből heten.
Az Amerikai Egyesült Államokban található Kalifornia állam csütörtökön hagyta jóvá azt a tervezetet, amely szerint megadóztatja az elektromos járművek akkumulátorainak lítiumát.
Tegnap lett volna 42 éves a tragikusan fiatalon elhunyt Berki Krisztián. Sem Mazsi, sem az édesanyja nem tudja magát túltenni a gyászon. Amíg az özvegy Balira utazott kislányával - amiről itt beszélt -, addig az édesanya fia sírjához látogatott el.
Az európai föld alatti tárolók (UGS) gázkészlete megközelítette a 60 százalékot június végére, de a feltöltés mértéke lassult az előző hónapokhoz képest.
A lakosságnak tilos az öntözés, a medencefeltöltés, az autómosás és minden ehhez hasonló nagyobb vízigényű tevékenység, és a nagyfogyasztó vállalkozásoknak is kötelezően csökkenteniük kell a vízfelhasználásukat.
A feltöltés mértéke lassult az előző hónapokhoz képest – áll a 26 ország 70 földgáz-infrastruktúrát üzemeltető vállalatát képviselő Európai Földgáz-infrastruktúra Szövetség (GIE) jelentésében.
Az egész országot sújtó kánikula és az extrém szárazság 2022. július 2-ától hazánk teljes területén indokolttá teszi a tűzgyújtási tilalom kihirdetését. Ennek értelmében szombattól tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban, de még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. A parlag- és gazégetés szintén nem engedélyezet
Preferenciáid vannak, de nem vagy benne biztos, milyen típusú napszemüveg állna jól igazán? Itt jövünk mi a képbe: Pintér Judit, a GLAMOUR vezető divatszerkesztője segít, mire figyelj oda, amikor a tökéletes darabot keresed.
A University College London kutatásában több mint háromezer nő adatait elemezték, de az eredmények megerősítésére még további adatokra is szükség lesz.
Migránsok két csoportja támadt egymásra lőfegyverekkel szombat hajnalban a magyar határhoz közeli szabadkai erdőben, a helyszíni beszámolók szerint több súlyos sérült van, a rendőrség, a katonaság és a mentőszolgálat is nagy erőkkel vonult a helyszínre.