Magyarország mára Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig a legbiztonságosabb fővárosává vált – erről Orbán Viktor beszélt a Budai Várban, az NKE tisztavatási ünnepségén szombaton.
Pénteken jelentette be a Kisvárda, hogy szerződtette az Universitatea Craiova csapatától a horvát belső védőt, Dominik Kovacicot. A román együttes azonban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez fordult panasszal, mert elmondásuk szerint a magyar klub szabálytalanul járt el.
Egyre nagyobb a dugó a röszkei és az ásotthalmi autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán, és nem sokkal jobb a helyzet a kübekházi vagy a tiszaszigeti átkelőnél sem.
Bármikor lehet igényelni a szünidei gyermekétkeztetést, a támogatás nincs időhöz, csak vagyoni helyzethez kötve - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.
- Sokunk emlékében él Kádár János, a “nép szerény gyermekeként”, aki köztudottan kerülte a hivalkodást, mondhatni igazán puritán életet élt. Budai villájában tyúkokat nevelt, erős akcentussal beszélt, nem divatozott, egyszerű munkásöltönyökben járt-kelt a nép között. Ám ha valami hétpecsétes titoknak számított a szocialista érában, hát a párt- és á
Folyamatosan zajlik a betakarítás a földeken, a száraz, meleg időjárás és az aszály ellenére az ország kenyere biztosított - közölte az Agrárminisztérium (AM) vezetője a tárca szombati közleménye szerint. Ugyanakkor figyelmeztetett: ha két héten belül nem jön meg az eső, akkor a kukorica- és napraforgótermés komoly veszélybe kerülhet.
A hőség, valamint a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt is első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Lando Norris is csodálkozott azon, hogy az előkelő harmadik helyen zárta a nyitónapot Silverstone-ban. De tekinthetjük-e titkos „esélyesnek” a McLarent?
Bizonyára rengetegen ringatják magukat abba a tévhitbe, hogy semmi bajuk nem lesz, ha csupán a hétvégi „ereszd el a hajamat” során öntenek fel a garatra.
Több pénzt szed be a magyar kormány az új különadókból néhány cégtől, mint mennyi társasági adót az összes vállalat fizet. A szolgáltatószektornak sokba kerül a költségvetés felborulása, miközben a kormánynak hangsúlyoznia kellett: a termelővállalatoknak nem kell tartaniuk hasonló extra adótól. Mit mond erről Baldwin mosolygörbéje?
Két különleges születésnap, egy este alatt! A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb magyar zenekara, az Első Emelet éppen 40 évvel ezelőtt alakult, Berkes Gábort pedig 60. születésnapja alkalmából köszönthetjük 2022. december 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában.
Máshogy működnek ma már a nyári divatipari és hasonló akciók, hiszen az emberek többsége online, sőt mobilos ajánlatok révén értesül a leárazások döntő többségéről.
Hivatalosan is elindul a héten a 2022-es dinnyeszezon. Habár hazai hajtatott termesztésből származó sárgadinnyét már egy hónapja találhatunk a polcokon, a szabadföldi görög- és sárgadinnye szedése igazán most kezdődik el. Felejtsük el Lőrincet! A klímaváltozásnak köszönhetően a hazai időjárási viszonyok is megváltoztak, egészen szeptemberig élvezhe
Az UEFA honlapjának adataiból kiderül, hogy a sérült Ryan Mmaee mellett további két sztár is hiányzik a Ferencváros a kazah Tobol elleni párharcra bevezett keretéből. A két csapat jövő szerdán játssza az első mérkőzést.
7,2 milliárd euróról indult a járvány utáni gazdaságélénkítő alap ránk eső része, az elhúzódó tárgyalások miatt most már csak 5,8 milliárd a keret, és még ez is tovább csökkenhet.
Nagy Britanniában az emelkedő költségek miatt félő, hogy az iskolai étkeztetéssel foglalkozó cégek kénytelenek lesznek kilépni a szerződéseikből. A gyerekek már szeptembertől „rosszabb minőségű” ételekre számíthatnak, mivel a cégek olcsóbb lehetőségeket keresnek.
A világ 500 leggazdagabb emberének vagyona 1400 milliárd dollárral csökkent az idei első fél évben a globális részvénypiacok lejtmenete miatt, június végi állapot szerint - írja a Bloomberg.
Továbbra is bizonytalan hangulat jellemezte nemcsak a globális, de a hazai piacokat is az elmúlt hónapban. Az ingadozó befektetői kedv, amelyhez a nyári időszak beköszönte is hozzájárult, végül a mérsékelt júniusi forgalomban is megmutatkozott, az azonnali részvénypiac 216,7 milliárd forintos forgalommal zárta a hónapot, amely egy kereskedési napra
A kormányfő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatási ünnepségén azt is mondta, hogy „a kormány egyre jobb feltételeket tud biztosítani a rendvédelemben dolgozóknak a hivatásuk ellátásához.”
A horroron belül is ezernyi műfaj van, mindenkinek más jön be. Valaki frászt kap a természetfelettitől, másokat a pszichopata gyilkosok rémisztenek meg. És van egy réteg, aki az úgynevezett testhorrort kedveli. Ezek azok a filmek, amelyek azzal váltják ki a nézőkből a borzongást, hogy az emberi testet helyezik mindenféle groteszk és gyomorforgató h