2022. július 14. csütörtök

júl. 14
4:18
Összesen 23 darab készül az új Audi RS7 Exclusive Edition-ből (NRGreport)
Az idén megjelenő Audi RS7 Exclusive Edition hű lesz a nevéhez, mindössze 23 példány lesz elérhető ebből a típusból. A tervek szerint a kezdő ára a 160,000 dollárt is meghaladja majd, így aztán mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki erre az autóra áhítozik.
júl. 14
4:18
Napi horoszkóp – július 14: Az Ikrek belekerülhet egy nagy zűrzavarba, de az Oroszlán körül is könnyen összeomolhat minden (Promotions)
A Bikánál rosszul sülhet el valami, ha nem figyel, a Mérleg pedig nem kapkodhat, mert akkor borul a kártyavár.
júl. 14
4:18
Jobban drágulnak az albérletek vidéken, mint a fővárosban (KKV Magazin)
Budapesten átlagosan 7,5 százalékkal nőttek az albérletárak egy év alatt, de a nagyobb vidéki városokban még ezt is meghaladta az emelkedés üteme. Az Otthon Centrum legfrissebb mérései szerint a budapesti Vi. kerületben már negyedmillióhoz közelít az albérletár átlag értéke. Továbbra is a nagyobb panelek a legolcsóbb bérlemények.
júl. 14
4:24
Tovább romolhat az európai tejágazat helyzete (Magyar Mezőgazdaság)
Az Európai Tejterméktanács (EDA) szerint az Európai Unió és Új-Zéland közötti szabadkereskedelmi megállapodás növeli a nyomást az európai tejágazatra egy olyan kihívásokkal teli időszakban, amikor az ágazati szereplők a fenntarthatóság jegyében jelentős beruházásokat hajtanak végre.
júl. 14
4:30
Jól fogynak a BMW Csoport elektromos termékei (autopro)
2022 első felében a BMW Csoport megduplázta tisztán elektromos meghajtású modelljei globális értékesítési eredményét.
júl. 14
4:36
Visszavárják a falu vezetőjét akkor is, ha bűnös: 111 milliós adócsalással gyanúsítják (Blikk)
Kazi Péter nélkül nem jutnak kedvenc zöldségükhöz, a termény sem kel el.
júl. 14
4:48
Visszatér a hőség, de van ennél rosszabb hír is (Infostart)
Visszatér a hőség, de ez nem lesz olyan tartós, mint ami az előző volt. Pénteken érkezik majd egy hidegfront, ami leginkább a szélben - később a lehűlésben - fog megmutatkozni, mintsem a csapadékban.
júl. 14
4:48
Mivel kezeljem a paprikát, ha rohad a termések hegye? (Agrofórum)
A paprikáim hegye rohad. Ha gombaölő szerrel lepermetezem a növényeket az elég, vagy kell még más szert is alkalmaznom?
júl. 14
4:48
Döbbenetes igazság: az egyiptomi piramisok legnagyobb titka került a nyilvánosság elé, több millióan fognak meglepődni (Promotions)
Magyarországon is sokan vannak, akik még nem látták így a híres piramisokat.
júl. 14
4:48
Jön az új Dell Precision torony (Mínuszos)
A Dell Technologies bemutatta az új Precision 7000 munkaállomás-család új tagját. A Precision 7865 Towert a nagyobb terhelést igénylő munkafolyamatokat használó mérnököknek, építészeknek és tartalomkészítőknek tervezték, többalkalmazásos folyamatokhoz optimalizálták. A modell megvásárolható akár 64 processzormaggal, 56 TB tárhellyel, akár 1 TB-nyi
júl. 14
4:48
A Szegedi Tudományegyetem kutatói is megkezdik a munkát az emberiség eddigi legjobb űrteleszkópjával (newtechnology.hu)
Szegedi és szegedi kötődésű csillagászok is kutatási időt nyertek az emberiség eddigi legjobb és legnagyobb űrteleszkópjára. A NASA 10 milliárd dolláros James Webb-űrteleszkópja tudományos ciklusát 2022. július 11-én kezdte meg. Az SZTE TTIK Fizikai Intézet Asztrofizikai Kutatócsoportjának munkatársai csillagrobbanások nyomait kutatják majd a régót
júl. 14
4:54
Beazonosították, ki lehet az ókori Palmürában említett titokzatos „világegyetem ura" (Hamu és Gyémánt)
A Szíriában található Palmüra ősi városának felirataiban leírt ismeretlen isten kiléte régóta zavarba hozza a tudósokat. Most azonban egy kutató kijelentette, hogy megfejtette az ügyet.
