Márciusban a brit kormány bejelentette, hogy a lakosok felajánlhatják otthonukat az ukrajnai háború elől menekülőknek. Azóta több ezren jelentkeztek a programba, és ha a hírek igazak, Katalin hercegné szülei is fontolgatják, hogy megnyitják ajtóikat az ukrán menekültek előtt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Martfű külterületén egy 57 éves hódmezővásárhelyi lakos motorkerékpárral közlekedett Rákócziújfalu irányába, amikor egy kanyarban áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba, ahol frontálisan összeütközött az ott közlekedő 39 éves rákóczifalvai lakos által vezetett személygépk
Kollégánk a kormány és kata szabályainak megváltoztatása elleni demonstárción futott bele a mennyaszonnyba és barátnőibe. Megtudtuk, hogy az esküvő egy hét múlva lesz. Sok boldogságot az ifjú párnak.
Atlétikai világbajnoksággal hangolódik az NFL-re Devon Allen. A Philadelphia Eagles idén draftolt elkapója ráadásul nemcsak belekóstol a vb hangulatába, az amerikaifoci mellett hosszú távon sem szeretne felhagyni a 110 gáttal, ami nem csoda annak fényében, hogy minden idők harmadik legjobb eredményével (12.84) rendelkezik a számban, szombaton sem o
Ez az utolsó európai nyár, mielőtt beköszönt az orosz tél, ami évekig tartó szenvedést hozhat magas élelmiszer- és üzemanyagárakkal, egyre szegényebb, éhesebb és fázósabb szavazókkal, ami komoly nyomást fejthet ki az európai politikai döntéshozókra, hogy milyen utat járjanak Ukrajna támogatása terén – vázolta egészen drámai összefoglalójában a téte
Elfogták Rafael Caro Quintero drogbárót Mexikóban, akit az amerikai drogellenes ügynökség egyik munkatársának meggyilkolása miatt az Egyesült Államokban is köröztek - közölte a mexikói haditengerészet helyi idő szerint pénteken.
Összehangolt akció Siófok, Fonyód és Marcali vonzáskörzetében, közel száz szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök – írta a police.hu. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2022. július 15-én Siófok,
Pályafutása során először jutott versenyen 80 méter fölé Halász Bence, aki ezzel a 9. magyar és a 112. ember lett valaha, akinek ez összejött kalapácsvetésben. És hát hol máshol sikerült volna, mint a világbajnoki döntőben?!
Egy új koronavírusváltozat járja a nyarat rekordsebességgel. Ez az Omicron BA.5 nevű változata, és nagyrészt azért kelt feltűnést, mert még távolabb fejlődött az általunk már ismert koronavírustól, mint a többi Omicron-változat.
Végül Nick Cassidy győzelmét hozta az idő előtt véget érő, első new yorki verseny, hiába végezte a falban, mint ahogy a mögötte záró Lucas di Grassi. A pole-t is Cassidy szerezte meg Vandoorne ellenében, így ők indultak az első rajtsorból, mögülük pedig di Grassi és Wehrlein sorakozott fel. A rajtnál az új-zélandi megtartotta az első
A halászat és a horgászat ezer szállal kapcsolódik a magyar nemzet történetéhez, ezért is fontos, hogy több múzeuma legyen a területnek - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Ráckevén, a Halmúzeum átadó ünnepségén.
A rossz szájhigiénia sokszor kellemetlen lehelettel jár, a szájszag pedig rossz hatással van az önértékelésre és rányomja bélyegét a szociális kapcsolatokra is. A rossz lehelet megszüntetéséhez, illetve kialakulásának elkerüléséhez nem elegendő a rendszeres fogmosás.
A magyar válogatott legyőzte a japánokat az 5-8. helyért kiírt találkozón a debreceni U17-es női kosárlabda-világbajnokságon, így a vasárnapi helyosztón az 5. helyért küzdhet.
„Nem gondolom, hogy bárkinek is gyors javulásra kellene számítania” a légiközlekedési szektor helyzetében, mert miközben a forgalom a vártnál gyorsabban emelkedett, „hihetetlenül haszontalanok” a munkavállalói sztrájkok, amelyek csak lassítják a repülőtéri forgalmat – fejtette ki meglátását a Politico podcastjében Váradi József.
Halász Bence az ötödik helyen végzett a kalapácsvetés világbajnoki döntőjében, Oregonban. A 24 éves magyar harmadik kísérletével egyéni csúcsot döntött, egyúttal először jutott versenyen 80 méter fölé (80.15).
A Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Slovan Bratislava - Holman Dávid gólja ellenére - 2-1-re kikapott a ZPS Podbrezová otthonában, a szlovák labdarúgó-bajnokság első fordulójának szombati játéknapján.
A spanyol női labdarúgó-válogatott 1–0-ra legyőzte Dániát a női labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi játéknapján, így kvalifikálta magát az egyenes kieséses szakaszba.
A tömeg egy része ismét elfoglalta a Margit hidat, majd a belvárosban vonultak, érintve a Deák Ferenc teret és a Blaha Lujza teret is, később pedig a Kossuth térre mentek.