Ki ne szeretne részt venni a kerti kemence körül rendezett családi vagy baráti eseményeken? Ezek olyan alkalmak, amiket igazán nem lehet kihagyni. Azonban nagy kérdés, hogy hogyan alakítsuk ki azt a kerti konyhát, amit szívesen használ az egész család, és hogyan élvezhetjük a kinti főzés minden pillanatát. Amennyiben szeretnénk egy kerti kemencében
Ötven ember ellen emelt vádat hivatalos személy által üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség.
Ma a napi középhőmérséklet főként a középső országrészben, valamint az Alföldön nagy területen meghaladhatja a 25 fokot, de a Dél-Alföldön helyenként 27 fok körül is alakulhat, írta az Országos Meteorológiai Szolgálat. Pénteken érkezik egy hidegfront, ami leginkább a szélben - később a lehűlésben - fog megmutatkozni, mintsem a csapadékban.
Több mint 600 hajó indult el csütörtök reggel az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj vitorlásversenyen Balatonfüredről. Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke elmondta, hogy a Kékszalag, Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye nem csupán a profik, hanem az úgynevezett félprofik megmérettetése is, utóbbiak jellemzően a t
Üvegdarab lehet az egy kilogrammos Auchan Nívó jázmin rizsben, ezért azt kivonta a forgalomból az Auchan Retail Magyarország - hívta fel a figyelmet szerdán a Nébih.
Nagy-Britannia eddigi legnagyobb, háztartási műanyagszemétről szóló felmérése kimutatta, hogy "nem működik az újrahasznosítás" - írta a BBC hírportálja.
A különféle szépségmaszkokat sokáig csak a kozmetikák kínálatában találhattuk meg, így előre be kellett jelentkeznünk egy szalonba, ha egy csepp kényeztetésre vagy valami ütős hatóanyagra vágytunk. Ma azonban már rengeteg típusú arcmaszkot vásárolhatunk drogériákban vagy rendelhetünk a neten. Az arcpakolások jolly jokere pedig nem más, mint az agya
Az agrárminisztérium egyik frissen kinevezett államtitkára, Nobilis Márton vagyonbevallásában azt írta, a devizaszámláján 9 millió 431 ezer eurót tart, ami nagyjából 4 milliárd forintnyi megtakarításnak felel meg, de valójában 9 millió 431 ezer forintnak megfelelő eurója van.
A tegnapi napot mínuszban zárták a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában felemás hangulat látszódik, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján azonban mínuszban nyithatnak a tőzsdék Európában és Amerikában is. Makro fronton idehaza ma az MNB megtartja szokásos egyhetes betéti tenderét, kérdés, hogy a múlt heti 200 bázispont
Bútor Róbert és Tagai Róbert a tavalyi Mikulás Rally előtti balesetet követően a Mecsek Rallyn indult először a Citroen C3 WRC-vel, és a népszerű pilóta saját bevallása szerint lehetett volna gyorsabb is, de nem szeretett volna újra kárt tenni az autóban. Bútor Róbert és Tagai Róbert éppen a tavalyi Mikulás Rallyra tesztelt, amikor egy kisebb
Mikor nézte meg utoljára tüzetesen, hogyan alakult a gázszámlája az elmúlt időszakban? Vajon Ön is simán átugorja a rezsicsökkentés sikeréről szóló részt a dokumetumon? Nagy hiba! Mert ott valami nagyon nem stimmel... Mutatjuk, mi vele a gond!
Kihúzták a Skandináv lottó 2022/28. heti nyerőszámait. A héten nem született telitalálat, így a jövő héten 212 millió forint lesz a várható főnyeremény.
Jóllehet már véget ért a hajdani álomgyári sztárpár legutóbbi pereskedése, Amber Heard és Johnny Depp végeláthatatlanul gyűrűző konfliktusa még mindig beszédtéma Hollywoodban. Most épp a sokat látott színészveterán, az Oscar-jelölt Mickey Rourke mondta el cseppet sem cizellált véleményét az egykori páros hölgytagjáról.
Az ígértnek megfelelően emelte kedden a jegybank a kamatokat, így annak hatása a forint árfolyamára is csak mérsékelt volt az Mti-nek nyilatkozó elemzők szerint.
VV Anett részt vett egy teaszeánszon Siklóson, de bepánikolt és berohant az erdőbe. Az egykori valóságshow-sztárra végül meztelenül találtak rá, súlyos állapotban. Mostanra magához tért.
Kevesen tudják, de a gyógyhatású klímán alapuló barlangterápia is javulást hozhat a légzőszervi megbetegedésekre. Az anyagok a légutakba jutva gyulladáscsökkentő és görcsoldó hatásúak. Hazánkban öt minősített gyógybarlang is található, melyek különböző szolgáltatásokat kínálnak - aminek el is kérik az árát.