júl. 14
5:12
Túl sok Forma–1-et nézhetett ez a sofőr, pedig trélert is húzott (Infostart)
A Magyar Közút újabb fontos dolgokra hívja föl a figyelmet a közösségi oldalán egy baleset kapcsán.
júl. 14
5:12
Ismerjük meg egy kicsit jobban a férfi nyakláncokat! (ProfitLine)
Napjainkban nemcsak a nők szeretnek kiegészítőket viselni, hanem a férfiak is igyekeznek megtalálni a saját egyedi stílusukat. Ahogyan egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a férfi nyakláncok, épp úgy bővül a kínálat is.
júl. 14
5:12
Erdélyi Mónika a tévé után a netet is meghódította (BorsOnline)
Erdélyi Mónika sosem gondolta volna, hogy a lányával, Mollival közösen készített Youtube videók ekkora népszerűségnek fognak örvendeni. Az anyja-lánya páros nagyon élvezi a videók készítése közbeni függetlenséget, de akár saját tévéműsort is el tudnának képzelni.
júl. 14
5:18
Egyszerre hasznosítaná a szél- és napenergiát egy dán cég (Alternatív Energia)
Az Eurowind Energy öt energetikai központban tervez komoly beruházásokat.
júl. 14
5:18
Mellár Tamás: A multiknak „Magyarország adóparadicsom” (ATV)
Nemzetközi összehasonlításban Magyarországot adóparadicsomnak lehet tekinteni – ezt Mellár Tamás Párbeszédes politikus mondta Híradónknak azzal kapcsolatban, hogy míg a KATÁ-s vállalkozások feltételeit nehezíti a kormány, addig a multicégekre vonatkozó magasabb adóterhet, amit 140 ország elfogadott, itthon nem vezeti be.A DK szerint miközben a mult
júl. 14
5:18
Időjárás: Először hőség érkezik, majd hidegfront csapadékkal! (Agroinform)
35 fok feletti hőmérsékletek is lesznek!
júl. 14
5:18
Durva dolog derült ki a teáról, amitől VV Anett kiütötte magát (Ripost)
Már a peuriak se mernek belekortyolni.
júl. 14
5:18
Jamie Foxx mellékesben Snoop Doggal irtja a vámpírokat (Igényesférfi.hu)
A Day Shift előzetesében minden benne van, aminek egy vámpíros akciófilmben benne kell lennie: számkivetett főhős gyerekkel, démoni vámpírok és sok vér. A sztori teljesen átlagos is lehetne, ha a Netflixes Day Shift két főszereplője nem Jamie Foxx és Snoop Dogg lenne.
júl. 14
5:18
Újabb 10 társaság a tőzsdei megjelenés kapujában (KKV Magazin)
Eredményes időszakon van túl a Budapesti Értéktőzsde és a Pénzügyminisztérium közös, európai uniós Ginop és Kmr forrásból megvalósuló pályázata, a Mentor Program. A hazai középvállatok tőzsdei megjelenését elősegítő program keretein belül idén 10 vállalat nyert el – összesen közel 340 millió forint értékben – támogatást, ezzel jelentős lépést téve
júl. 14
5:18
Meglepően sok kutyapiszkot esznek a rókák (Magyar Mezőgazdaság)
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan képesek a nyusztok és a rókák egyazon területen megélni, hiszen étrendjük átfedésben van egymással. A Skót Felföldön végzett kutatás meglepő eredménnyel zárult: a rókák étrendjének jelentős részét tette ki a kutyák ürüléke.
júl. 14
5:30
Ezeket az utakat biztosan felújítják – lista (Infostart)
A Magyar Közút ismét fontos lépést tesz a sok számjegyű úthálózat felújításában.
