„Vegán őrület” – ezzel vádolták nemrég a gazdák a VW-t és a VfL Wolfsburgot. Húsmentes currywurst (currys kolbász) a céges étkezdékben és tehéntej alternatívák a stadionban. Főleg a "szabad gazdáknak" egyáltalán nem tetszik. De mit mond a VW a kezdeményezés követeléseiről? Csak a központi épület étterméből tűnt el a currys kolbász. Fotó: VW Tavaly
Kimi Räikkönen augusztusi NASCAR-os próbálkozása sokak érdeklődését felkeltette, olyanokét is, akik a Forma-1-et preferálják az amerikai bajnokságokkal szemben. Viszont közel sem a finn az első olyan versenyző, aki az F1-en kívül a NASCAR-ba is belekóstol(t). Miután 2007-ben véget ért F1-es karrierje, Scott Speed a Red Bullal maradt, és a NASCAR-ba
Egy színészlegenda, aki óriási bunkónak tartja magát, aki Winona Rydernek köszönheti élete szerelmét és aki azonnal elszalad, ha interjút kell adnia. Christian Bale DiCapriót tartja legnagyobb riválisának, aki annak ellenére is elhappolt előle mindent, hogy Bale bármilyen szélsésőségre hajlandó egy szerep kedvéért. Ismerd meg velünk még jobban a Ba
De beszélt arról, hogy a kormány addig is keményen dolgozik valamiféle kompenzáción, amelyet a megszigorított rezsicsökkentésért nyújtanak a magyar embereknek.
Izgalmas versenyben harmadik helyet ért el a Kékszalagon a Prospex-Delta Team. A hazai vitorlás közösségben jól ismert csapatot dr. Kaiser Kristóf vezeti, tagjai pedig Rauschenberger Miklós, Munka Márton, Szigeti Stacey, Dávid Dani, Sellei Bence és dr. Weidinger György. Az elért eredményhez hozzájárult, hogy a Prospex-Delta Team az idei szezonra
Ebben a számban kiemelten foglalkoznak a gazdasági sajtóban népszerű, a cégértékesítéssel ugyan közvetlenül nem összefüggő, de a cégek értékét nagyon komolyan befolyásoló témákkal.
A magyar királyné feddhetetlen erkölcseihez nem férhetett kétség. Cillei Borbála kapcsán mégis felmerült a gyanú, hogy félrelépett. Vajon milyen büntetésben részesült? És egyáltalán igazak voltak-e a vádak?
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Ensz ökoszisztémával foglalkozó tudományos platformjának (Ipbes) jelentése szerint jelenleg 7500 vízi gerinctelen- és halfaj, 31 ezer növény- és 1500 gombafaj, továbbá 1700 szárazföldi gerinctelen-, valamint 7500 kétéltű-, hüllő-, madár- és emlősfaj szolgálja közvetlenül vagy közvetve több milliárd ember megélhetését.
A hivatalos bejelentésre ugyan még egy darabig várni kell, de az egykori amerikai elnök magabiztosan jelentette ki, hogy ha elindul, akkor győzni is, azaz leváltja Joe Bident. Donald Trump elmondta, több szeretetet kap a híveitől, mint korábban.
Az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges elemért, amely nagyrészt a harmadik világ országaiban található, már most is zajlik a nemzetközi vetélkedés.
Sorra érkeznek a panaszok a fogyasztóvédelmi hatósághoz a repülős utazásokkal kapcsolatban. Az Igazságügyi Minisztérium Fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, Kupaczki Nóra szerint utazás előtt érdemes tájékozódni, probléma esetén pedig érdemes a légitársaságnak is jelezni.
Különösebb indoklás nélkül a mai nappal, azaz július 15-i hatállyal felmentette a polgári hírszerzési feladatokat végző Információs Hivatal főigazgatói tisztségéből Bunford Zsoltot (címlapképünkön balra) Orbán Viktor kormányfő – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A rövid miniszterelnöki határozat azt is tartalmazza, hogy az utód holnaptól O
Az Európai Unió mobilitási csomagja egyelőre csak mérsékelten érte el célját: a kelet-európai székhelyű logisztikai szolgáltatók költségei megugrottak, míg a nyugatabbra települt vállalatokat kevésbé érintik a változások.
Elhunyt Ivana Trump, Donald Trump volt amerikai elnök első felesége. Ezt Donald Trump jelentette be csütörtökön saját közösségi hálózatán, a Truth Socialon. Ivana Trump 73 éves volt.
Számos, eddigi katás vállalkozónak az átalányadózás érheti meg a legjobban a kata helyett, de bizonyos tevékenységi körök esetén az ekho is jó választás lehet.
Erősítendő a kulturális diplomáciai tevékenységet, a külügyi és a kulturális tárcával is együttműködési megállapodást kötött a Magyar Művészeti Akadémia. A kultúrdiplomáciai stratégia mellett az MMA országos hálózatáról és az építészeti múzeum terveiről is beszélt az InfoRádióban Richly Gábor, az akadémia főtitkára.
Komoly fejlesztésekkel készül a jövő hétvégi Francia Nagydíjra az AlphaTauri Forma-1-es csapata. Az olasz kiscsapat mindent megtesz azért, hogy megoldja azokat a gyengeségeket, melyeket az elmúlt időszakban sikerült beazonosítania.
A miniszterelnök azt mondta, békehelyzetben beleférne, hogy a körülbelül 450 ezer katás kisvállalkozóból mintegy 300 ezer nem magánszemélyeknek, hanem cégeknek számláz, most nem, mivel így a nyugdíjrendszer működése kerülhet veszélybe.