Elviekben uborkaszezont élnénk már, ennek ellenére két kivételesen nagy horderejű döntést is meghozott a héten a kormány. Egy közös van bennük: mindkettő közvetlenül érinti a családokat. A rezsicsökkentés megvágásáról túl sok konkrétumot még nem tudni, a kata kivéreztetése azonban biztosnak tűnik jelen állás szerint. A változásról, következményekrő
Sandro él hal a rap zenéért és a tetoválásokért, testének 95 százalékát tetoválások és extrém testmódosítások borítják. Minden vágya az volt, hogy a feje teljes mértékben úgy nézzen ki, mint egy koponya, így leműtette a füleit.
A gamervilág olyan sokszínű, mint maguk a játékosok is benne. De milyen lehetőségei vannak annak, aki nem bírja az adrenalinfröccsöt okozó, stresszes, agresszív videójátékokat? Polner Laura most megmutatja:
Talajvédelmi technológiákkal, komplex talajművelési rendszerekkel, a szélsőséges környezeti viszonyoknak is jobban ellenálló fajtákkal, valamint jövőbemutató megoldásokkal várta a termelőket a Kite Zrt. a mezőfalvai Nak Szántóföldi Napokon. Hogyan lehet hatékony a fenntarthatóság? - többek között erre a kérdésre próbáltak választ adni a vállalat sz
Talán a nyár legmozgalmasabb hetén vagyunk túl: 24 óra alatt megszavazták a katatörvény módosítását, ami hirtelen több mint 450 ezer kisvállalkozó lába alól húzta ki a talajt. Kedd óta zajlanak a tüntetése és a hídfoglalások Budapesten. Szerdán kiderült, hogy a kormány megkurtítja a rezsicsökkentést: az átlagfogyasztás feletti gáz - és áramfelhaszn
Krausz Gábor néhány éve robbant be a köztudatba, majd nem sokkal később összekötötte az életét hazánk egyik legismertebb énekesnőjével, Tóth Gabival. Közös lányuk, Hannaróza, két és féléves. A Séfek séfe sztárja még a harmincas évei közepén is kételkedett abban, hogy valaha családja lesz, negyvenéves fejjel azonban már mindent másképpen lát.
Fernando Alonso szerint az F1 idén csak a Red Bullról és a Ferrariról szól, ami „unalmas”, a középmezőnyben zajló parázs csatákat azonban élvezetesnek találja. Az egyik nagy vágyáról is beszélt.
Egyszerre két fokozattal a befektetési ajánlású sávba emelte Horvátország hosszú futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló államadósságának osztályzatát a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő azzal indokolta a lépést, hogy az Európai Unió gazdasági és pénzügyi szakminisztereinek tanácsa (Ecofin) a héten elfogadta a horvát e
Méltányos bért ígért a katonáknak, rendőröknek és határvadászoknak szombati közös budapesti sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Sebastian Vettel nemrégiben felfedte, hogy gyerekként számos irigykedője bántotta őt és azzal akarta letörni az önbizalmát, hogy összetörték az egyik győzelemért kapott serlegét. Csakúgy, mint a Forma-1-es mezőny túlnyomó részének, az 53-szoros futamgyőztes német klasszis karrierje is gokartozással vette kezdetét. A heppenheimi születésű Vettel már
Egy ukrán országgyűlési képviselő, Maxim Buzsanszki szerint Szijjártó Péter minapi szavai ukrajnával kapcsolatban azt jelentik, hogy Magyarország katonákat küldhet Kárpátaljára, hogy megvédjék a magyar lakosságot.
Egy globális kutatás eredményei szerint a negyven év alattiaknak egyáltalán nem lenne szabad alkoholt inniuk, az idősebb felnőtteknek viszont egy kis mennyiség akár jót is tehet.
Tavasszal döntött úgy a kormány, hogy a rendkívüli infláció miatt soron kívül meg kell emelni a nyugdíjakat. Azóta folyamatosan érkeztek a hírek a nyugdíjemelésről, amely meg is történt ebben a hónapban: a bankszámlákra már kedden megérkezett az emelt összeg, és az egyösszegű kárpótlás. Csakhogy nem minden nyugdíjasnak járt most az emelés.
Volt már veled olyan, hogy úgy akartál viselkedni, gondolkodni, érezni, ahogy az életed egy bizonyos napján vagy időszakában? Mert tudtad, hogy akkor valami olyannak voltál birtokában, ami segített átlendíteni az akkori mélységen. Most is erre volna szükséged! Nyugalom, nem cuccot árulok, csak nézőpontokat.
A nemek közötti egyenlőség kérdése évtizedek óta folyamatosan napirenden van, a fizetések kérdéskörében is. Időről időre felüti a fejét egy-egy olyan jelenség, amely azt sugallja, van még hova fejlődni! Kozma-Vízkeleti Dániel család és pszichoterapeutával beszélgettünk a sokakat érintő témáról.
Méltányos bért ígért a katonáknak, rendőröknek és határvadászoknak szombati közös budapesti sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Gondolkodtál már azon, hogy vajon hogyan lettek híresek a mai világsztárok? A kemény munka természetesen vitathatatlan, azonban sokan vannak, akik némi könnyítéssel kezdték a pályájukat. Például már eleve világhírű szülőkkel.
Alulról jött, magasra tart, a talpasok körében népszerű, az elitben kevésbé, fürdőruhás tévéshow-ban is megfordult hadseregpárti héja, aki csapatokat küldene a NATO-szövetség határaira: Penny Mordaunt is favorit a brit miniszterelnöki versengésben. Portrénk!
Egyszerre két fokozattal a befektetési ajánlású sávba emelte Horvátország hosszú futamidejű államadósságának osztályzatát a Moody's. Erős indok volt, hogy Horvátország jövő januárban belép az euróövezetbe.
Az Észt Rally szombati napját Elfyn Evans kezdte jobban, később azonban Kalle Rovanpera három szakaszgyőzelemmel válaszolt és erősítette meg vezető helyét. Szombat délelőtt négy szakasz várt az Észt Rally indulóira, melyek bizonyos részeit nagy eső áztatta, így olykor szinte jégen kellett vezetniük a versenyzőknek. A napot Elfyn Evans kezdte jobb
A mozgásszegény életmód miatt az ortopédiai problémák egy része már gyermekkorban kialakulhat, de a lúdtalp vagy a bedőlő boka tünetei kisgyermekkorban nem jelentenek kóros állapotot.
Több ukrán várost is rakétákkal támadtak az oroszok az elmúlt 24 órában. Helyi beszámolók szerint számos civil célpontot is lőttek. Moszkva mindent tagad. Közben hamarosan megindulhat a gabonaexport Ukrajnából.