júl. 14
5:30
Alec Baldwin olyan pocakot eresztett, hogy simán elmehetne Mikulásnak (Promotions)
A friss lesifotók alapján Alec Baldwin felszedett pár kilót.
júl. 14
5:42
Így spórolhatsz sokat a rezsin, hamarosan szükség lehet rá (Forbes)
Pár hetünk van csak belerázódni a spórolósabb életbe, augusztustól piaci árat fizet az, aki az átlag fölött fogyaszt energiát. Szóval hozzá kell szoknunk az átgondolt takarékoskodáshoz. Sok apró trükk van, amivel csökkenthető a fogyasztás úgy, hogy ne járjon nagy kellemetlenséggel.
júl. 14
5:48
Bod Péter Ákos: „Az életünk nem kiszámítható” (ATV)
Az újabb alapkamat-emelés miatt még tovább drágulnak majd az új hitelek, de már így is egy év alatt megduplázódtak a kamatok. Az ATV Híradójának riportja.
júl. 14
5:48
Rendkívüli bejelentés a rezsicsökkentésről, veszélyben lehetnek az Eu-s pénzek – hírek csütörtökön (Agroinform)
Reggeli összefoglaló aktuális hírekkel, időjárás-előrejelzéssel.
júl. 14
5:48
Átok vagy áldás? 18 éve nem mozdult a ritka Lancia. Megnéztük! (Autónavigátor)
Ritkán stoppoltam életemben, így szinte mindegyik kaland megvan a fejemben, de egy "élmény" mégis kiemelkedő. Egy vízitúra után Esztergomból Szentendrére
júl. 14
5:48
IndyCar: Power irigyli a fiatalok F1-es lehetőségeit (USAracing)
Egy év leforgása alatt már három IndyCar-versenyző került be a McLaren F1-es programjába. Az Arrow...
júl. 14
5:48
Új szintre lépett Magyarországon a digitális reklámújság terjesztés (Márkamonitor)
Az Offerista Group a magyarországi tartalomszolgáltatók közül elsőként a Central Médiacsoport partnerségben, közösen kialakított digitális marketing megoldásban teszi lehetővé , hogy a kereskedők és márkák egy kézből érjék el a lehető legtöbb magyar fogyasztót.   Első körben a Nosalty és a Startlap látogatói fognak találkozni az Offerista Widgettel
júl. 14
5:48
Kata-törvény: megszólalt a kormány a módosítás lehetőségéről (Igényesférfi.hu)
Az érdekképviseletek azonnal reagáltak a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szabályainak módosítására, a szabályok ésszerűbbé tételét, továbbá új adónem bevezetését és az áfamentesség bevételi határának megemelését javasolták.
júl. 14
5:48
A Kverneland Group és a Kubota Corporation beszállt a rendképzőpiacra (Agrofórum)
A Kverneland Group az olasz Roc társaság részvényeinek 80%-os megvásárlásával belépett a rendképzőpiacra.
júl. 14
5:48
A magány fájdalmas, de az elszigeteltség még súlyosabb károkat okoz (WMN)
Azért is fontos különbséget tenni a két jelenség között, mert máshogy tudjuk kezelni őket.
júl. 14
5:48
A második negyedévben is csökkentek a pc-eladások (Mínuszos)
Csökkentek a pc-eladások a világon az idei második negyedévben is, akárcsak az elsőben. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült adatok szerint a személyi számítógépek értékesítése világszerte 15,3 százalékkal, 71,3 millióra esett a június végével zárult három hónapban éves
júl. 14
5:48
E-autózásban erősít a Brau Union (newtechnology.hu)
A Brau Union Österreich sörfőzdéinél és kereskedelmi egységeinél telepít elektromos töltőket, hogy ne csak a termelés, hanem a vállalat munkatársainak közlekedése is minimális karbonkibocsátású legyen az alpesi országban. A Brau Union öt osztrák gyártóüzemét (Zipf, Wieselburg, Göss, Puntigam, Schwechat), és a linzi cégközpontot szerelte fel a Sieme
júl. 14
5:48
Új reménységek a kalászosportfólióban (Mezőhír)
Az estrém időjárási körülmények megkövetelik, hogy a mezőgazdaság stressztűrő hibrideket használjon.
