Három fiatal férfi próbált meg kirabolni egy kertes házban élő floridai családot, azzal viszont nem számoltak, hogy a tulajdonos állig felfegyverkezve védi majd otthonát.
Sajtóértesülések szerint Lékai Máté nyolc év után távozhat a Telekom Veszprém férfi kézilabda-csapatától és a lengyel Orlen Wisla Plocknál folytathatja pályafutását.
Éjszaka megdőlhet a napi hidegrekord, amit Zabar tart 5,5 fokkal. Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, nem lesz csapadék. A csúcshőmérséklet 30 fok alatt alakul.
Kínában a várt csökkenés helyett nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban, amikor a becsültnél minimálisan kisebb mértékben bővült az ipari termelés éves összevetésben, míg a munkanélküliség február óta a legalacsonyabb szinte csökkent.
Az alacsonyabb iskolai végzettségű nők a 20-as éveik elején vállalják első gyermeküket, a magasabb iskolai végzettségűek körében 30 év körülire tolódik ez az idő. Portugáliában és Észtországban tíz év alatt két évvel csúszott későbbre az első gyermek születése, a migrációval jobban érintett országokban azonban kisebb mértékű a kitolódás. Magyarorsz
A román fogyasztóvédelmi hatóság példátlanul magas, 2 millió euró (818 millió forint) bírságot rótt ki a Blue Air román tulajdonban levő diszkont légitársaságra, amely egy év alatt több mint 11 ezer járatot törölt - közölte csütörtökön a hatóság.
Magyarországon évente több ezer embernél diagnosztizálnak hasnyálmirigy gyulladást, ami a hasnyálmirigy leggyakoribb betegsége, és habár az esetek többségében magától elmúlik a probléma, sokszor heveny gyulladás marad vissza utána, sőt, akár életveszélyes is lehet. Mik a hasnyálmirigy gyulladás tünetei, a hasnyálmirigy gyulladás hol fáj?
Zala megye vadállományban gazdag terület, ráadásul akadnak kanyargós, rosszul belátható útszakaszok is bőséggel. Emiatt nem meglepő, hogy 2022-ben összesen több
A Római-parti Plázs augusztus 21-éig jó idő és megfelelő vízminőség esetén minden nap várja a strandolni vágyókat. A Római-parti Plázs közel fél évszázad után tette ismét lehetővé a budapestieknek és a környéken élőknek, hogy szabadon strandoljanak a fővárosi Duna-parton, szervezett körülmények között. A természetes környezet, a tiszta és gondozott
Nem mondjuk, hogy fuss, ha a partnered a következő csillagjegyek egyike. Azt pedig főleg nem, hogy ásd bele magad az üzeneteibe, találj gyanúsnak minden egyes mondatot és gesztust tőle. De azért nem árt, ha nyitott szemmel jársz, és tudatosítod magadban, hogy kik azok, akik a leglazábban kacsintanak ki egy kapcsolatból.
Gyakran a gyerekei előtt esik össze a lengyel származású ausztrál úszóbajnok, Michael Klim, akinél 2020-ban krónikus gyulladásos demielinizációs polineuropátiát (CIDP) diagnosztizáltak.
„Nem az a barát, aki a nagy plénum előtt a mellvértjére tűzi belőled a csillogást, hanem az, aki viseli a feketeséged is, aki nemcsak olyankor van ott, amikor nagyot kell mondani, hanem legfőképpen olyankor, amikor az igazat.”
Tovább gyűrűzik az energiaválság Németországban, jön a gázblokád, amelyet az ipar és a lakosság is megszenved. Kevesebb fürdésben, hideg vizes kézmosásban és okos zuhanyfejekben látják a megoldást a német vezetők.
Kalle Rovanpera elképesztő tempót mutatott az Észt Rally szombati napján, és jelentősen növelte előnyét Elfyn Evans előtt, azonban a záró napon várható esőben még bármi megtörténhet. Kalle Rovanpera nyolcból hét szakaszt nyert szombaton az Észt Rallyn, annak ellenére, hogy főként a délutáni harmadik szakaszon eső is nehezítette a a versenyzők dolg
Robbanásszerűen megugrott a kereslet a tűzifa iránt a rezsicsökkentés módosításával kapcsolatos kormányzati bejelentés óta. A roham a tűzifa árát is jelentősen emeli. A kialakult helyzet miatt egyre többen vesznek kandallót és kályhát is. Az ATV Híradójának nyilatkozó kereskedő szerint az elmúlt 3 nap alatt annyian vásároltak nála, mint egy átlagos
Egyre nagyobb a pánik a kisebb falvakban is az új rezsiszabályok miatt. A régi épületek zömében ugyanis a rossz szigetelésnek köszönhetően a gázfogyasztás meghaladja a kormány által meghatározott átlagot. De rengeteg olyan háztartás is van, ahol villannyal fűtenek, ami ugyancsak átlag feletti fogyasztást és jelentős többletköltséget jelent majd. So
Sajtóértesülések szerint Lékai Máté nyolc év után távozhat a Telekom Veszprém férfi kézilabda-csapatától és a lengyel Orlen Wisla Plocknál folytathatja pályafutását.
A lítium az akkumulátorgyártás fontos nyersanyaga. Fotók: Vulcan A Stellantis autógyártó 50 millió eurót fektet be a karlsruhei lítium-promoter Vulcan Energie Resources-ba, ezzel a második legnagyobb részvényes. A finanszírozással elő kell segíteni a Felső-Rajna Grabenben tervezett termelésbővítést – jelentette be csütörtök este a Vulcan Energie.
Manapság legszívesebben a gazdájuk ölében alszanak, pedig a kutyák nem mindig voltak ennyire bizalomgerjesztőek és emberközpontúak. Japán kutatók felfedeztek egy génmutációt, amely az evolúció során hozzájárult ehhez a viselkedéshez.
Ahogy azt már szinte mindenki vizionálta: Robert Lewandowski az FC Barcelona játékosa lesz, csupán az orvosi vizsgálaton kell átesnie, hogy aláírhassa szerződését a katalánokkal.
Bár a kis Pixie Curtis még csak 11 esztendős, szülei támogatásával már ebben a zsenge korban dollármilliókra tett szert kereskedelmi vállalkozásai révén.
A sofőr a helyszínen meghalt, miután ő és egyik utasa kizuhant a többször megpördülő , majd az árokba csapódó autóból a Bács-Kiskun megyei Izsák közelében. A férfi életéért hosszan küzdöttek a mentők, de nem tudták megmenteni. Miután azonosították, kiderült, hogy jogosítvány nélkül vezetett és körözték a rendőrök. Az egyik utasa súlyosan, a másik
A NATO a madridi csúcstalálkozón felkérte Finnországot, hogy csatlakozzon az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez. Amennyiben tehát Vlagyimir Putyin orosz elnök innentől
Hatalmas füsttel égett egy autó pénteken délután Bicske közelében, az M1-esen. Az első félévben több mint 80 hasonló esete volt a Magyar Közútnak. Szakértők szerint ennek az az oka, hogy az autók karbantartását sokan elhanyagolták, mert a veszélyhelyzet alatt felmentést kaptak műszaki vizsga alól. A múlt hónaptól már újra csak érvényes műszaki vizs