Miközben mindenki azt várta, hogy a már bejelentett rezsiemelésről derülnek ki részletek a szokás szerint éjjel megjelenő Magyar Közlönyből, abban két kormányhatározat virít. Miután már számos részletet nyilvánosságra hoztak, most a döntések előkészítésének színjátékát tették közzé. Mindez viszont azt is jelentheti, hogy a mostani „csomag" még csak
Az omikron új mutációi, a BA.4- és a BA.5-variánsok tartják most sakkban a világot. Visszajöhet a maszk, az amerikaiak pedig rendszeres oltakozást emlegetnek.
A sport szeretetéről, a szurkolóvá válásról, valamint a Fradi értékeiről szóló kiadvány megjelenését a Provident Pénzügyi Zrt. 15 milliós támogatása biztosítja. Az erre vonatkozó megállapodást sajtótájékoztató keretében írta alá Kubatov Gábor, az FTC és az Albert Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Szirmák Botond, a szponzor vezérigazgatója.
Lakóautó = szabadság. A guruló otthon a végtelen kötetlenséget jelenti, azonban vannak olyan dolgok, amelyekre így is szükség van. Ilyen például a víz.
Az idei első félévben 10 százalékkal nőtt az eladásra kínálat magyar lakóingatlanok iránti külföldi érdeklődők száma, ami köszönhető a forint euróval szembeni gyengülésének is. A külföldi vevőjelöltek elsősorban a budapesti ingatlanok iránt érdeklődnek, a fővárosban csapódik le a kereslet több mint 50 százaléka. Az iparilag fejlett, illetve külföld
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az eddigiek eredménye alapvetően az európai energiaellátási káoszban látszódik, a mostaniban legalább a gázt békén hagyják, nehogy gyors elvérzés legyen a vége.
Mától várja az Országos Rendőr Főkapitányság azoknak jelentkezését, akik szerződéses határvadászok szeretnének lenni. Az ORFK tájékoztatása szerint azért szükséges az önálló határvadász egység felállítása, mert a menekültek egyre agresszívabban próbálnak bejutni az országba. A Jobbik szerint félő, hogy nem fognak elegen jelentkezni a feladatra, his
Az amerikai vállalat hamarosan egy új okosórát fog majd a piacra dobni, amit azoknak szánnak, akik a legprémiumabb okosórát keresik. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. Az Apple évről évre bemutatja a legújabb generációs okosóráját, amik az iPhone készülékekhez vannak tervezve. Jelenleg az Apple Watch Series 7 a legújabb generáció, de hamarosan bemutat
Annyira ragaszkodsz megrögzött szokásaidhoz, mindennapos dolgaidhoz, hogy emiatt nem vagy hajlandó néha észrevenni, hogy a világ megváltozott körülötted. Érdemes pedig figyelned erre, mert az alkalmazkodás az igazán célravezető.
Az amerikaiak a madárinfluenzával fertőzött állatok leölésére az esetek 73 százalékában a szellőztetés lekapcsolását választották. Az állatvédők tiltakoznak.
Julianne Moore Oscar-díjas színésznő lesz az augusztus végén kezdődő 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke – jelentette be Alberto Barbera, a fesztivál művészeti igazgatója. A filmmustra Arany Oroszlán-díjáról döntő nemzetközi zsűriben helyet foglal még Audrey Diwan francia filmrendező, aki tavaly Arany Medve-díjat kapott Happen
Egy globális kutatás eredményei szerint a negyven év alattiaknak egyáltalán nem lenne szabad alkoholt fogyasztani, az idősebb felnőtteknek viszont egy kis mennyiség akár jót is tehet.
II. Erzsébet egyáltalán nem olyan nagymama, aki mellett unokái és dédunokái tesztelhetnék a határaikat, legalábbis akkor biztosan nem, amikor asztalhoz ülnek.
Az Európai Bizottság (EB) úgy határozott, hogy keresetet indít az Európai Unió Bíróságán Magyarországgal szemben azért is, mert azáltal, hogy a Médiatanács “erősen megkérdőjelezhető indokokra hivatkozva” utasította el a Klubrádió rádióspektrum-használatra vonatkozó kérelmét, a Magyar Állam ezzel megsértette az uniós hírközlési szabályokat. Szintén
Záróvonalat semmibe véve előző, még járdaszigeten is áthajtó autós – ezzel nyit az újabb Civil Pofátlan(TAN)ítás videó, de a folytatás sem kevésbé megdöbbentő. Egy autós előtt pirosra vált a lámpa, de simán tovább megy – és aztán épphogy ki tudja kerülni a zebrán szabályosan, zöldnél közlekedő gyereket! Megdöbbentő a következő eset is. Egy pár megy
Egyszerre két fokozattal a befektetési ajánlású sávba emelte Horvátország hosszú futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló államadósságának osztályzatát a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő azzal indokolta a lépést, hogy az Európai Unió gazdasági és pénzügyi szakminisztereinek tanácsa (ECOFIN) a héten elfogadta a horvát e
Különbíróságnak kellene eljárnia az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök ügyében - ezt szorgalmazza a holland külügyminiszter és Ukrajna elnöke is, aki szerint országát az oroszoktól lefoglalt vagyonból kellene újjáépíteni. Volodimir Zelenszkij hétfőn telefonon egyeztetett a brazil elnökkel, aki szerint az ukránoknak meg kellene adniuk magukat, ahog
Bár másfélszer több az új koronavírus-fertőzött, a víruskutató szerint összlakossági szinten még nincs itt az ideje a maszkviselés kötelezővé tételének vagy más szigorítás bevezetésének. Vannak azonban, akiknek lépniük kell.
A Budapesti Közművek a következő hetekben további 195 kukát helyez ki új helyszíneken a főváros mind a 23 kerületében - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.