júl. 14
5:48
Hazánkban egyedülálló a Papíripari Kutatóintézet laborja (Transpack)
A Papíripari Laboratórium fejlesztésével modern, egyedülálló gépek kerültek üzembe helyezésre, papírvizsgálati célra.
júl. 14
5:48
Fiatal agrárszakemberek részére – Xi. Sumiversitas (Agrárágazat)
A mezőgazdaság egyik aktuális dilemmája: hasson is, de ne legyen környezetterhelő.
júl. 14
5:48
Claas Commandor – kombájnlegenda limitált kiadásban (GépMax)
A Commandor utolsó generációját 1990-ben vezették be, majd 1996-ban a Lexion sorozat bemutatkozásával küldték nyugdíjba.
júl. 14
5:48
Elemzés: ki áll most valójában nyerésre az orosz-ukrán háborúban? (Helló Magyar)
Szakértők szerint az első kört kiütéssel Ukrajna nyerte, a másodikat pontozással Oroszország. De mi következik most?
júl. 14
5:48
IndyCar: Power irigyli a fiatalok F1-es lehetőségeit (Racing)
Egy év leforgása alatt már három IndyCar-versenyző került be a McLaren F1-es programjába. Az Arrow...
júl. 14
5:54
Delfint vártak, cápa érkezett (Infostart)
A turisták mellett ugrott ki a vízből.
júl. 14
5:54
Sokszor kidobjuk, de ez a legjobb természetes ránctalanító (Hamu és Gyémánt)
A legújabb kutatás meglepő eredménye.
júl. 14
6:00
Mutatjuk a KATA-sok lehetőségeit (Piac és Profit)
Az Országgyűlés által elfogadott gyökeres változások miatt sok, eddig KATÁ-s vállalkozó került abba a helyzetbe, hogy át kell gondolnia a rendelkezésére álló adózási módokat. Közülük jelentős részt képviselnek azok a szellemi munkát végzők – tanácsadók, ügyvédek, informatikusok, reklámszakemberek – akik alacsony költséghányaddal dolgoznak és sokszo
júl. 14
6:00
Döbbenetes dolgok derültek ki: már a peruiak sem isszák a VV Anettet kiütő teát (Metropol)
VV Anettre egy teaszeánsz után találtak a siklósi erdőben. A Bors felkeresett egy perui őslakót, aki szerint ezt a főzetet, az ayahuasca nevű pszichoaktív szert, már ott náluk sem használják; inkább az európaiakra jellemző a fogyasztása.
júl. 14
6:00
Jó reggelt, Magyarország! - Itthon is elérkezett az igazság pillanata (Portfolio)
Egy hét leforgása alatt gyakorlatilag 180 fokos fordulatot vett a magyar gazdaságpolitika. Több olyan ügyet is korrigált a kormány az elmúlt néhány napban, amelyek korábban tabunak számítottak: adóemelés, megszorítás, engedmény Brüsszel felé, rezsicsökkentés módosítása. A külső helyzet látványos és rendkívül gyors romlása fényében ez érthető, és ne
júl. 14
6:00
Céljuk, hogy a magyar nemzetben felébresszék a missziós tudatot (Magyar Nemzet)
Vasvár indonéz plébánosa, Magung Fransis atya szerint Isten terve tökéletesen működik.
júl. 14
6:06
Vízkorlátozás van Orfűn az aszály és a felújítás miatt (ATV)
Azonnali vízkorlátozást kellett bevezetni Orfűn a folyamatos ellátás érdekében. A szárazság mellett problémát okoz az is, hogy éppen most folyik a faluban a hálózat rekonstrukciója, ezért kevesebb víz van a tározóban. Az ATV Híradójának riportja.
júl. 14
6:06
Távolodó milliók nyomában: erre számíthatnak a katából kiesők (vg.hu)
A kisvállalkozók többsége már azt számolgatja, mennyivel marad kevesebb pénze az adózás után.
júl. 14
6:06
„Az elmúlt évek folyamatai kikezdték a Nyugat kivételességének mítoszát” (Magyar Nemzet)
Stepper Péter Nato-szakértővel az európai biztonsági helyzet változásáról és egy újabb hidegháború kialakulásának veszélyéről beszélgettünk.

Keresés